sheabouteverything

Annak idején, amikor még nem volt se facebook, se instagram, sőt, fényképezőgép sem, a japán halászok egyedülálló technológiát dolgoztak ki, hogy kapásukat valamilyen formában mégiscsak megörökítsék.

Julia Tinker munkája

Az eljárás során, mely gyotaku (gyo - hal, taku - dörzsölés, nyomás) vált ismertté, a halat nem mérgező ún. sumi-e tintával kenték le.  A zen mesterekhez köthető tinta története 2000 évre nyúlik vissza, növényi alapanyagokból készül, előállításához többek közt szezámmag- és repceolajat, valamint használnak.

Később aztán a halászok elkezdték kidolgozni a részleteket a nyomatokon: a zsákmány szemet kapott, kicsit cizellálták a pikkelyeket, és hamarosan egy új és egyedülálló művészeti forma bontakozott ki. A módszer és a felhasznált anyagok időközben persze változtak, a gyotaku technikája pedig szerte a világon elterjedt. 

Az Edo-korszak alatt közkedvelt művészeti forma napjainkban éli igazán reneszánszát, számtalan kortárs alkotó használja ismét ezt az egyébként többféleképpen is alkalmazható technikát. A könnyebbik, direkt verzióban a megtisztított halat bekenik tintával, majd a rizspapírt ráhelyezve készül a lenyomat.

A másik, ún. indirekt eljárás során nem a halra kerül a tinta: a papírt rizspasztával vagy vízzel ragasztják a halra, polipra, garnélára, akármire, majd a tintát egy selyemmel burkolt gyapjúlapdával (tampo) viszik fel. Kicsit macerásnak gondolom úgy lehámozni a papírt a halról, hogy közben ne szakítsa el az ember, mindenesetre ez az eljárás is népszerű, és a direkt változathoz képest más lehetőségeket kínál a művésznek. 

Mivel nem egy bonyolult módszer, előbb-utóbb tökéletes házidekor is készíthető a gyotakuval - persze, akik szerint a fekete-fehér változat csak kispályás belépő, azoknak itt van egy kis ízelítő inspirációul:

Heather Fortner munkái 

Laura Howarth munkái 

Derek Wada munkái

Brett Swindell munkái

Brian Heustis / Maui Fish Printing