2020. jún 20.

Jelentés a (majdnem) fekete kertből

írta: sheabouteverything
Jelentés a (majdnem) fekete kertből

Tulajdonképpen kicsit clickbait a cím, mert egyátalán nem csak fekete virágokat nevelgetek a kertben, sőt, a jelenlegi kedvencem (Verbena Bonariensis) is határozottan lila. Maga a poszt is elég öncélú, mert elsősorban a fotókat szeretettem volna valamilyen tálalásban feltölteni.. Jöjjön hát néhány sötét és kevésbé sötét szépség a kertből.4-viola-ibolya.jpg

A saját kert az egy baromi jó dolog, számomra olyan, mint egy üres festővászon, az ember (majdnem) kedvére alakítgathatja. Kicsit olyan, mint egy terápia, szert kell tenni ugyanis némi önismeretre (ti. mi az, amit soha nem fogunk tudni életben tartani az adott körülmények között), a gazolás pedig remek feszültségoldó elfoglaltság. A vírushelyzettel járó home office-nek hála sokat tudtam foglalkozni idén a kerttel. Mutatom.

ÁRVÁCSKA

Annak ellenére, hogy ez egy meleg tél volt, az árvácskák siralmasan néztek ki. Miután lemondtam róluk, és nagyvonalúan a kert egy kevésbé frekventált helyére pakoltam át a cserepeket, valamikor március végén magukhoz tértek az előző évben ültetett növénykék. Ezeket a növényeket palántaként vásároltam, egyrészt, mert túl bonyolultnak ítéltem magról nevelni kétnyáriként, másrészt, mert egyátalán nem volt vészes az áruk a kertészetben. 

24-fekete-ibolya.jpg

INDÁS ÍNFŰ

Az indás ínfüvet (Ajuga Reptans) már mutogattam párszor, imádom ennek a változatnak a bordó leveleit, és a világító kék virágait. Tavasszal virágzik, és úgy vettem észre, hogy évről-évre magasabbak a virágfürtök. Nulla effort kell a szaporításához, kúszik-mászik az indáival, sőt, a ledugott levél is simán gyökeret ereszt. Létezik sima zöld és tarka levélváltozattal is, kiváló talajtakaró, semmi gaz nem nő alatta. Mögötte azok a zöld levelek a Nagyvirágú tisztesfűhöz tartoznak, ami viszont júniusban (most) virágzik. Az első két évben ez a növény sem volt egy csúcs, de aztán megbokrosodott, tőosztással lehet szaporítani. Mutatom a tavaszi kép alatt, hogy milyen most ez a rész. Mindkét növény jól mutat egyébként egész évben, még télen se volt annyira lelombozó rájuk nézni (mint mondjuk az árvácskákra).

1-ajugareptans.jpgIndás ínfű 
20200620_154606.jpg
Nagyvirágú tisztesfű

TULIPÁNOK

Az évekkel ezelőtt beszerzett fekete tulipánok (Queen of night, Black Hero, Labrador és Black Parrot) is kinyíltak, bár mintha nem lett volna teljes a létszám. Nem szoktam felszedni őket, mert évelők között vannak, és nem akarom megsérteni a gyökereket - ma már ennek figyelembe vételével alakítanám ki az ágyásokat.

2-tulipa-black-hero.jpgBlack Hero3-tulipa.jpg

25-tulipan.jpgEzekről fogalmam sincs már, hogy micsodák, tavaly ősszel impulzusvásároltam őket 

FEKETE ÍRISZ

26-fekete-irisz.jpg

22-blackiris-fekete-noszirom.jpg

Ezt a fekete íriszt a facebook marketplace-en lőttem, diófa alatt van. Emiatt elég későn nyílt, és egy hét alatt le is virágzott, de nagyon szépen díszít még most is az ezüstös levelével. 

KORONÁS SZELLŐRÓZSÁK

Íme néhány színes virág, bemutatom a koronás szellőrózsákat. Még nem fejtettem meg a titkukat, összevissza virágoznak, és 10 ledugott gumóból kb. 5-6 hajt ki, és nem virágzik mind sajnos. Ezek a növények, amik a képen vannak, már tavasszal elvirágoztak, de most júniusban is virágzik egy fehér színváltozat (tavaly őszi ültetés).

FEKETE LILIOM

A fekete liliom - ha jól emlékszem a fenti képeken a Landini - június közepén nyílt ki. Nagyon kitartó, ugyanis sikerült anno a mogyoróbokor alá elkaparnom, de úgy látszik, meg se kottyan neki. Egy másik fekete nemesítés (Asiatic Black) és a Netty's pride egyelőre cserépben várják a sorsukat, sok-sok bimbóval. A virághagymáimat vagy netről rendelem (vannak bevált webshopok) vagy Gazdaboltban szoktam vásárolni (meglepően jó áraik vannak, és így legalább látom, milyen állapotban van a hagyma - vannak kellemetlen tapasztalataim is, pl. a <csokiért megmondom> webáruházzal  - sajnos semmi nem hajtott ki abból, amit tőlük vásároltam).

KERTI MÁLYVA

16-fekete-malyva-alcea-rosea.jpg

Kétnyári mályva - első évben csak leveleket hoz, a második évben virágzik. Furcsamód van olyan tövem is, amelyik harmadik éves, és most is vannak rajta bimbók. Egészen biztos vagyok benne, hogy nem szórt magról kelt, hanem megmaradt az eredeti tő. Ezeket a magokat egyébként az egyik facebook kertészeti csoportból vásároltam.

KERTI HORTENZIA - DARK ANGEL

Idei szerzeményem a Dark Angel fedőnévre hallgató kerti hortenzia. Egy ideje már szemezgettem ezzel a sötét levelű szépséggel, végül egy helyi kertészetben nem bírtam tovább ellenállni a kísértésnek. Tekintettel a csigaállományra, úgy döntöttem, cserépben fogom nevelni. Néhány hete már elkezdte bontani a kétszínű szirmokat, és nem is számítottam arra, hogy ennyire besötétedik majd a virágzat. Még 3 másik hortenziám van, egy sikeresen áttelelt, majd elfagyott március végén, egyet pókhálósra zabáltak a spanyol meztelencsigák. A harmadik, a bugi,  egy hete remekel a diófa alatt (gondolom, mostanra már rájöttetek, hogy ész nélkül ültetek fák alá tavasszal, lombfakadás előtt - ti ne csináljatok ilyesmit).20200620_154555.jpg                Bugás hortenzia 'Sundae Fraise

PÓKLILIOM

15-hymenocallis_festalis-pokliliom-2.jpg

15-hymenocallis_festalis-pokliliom.jpg

A pókliliomot valahogy áprilisban ültettem ki cserépbe, és a kert legnaposabb pontjára tettem. Sokáig épphogy csak kikandikáltak a levelek a földből, aztán egyszer csak másfél héttel ezelőtt megjelentek a bimbók - lassan el is virágzik. A Tulipanshop.hu webáruházat egyébként tudom ajánlani, egészséges hagymákat küldenek, időben, normális áron, többször is vásároltam tőlük. A sikeren felbuzdulva már vadászom az újabb változatokat, de ahogy elnéztem, itthon ez van elterjedve (talán a Zwanenburg.

SZAGOSBÜKKÖNY

14-szagosbukkony-lathyrus-odoratus-2.jpg
14-szagosbukkony-lathyrus-odoratus.jpg

A március óta tartó home office-ban többek közt az is remek volt, hogy nullahuszonnégyben körberohangálhattam a palántáimat. Rácsúsztam a szagos bükkönyre (is), mert a Monty állandóan azokat palántázgatott a Kertész kertjében (télen azon vegetálok). Borsószemnyi magjai vannak, 100%-os kelési arány, mondhatnám, hülyebiztos. Ráadásul a leszakított darabok is legyökereztek (mondom, hogy hülyebiztos).  Túltettem magam azon, hogy nem csak sötét szirmok vannak egy száron, mert hálás kis növényke, és nagyon finom az illata.

KLEMATISZ NIOBÉ

13-klematisz-clematis-niobe.jpg

Klematisz Niobe - A Warsaw Nikét szerettem volna,  mert az sokkal sötétebb, meg sokkal trúbb, de az pont nem volt sehol, amikor rendeltem. M megelégedtem végül ezzel a Niobe változattal. Tavaly novemberben ültettem (mikor máskor ugye), félárnyékba (hova máshova ugye). Tavasszal semmi nem volt a föld felszínén, le is mondtam róla. Aztán egyszercsak április közepén (!) elkezdett hajtani, a múlt héten nyílt ki, és még 4 bimbó van rajta. 

NR1: VERBENA BONARIENSIS

1-verbena-bonariensis-orias-verbena-vasfu.jpg20200615_122400.jpg

Ernyős verbéna, óriási vasfű: tényleg óriási, nálam 2 méter (szintén a diófa alatt). Az eredeti tövek facebook marketplace-ről vannak, sikeresen szaporítottam a begyűjtött magokról, sőt, miutána átteleltek a tövek, az oldalhajtásokból készített dugványok is megmaradtak. Elvileg egynyári, de azt a tanácsot kaptam egyébként, hogy télire visszavágás nélkül takargassam a tövét, és tavasszal vágjam csak vissza. Simán átteltek, valahogy márciusban vágtam szerintem vissza, akkor szedtem a magot is, és a duványokat is akkor csináltam. Örülök, hogy működött a dolog, mert nagyon mutatósak ezek a vibráló lila virágok. Ágyáslazítónak ajánlják, nagyon jó összeültetéseket lehet csinálni velük díszfüvekkel is.  Először a Margit-szigeten láttam medvekörömmel és sárga cickafarkkal összeültetve, azóta kerestem. Nagy vágyam még a Verbena Hastata is egyébként.

VÉGIRE A KIS SZÍNES

A végére hagytam egy kis válogatást, vegyesen tavaszi és nyári virágokkal.

20200617_130846.jpgRézvirág (zinnia) júniusban20200615_122703.jpgKrizantém20200620_154359.jpgSásliliom, szagosbükköny, a cserép tövében pedig valamilyen varjúháj (bogyós) virágzik21-rose-donjuan.jpgRózsa 'Don Juan'

 

Szólj hozzá

fekete kert semmi különös by oriza