sheabouteverything

† főleg, ami fekete †

RIP Zsámbéki Légvédelmi Múzeum (?) - végső visszaszámlálás

A Honvédelmi Minisztérium pár nappal ezelőtt levélben tájékoztatta a Zsámbéki-medence Idegenforgalmi Egyesületet, hogy év végéig a katonai berendezéseket, járműveket elszállíttatja a zsámbéki Légvédelmi Múzeumból Szolnokra, Győrbe és Budapestre (köszönöm a kiegészítést), a Múzeumot pedig hamarosan bezárja (október első három hetében hétvégénként még látogatható a Múzeum).

1_6.jpg

A használatuk eredeti helyszínén bemutatott légvédelmi eszközöket állítólag az üzemeltetési költség jóval többszöröséért lehet szállítani (szétszedni -> szállítani -> újra összerakni), és a Múzeum az egyetlen, eredeti állapotában,fennmaradt emlékhelyként a bemutatott légvédelmi eszközöket, családi programjaival, rendezvényeivel rengeteg látogatót vonzott, az üzemeltetés szinte "önköltségi" alapon ment, az egy minimálbéres alkalmazotton kívül önkéntesek saját zsebből, saját erőforrásokat felhasználva tartották karban az eszközöket, és óvták, szépítgették a kiállítás színhelyéül szolgáló természetvédelmi területet.

Végső visszaszámlálás

Mennek is a találgatások, vajon kinek fűződik érdeke a festői szépségű hely "kitakarításához", annál is inkább, hiszen a kész tények elé állított Egyesületet arról is elfelejtették tájékoztatni, hogy nyitvatartási időn kívül, vasárnap reggel hétkor külön kirendelnek egy csapatot az elszállítandó eszközök leltározására - erről árulkodtak ottjártunkkor a friss krétanyomok is. Egyébként a Múzeum belépőiből tudták finanszírozni a Színház működését is (részben) - ez is felvet néhány kérdést.

Az Egyesület a zsámbéki önkormányzattal karöltve próbálja menteni a menthetőt.

Az alábbi fotók a mai "búcsúbejáráson" készültek.

 P1220783.JPG

P1220782.JPG

 

A Zsámbéki Légvédelmi Múzeum honlapja
Még néhány kép az Indexen
Zsámbéki Nyári Színház honlapja

A bejegyzés trackback címe:

https://sheabouteverything.blog.hu/api/trackback/id/tr896739755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Levente B. · combatant.blog.hu 2014.09.28. 21:56:51

Annyit had tegyek hozzá Győrbe és Budapestre is mennek a technikából.

jerezbe 2014.09.29. 10:40:12

hogy ennek mi értelme... de legalább nem lesznek eladva az ukránoknak :v

citrix 2014.09.29. 10:44:46

Néhány éve jártam itt, nagyon együtt volt a technika. A honi légvédelem egyik fontos bázisa (volt) ahol légvédelmi fegyverek színét-javát egy helyen meg lehetett nézni. Kár hogy szétcincálják, így együtt már nem lehet látni a VHS sávi radaroktól a '80-as évek lokátorait, Dvinától a Vegáig a rakétákat. Szép hely, mellette egy ugrásra a zsámbéki templom.

citrix 2014.09.29. 10:46:45

Bocsánat, VHF sávi radarok, a VHS egy másik cikkből maradt valahogy a fejemből, az is a múlt technikája...

sheabouteverything · http://www.sheabouteverything.blog.hu 2014.09.29. 10:51:58

@jerezbe: nem működnek már a berendezések... úgyhogy oda biztos nem megy semmi...

jerezbe 2014.09.29. 10:54:53

@sheabouteverything: nem is írtam, hogy mennek, csak arra gondoltam, hogy elvileg alkatrész-utánpótlás céljából egy-két dolog még működhet... különösen, ha jó volt az állagmegóvás. :)

sheabouteverything · http://www.sheabouteverything.blog.hu 2014.09.29. 10:57:16

@jerezbe: ja, értem... hát, Gy, SZ és Bp volt krétával rájuk rajzolva, U nem...

jerezbe 2014.09.29. 11:02:59

@sheabouteverything: csak aztán győri parancsnokság is tudjon róla, ne úgy, mint a cseh védelmi minisztérium :D

pushup 2014.09.29. 13:23:06

@jerezbe: állagmegóvás? haha! a magyar honvédségben? haha!

jerezbe 2014.09.29. 13:28:53

@pushup: bocs, itt önkéntesek végezték a szöveg szerint.... ;)

AngaMaz 2014.09.29. 15:29:56

@jerezbe: Amíg hagyták... Aztán jó szokás szerint azt, aki saját pénzén hordta fel a festéket, a drótkorongot, szervezte az önkénteseket elzavarták. Azóta pusztul minden. Előtte ősszel mindent téliesítettek, amit lehetett fedett helyre vittek. Azután minden kint rohadt télen is...

pushup 2014.09.29. 19:12:10

@jerezbe: azért a festést ne keverjük a karbantartással! tisztelet az önkénteseknek, már az is szép, hogy a technika nem vált rozsdaboglyává, de ahhoz, hogy hadrafoghatóak maradjanak, ennél lényegesen több kell.

McKinney 2014.09.29. 19:28:55

alkatrész utánpótlás... az egész fegyvernemet lenullázták, az utolsó ilyen nyevás harcálláspont az Érdi is bezárt 2001ben. Mondjuk nem tudom hogy valaha is jól működött volna, állítólag a délszláv válság alatt légtérsértő jugo gép már be volt célozva de Gönc Árpi betojt és nem mert tüzet parancsolni. Talán jobb is, mert lehet hogy nem talált volna. A mig21-es nem maláj utasszállító a magyar baka meg nem ruszki gerilla.
Most már mindegy, ottvannak helyette a fegyverzethiányos grippenek meg valami szar francia mobil rakérarendszer. Tökmindegy mert úgyis csak légyszar vagyunk a terepasztalon.

usb2.0 2014.09.29. 22:01:09

Sosem értettem az ilyen hozzáállást.
Valakinek van valamije.
Aki ezzel a valamivel azt csinál, amit akar.
Hiszen az övé.
Valakinek csak a szája van.
Aztán bele akar dumálni, hogy a másik mit csináljon a saját dolgaival.
Ha ezek a dolgok ennyire fontosak nektek.
Beledumálás helyett, miért nem veszitek meg az egészet, és csináljátok tovább azt a múzeumot ?
Ja , persze !
Az pénzbe is kerülne, meg dolgozni is kéne.
A beledumálás meg ingyen van ...

qmatch 2014.09.30. 06:01:31

egy évig kenegettem , állítgattam , levettem-feltettem , ....
egyszerű volt mint a szög , és elpusztíthatatlan = szerintem működött volna , ha kell . a rávezető tiszti állományban már nem vagyok ilyen biztos :) , de nehéz biztosan állítani bármit is valamiről , amit az országban még soha sem használtak . régebben voltak lőgyakorlatok a volt SZU-ban , és ott a magyarok mindig szépen teljesítettek - persze egy vagy két osztálynyi ember ment ki , kiválogatva a sokból .

összességében jobb volt , mint libát őrizni , mérnökként még érdekelt is a dolog . szívesen megnéztem volna még egyszer - de többször nem


Címkék

#gayisOK (1) #knotwrap (1) #skulladay (13) #ThePussycatRiot (1) abramovitch (1) aden (1) adora (1) Aëla Labbét (1) akoma (1) albertooliveira (1) alexander mcqueen (2) aliceauaa (1) alison scarpulla (1) állatvédelem (3) altnőder emese (1) anandam (1) andaluzina (2) andykehoe (1) angel muse (1) annabel de vetten (1) annie leibovitz (2) anny (2) answear (9) anton corbijn (1) apavita (1) apivita (1) architect (1) army (3) aromax (1) arpad slancik (1) arthur tress (1) astor (8) Astor (1) avon (63) avoncollections (1) az év természetfotósa (2) babakészítés (4) balea (3) banksy (1) bariesun (1) bart hess (1) battila (1) ben hopper (1) Berlin (1) betty baker (1) between (1) bibian blue (2) biobaza (3) bioderma (9) biopont (7) birimagdi (1) bíró roland (1) blackmilk (1) black nail cabaret (7) bnc (1) body shop (1) bombcosmetics (4) bőrápolás (89) bourjois (6) bükfürdő (1) by blondie (5) by emke (6) by esc (2) by haren kayez (1) by nina (19) by oriza (785) carine peynaud (1) carven (1) catrice (1) cetaphil (1) chanel (3) chen man (1) christophe kutner (1) cipoplaza (1) clarins (9) claudia schiffer (1) cnd (2) CND (1) codie young (1) concept art (2) coolvision (1) cos (1) cosplay (9) csepel (1) csomagolás (1) curaprox (1) danubiushotels (1) dan hillier (1) darkravenasylum (2) deichmann (1) del toro (1) demobaza (1) dermedic (1) dewayne flowers (1) dior (3) disturbia (7) divat (177) diy (16) dm (4) dofka zsuzsanna (1) dolce&gabbana (2) dollskill (1) doridea (3) douglas (10) drk (2) drkxcsepel (1) dropofnature (1) dr organic (8) egészség (1) ékszer (12) ellen rogers (1) emilythestrange (1) emporium (1) engelsrufer (1) English content (5) erborian (1) erevos aether (1) erica berkowitz (2) eric lacombe (1) essence (2) estelle thild (1) eszemiszom (12) fa (1) fabio magalhaes (1) facosmetics (1) fantich young (1) fashion (147) fashionwatch (4) fekete (46) feketezaj (2) fétis (2) FF (7) film (5) foreo (1) fotográfia (95) Fuco Ueda (1) fumax (2) galliano (1) game of the thrones (2) garbage art (1) gareth pugh (1) garnier (1) gaultier (1) gelareh (2) gervida (1) Gregory Raymond Halili (1) guerlain (4) guy denning (1) gyerekrajz (1) gypsywarrior (1) h2x (1) hajápolás (3) hakuchi (1) halloween (14) Hanne van der Woude (1) hashtag london (5) hector rene (1) heidi klum (1) hello kitty (1) heti etsy (8) hímzés (5) Hirotoshi Ito (1) hm (13) hmbeauty (1) hush hush (1) iillat (1) ike (1) ikea (1) ilse moore (1) imageskincare (6) interjú (15) isad (1) isadora (25) Ishibashi Yui (1) jacsó balázs (1) japán szekció (28) jason freeny (1) játék (13) jimmy nelson (1) joe black (1) john kenn mortensen (1) joshua hoffine (1) Juha Arvid Helminen (1) julien martinez (1) kal (1) kalis (1) kalligráfia (2) karcos (1) Katarzyna Konieczka (1) kate moss (1) katonadolog (8) KatVonD (4) katy perry (1) kazuhiro hori (1) kenzo (1) képzőművészet (100) kert (7) khamitova (1) kiállítás (21) killstar (5) klecksography (2) klekszográfia (1) kneipp (1) koncept (1) kónyamelinda (1) körömfestés (11) koromgyerek (1) kreinbacher (1) kristenhair (1) kristmort (1) kris kuksi (1) lady gaga (5) LAGirl (1) lakberendezés (8) lancaster (3) langhaarmadchen (1) last rites gallery (3) la beau macabre (1) lebanon hanover (1) lego (2) le beau macabre (4) liam sparkes (1) lierac (1) lillafufavi (1) lionel messi (1) lip service (1) loreal (1) lostandfound (5) louise thomas (1) lovecraft (1) lucja lange (2) luke chueh (1) lush (50) mac (1) MAC (28) macabre gadgets (1) madeline pool (1) mahlimae (1) make (1) make up (72) malgorzata dudek (1) mango (1) manicpanic (2) manna (5) Marcin Tyszka (2) marionnaud (8) maszk (1) maurizio di iorio (1) mavex (1) maxfactor (7) maybelline (1) mccormack (1) medicine (2) messelia (1) michael hutter (1) mimö (1) miss sporty (2) mondocon (7) monstror (1) moschino (1) mr finch (1) mugler (1) myrna moonstruck (1) nagash (3) nailympia (1) napozás (9) narcisorodriguez (1) natúrkozmetikum (7) naturol (1) neogence (1) nespresso (5) neutrogena (1) new yorker (3) nick cave (2) nina röder (1) nine inch nails (1) nivea (1) noahscalin (2) novák tünde (5) nubu (1) nuit (3) nuxe (4) Oleg Oprisco (1) olvass! (24) opi (1) ORMEDIC (1) palmolive (1) parfüm (16) paul booth (1) paweltotoroadamiec (1) Pentti Sammallahti (1) philip riches (1) phyto (1) pipere gönc (479) police (2) polifarbe (2) program (1) prom (1) promóció (42) queenofdarkness (2) revitalash (1) rimmel (7) rimmel neffati (1) rodarte (1) rod luff (1) rossetti (3) rossmann (3) rowenta (1) royalclinics (10) sally hansen (8) sándor nagy tünde (1) sandro miller (1) sanne de wilde (1) sante (1) santiago caruso (1) sarah wright (1) schüssler (1) semmi különös (59) seth casteel (2) shea (1) shigeru joshida (1) shiseido (6) simon zsófi (1) sisley (1) sistersoftheblackmoon (1) skagen (1) skechers (1) skulladay (5) smink (4) sonya flu (1) sothys (2) sovrin (1) stacey baker (1) stargazer (1) star wars (6) steven klein (1) stop ttip (1) street art (4) street commando (1) szappanvarazs (1) szobrászat (1) szuharevszki (1) szürrealizmus (1) természetfotó (2) terredhermes (1) teszt (20) tetoválás (15) the filigree (1) thisisredy (1) thomasdevaux (1) thombrowne (2) tom ford (1) torvenius (1) uriage (3) utazás (2) vagheggi (2) valentino (1) Valeria Chorozidi (2) veet (1) vegán (1) vélemény (1) verawang (1) veres máté (1) vinylux (1) vizuál&kult (9) vizuál kult (259) walter schels (1) wang (1) waso (1) wave gothic treffen (1) webshop (8) weleda (4) witkin (1) womensecret (1) worldpressphoto (3) yamato (2) yamuna (9) yaya (1) yogitea (1) zadig (1) zadig&voltaire (1) zara (1) zawadzki (1) zene (18) zenzero (2)

Külső feed

Houston we have a problem