Ralf Mitsch fotográfus a 2015-ös LensCulture Portrait Awards megmérettetés nevezőjeként hívta fel a figyelmet magára és alkotásaira. Tetoválások és sztorik.
Vajon milyen személyes történet fűződik egy-egy tetováláshoz? Miért nem áll meg egynél az ember? Függőség lenne? Valamilyen mentális betegség? Kié az érdem, a tetoválóművészé vagy a "gyűjtőé"? Ralf Mitsch a több mint 50 felvételt felsorakozató Why I love tattoos c. könyvében a motivációkat is kutatva, ízlésesen és művészien tálalja a témát.
És bár a fotós végül nem került a finalisták közé a bevezetőben említett versenyen, mindenképp érdemes egy pillantást vetni a felvételekre és a hozzájuk kapcsolódó sztorikra.
Sylvie pl. fiatalon, 14 évesen szerezte első tetoválását. Az édesanyja nyilván teljesen kiakadt, de a lány alkut kínált: cserébe az újabb tetoválásokért egyre jobb jegyeket hozott végül matematikából. Amikor nagymamája meghalt, a közös lekvárfőzések emlékére egy lekvárosbefőttet varratott karjára.
Tim viszont azért tetováltat, mert nem engedheti meg magának, hogy eredeti művészi alkotásokat akasszon a szoba falára. 19 évesen, egy hotelben látta az első art nouveu stílusú illusztrációt a falon, gyorsan magára is tetováltatta (bár később túl kicsinek bizonyult a tetoválás, úgyhogy egy nagyobb került rá).
Kinek milyen tetoválása van, és mi a háttértörténete? Várom kommentjeiteket!
via LensCulture
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
