sheabouteverything

† főleg, ami fekete †

Zenzero: álomszép ékszerek ásványokból

Ágival a Digital Divas bloggertalálkozóján találkoztam: nem lehetett nem észrevenni mustársárga blézerében. Beszédbe elegyedtünk, és kiderült, imádja az ásványokat, és ő áll a Zenzero webshopja mögött is. 

127-1.jpg

Fotó: Tünde Novák Photography

A beszélgetés vége aztán egy remek kis fotószeánsz lett Novák Tündivel az ásványok és a szokásos "trúság" jegyében. A sok-sok csillogó, színes ásványból készült ékszer között vannak figyelemre méltó  darabok is: a She egyértelműen a fekete onix és az áttetsző hegyikristály mellett tette le a voksát. 

A Zenzero elnevezésnek egyébként sem a buddhizmushoz, sem pedig a számmisztikához nincs köze; azt jelenti olaszul: gyömbér. Szeretjük mi is, hiszen éppoly izgalmassá teszi az ételeket, mint egy-egy stílusos ékszer a megjelenésedet. 

Az ásványoknak természetesen azon kívül, hogy jól néznek ki, rengeteg előnyös tulajdonságuk van: viselőjükre sokak szerint gyógyító hatással lehet a jól megválasztott ékszer. A hegyi kristály pl. a magabiztosságra, az onix pedig a kapcsolatterremtési képességekre van remek hatással. Tesztelni fogjuk!

 

LEGYEN TIÉD A KEDVENC ÉKSZERED 20% KEDVEZMÉNNYEL!

Ági tényleg csupaszív: a She olvasóinak egy különleges, 20%, egyszeri kedvezményt kínál. Látogass el a ZENZERO webshopba, nézz körül, és december 19-ig a 15SAE20 kód felhasználásával 4500 Ft feletti vásárlásod esetén 20% kedvezményt kapsz (egy e-mail címmel egy kód használható fel, és akciós termékekre nem vonatkozik a kedvezmény).

A kedvezményt úgy is érvényesítheted, ha a december 12-i vagy a 19-i DIP Design vásáron (december 12-én és 19-én, szombaton 10 és 18 óra között a Central Passage, 1061 Budapest, Király u. 8-10. címen) személyesen bemutatod telefonodon ezt a posztot (nem mellesleg így a postaköltséget is megspórolhatod!). 

152-1.jpg

176-1.jpg

087-1.jpg

Fotók: Tünde Novák Photography

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sheabouteverything.blog.hu/api/trackback/id/tr838133440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


Címkék

#KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁS KUPONKÓDDAL (4) #skulladay (13) 4711 (1) abramovitch (1) AcquadiParma (1) aden (1) adora (1) Aëla Labbét (1) ajándékcsomag (2) akné (1) akoma (1) albertooliveira (1) alexander mcqueen (2) aliceauaa (1) alison scarpulla (1) alkmie (1) állatvédelem (4) altnőder emese (1) always (1) anandam (1) andaluzina (2) andykehoe (1) angel muse (1) angerer (1) annabel de vetten (1) annie leibovitz (2) anny (2) answear (9) anton corbijn (1) apavita (1) apivita (9) apivita mini bees (1) arcápolás (11) architect (1) argirelin (1) ariel (3) armani (1) army (3) aromax (14) arpad slancik (1) arthur tress (1) astor (8) Astor (1) ásványbörze (2) avon (92) avoncollections (1) az év természetfotósa (2) babakészítés (4) balea (3) banksy (1) bariesun (1) barnys (2) bart hess (1) battila (1) bbkrem.hu (1) beautyofjoseon (1) beetlejuice (1) benergo (1) ben hopper (1) Berlin (1) betty baker (1) between (1) biano (1) bibian blue (2) biobaza (3) bioderma (15) biooil (1) biopont (7) birimagdi (1) bíró roland (1) blackmilk (1) black nail cabaret (7) bnc (1) body shop (1) bombcosmetics (4) bonprix (1) bőrápolás (218) botox (1) bottegaverde (2) bourjois (6) bridgertone (1) bükfürdő (1) by blondie (5) by emke (6) by esc (2) by haren kayez (1) by nina (19) by oriza (918) carine peynaud (1) carven (1) catrice (5) cbd (1) ccc (2) cerave (1) cetaphil (1) ceva (1) chanel (3) chefgomba (16) chen man (1) christophe kutner (1) cipoplaza (1) clarins (9) claudia schiffer (1) CND (3) cnd (2) codie young (1) concept art (2) coolvision (1) corvina (1) cos (1) cosibella (9) cosplay (9) cosrx (1) créemorganics (1) csepel (1) csomagolás (1) curaprox (1) danubiushotels (1) dan hillier (1) darkravenasylum (2) deichmann (1) dekor (2) del toro (1) demobaza (1) dermacol (1) dermalogica (1) dermedic (4) dewayne flowers (1) diamondfogfehérítés (1) dior (3) disturbia (7) divat (184) diy (27) dm (4) dofka zsuzsanna (1) dolce&gabbana (2) dollskill (1) doridea (3) douglas (10) drk (2) drkxcsepel (1) dropofnature (1) dr organic (8) dulux (2) egészség (8) ekcéma (2) ékszer (14) életmód (4) ellen rogers (1) emilythestrange (1) emporium (1) engelsrufer (1) English content (5) erborian (1) erevos aether (1) erica berkowitz (2) eric lacombe (1) essence (6) esteelauder (1) estelle thild (1) eszem (1) eszemiszom (66) evelinecosmetics (1) fa (1) fabio magalhaes (1) facosmetics (1) fandrpartner (1) fantich young (1) fashion (147) fashionwatch (4) fekete (50) feketezaj (2) felco (1) fenntarthatóság (2) fényvédelem (2) férfi bőrápolás (1) fesztivál (1) fétis (2) FF (7) film (5) florasense (1) fogápolás (5) foreo (22) fosoo (1) fotográfia (96) frudia (1) Fuco Ueda (1) fumax (2) fürdőbomba (2) galliano (1) game of the thrones (2) garbage art (1) gardenexpo (1) gareth pugh (1) garnier (1) gaultier (1) gelareh (2) gervida (1) ginorossi (1) givenchy (1) Gregory Raymond Halili (1) guerlain (4) guy denning (1) gyerekrajz (1) gymbeam (2) gypsywarrior (1) h2x (1) haj (4) hajápolás (16) hakuchi (1) halloween (18) Hanne van der Woude (1) hashtag london (5) headandshoulders (2) hector rene (1) heidi klum (1) helia-d (2) hellosmoothie (1) hello kitty (1) heti etsy (8) himalaya (1) hímzés (5) Hirotoshi Ito (1) hm (13) hmbeauty (1) holikaholika (1) hush hush (5) iillat (1) ike (1) ikea (1) ilcsi (1) illóolaj (11) ilse moore (1) imageskincare (14) institutoespanol (1) interjú (15) isad (1) isadora (26) Ishibashi Yui (1) jacsó balázs (1) japán szekció (28) jar (1) jason freeny (1) játék (16) jimjams (1) jimmy nelson (1) joe black (1) john kenn mortensen (1) joshua hoffine (1) Juha Arvid Helminen (1) julien martinez (1) kalis (1) kalligráfia (2) kamedis (2) karácsony (8) karbonoir (1) karcos (1) Katarzyna Konieczka (1) kate moss (1) katonadolog (8) KatVonD (4) katy perry (1) kazuhiro hori (1) kenzo (1) képzőművészet (102) kert (24) kevecosmetics (16) kézápolás (3) khamitova (1) kiállítás (31) kidexpo (1) killstar (5) klecksography (2) klekszográfia (1) kneipp (1) kollagén (2) koncept (1) kónyamelinda (1) könyvajánló (29) koreaiszépségápolás (3) körömfestés (12) koromgyerek (1) kreinbacher (1) kristenhair (2) kristmort (1) kris kuksi (1) lábápolás (2) lady gaga (5) LAGirl (1) lakasparfum (1) lakberendezés (17) lancaster (3) langhaarmadchen (1) last rites gallery (3) la beau macabre (1) lebanon hanover (1) lego (2) lenor (4) lepetitmarseillais (1) le beau macabre (4) liam sparkes (1) lierac (1) lillafufavi (1) lionel messi (1) lip service (1) listerine (1) loreal (2) lostandfound (5) louise thomas (1) lovecraft (1) lucja lange (2) luke chueh (1) lush (66) MAC (34) macabre gadgets (1) madárhatározó (1) madeline pool (1) magyarmadártaniegyesület (1) magyar méz manufaktúra (2) mahlimae (1) make (1) make up (79) malgorzata dudek (1) mango (1) manicpanic (2) manna (5) Marcin Tyszka (2) marionnaud (8) márkusdóra (1) mars (2) maszk (1) maurizio di iorio (1) mavex (1) maxfactor (7) maybelline (1) mccormack (1) medicine (2) menstruáció (1) messelia (1) méz (3) michaelkors (1) michael hutter (1) mikrobiom (1) mimö (1) minecraft (1) miss sporty (2) mixa (1) mondocon (7) monstror (1) moschino (1) mr finch (1) mugler (1) myrna moonstruck (1) nagash (3) nailympia (1) napozás (18) napvédelem (2) narcisorodriguez (1) natúrkozmetikum (7) naturol (1) neogence (1) nespresso (15) nestlé (1) neutrogena (2) new yorker (3) nick cave (2) nina röder (1) nine inch nails (1) nivea (1) noahscalin (2) notino (7) novák tünde (5) nubu (1) nuit (3) nuxe (4) nyár (1) nyereményjáték (4) oldspice (1) Oleg Oprisco (1) olvass! (31) opi (1) organicforce (1) oriflame (1) ORMEDIC (1) palmers (1) palmolive (1) pandanutrition (1) parfüm (38) parkkiadó (1) pattanás (1) paul booth (1) paweltotoroadamiec (1) pedigree (4) Pentti Sammallahti (1) perwoll (1) petmedbydrkelen (1) philip riches (1) phyto (1) pibu (1) pigmentfoltok (1) pipere gönc (699) police (2) polifarbe (2) primacbd (1) procter&gamble (13) program (1) prom (2) promóció (350) pszichológia (4) queenofdarkness (2) recept (23) redchocholate (1) revalid (2) revitalash (1) revolution (1) revox (3) revox plex (1) revuele (1) richardquinn (1) rimmel (7) rimmel neffati (1) rodarte (1) rod luff (1) rossetti (3) rossmann (3) rowenta (1) royalclinics (10) s.oliver (1) sajtóközlemény (1) sally hansen (8) sándor nagy tünde (1) sandro miller (1) sanne de wilde (1) sante (1) santiago caruso (1) sarah wright (1) schüssler (1) secretkey (1) semmi különös (84) seth casteel (2) shea (1) shigeru joshida (1) shiseido (6) simon zsófi (1) sisley (1) sistersoftheblackmoon (1) skagen (1) skechers (1) skintra (3) skulladay (5) smink (15) sonya flu (1) sothys (2) sovrin (1) stacey baker (1) stargazer (1) star wars (6) steven klein (1) stop ttip (1) street art (4) street commando (1) szappanvarazs (1) szemkörnyékápolás (3) szépségápolás (14) szobrászat (1) szuharevszki (1) szürrealizmus (1) takácsmáté (1) tangleteezer (1) természet (2) természetfotó (2) terredhermes (1) teszt (28) tetoválás (15) thesolution (1) the filigree (1) thisisredy (1) thomasdevaux (1) thombrowne (2) tinédzserkor (1) tom ford (1) torvenius (1) trendhim (1) trndprojekt (1) uriage (9) utazás (2) vagheggi (2) valentino (1) Valeria Chorozidi (2) varga herbal (1) veet (1) vegán (1) verawang (1) veres máté (1) versace (1) vinylux (1) virágbéke (3) vizuál&kult (10) vizuál kult (281) walter schels (1) wang (1) waso (1) wave gothic treffen (1) webshop (10) weleda (4) witkin (1) womensecret (1) worldpressphoto (3) yamato (2) yamuna (12) yaya (1) yogitea (1) yonipanties (1) yvesrocher (10) zadig (1) zadig&voltaire (1) zara (1) zawadzki (1) zene (20) zenzero (2) ziaja (5) zólyomizsolt (1) ZO® SKIN HEALTH (1)

Külső feed

Houston we have a problem

süti beállítások módosítása