Hétfői nterjúnkban Novák Tünde fotóssal ismerkedhetünk meg (még jobban, mint eddig).

Miért pont a fotózást választottad önkifejezési eszközül? Fotóidat nézve felvetődik a kérdés: próbálkoztál-e más művészeti ággal is?

Hadd kezdjem a választ a kérdés végéről! Korábban, amíg otthon éltem Nagyváradon, egyátalán nem foglalkoztatott a vizuális önkifejezés egyik formája sem, és nem is próbálkoztam semmi ilyesmivel. A költészet érdekelt, az viszont szinte kizárólagosan. Rengeteg verset írtam, és akkoriban az volt az elképzelésem és a vágyam, hogy költőként élhessek. Ebben sok támogatást kaptam a nagyváradi irodalmi élet több ismert alakjától (különös tekintettel Zudor János költőre) is, akik sok tanáccsal és tanítással láttak el akkoriban. Egy nagyváradi helyi lapban, a Bihari Naplóban több ízben is megjelentek verseim, illetve később egy romániai költőnők munkásságát bemutató antológiában is közölhettem írásaimból.

Már egy ideje Budapesten éltem, amikor elkezdtem a fotográfiával foglalkozni. Kezdetben csak úgy, amolyan időtöltésképpen, majd szépen, fokozatosan komolyra fordult a hobbi. Ez a folyamat nagyjából 12 évvel ezelőtt kezdődött. Őszintén szólva, a kezdeti indítékra már nem is emlékszem. Sokszor gondolkodtam már ezen, de tényleg nem emlékszem... Talán, ha lenne minimális affinitásom a rajzoláshoz, akkor most éppen grafikákat vagy festményeket készítenék. Ki tudja?

Széles baráti körödben szeretettel és elismeréssel veszünk körül. Hogyan kerültél kapcsolatba velünk, hogyan kerültél kapcsolatba a kiállításodban is rendező Memento Mori egyesülettel?

A Memento Morival Gelkán keresztül kerültem kapcsolatba (na jó, mindenki...), vele azóta ismerjük egymást, mióta Budapesten élek. Mikor az egyesület elkezdett sűrűbben és komolyabban képzőművészek és fotósok kiállításainak szervezésével foglalkozni, akkor már sokszor jelen voltam én is vendégként a különböző megnyitókon, illetve alkalmanként az adott eseményt dokumentáló fotósként is. Miután az egyesület mindenkinek segít a bemutatkozásban, és fel is kínálja a lehetőséget, így én is kaptam egy felkérést kiállításra. Végül aztán 2012. októberében megnyílt első kiállításom "Lucretia" címmel. Külön büszkeséggel és szeretettel gondolok vissza arra, hogy a kiállítást Rásonyi Ábel barátunk nyitotta meg.

Hogyan befolyásolja az alkotásodat a zene, megjelenik-e egyátalán a képeidben? Vannak "ikonikusabb"és természetközeli fotóid is: hogyan választasz témát, mi az, ami inspirál?

Természetesen, mint sok más alkotót, engem is inspirál a zene. Azt gondolom, hogy ahogyan az ember halad előre abban amit csinál, és egyre inkább önmaga felfedezésére fordítja azokat a tapasztalatokat, amiket az alkotás során felhalmoz, egyben távolodik is attól, hogy külső tényezők befolyásolják. De legalábbis megszűnik az erre való igény. Ezzel együtt nyilván hatással vannak az emberre hangulatok, gondolatok amik akár a zenéből, akár másfelől is érhetik de ezeket nem "használom", szóval ha jelen is vannak, az nem egy tudatos dolog nálam.

Mint sok más fotós, én is a környezetemet és az abban történő eseményeket dokumentálom egy sajátos szemszögből. Ez persze így közhelyesen hangzik, de valóban erről van csak szó; mindig távol állt tőlem, hogy túlmisztifikáljam a saját alkotásaimat és ez igaz a folyamatra is. Amikor az embernek kialakul egy bizonyos stílusa, akkor elkezdi úgy látni a dolgokat, ahogy azok majd a kész képen megjelennek. Olyan ez mint egy folyamatosan szemem előtt lévő szűrő. Szóval általában nem egy előre megfogalmazott koncepció mentén dolgozom. Kivételt csak az önportréim képeznek, mert amíg a többi képemnél fontos szerepet játszik egy bizonyos esztétika, addig az önportrénál ennek helye szinte nincs is. Ott csak az igazság számít, illetve a hazugság-mentesség. Ezért van az, hogy számomra az önportrénak kiemelt szerepe van.

Úgy tudom , férjed, Gábor is szívesen fotózik. Inkább önállóan szeretsz dolgozni, vagy szoktátok együtt is űzni ezt a tevékenységet?

Inkább önállóan szeretek dolgozni, sőt, amikor voltak alkalmak, hogy együtt fotózzunk, akkor bizonyos értelemben zavartuk is egymást. Főleg akkor amikor utcafotóztunk, mindketten egymás elől "happoltuk el" a témákat (hahaha)... Komolyra fordítva: mint minden komolyan vehető alkotó tevékenység, így ez is magányos műfaj.

-Hobbiként vagy munkaként tekintesz a fotózásra?

Kizárólag amatőrként tekintek erre a dologra. Sőt, inkább úgy fogalmaznék, hogy amatőrként tekintek rá, ezért is veszem nagyon komolyan.

Jövőbeli tervek?

Nincsenek terveim, és nem dolgozom semmilyen anyagon. Csak fotózgatok.

Köszönöm szépen, Tünde!

Én is, Anita.

Facebook

Kontakt