2019. jan 25.

Újabb kihívások a fényvédelemben: a kék fény is felelős a bőr öregedéséért

írta: sheabouteverything
Újabb kihívások a fényvédelemben: a kék fény is felelős a bőr öregedéséért

uriage-age-protect-blb-blue-light.jpgArról talán már te is hallottál, hogy az UV fényhez hasonlóan a látható kék ibolya fény (High Energy Visible – HEV) is rontja a szemet  - ráadásul az UV-hoz képest jóval erősebben, hiszen a kék fény gyakorlatilag szűrés nélkül jut el a retináig (ezzel fotokémiai károsodást okozva a retinában). Azt azonban kevesen tudjuk, és még kevesebben foglalkozunk vele, hogy a különböző kütyükből is áradó kék fény bőrünk egészségére is káros hatással van.

Míg az UV sugarakkal az utóbbi időben egyre többet foglalkozunk, a kék fényről még mindig kevés szó esik. Az UV sugarak elleni védekezésképp jó minőségű napszemüveget hordunk, és nagy odafigyeléssel választunk fényvédőkrémeket, sőt, egyre tudatosabban keressük a fényvédőt a nappali krémekben, alapozókban is. A kék fénnyel azonban jóval kevesebbet foglalkozunk, pedig a szakemberek már régóta pedzegetik, hogy az új típusú fényforrások lényegesen nagyobb mennyiségben árasztanak el bennünket kék fénnyel, mint a régi típusú izzók. A  történethez persze az is hozzátartozik , hogy a szabadban is szembesülünk (jóval nagyobb mértékben) kék fénnyel, tehát nem az okostelefonok és a ledek a probléma egyetlen forrásai. 

KÉK FÉNY - VISZLÁT KOLLAGÉN, VISZLÁT ELASZTIN, HELLÓ PIGMENTFOLTOK! 

 A kék fény a bőr mélyebb rétegeiben fejti ki hatását: beindítja  a káros szabad gyökök termelődését, visszavéve ezzel a kollagéntermélst, ezzel a bőr idő előtti öregedését okozva. Sajnos a meglévő májfoltok sem fognak eltűnni a fénytől - sőt. 

MIT TEHETSZ A BŐRÖDÉRT? 

Ahogy fent is írtam, egy nappali krém vagy egy minőségi alapozó esetében már „alap”, hogy tudja az UV védelmet, és szerencsére már az új, bejegyzés alatt álló BLB (Blue Light Barrier) szabadalom  is megtalálható néhány ránctalanító hatású bőrápoló készítményben: ezek a termékek hatékonyan védik a bőrt az idő előtti öregedést okozó környezeti hatásoktól, illetve a mobilokból és más képernyőkből származó, bőrre káros mesterséges fénytől is. A kutatások szerint a kék fény nagyban elősegíti sajnos a pigmentfoltok kialakulását is: azon túl, hogy jó minőségű, antioxidánsokban gazdag bőrápolókat használsz, érdemes a mobilod, képernyőd fényerejét is lejjebb venned.

A kékfény káros hatásaitól védő BLB komplexet alkalmazza a kizárólag gyógyszertárakban forgalmazott Uriage dermokozmetikai márka.az Age Protect bőrfiatalító termékcsaládjában. Az általuk használt termálvíz a bőrgyógyászatban használt termálvizek között a legmagasabb arányban tartalmaz ásványi anyagokat és nyomelemeket (11 000 mg/l), természetesen izotóniás, hidratáló, nyugtató és véd az anti-szabadgyökök kialakulása ellen - emellé jön pluszban jópár összetevő és a BLB komplex. uriage-age-protect.jpeg

AGE PROTECT: ELSŐ HASZNÁLAT UTÁN SZERELEM

Részben a munkám, részben a blog miatt szinte állandóan monitor előtt ülök, és bevallom, még akkor is a telefonomat tekergetem, amikor olvashatnék, zenét hallgathatnék vagy egyszerűen pihenhetnék. Talán ezért, talán másért, de a látásom is romlott, és bár tisztában vagyok vele, hogy ennek most semmi köze nem lesz a kék fényhez, legalábbis a bőröregedést gátló krémekhez, valószínűleg a nonsztop telefonázás miatti állandó lelkiismeretfurdalásra visszavezethető ok miatt, egyből felkaptam a fejem, ahogy az első ilyen "kékfényes" kozmetikumot megláttam. 

Lassan egy hónapja használom az Uriage nappali és az éjszakai ránctalanítóját, kiegészítve reggel-este a szemkörnyékápolóval, és megmondom őszintén, már az első használat után azt mondtam, hogy naeztteljesenelhasználom.

Az Age Protect ránctalanító fluid egy nappalra használható, kissé folyékony állagú ránctalanító-feszesítő megoldás. Ultrakönnyű formulájának köszönhetően pillanatok alatt beszívja a bőrt, szépen összehúzza a pórusokat, rögtön utána jöhet a szemkörnyékápoló, és az alapozó. Az Age Protect szemkörnyékápolót is hamar beszívja a szem alatti vékony bőr, reggel-este nagyon kellemes érzet használni. Mindkért termék remekül védi a bőrt a napközbeni káros hatásoktól (UV, stressz, kék fény), utóbbi pedig ugye csökkenti a szem alatti sötét karikákat, feldobja az ember tekintetét - ezzel meg ugye az egész napot. A kedvencem az Age Protect detox éjszakai krém lett egyébként, ha nem is azért, mert "egyszerre hat a bőr öregedésének minden jele ellen és megnöveli a bőrszövet oxigenizációját", hanem azért, mert valami olyan elképesztő formulával rendelkezik, hogy a többi éjszakai krémmel ellentétben azonnal felszívódik, és eszémletlen selymes tapintásúvá, puhává varázsolja a bőrt. "Orvosi vízitorma tartalma aktiválja a méregtelenítő mechanizmusokat, és segíti a bőrfelszín megújulását, ragyogásának visszanyerését. Magas hatékonyságú ránctalanító összetevők kombinációjával (retinol, hialuronsav, sárkányvér növényi kivonat, vitaminok) és az Uriage termálvíz jótékony hatásával láthatóan simítja a ráncokat és a finom vonalakat" - hát ez meg hab a tortán. 

Ha van lehetőségetek rá, keressétek az Uriage termékeket a gyógyszertárakban, és próbáljátok ki a termékeket, akár a kihelyezett teszterekkel elsőre. 

 

 

 

Szólj hozzá

bőrápolás by oriza uriage