sheabouteverything

† főleg, ami fekete †

Az elefántok anyja: Daphne Sheldrick

Augusztus 12. az Elefántok Nemzetközi Napja - ennek apropóján mutatjuk be Dr. Dame Daphne Marjorie Sheldricket.

Daphne Sheldrick minden interjújában elmondja, hogy mennyire szerencsésnek érzi magát, hogy életét annak tevékenyslégnek szentelheti, melynek eredményeképp 80 éves korára a világ úgy ismeri őt mind az "elefántok anyja". Az 1934-ben született Daphne hétéves korában költözött családjával Kenyába; Afrika állatvilága életének legmaghatározóbb tényezőjévé vált. Második férje, David Sheldrick kulcsszerepet vállalt a Tsavói Nemzeti Park alapításában és fenntartásában, házasságuk révén Daphne a kenyai a környezet- és vadvédelem egyik úttörő személyiségévé vált. Daphne közel öt évtizeddel ezelőtt kísérelte meg a lehetetlent: felnevelni egy árván maradt elefántborjat. 

Daphne Sheldrick.jpg

 

Daphne Sheldrick híresen szókimondó az állatvédelem kérdéseivel és az azzal kapcsolatos emberi felelősséggel kapcsolatban. Nem csinál titkot abból, hogy az elefántokat többre tartja embertársainál, és határozott véleménye, hogy mindenkinek, aki akár csak egyetlen elefántcsont tárgyat birtokol, vér tapad a kezéhez. 

Első próbálkozása kudarccal végződött, Aisha, a kiselefánt nem maradt életben. A próbálkozás azonban nem volt hiábavaló, mivel Daphne minden elkövetett hiba tapasztalatait beépítette módszere tökéletesítésébe. Több évtizedes kemény és megalkuvást nem ismerő munka eredményeképp létrejött a módszertan, melyet kizárólag az 1977-ben alapított David Sheldrick Alapítvány árvaházában dolgoztak ki és alkalmaznak, és mely az emberi beavatkozás következtében árván maradt állatok felnevelését és rehabilitációját szolgálja. 

Daphne mára három telephelyen, népes és elkötelezett szakember-gárdával végzi tevékenységét. Az elefántborjak (és egyre gyakrabban egyéb állatok is) elsőként a Nairobi Nemzeti Park területén található árvaházba kerülnek. Az ide kerülő állatok nagy része szemtanúja volt családja lemészárlásának, ezért a fizikai szükségletek ellátása mellett traumakezelés és szellemi rehabilitáció is folyik: a növendék állatok a nap 24 órájában a gondozók felügyelete alatt állnak. Ezt az irányelvet az árvaházban annyira komolyan veszik, hogy éjszakánként minden kiselefánttal egy istállóban alszik egy gondozó. A körülbelül kétéves kort elért állatok a Tsavo Nemzeti Parkban található telephelyekre költöznek, ahol a hangsúly a vadonbeli életre való felkészítésen van. Ebben az ott dolgozó stáb leghatékonyabb segítői maguk az Alapítvány alatt felnevelt és sikeresen rehabilitált elefántok, akik folyamatosan tartják a kapcsolatot emberi családjukkal: a bajba került elefántok mindig a telepeken kérnek és kapnak segítséget, valamint  aktív részt vállalnak az árvaházból érkező fiatalok vadonbeli életre való felkészítésében. A végleges távozás önkéntes: amikor egy elefánt úgy dönt, hogy egy este nem tér vissza a telepre, a gondozók tudomásul veszik döntését - bár a kapuk folyamatosan nyitva állnak, amennyiben az elefánt élete során bármiben segítségre szorulna.

elephant5.jpg

Daphne Sheldrick munkájának egyik legnagyobb sikere Emily, aki egyhónaposan került az árvaházba. Jelenleg, immár 21 évesen, a tsavói park egyik matriarchájaként az első számú közvetítő a vad, rehabilitált és még rehabilitációra váró elefántok között.

Az Alapítvány által kezdeményezett globális IWORRY kampány jelentős médiajelenlétet produkált és világszerte nagy hatással volt a szemléletformálásra és a tudatosság növelésére. A "15 MINUTES" című akció a világ számos országában, valamint a digitális térben egyszerre mozgósította az elefántok támogatóit 2013 október 4-én, globális médiaesemény keretében.  

Az Alapítvány folyamatosan aktív a szociális média minden területén: tevékenységük napi szinten követhető a Facebookon, Twitteren  és YouTube-on. A BBC-vel való együttműködésben jött létre az "Elephant Diaries" televíziós sorozat, illetve az árvaház mindennapjait bemutató honlap , mely egyben a "PROTECT" merchandising kampány működtetője is.

Az alapítvány honlapja:http://www.sheldrickwildlifetrust.org/index.asp

Képek: barefootandraw.files.wordpress.com, holycuteness.com, huffpost.com, s3.amazonaws.com

A bejegyzés trackback címe:

https://sheabouteverything.blog.hu/api/trackback/id/tr356599113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


Címkék

#KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁS KUPONKÓDDAL (4) #skulladay (13) 4711 (1) abramovitch (1) aden (1) adora (1) Aëla Labbét (1) ajándékcsomag (2) akoma (1) albertooliveira (1) alexander mcqueen (2) aliceauaa (1) alison scarpulla (1) alkmie (1) állatvédelem (4) altnőder emese (1) anandam (1) andaluzina (2) andykehoe (1) angel muse (1) angerer (1) annabel de vetten (1) annie leibovitz (2) anny (2) answear (9) anton corbijn (1) apavita (1) apivita (6) arcápolás (10) architect (1) ariel (2) armani (1) army (3) aromax (14) arpad slancik (1) arthur tress (1) astor (8) Astor (1) ásványbörze (2) avon (87) avoncollections (1) az év természetfotósa (2) babakészítés (4) balea (3) banksy (1) bariesun (1) barnys (2) bart hess (1) battila (1) bbkrem.hu (1) beautyofjoseon (1) benergo (1) ben hopper (1) Berlin (1) betty baker (1) between (1) biano (1) bibian blue (2) biobaza (3) bioderma (15) biooil (1) biopont (7) birimagdi (1) bíró roland (1) blackmilk (1) black nail cabaret (7) bnc (1) body shop (1) bombcosmetics (4) bonprix (1) bőrápolás (202) bottegaverde (2) bourjois (6) bükfürdő (1) by blondie (5) by emke (6) by esc (2) by haren kayez (1) by nina (19) by oriza (918) carine peynaud (1) carven (1) catrice (5) ccc (2) cerave (1) cetaphil (1) ceva (1) chanel (3) chefgomba (16) chen man (1) christophe kutner (1) cipoplaza (1) clarins (9) claudia schiffer (1) cnd (2) CND (3) codie young (1) concept art (2) coolvision (1) cos (1) cosibella (9) cosplay (9) cosrx (1) créemorganics (1) csepel (1) csomagolás (1) curaprox (1) danubiushotels (1) dan hillier (1) darkravenasylum (2) deichmann (1) dekor (2) del toro (1) demobaza (1) dermacol (1) dermalogica (1) dermedic (4) dewayne flowers (1) diamondfogfehérítés (1) dior (3) disturbia (7) divat (183) diy (27) dm (4) dofka zsuzsanna (1) dolce&gabbana (2) dollskill (1) doridea (3) douglas (10) drk (2) drkxcsepel (1) dropofnature (1) dr organic (8) dulux (2) egészség (5) ekcéma (1) ékszer (14) életmód (3) ellen rogers (1) emilythestrange (1) emporium (1) engelsrufer (1) English content (5) erborian (1) erevos aether (1) erica berkowitz (2) eric lacombe (1) essence (6) esteelauder (1) estelle thild (1) eszem (1) eszemiszom (64) evelinecosmetics (1) fa (1) fabio magalhaes (1) facosmetics (1) fandrpartner (1) fantich young (1) fashion (147) fashionwatch (4) fekete (50) feketezaj (2) felco (1) fenntarthatóság (1) fétis (2) FF (7) film (5) florasense (1) fogápolás (4) foreo (22) fosoo (1) fotográfia (96) frudia (1) Fuco Ueda (1) fumax (2) fürdőbomba (1) galliano (1) game of the thrones (2) garbage art (1) gardenexpo (1) gareth pugh (1) garnier (1) gaultier (1) gelareh (2) gervida (1) ginorossi (1) givenchy (1) Gregory Raymond Halili (1) guerlain (4) guy denning (1) gyerekrajz (1) gymbeam (2) gypsywarrior (1) h2x (1) haj (3) hajápolás (15) hakuchi (1) halloween (18) Hanne van der Woude (1) hashtag london (5) headandshoulders (2) hector rene (1) heidi klum (1) helia-d (2) hellosmoothie (1) hello kitty (1) heti etsy (8) himalaya (1) hímzés (5) Hirotoshi Ito (1) hm (13) hmbeauty (1) holikaholika (1) hush hush (4) iillat (1) ike (1) ikea (1) ilcsi (1) illóolaj (11) ilse moore (1) imageskincare (13) institutoespanol (1) interjú (15) isad (1) isadora (26) Ishibashi Yui (1) jacsó balázs (1) japán szekció (28) jar (1) jason freeny (1) játék (16) jimjams (1) jimmy nelson (1) joe black (1) john kenn mortensen (1) joshua hoffine (1) Juha Arvid Helminen (1) julien martinez (1) kalis (1) kalligráfia (2) kamedis (2) karácsony (5) karbonoir (1) karcos (1) Katarzyna Konieczka (1) kate moss (1) katonadolog (8) KatVonD (4) katy perry (1) kazuhiro hori (1) kenzo (1) képzőművészet (102) kert (22) kézápolás (3) khamitova (1) kiállítás (31) kidexpo (1) killstar (5) klecksography (2) klekszográfia (1) kneipp (1) kollagén (1) koncept (1) kónyamelinda (1) könyvajánló (28) koreaiszépségápolás (3) körömfestés (12) koromgyerek (1) kreinbacher (1) kristenhair (2) kristmort (1) kris kuksi (1) lábápolás (1) lady gaga (5) LAGirl (1) lakasparfum (1) lakberendezés (17) lancaster (3) langhaarmadchen (1) last rites gallery (3) la beau macabre (1) lebanon hanover (1) lego (2) lenor (3) lepetitmarseillais (1) le beau macabre (4) liam sparkes (1) lierac (1) lillafufavi (1) lionel messi (1) lip service (1) loreal (2) lostandfound (5) louise thomas (1) lovecraft (1) lucja lange (2) luke chueh (1) lush (62) MAC (34) macabre gadgets (1) madárhatározó (1) madeline pool (1) magyarmadártaniegyesület (1) magyar méz manufaktúra (2) mahlimae (1) make (1) make up (79) malgorzata dudek (1) mango (1) manicpanic (2) manna (5) Marcin Tyszka (2) marionnaud (8) márkusdóra (1) mars (1) maszk (1) maurizio di iorio (1) mavex (1) maxfactor (7) maybelline (1) mccormack (1) medicine (2) messelia (1) méz (3) michaelkors (1) michael hutter (1) mikrobiom (1) mimö (1) miss sporty (2) mixa (1) mondocon (7) monstror (1) moschino (1) mr finch (1) mugler (1) myrna moonstruck (1) nagash (3) nailympia (1) napozás (13) narcisorodriguez (1) natúrkozmetikum (7) naturol (1) neogence (1) nespresso (15) nestlé (1) neutrogena (2) new yorker (3) nick cave (2) nina röder (1) nine inch nails (1) nivea (1) noahscalin (2) notino (7) novák tünde (5) nubu (1) nuit (3) nuxe (4) nyereményjáték (4) Oleg Oprisco (1) olvass! (30) opi (1) organicforce (1) oriflame (1) ORMEDIC (1) palmers (1) palmolive (1) pandanutrition (1) parfüm (33) parkkiadó (1) paul booth (1) paweltotoroadamiec (1) pedigree (4) Pentti Sammallahti (1) petmedbydrkelen (1) philip riches (1) phyto (1) pibu (1) pigmentfoltok (1) pipere gönc (658) police (2) polifarbe (2) procter&gamble (10) program (1) prom (2) promóció (309) pszichológia (4) queenofdarkness (2) recept (23) redchocholate (1) revalid (1) revitalash (1) revolution (1) revox (3) revox plex (1) revuele (1) rimmel (7) rimmel neffati (1) rodarte (1) rod luff (1) rossetti (3) rossmann (3) rowenta (1) royalclinics (10) s.oliver (1) sajtóközlemény (1) sally hansen (8) sándor nagy tünde (1) sandro miller (1) sanne de wilde (1) sante (1) santiago caruso (1) sarah wright (1) schüssler (1) secretkey (1) semmi különös (83) seth casteel (2) shea (1) shigeru joshida (1) shiseido (6) simon zsófi (1) sisley (1) sistersoftheblackmoon (1) skagen (1) skechers (1) skintra (3) skulladay (5) smink (14) sonya flu (1) sothys (2) sovrin (1) stacey baker (1) stargazer (1) star wars (6) steven klein (1) stop ttip (1) street art (4) street commando (1) szappanvarazs (1) szemkörnyékápolás (3) szépségápolás (14) szobrászat (1) szuharevszki (1) szürrealizmus (1) takácsmáté (1) tangleteezer (1) természet (1) természetfotó (2) terredhermes (1) teszt (27) tetoválás (15) thesolution (1) the filigree (1) thisisredy (1) thomasdevaux (1) thombrowne (2) tom ford (1) torvenius (1) trendhim (1) trndprojekt (1) uriage (8) utazás (2) vagheggi (2) valentino (1) Valeria Chorozidi (2) varga herbal (1) veet (1) vegán (1) verawang (1) veres máté (1) versace (1) vinylux (1) virágbéke (3) vizuál&kult (10) vizuál kult (281) walter schels (1) wang (1) waso (1) wave gothic treffen (1) webshop (10) weleda (4) witkin (1) womensecret (1) worldpressphoto (3) yamato (2) yamuna (12) yaya (1) yogitea (1) yonipanties (1) yvesrocher (7) zadig (1) zadig&voltaire (1) zara (1) zawadzki (1) zene (20) zenzero (2) ziaja (5) ZO® SKIN HEALTH (1)

Külső feed

Houston we have a problem

süti beállítások módosítása