2014. aug 06.

Metált bírod? Bírni fogod...

írta: sheabouteverything
Metált bírod? Bírni fogod...

 

Jacsó Balázs alias Nagash793 a főiskola elvégzése óta foglalkozik grafikával. Sötét és kifinomult stílusa, nagyszerű alkotásai hamar meghozták az elsmerést: metálbandák tucatjának tervez folyamatosan. Idén jelent meg a sorban immár harmadik, Digitálmok III. c. albuma. A megjelenés apropóján beszélgettünk Balázzsal. Hosszan.

A második képsorozat átlapozása után tedd a kezed a szívedre, és valld be: metálos lettél.  Hangerőt!

 

A fáma szerint a főiskola elvégzése után 2004 körül kezdtél el lemezborítók tervezésével foglalkozni. Hogyan jönnek ezek a felkérések és hogyan alakul kapcsolatod a zenekarokkal és zenéjükkel?

A főiskola végeztével, azaz egészen pontosan annak utolsó évében készítettem az első ilyen borítókat. Ezek még inkább szárnypróbálgatások voltak, mind technikailag mind művészi értelemben, hiszen több idő kell hogy az emberben kialakuljon valami olyan belső világ, amelyet igazán magáénak érezhet és a nézőnek is kellő élményt ad. Az első megkeresések baráti körből érkeztek, mára már nem is létező kis zenekarok kértek meg, hogy készítsen nekik borítót. Mai szemmel persze azok az alkotásaim már bőven (és némi jóindulattal) a „futottak még” kategóriába sorolhatóak...de későbbi olimpiai bajnok sem az első edzésén ér el világcsúcsot… A mostani megkeresések a zenekaroktól az esetek nagy részében annak következményei, hogy láttják valahol a munkámat, esetleg valaki ajánlása révén jutnak el hozzám. Grafikusoknál az is   bevett szokás, hogy ha tele vannak munkával, szívesen ajánlanak olyat maguk helyett, akikről tudják, hogy nem hozzák az ajánlót kellemetlen helyzetbe, sem szakmailag, sem emberileg. Sok banda szeret ugyanazzal a grafikussal dolgozni többször is, erre sok példa van, és vannak persze olyanok is, akik szándékosan más és más alkotót keresnek meg minden egyes alkalommal.

 

CADAVERES ÉS MAYHEM: SZÍVÜGYEK

Szerintem az azért mindenképpen megtisztelő, ha egy közös munka után vissza-vissza tér a megrendelő és a következő lemez grafikai munkálataira is felkér. Ebben az esetben kicsit talán könyebb is a munka, hiszen ismerik egymást a felek, tudják mire számíthatnak, illetve hogyan lehet a gondolatokat jól megfogalmazni.

Az ilyen újra-megkeresések közé tartozik a francia Bliss Of Flesh, akinek már három. kiadványán dolgoztunk együtt, vagy a Cadaveres zenekar, ahol 4 lemez és számtalan pólógrafika is az én kezem munkája. A magyar vonatkozása miatt a norvég Mayhem zenekarnak is készítettem már pólóterveket, ezeket általában különleges alkalmakra rendelték, például volt egy mindössze két állomásos miniturné, cseh és lengyel helyszínnel... itt úgy gondoltuk, hogy az országok címerállataiból alkotunk valamit, ami illik a zenekar szellemiségéhez de természetesen maximálisan tiszteletben tartva a címereket. Érdekesség, hogy a Mayhem grafikák mindig hagyományos kézi alkotások, tollrajzok, csak utolsó fázisban kapnak egy kis digitális utómunkát (színek, felíratok). Büszke vagyok rá, hogy a 30. jubileumi éves turnén is volt olyan grafika, amit én készíthettem, s állítólag jól is fogytak a termékek. Ez jó visszajelzés és büszkeség is egyben!

Személyes kapcsolat természetesen van valamilyen formában, a távolság miatt sokakkal csak e-mailen keresztül, de ha tehetem, és van lehetőség akkor koncerteken és fesztiválokon azért találkozok a megrendelőkkel. Az osztrák Flammensturm legénységével például éppen egy olyan fesztiválon futottam össze, amelynek én terveztem a logóját. Fellépőként megtetszett nekik a munkám, és a szervezőn keresztül meg is kerestek, hogy tudunk-e együtt dolgozni. Ennek két nagylemez lett az eredménye, amelynek grafikáját én készítettem. A második lemez után a zenekar felbomlott, de akik másik zenekarban folytatták, isnételten engem kértek fel a Bifröst zenekar lemezének artwork-jára. Ez egy hagyományos technikával készült borító volt, kézi rajz és minimális számítógépes utómunka, ami elengedhetetlen egy kiadvány nyomdai előkészítésénél.

Nem állítom, hogy mindegyik bandának rajongója vagyok akikkel dolgozok, de mivel alapvetően a rockzenei színtérről érkeznek a felkérések, nem nehéz megkedvelni egy addig ismeretlen zenekar anyagát. Ahogy említettem koncerteken is többet megnézek, ha tehetem, és az élő produkciók szinte kivétel nélkül pozitív hatást gyakorolnak rám. Néha a lemez grafikájának készítése közben is van lehetőségem belefülelni az anyagokba, de ez nem feltétlenül szükséges, hiszen az ő és az én munkám együtt közösen fog majd valami hatást elindítani abban, aki megnézi a képeket, és meghallgatja a zenét.

Nagyon jó tapasztalatom van a zenekarokkal úgy általában, bár vannak érdekes esetek is. Néhány éve egy különleges munka került hozzám: egy magyar zenekar elkészítetett egy grafikussal egy borítót de nem voltak teljesen elégedettek, a grafikus meg – szerintem teljesen érhető módon – nem akarta teljesen megváltoztatni a produktumot... abba viszont belement, hogy egy másik grafikus ( azaz én ) ezt megtegye. Nem túl hálás munka, olyannyira nem hogy nekem is meggyűlt a bajom a zenekarral...a végén egyik grafikus neve sem szerepelt a borítóban, csak így vállatuk a munkát. Ez mondhatni kivételes, hiszen ezzel az ember kb. azt mondja, hogy semmi közöm a termékhez vagy annak szellemiségéhez. Szóval ment a variálás, részletek átalakítása, grafikai elemek cserélgetése, színezéssel más hangulat stb... A csúcsa: egy lovas volt az egyik képen, oldalnézetben, éppen egy ágaskodó lóval. Az írta az egyik zenekari tag, hogy szeretné, ha a lovat a képen kicsit úgy fordítanám, hogy szembe legyen a nézővel, ne oldalról látszódjon! Egy kétdimenziós képnél azért ez „totális újratervezés” nélkül nemigazán megy, hiszen nem egy szoborról beszélünk nyilván…

 

Nem tudunk elmenni a black metal – sátánizmus sztereotípiák mellett: hogyan viszonyulsz a vallás témájához?

A vallás, illetve azok megjelenítése szinte minden korban tettenérhető. A saját alkotásaimban erre inkább akkor kerül sor, ha megrendelés megkívánja a vallási jelképek, szimbólumok használatát. Ez az esetek nagy százalékéban negatív fennhangal történik meg ( pl. Bliss Of Flesh: Beati Pauperes Spiritu artwork), de azt hiszem erről itt most hosszadalmas lenne beszélni. Én magam nem vagyok vallásos, hívő sem, és ez azért ad egyfajta szabadságot, hiszen a nézővel, a befogadóval ellentétben én a művészet és a látvány irányából tudok megközelíteni egyes jeleneteket. Nálam ilyen értelemben nincsenek kötöttségek, szabadon használom ezeket a szimbólumokat... Nem akarok senkinek szándékosan a lelkébe tiporni, nem is tolom az arcuka az alkotásaimat; egy normális világban mind a két pólus elfér egymás mellett...

Ugyanakkor – és ez inkább a kreatív szellemnek és az alkotás szellemiségének köszönhető – a képeken megjelenő alakok, témák, az egyéni mitológia körébe besorolhatók. Kiépítem a saját világukat, ahol semmi nincs előre szabályozva, mintha minden képnek saját szelleme lenne... Nehéz ezt szavakba önteni, de miközben az alkotás elnyeri végső formáját, vele párhuzamosan egy új világ is létre jön a fejemben, a lelkemben. Mint amikor egy író kitalál egy univerzumot és benépesíti a szereplőivel, tájaival, saját történelemmel. Persze az a különbség hogy míg az írónál a logikus és egymáshoz kapcsolódó események fontosak, addig nálam a képek egymástól külön is létezhetnek. Lehet, hogy az én alakjaim egy irányból 'érkeznek', de nem egy helyről.

A metal világában a sátánizmus állandóan jelenlévő, már-már mondhatni elcsépelt téma. Nehéz megítélni, ki az, aki a leginkább magas szellemi szinten közelít ehhez, hiszen lehet hogy egyébként elgondolkodtató támához gyenge zene társul: rögtön nem is találja meg a közönséget.

Számomra csak egy érdekes megközelítés, nézőpont, amit a sátánizmus képvisel, nem ez tölti ki a mindennapjaimat, mert ahogy említettem a vallások kívül esnek az érdeklődési körömön. Persze a hangos tiltakozások elég szórakoztatóak egyszersmind ellentmondásosak, pl. amikor egy népszerű zenész (pl. Manson) ellen fellázad egy kis közösség, hogy bojkottálják annak fellépését, hangos tőlük a média... közben meg egy kisebb klubban valóban olyan banda lép fel, akik ezt az egészet vérkomolyan veszik – ez meg senkinek nem szúr szemet. Persze, mert ott az átlag fogyasztó mégcsak nemis hallott a zenekarról.

 

KISVÁROSI LÉT ÉS ROCKZENE

Úgy tudom, tisztes polgári hivatásodat rajztanárként űzöd egy középiskolában. Mennyire tudod összeegyeztetni ezt grafikusi munkáddal?

Rajzot és művészettörténetet tanítok egy gimnáziumban, ez a fő állásom, ez tölti ki a napjaim nagy részét. Mivel ez kötött munkaidőt jelent, a grafikus munka ilyen értelemben háttérbe szorul, de igyekszem úgy beosztani az időmet, hogy a feladatokkal meg tudjak birkózni. Általában az éjszakák és a hétvégék azok az időpontok, amikor a grafikák készülnek, vagy a hosszabb szünetek, mert ilyenkor kicsit tudom magam függetleníteni az iskolai feladatoktól, gondoktól. Szerencsére a kollégák érdeklődőek, már ami a grafikai munkásságomat illeti, ami azért jól esik, még ha nem is biztos hogy a kedvenc stílusukat képviselik a képeim. Nem mindenki, de van aki rendre megállít azzal, hogy kíváncsian megkérdezze, mi készült, mit ábrázol... Diákok részéről is van elismerés nyilván, ugyanakkor itt figyelnem kell arra, hogy ők a képeim tartalmával hajlamosak azonosítani, szóval kicsit szelektálnom kell... bár igaz, az interneten bármit megtalálhatnak. Szerencsére ebből semmi probléma nem volt, igyekszem is nekik elmondani néhány dolgot a képekről, az alkalmazott technikáról, a szellemi háttérről, az alkotás folyamatáról és a végeredményről. Célom, hogy amennyire lehet, teljes képet kapjanak. Mert itt is igaz, hogy az érdeklődők a félinformációk alapján csak a kevésbé pozitív oldalát szűrik le ennek a szürreális képi világnak.

Mezőkövesden élsz, egy gyönyörű, csendes kisvárosban 20 km-re Egertől… Kell ez a nyugalom az alkotáshoz?

Szeretek itt élni és a környezet egészen biztosan befolyásol az alkotás közben. A rohanás, a feszült légkör nem igazán kedvez az elmélyült alkotásnak, sőt emiatt talán az esti időszak ami a legszerencsésebb a képeim készítéséhez, hiszen olyankor már a telefonok, emailek is megfogyatkoznak, nincs ami rendre elterelje a figyelmem az alkotásról. A kisvárosi életet nem élem meg hátrányként, hiszen van internet, a megrendelések megtalálnak, nem kell emiatt frekventáltabb helyen élnem.

Bliss of Flesh _ inside.jpg

Bliss of Flesh - cd artwork

Rövid ideig dolgoztam Budapesten, igaz az más jellegű munka volt, játékfejlesztésben vettem részt. Mindig jó érzés volt haza jönni, és magam mögött hagyni a városi nyüzsgést, rohanást. Részint a képeim tematikája miatt ugyan, de semmiképpen nem mondhatnám a fővárosi életet inspirálónak. Inkább lehúzónak éreztem hogy naponta keserű sorsú emberekkel utaztam vagy láttam őket a tereken. Bár a képek alapján lehet máshogyan tűnik, de érzékeny ember vagyok, így ezek a negatív élmények egészen biztosan nem kedveznek a mindennapi boldogságnak. Anélkül meg nem igazán lehet alkotni, nálam nem működik a szenvedő és szomorú művész - dolog.

Rengeteg olyan ember él itt, Mezőkövesden, akik igen tehetségesek, értékesek, s akik nyilván más közegben nem tudnának olyan boldogan és eredményesen meglenni, mint ebben a városban. A népművészet eleve több mestert termel ki, van itt mézeskalácsos, fazekas, bútorfestő... ők mind ennek a vidéknek a gyermekei. Az nem működik, hogy bevonul egy nagyvárosi grafikai vagy egyéb műhelybe, és mint egy gép készíti a termékeit. Anyagilag talán jobban járnának... de ez nem lehet az elsődleges szempont. Mivel ez kis város, kb. 20ezer ember él itt, nyilván megvannak a lehetőségek, ugyanakkor nem versenyezhet egy igazi nagyvárossal. Sok fiatal az egyetemi, főiskolai tanulmányai után nem is itt keresi a boldogulását... de azt hiszem valahol lelkiekben mégis ide kötődnek. Engem egyrészt a család, másrészt ennek a területnek a hangulata, a munkám és a barátaim kötnek ide. Nem tudom megfogalmazni konkrétan ennek a kötődésnek a mibenlétét, ezért is nem írok hanem rajzolok.

Hol tanultál?

A középsikola elvégzése után egy kétéves egri iskolában tanultam a grafikus szakma alapjait, majd a fősikolát is Egerben végeztem rajz-vizuális kommunikáció szakon, innen a tanári képesítés. A Mesterképzés szintén az EKF falain belül, de jónéhány évvel a főiskola befejezte után történt. Minden tanártól, akivel kapcsolatban voltam, kaptam valamit, még ha ezeket nem is egy az egyben építettem be a művészetembe. Többeknél inkább a szemlélet vagy a személyes hatások volt a meghatároz, nem a grafikai vagy festészeti megoldásaik. Mindenképpen meg kell említenem Peternák Zoltánt és F. Balogh Erzsébetet, akik nélkül biztosan nem lenne olyan szintű a művészetem, mint amilyen. Ugyanakkor a tanulás – közhely ugyan, de igaz - folyamatos, és már nem az iskolapadban, hanem a tapasztalataim által. És minden újabb kép, minden újabb alkotás, amit látok, bizonyára hat a gondolataimra , így az elkövetkező alkotásaimra is.

 

"A GRAFIKUSNAK IS TERET KELL ENGEDNI"

Hogyan dolgozol, hogyan látsz neki az alkotásnak?

A megrendelés esetében – beszéljünk most a zenei és illusztrációs feladatokról – az elején van egy formális egyeztetés, hogy mi a zenekar ötlete (ha van) illetve mi az a téma, amit mindenképpen szeretnének viszontlátni a borítón, belső oldalakon abban a stílusban, ahogyan én alkotok. Mivel a zenekarok bárhonnan megkereshetnek, így mindez e-mailben vagy ritkább esetben telefonon történik. Ezután általában az alkotás fázisaiba is kapnak betekintést, ahogy készül egy kép - interneten küldöm nekik, így, ha valami változtatásra van igény, akkor nem egy kész kompozíciót kell szétbontani, és újra felépíteni, hanem még időben lehet változtatni. Volt olyan, ahol szinte változtatások nélkül ment át minden kép, ami a lehető legnagyobb öröm az alkotónak. Lehetetlen belelátni a másik fejébe, még ha pontos leírás is van az elvárt látványról, szinte akkor sem lehet 100%-ig ugyanolyan két ember víziója. Ahogy mondtam, a neten keresztül az első ötlettől a nyomdai leadásig minden megoldható, de pl. Körmöczi Péter (Cadaveres) minden nagylemez leadása előtt személyesen meglátogat, és jelen van az utolsó simításoknak. Ez nem bizalmatlansági kérdés a részéről, egyszerűen alapos, és szeret mindent kézben tartani. Szeretek nekik dolgozni, mert a saját elképzeléseik mellett nyitottak, és nagy szabadságot kapok a borítók munkálatainál. Ez a legnagyobb megtiszteltetés, ha arra kíváncsiak, én mit tudok hozzátenni az ő produkciójukhoz!

Mennyiben más ez, ha saját kedvedre alkotsz?

Legtöbbször egy forma, kép vagy felület amit elkezdek alakítani, s az esetlek nagy részében bizonyos idő elteltével – ahogy a rétegek, képi elemek egymás mellé kerülnek – megtalálom azt az irányt, amely felé már tudatosan alakítom a képet. Szeretem hagyni, hogy a mű saját magát alakítsa. Ha egy felülete vagy részlete előre nem tervezett módon ugyan, de mégis jól néz ki, akkor nem ragaszkodok az elképzelésemhez, hanem az új hangulatot igyekszek követni, és annak szellemében építeni tovább. A változatok száma a technikából adódóan végtelen, így előfordul hogy kis idő elteltével újra visszatérek a képhez, és még dolgozok rajta, a 'hibákat' megtalálom és kijavítom.

A felkéréseknél sincs ez nagyon máshogyan, hiszen azért olyan zenekarokkal vagyok kapcsolatban, akik nagyon jól tudják, mit várhatnak tőlem az előzetes képek alapján. Kész tervekkel szinte soha nem állok elő, a már fent említett okokból. Egy előzetes zenekari koncepció persze mindenképpen segíti a munkám, de azt gondolom, ahogyan a zenésztől sem szabad elvárni, hogy minden hangot a rajongó kénye-kedve szerint alakítson, úgy a grafikusnak is kell teret engedni. A célom az a képpel, hogy magát a meglévő zenei alkotást kiteljesítsem, vizuálisan megjelenítsem, jó képet készítsek, így egymás gondolatainak elfogadása rettenetesen fontos. Ha ez nincs meg, izzadságszagú és rossz képek születnek. Szerencsére erre ritkán kerül sor, legalábbis eddig sikerült elkerülni azokat a megrendelőket, akikkel nem volt meg ez a kölcsönös tisztelet dolog. Alkotás közben a zene – talán fura – nem mindig feltétel. Nyilván egyes periódusokban segíthet, de inkább csak hangulati téren adhat hozzá, hiszen azt senki nem gondolhatja, hogy egy hosszú folyamat alatt megállás nélkül az adott zenekar lemeze, zenéje szól.. az egyenlő lenne néha az őrülettel (széles vigyort képzeljünk most ide)… A csend is kell, szeretek egyre gyakrabban csendben alkotni. Mivel digitális alkotásról beszélünk sokszor, ezért rengeteg kép áll rendelkezésemre, folyamatosan gyűjtök, ha a téma úgy kívánja, és legjobban persze egy-egy saját fotó felhasználásának örülök, ha van rá lehetőség.

Honnan merítesz inspirácót?

Biztosan közhely, de az inspiráció bárhonnan jöhet. Igazából szűrőként működünk, az összes minket ért élményt összegyűjtjük, és ennek egy részét a képeken keresztül – persze átalakítva, a feladatnak megfelelően – formába öntjük. Az alkotás közben érő hatások is motiválhatnak, egy jó felület vagy sikeres kompozíciós megoldás is hathat előremutatóan. Tehát azt gondolom, a készülő kép visszahat az alkotóra. A zene is lehet inspiráló, igaz esetemben ez – talán meglepő - nem túl jellemző. Mivel klasszikus illusztrációt ritkán kell készíteni, így az ember a saját képi világát használja fel a digitális alkotásokban is. Megkerülhetetlen, hogy a művészet területéről ért hatások is valamilyen formában beépüljenek az alkotásaimba, ha nemis mindig tudatosan. Lehetetlen felsorolni, kimindenki művészete tetszik, ezek biztosan valahol tudat alatt meg is jelennek amikor a saját képeim készítem, de vannak olyan alkotók akiknek a munkásságát figyelemmel követem és lenyűgözőnek tartom. Eric Lacombe, Seth Siro Anton nevét mindenképpen fontos megemlítenem, tetszik bennük, hogy teljesen különböző technikával mégis mintha hasonló világokat mutatnának meg. A klasszikusok közül Turner festményei, illetve annak izgalmas felületei töltenek el csodálattal, illetve Beksinski alkotásai... azoknak hihetetlen hangulatuk van! Remélem idén élőben is lesz alkalmam megcsodálni őket! Kevés olyan igazán mélyen szomorú alkotást láttam eddig mint az ő képei. Ami a zene és a képek összefonódását illeti, illetve a művész oldaláról nézve kifejezetten érdekes, hogy milyen sok zenész festő/grafikus is egyben! Több barátom is zenél és alkot, és a legnagyobb kedvencem ilyen tekintetben a Septicflesh énekese, akinek először a munkáit ismertem meg, s csak később a zenei munkásságát. Szerencsére mindkettő lenyűgöz!

Milyen zenét hallgatsz kikapcsolódásképpen?

Leggyakrabban rock és metal albumok forognak a lejátszóban nálam, de a filmzenéket is szeretem, ezek szólnak leggyakrabban munka közben is. Rengeteg zenekar van, akit hallgatok, és ahogyan mindenki, én is változok, és más-más zenekarok kerülnek előtérbe. Hhangulatfüggő, hogy mikor melyik zenét hallgatom szívesen, nem is könnyű kiemelni bárkit. Vannak persze örök kedvencek: Katatonia, Opeth, Septicflesh, Windir, Moonsorrow, Behemoth, Dissection vagy az Arch Enemy. És ha már a kikapcsolódás szerepel a kérdésben: a koncertek azok amelyeken az ember valóban kicsit kiengedi a gőzt, és élvezi azt a meghatározhatatlan erőt amelyet az élőzene, adhat. Néha legyalul, máskor pedig felemel!

nagash_vörös.jpg

Vörös

 

A VIZUÁLIS ÉLMÉNYEK MEGSZÁLLOTTJA

Munkáidon nem lehet észrevenni a középkori művészetek, világfelfogás hatását. Mennyire tudatos a történelemhez való visszanyúlás részedről?

Ez jó kérdés... mivel művészettörténetet tanultam, és jelenleg is tanítok, így biztosan vannak olyan elemek, amelyek beépültek a középkori művészetekből. Tudatosan nemigazán használom ezeket, de néha a témaválasztás vagy a fotók, esetleg a hangulatok a néző számára utalhatnak ilyesmire. Ha a koncepció megkívánja, akkor feltétlenül alkalmazom ezeket az elemeket: a Bliss Of Flesh albumának belső illusztrációjában például a gitáros kifejezetten kérte, hogy a képeknek legyen kicsit barokkos hangulatuk... na nem teljes mértékben, de ahol a téma engedi ott használjam azokat a felületeket, amitől olyan hatású lesz a kép, mint valami festmény. Néhány képem alapanyaga is ókori alkotás, szobor, így azért megkerülhetetlen, hogy ezek miatt a letűnt korok műalkotásai és ábrázolásai megtalálhatók legyenek a képeimen. Ezért is érdekes számomra a digitális alkotás, hiszen térben és időben egymástól távoli alakok, felületek, részletek állnak össze egy új képpé, mintha új világokat, dimenziókat lenne hatalmamban teremteni a monitoron. Ez ugyanolyan izgalmas, mint egy iró estében, aki egy kitalált világba helyezi a szereplőit, ahol csak az alkotó szabályai érvényesek.

Mivel folyamatosan új inspirációkat, vizuális élményeket keresek, előfordul, hogy a múlt alkotásiban lelem meg ezeket.. Rettenetesen izgalmasak a középkori fametszetek, anatómiai rajzok, de ha csak a gótikus katedrálisok építészeti elemeire gondolok, azok is adhatnak olyan impulzust, amely egy alkotási folyamatot beindíthat vagy éppen átlendít a holtponton.

 

SZEMET SZEMÉRT

Úgy tudom, van még más, számomra egészen különös hobbid is…

Különösnek annyira talán nem különös (főleg a képekhez képest), de igen, néha készítek láncingeket! Néhány évvel ezelőtt kezdtem érdeklődni ez iránt, miután a fősikolai diplomám témájának a viking díszítőművészetet választottam. A különböző kultúrák tanulmányozása közben nem lehet csak úgy elmenni a viking életmód, harcászat.. stb. mellett, nekem meg innen már csak egy lépés volt a láncing. Mivel a neten rengeteg dolog megtalálható, rövid keresgélés után már ott is volt a recept, hogyan érdemes elkezdeni, mire kell figyelni. Tényleg nem bonyolult, ha az ember kitapasztalja, hogyan érdemes nekiállni... nyilván elég időigényes munka. Emiatt nem is tudok sokat készíteni, s bár néha kifejezetten jó, hogy más jellegű tevékenység ez, mint a rajz, de ha túl sok időt rabol, az tud ám bosszantó lenni. Vannak olyan részei ugyanis a készítésnek, ahol nem lehet csalni az idővel, hiszen kézi munka, nem gépesített, így adott idő alatt mindig csak bizonyos számú szemet lehet összefűzni. És persze függ a szemek méretétől és a viselő alkatától, hogy mennyi munkát ad egy láncing. A láncing mellett készítettem sisakot is, annak ellenére, hogy semmilyen fémes munkához kellő szakismerettel nem rendelkezem. A kreativitás azért itt is megvan, persze sokkal több tudatosságot igényel egy normann sisak, mint egy kétdimenziós alkotás, és fizikailag is keményebb munkáról van szó! Mindent összevetve, ezek a hobbik kikapcsolnak, változatosabbá teszik az életem, így nagyobb lelkesedéssel tudom belevetni magam egy-egy feladatba.

Van valamilyen fétised, megszállott vonzalmad valamilyen témához, festékhez stb?

Megszállott vonzalom? Olyan dolog van, ami több képen is viszaköszön: a felületek, az izgalmas textúrák mindig jelen vannak a képeimen... igen, azt hiszem ezek az én fétiseim.

Témájában pedig az a világ, amit nyilván nem láthatunk, nem tapasztalhatunk, viszont bennem, mindannyiunkban élnek: belső félelmek, vágyak. Ezek kivetülései az alkotásaim papíron és monitoron.   Nagyon érdekelnek azok a morfolódások, amelyek nem valószerűek, tehát nem egy plusz testrész vagy genetikai torzulás, hanem amikor a felületek és a test alkot egy új látványt. Ilyesformán elveszíti a határát, s inkább víziónak nevezhető. Szavakkal nehezen leírható, de szemmel élvezhető jelként, amely mindenkiben mást indít el...ha elindít.

Csak digitális alkotással foglalkozol?

Nemcsak digitálisan alkotok, de a megrendelések nagy része azt igényli, hogy számítógépes grafika szülessen. Egyrészt több lehetőség van a változtatásra alkotás közben, illetve a megrendelő utólag is tudja az elképzelésének megfelelően alakíttatni a képet. Ez azért szül néha konfliktust, amit igyekszünk megoldani, ám szélsőséges esetben akár a munkakapcsolat megromlásához is vezethet. Gyakran megesik, hogy nem egyeznek a vélemények, s bizonyos mértékig a véleménykülönbségeket, eltérő elképzeléseket azért egymáshoz közelebb lehet hozni...de van rá példa, hogy a megrendelő véleményem szerint az alkotói szabadságot korlátozza, ez számomra igen kellemetlen. A technikai kérdésre visszatérve: megfigyelhető, hogy teljesen más stílusban és témákat érintve alkotok, ha az eszköz különböző is. A digitális képek leggyakrabban a szürreális kategóriába sorolhatók be, míg a toll- és ceruzarajzok egy jobban felismerhető, a világot elemzőbben bemutató irányba mutatnak. Ha festek, igyekszem a látványt háttérbe szorítani, és a festék maga, a textúra, a felületek érdekes hangulata lesz egyre inkább fontos és központi téma, így van az, hogy leggyakrabban absztrakt képeket késztek. Ezeket aztán többször felhasználom a későbbi digitális alkotásaim során, textúraként, felületként remekül tudnak működni, és a digitális képeket is analógabb hatásúvá teszik.

 

HEY, PEOPLE! i'VE GOT SOMETHING FOR YOU
SOMETHING, YOU'LL BE ADDICTED TO

Mennyire fontosak számodra a kiállítások, a bemutatkozási lehetőségek? Tervezel valamit mostanában?

Néhány évvel Kósa Nikolett-tel, egykori iskolatársammal szerveztünk egy kiállítást; az addig elkészült digitális munkáinkat mutattuk be egy kis egri galériában. Voltak jó visszhangok, meg persze negatív kritikák is... Ezek olyanok is amiket mindenki megkap, ha nem a megszokott utakon jár. Pár évvel később ugyanott újra kiállítottunk, de immár hárman voltunk, Havancsák Gyula barátom is betársult, és rövidesen Tatabányán is lehetőséget kaptunk hasonló szervezésére. Azt hiszem izgalmas a nézőnek is, ha egy kiállításon több alkotó szerepel, hiszen változatosabb az anyag. Mindenki digitálisan alkot, mégis eltérő szellemiségben.   Végül ez a DigitÁlmok címet viselő kiállítás így már szinte egy folyamat, egy kiállítás-sorozat lett. Eközben Budapesten a Dürer Kertben a Tattoo The Sun fesztiválon is megjelentünk grafikákkal, igaz ezúttal kicsit változott a felállás , mert Gyula mellett Borbás Robival állíthattam ki.

Volt egy felkérés a Memento Mori Alapítványtól is, Pesten a Picasso Pointban, ahol kb. 40 képem került a falakra. Tavaly – a hagyományokat folytatva – ismét csináltunk egy DigitÁlmok kiállítást Mezőkövesden, és újabb két embert gyűjtöttünk a kiállítók sorába: Sallai Pétert, aki egy remek magyar grafikus, számtalan könyborító és cd-boírtó alkotója, illetve egy amerikai barátom, Matt Lombard képei is megtekinthetők voltak. Ez külön öröm volt számomra, mert Matt képei eddig így még soha nem szerepeltek Európában, tehát nálunk debütáltak... Azóta már olyan kiállításokon is találkozhattak a munkáival, ahol H.R Giger vagy Eric Lacombe képei mellett függtek a falakon. A távolság miatt személyes találkozóra még nem került sor vele, de bízom benne, egyszer ez is megvalósul.  Nem szeretnék abba a hibába esni, hogy évenként ugyanoda szervezzünk kiállítást, tehát biztos hogy idén Mezőkövesden nem lesz... Ugyanakkor ha érkezne bármilyen felkérés az országból, szívesen bemutatnánk a képeinket! Kell azért ahhoz az idő is, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű kép szülessen, hogy valóban érdemes legyen a nagyközönség elé vinni.

Őszre alakul egy kiállítás-sorozat amely a Cadaveres zenekar akusztikus koncertjeihez kapcsolódik. A tervek szerint minden fellépési helyszínen lenne egynapos kiállítás, tehát csak a koncert estélyén lennének megtekinthetőek az alkotások. Ez még nem végleges, de örülnék ha megvalósulna ilyen formában.

Matt Lombard barátom közbenjárásával esély van arra, hogy ősszel az amerikai „Milwaukee Macabre „ kiállításon is megjelenhessek két képpel. Ez még csak most körvonalazódik, de nagyon büszke lennék, ha valóban kiállíthatnék ott. Úgy tudom ez egy nem túl régen indult ( talán 4-5éve ) kiállítás sorozat, amely évente mindig október hónapban kerül megrendezésre és a világ több részéről érkeznek alkotások.

Jelenleg két zenekaros megkeresés van, de ezek még csak lassan körvonalazódnak, két magyar banda következő lemezének munkálatairól van szó. Ezek mellett azért saját képek is születnek, amelyeknek igazából koncepciója nincs: ahogy említettem a felületek és a vizuális jelek véletlenszerű találkozási indítanak el egy alkotást.

A fejlesztés, a fejlődés nagyon fontos az élet minden területén. Ha csak a megszokott, unalomig ismételt dolgokat csinálom, a minőség is folyamatosan gyengébb és gyengébb lenne szerintem, ahogyan a Harcosok Klubjában is elhangzik ”a másolat másolatának másolata”..:) De a tudatos fejlesztéshez olyan inspiráló dolgok kellenek, amelyeket az ember néha tudatosan, néha véletlenül talál meg... Egy kiállítás, ami hat rám vagy például egy olyan kritika, ami valóban előre visz...és amin elgondolkodva új megoldásokat, új képi világokat keresek.

Úgy legyen Balázs, sok sikert kívánunk!

 

 Nagash facebook oldala

Weboldala

Szólj hozzá

interjú képzőművészet by oriza vizuál kult nagash jacsó balázs