sheabouteverything

† főleg, ami fekete †

Cosplay - eszik vagy isszák?
Egy conon semmi sem ciki.

Jónéhány éve kaptam kölcsön az első Kaland, Játék, Kockázat könyveket:   a rajzok másolgatásán kívül nem is sokat foglalkoztam a dologgal. Aztán divatba jöttek a táblás szerepjátékok is, és bevallom, azon kívül, hogy jópofának tartottam a figurákat meg az illusztrációkat, egyszerűen képtelen voltam elmerülni a témában.

Most (persze, annak is sok-sok éve) meg itt vannak a mangák, meg animék, meg a cosplay, és egyszerűen még mindig nem kerültem képbe. Simon Zsófival, egy vérbeli cosplay-essel és tetoválóművésszel beszélgettem.

10154267_1433185843600124_9149442937453927718_n.jpg

PlayIt 2013. tavasz - Hawken-lányok és Star Wars

Igyekeztem előre tájékozódni a témában, és az jött le, hogy a cosplay, vagy costume play tulajdonképpen képregényekből, animékből vett karakterek megjelenítését jelenti. Hogy is van ez pontosan?

Az a helyzet, hogy én még nagyon új vagyok ebben a műfajban, mivel kicsivel több, mint másfél éve készítek cosplayeket. Ez idő alatt 5 jelmezt sikerült teljesen befejeznem (igen, vannak megkezdettek, több is), és jelenleg kettőn dolgozom párhuzamosan.

Maga a cosplay Japánból eredő hóbort, és először manga és animeszereplők bőrébe bújtak az emberek. Majd elindult világhódító útjára, és már képregényekből, filmekből, rajzfilmekből, videojátékokból is merítenek ihletet az emberek, sőt... Van akár saját karakter kategória is, amikor a te magad ötletét valósítod meg, vagy akár egy tárgyat személyesítesz meg.

A közhidelemmel ellentétben nem arról szól a dolog, hogy összejövünk, és "kardozgatunk". A  fegyverek egyrészt nem funkcionálisak, purhabból, papírmaséból, egyéb anyagokból készülnek; tulajdonképpen próbáljuk elkerülni, hogy balesetveszélyesek legyenek. Nyilván igyekszünk vigyázni a jelmezeinkre is, ha már több hónapos munkát és sok pénzt öltünk beléjük. Kardozni persze lehet, de arra ott vannak a polifoam-fegyveres vagy a LARP-os srácok, teljesen biztonságos fegyverekkel.

Hogyan működik a dolog? Mi van, ha tizenéves korom óta érzem, hogy van valami közös bennem és egy Predator-ban. Hogyan lenne érdemes elindulnom a cosplay világában?

Merj álmodni, és belevágni. Én csak a sajt tapasztalatomat mondhatom el ezzel kapcsolatban. Már sok éve találkoztam a cosplay-jel, leginkább az animés szubkultúrába tartozó ismerőseimen keresztül, és inkább érdekességként követtem pár külföldi cosplayer blogját. Nagyon elbűvölt, hogy milyen csodákat hoznak létre akár hihetetlenül olcsó és egyszerű technikákkal is. Aztán egyszercsak gondoltam egyet, és elkészítettem az első kosztümömet. Egy hónapig minden este dolgoztam rajta, és a végeredmény igazából elég otromba  lett, de fantasztikus érzés volt viselni; úgy éreztem, hogy akkor léptem ki a videójátékból, és tényleg képes lennék sárkányok fejét lecsapni. Nem is értem, miért nem kezdtem el sokkal korábban.

Ha valaki szeretné elkezdeni, ma már elég akár csak a facebookot felkutatni a téma után. Megszámlálhatatlan  mennyiségű kép, ötlet, technikai leírás és tanács található szerte a neten, amik alapján el lehet indulni. Nyilván nem árt egy kis kreativitás sem, és hajlandóság, nyitottság, hogy megtanuljunk új dolgokat. Én például fél éve végre vettem egy varrógépet, és már úgy-ahogy tudom is használni, pedig előtte ez számomra elképzelhetetlennek tűnt.

Barátokat szerezni ott vannak az úgynevezett conok, amik felölelik a cosplay, anime, manga szubkultúrát, sőt, a fantasy és a sci-fi is helyet kap, ahol egyébként jelmez nélkül is nagyon jól lehet szórakozni.

Ki dönti el, hogy ki milyen karaktert „játszik”? Mindenki maga választhatja ki, vagy érdemes „bandákba” tömörülni?

Csakis a te döntésed, hogy kit/mit szeretnél megszemélyesíteni. Természetesen valami egyszerűbbel érdemes kezdeni, de ez sincs kőbe vésve. Eddig csak olyan karakterek bőrébe bújtam, amiket szeretek. Én speciel   videojátékokból veszem az ihletet, természetesen olyanokból, amikkel játszom is. A legtöbb ember ez alapján választ, azt csinálja meg, ami közel áll a szívéhez. De van, aki kihívás után kutat, és megtetszik neki egy páncél, egy díszes ruha, egy szép koncept art, és azért csinálja meg az adott kosztümöt. Természetesen vannak csoportok is, ők előre megbeszélten egy rajzfilmből/képregényből/játékból stb. öltöznek be.

Hogyan készülnek el a jelmezek? Te magad készíted a jelmezeid? Milyen technikákat alkalmazol?

Természetesen magamnak készítem, amit tudok (paróka meg kontaktlencse persze kivétel), de ha csoportban cosplayelnek az emberek, lehet szó munkamegosztásról is. Egy közös cosplayhez például nekem is varrt egy barátnőm, cserébe én megcsináltam valamit az ő kosztümjéhez. A technikákba mélyebben nem mennék bele, inkább csak felsorolnám, milyen anyagokkal dolgozik mindenki: textilek, műbőrök, bőrök, és ezek vonzatai, polifoam, dekorgumi, kondiszőnyeg,purhab, fa, karton, polisztirol, hungarocell, papírmasé, termoplasztikok,mindenféle festékek,gipsz - és ez a felsorolás nem teljes. Árban a ki lehet jönni fillérekből, és el lehet úszni csillagászati összegekig.

Van, hogy csak egy fegyver 5-6 féle anyagból készül, mire elnyeri a végleges formáját. Ezek alapján el lehet képzelni, mit jelent a cosplay-kupi kifejezés. Igen, pontosan egy csatatérré változott lakást. És persze minél több kosztümöt készít valaki, annál több technikát nyílik lehetősége kipróbálni, új eszközöket is kezeni. Egy veterán cosplayer igazi ezermesternek számít: itt a lányoknak sem ismeretlenek a szerszámgépek, fiúknak pedig a varrás, hímzés.

 És ha valamelyik hercegnő szeretnék lenni egy Disney rajzfilmből vagy Miki egér? Nem ciki?

A Disney hercegnők meglepően népszerűek, most az idei tavaszi conon is volt egy nagyon komoly Disney csoport. És igen, Miki egérrel is találkoztunk már. Egy conon semmi nem ciki.

Ahogy mondtam, én mondjuk kimondottam számítógépes játékokból merítek, mint például: The ElderScrolls sorozat, Dragon Age, Diablo, MassEffect. Nagyon népszerűek a játékok cosplayberkekben , itthon a legnépszerűbbek a Word of Warcraft és az új sztár, a League of Legends; akár több tucat ember öltözik be e játékból ihletet merítve egy-egy eseményre. Ezeken kívül egy-két emberrel mindig lehet találkozni más játékokból is (külföldi, nagyobb rendezvényeken akár egész nagy csoportokkal is): Lineage, Aion, Mass Effect, Starcraft, Skyrim, Borderlands, és még sorolhatnám.

Oké, tegyük fel, megvan a jelmezem, és durván jól sikerült. Hol parádézhatok benne?

Az említett conokon (találkozókon): ezek 1-2 napos rendezvények, amik megpróbálják ezt a sokféle érdeklődésű, de szubkultúrának számító embereket összehozni. Ezeknek nagy mozgatórugója a cosplay.hu: csak a cosplay.hu-nak minimum 3-4 eseménye van egy évben  Budapesten. Más szervezéseknek 2-3, ezen kívül vannak játékkiállítások, ahol szintén találkozni cosplayerekkel, és persze van sok kisebb vidéki rendezvény is.

Az egyik kedvenc szórakozásom a versenyeken való részvétel (ha már annyira jól sikerült a jelmez). Reggel megérkezel, felöltöd a fáradságos munkával készült jelmezedet (vagy már otthon, így még nagyobb kaland végigmenni a városon), majd a zsűri elé járulsz, akik kíméletlenül kifaggatnak, és megnéznek minden apró részletet. Itt beszélhetsz a karakterről, a készítésről, a kipróbált technikákról, a nehézségekről.

A zsűri az alapján ítél, hogy mennyire vagy hű a referenciához, mennyire pontos, és részletgazdag a munkád, milyen anyagokat és technikákat használtál, mennyire vagy ötletes, és mennyire karakterhű a végeredmény.

A verseny után a közönségnek is bemutatjuk a jelmezeket a színpadon, általunk választott zenére, amolyan jelmezes divatbemutatónak kell elképzelni. Én ezt a részét élvezem a legjobban, nagyon szoktam izgulni, és persze mindig elbénázom.

Egy cosplay.hu/Mondoconos versenyen ezek díjazott kategóriák:

-          Egyéni: legjobb kosztüm, legjobb technika, legjobb original (ez a saját karakter kategória),legjobb kiegészítő, közönség kedvence, és a zsűri kedvence (a kedvenc kategóriákat kivéve 3-3 jelöltet hoznak ki, és egy nyertest hirdetnek közülük)

-          Csoportosban: legjobb csoport, zsűri kedvence csoport, közönség kedvence csoport.

-          Néha pedig vannak külön elbírált kategóriák, mint tavaly nyáron a League of Legends.

A cosplayesek egész nap mozifilmeket néznek és képregényeket bújnak? Egyátalán, mennyi az átlagéletkor egy ilyen közösségben?

Ez teljesen változó. Az életkor tizenéves kor elejétől bármeddig terjedhet, és ahogy telik az idő, lassan 30 közelében járnak azok is, akik az első magyar cosplayerek között voltak. Utánpótlás bőven van, évről évre egyre több, és egyre ügyesebb emberek bukkannak fel. Sokan tanulnak még, középiskolában vagy felsőoktatásban, de sokan dolgoznak is. Én 29 voltam amikor kezdtem, szóval soha nem késő.

Magamból kiindulva, többnyire otthon játszik az ember, de vannak multiplayer játékok is, ott legalább virtuálisan másokkal vagy, bár én ezeket addiktív voltuk miatt kerülöm. Szinte nincs nap, hogy ne játszanék konzolon vagy számítógépen, de olyan nap sem múlik el, hogy ne olvasnék. Bár nem vetem meg a műfajt, nem igazán vagyok képregényes, inkább a rendes könyveket preferálom. Filmet viszont nagyon keveset nézek, sorozatot még kevésbé. Inkább van pár kedvencem, amit sokszor láttam már, meg többnyire a mesefilmeknek nem tudok ellenállni. És töredelmesen bevallom, akár játék, könyv, film: 80%-ban fantasy... Nem szoktam még le az álmodozásról.

Mennyire van szó szubkultúráról? Mondhatjuk, hogy a cosplayesek jellemzően barátok?

Abszolút, és egyébként nagyon különböző korú és érdeklődésű emberek is beletatozhatnak a körbe. Az érdeklődés sokrétű: szeretheti az animét és a videójátékokat egy 16 és egy 38 éves, vagy egy popzenét, vagy dark irányzatot előnyben részesítő ember is.

Sikeres tetoválóként dolgozol Tyutyunál: mennyire fonódik össze életedben a cosplay és a tetoválás?

Nagyon jól megfér egymás mellett a munkám és a hobbim, de azért nem mondanám, hogy összefonódnak. Míg sok tetováló például fest a munkája mellett, addig nekem ez a másik önkifejezési formám. Élvezem, hogy valami kézzel foghatót alkotok. Nehéz megmagyarázni, de ha csinálok egy tetoválást, amit én terveztem, olyan stílusban, amit a legjobban szeretek, hiába szeretem, élvezem az elkészítését, utána a vendég magával viszi... Itt viszont, ha elkészítek egy fegyvert, megvarrok valamit, utána meg tudom fogni, és teljessé tenni azzal, hogy utána felöltöm. Szóval borzasztóan élvezem, hogy tárgyiasul a munkám. Az egész nappalink tele van a fegyverekkel, amiket készítettem. Biztosan bután hangzik, de néha szeretem nézegetni ezeket a közel sem tökéletes dolgokat a falon.

Cosplay.hu

A Cosplay.hu facebook oldala

Zsófi facebook oldala

Zsófi tetoválásai

A legközelebbi esemény: Mondocon, 2014. július 19., Budapest

A bejegyzés trackback címe:

https://sheabouteverything.blog.hu/api/trackback/id/tr16467925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.


Címkék

#KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁS KUPONKÓDDAL (4) #skulladay (13) 4711 (1) abramovitch (1) AcquadiParma (1) aden (1) adora (1) Aëla Labbét (1) ajándékcsomag (2) akoma (1) albertooliveira (1) alexander mcqueen (2) aliceauaa (1) alison scarpulla (1) alkmie (1) állatvédelem (4) altnőder emese (1) anandam (1) andaluzina (2) andykehoe (1) angel muse (1) angerer (1) annabel de vetten (1) annie leibovitz (2) anny (2) answear (9) anton corbijn (1) apavita (1) apivita (6) arcápolás (10) architect (1) ariel (2) armani (1) army (3) aromax (14) arpad slancik (1) arthur tress (1) Astor (1) astor (8) ásványbörze (2) avon (87) avoncollections (1) az év természetfotósa (2) babakészítés (4) balea (3) banksy (1) bariesun (1) barnys (2) bart hess (1) battila (1) bbkrem.hu (1) beautyofjoseon (1) benergo (1) ben hopper (1) Berlin (1) betty baker (1) between (1) biano (1) bibian blue (2) biobaza (3) bioderma (15) biooil (1) biopont (7) birimagdi (1) bíró roland (1) blackmilk (1) black nail cabaret (7) bnc (1) body shop (1) bombcosmetics (4) bonprix (1) bőrápolás (202) bottegaverde (2) bourjois (6) bükfürdő (1) by blondie (5) by emke (6) by esc (2) by haren kayez (1) by nina (19) by oriza (918) carine peynaud (1) carven (1) catrice (5) ccc (2) cerave (1) cetaphil (1) ceva (1) chanel (3) chefgomba (16) chen man (1) christophe kutner (1) cipoplaza (1) clarins (9) claudia schiffer (1) cnd (2) CND (3) codie young (1) concept art (2) coolvision (1) cos (1) cosibella (9) cosplay (9) cosrx (1) créemorganics (1) csepel (1) csomagolás (1) curaprox (1) danubiushotels (1) dan hillier (1) darkravenasylum (2) deichmann (1) dekor (2) del toro (1) demobaza (1) dermacol (1) dermalogica (1) dermedic (4) dewayne flowers (1) diamondfogfehérítés (1) dior (3) disturbia (7) divat (183) diy (27) dm (4) dofka zsuzsanna (1) dolce&gabbana (2) dollskill (1) doridea (3) douglas (10) drk (2) drkxcsepel (1) dropofnature (1) dr organic (8) dulux (2) egészség (5) ekcéma (1) ékszer (14) életmód (3) ellen rogers (1) emilythestrange (1) emporium (1) engelsrufer (1) English content (5) erborian (1) erevos aether (1) erica berkowitz (2) eric lacombe (1) essence (6) esteelauder (1) estelle thild (1) eszem (1) eszemiszom (64) evelinecosmetics (1) fa (1) fabio magalhaes (1) facosmetics (1) fandrpartner (1) fantich young (1) fashion (147) fashionwatch (4) fekete (50) feketezaj (2) felco (1) fenntarthatóság (1) fétis (2) FF (7) film (5) florasense (1) fogápolás (4) foreo (22) fosoo (1) fotográfia (96) frudia (1) Fuco Ueda (1) fumax (2) fürdőbomba (1) galliano (1) game of the thrones (2) garbage art (1) gardenexpo (1) gareth pugh (1) garnier (1) gaultier (1) gelareh (2) gervida (1) ginorossi (1) givenchy (1) Gregory Raymond Halili (1) guerlain (4) guy denning (1) gyerekrajz (1) gymbeam (2) gypsywarrior (1) h2x (1) haj (3) hajápolás (15) hakuchi (1) halloween (18) Hanne van der Woude (1) hashtag london (5) headandshoulders (2) hector rene (1) heidi klum (1) helia-d (2) hellosmoothie (1) hello kitty (1) heti etsy (8) himalaya (1) hímzés (5) Hirotoshi Ito (1) hm (13) hmbeauty (1) holikaholika (1) hush hush (4) iillat (1) ike (1) ikea (1) ilcsi (1) illóolaj (11) ilse moore (1) imageskincare (13) institutoespanol (1) interjú (15) isad (1) isadora (26) Ishibashi Yui (1) jacsó balázs (1) japán szekció (28) jar (1) jason freeny (1) játék (16) jimjams (1) jimmy nelson (1) joe black (1) john kenn mortensen (1) joshua hoffine (1) Juha Arvid Helminen (1) julien martinez (1) kalis (1) kalligráfia (2) kamedis (2) karácsony (5) karbonoir (1) karcos (1) Katarzyna Konieczka (1) kate moss (1) katonadolog (8) KatVonD (4) katy perry (1) kazuhiro hori (1) kenzo (1) képzőművészet (102) kert (22) kézápolás (3) khamitova (1) kiállítás (31) kidexpo (1) killstar (5) klecksography (2) klekszográfia (1) kneipp (1) kollagén (1) koncept (1) kónyamelinda (1) könyvajánló (28) koreaiszépségápolás (3) körömfestés (12) koromgyerek (1) kreinbacher (1) kristenhair (2) kristmort (1) kris kuksi (1) lábápolás (1) lady gaga (5) LAGirl (1) lakasparfum (1) lakberendezés (17) lancaster (3) langhaarmadchen (1) last rites gallery (3) la beau macabre (1) lebanon hanover (1) lego (2) lenor (3) lepetitmarseillais (1) le beau macabre (4) liam sparkes (1) lierac (1) lillafufavi (1) lionel messi (1) lip service (1) loreal (2) lostandfound (5) louise thomas (1) lovecraft (1) lucja lange (2) luke chueh (1) lush (62) MAC (34) macabre gadgets (1) madárhatározó (1) madeline pool (1) magyarmadártaniegyesület (1) magyar méz manufaktúra (2) mahlimae (1) make (1) make up (79) malgorzata dudek (1) mango (1) manicpanic (2) manna (5) Marcin Tyszka (2) marionnaud (8) márkusdóra (1) mars (1) maszk (1) maurizio di iorio (1) mavex (1) maxfactor (7) maybelline (1) mccormack (1) medicine (2) messelia (1) méz (3) michaelkors (1) michael hutter (1) mikrobiom (1) mimö (1) miss sporty (2) mixa (1) mondocon (7) monstror (1) moschino (1) mr finch (1) mugler (1) myrna moonstruck (1) nagash (3) nailympia (1) napozás (13) narcisorodriguez (1) natúrkozmetikum (7) naturol (1) neogence (1) nespresso (15) nestlé (1) neutrogena (2) new yorker (3) nick cave (2) nina röder (1) nine inch nails (1) nivea (1) noahscalin (2) notino (7) novák tünde (5) nubu (1) nuit (3) nuxe (4) nyereményjáték (4) Oleg Oprisco (1) olvass! (30) opi (1) organicforce (1) oriflame (1) ORMEDIC (1) palmers (1) palmolive (1) pandanutrition (1) parfüm (34) parkkiadó (1) paul booth (1) paweltotoroadamiec (1) pedigree (4) Pentti Sammallahti (1) petmedbydrkelen (1) philip riches (1) phyto (1) pibu (1) pigmentfoltok (1) pipere gönc (659) police (2) polifarbe (2) procter&gamble (10) program (1) prom (2) promóció (309) pszichológia (4) queenofdarkness (2) recept (23) redchocholate (1) revalid (1) revitalash (1) revolution (1) revox (3) revox plex (1) revuele (1) rimmel (7) rimmel neffati (1) rodarte (1) rod luff (1) rossetti (3) rossmann (3) rowenta (1) royalclinics (10) s.oliver (1) sajtóközlemény (1) sally hansen (8) sándor nagy tünde (1) sandro miller (1) sanne de wilde (1) sante (1) santiago caruso (1) sarah wright (1) schüssler (1) secretkey (1) semmi különös (83) seth casteel (2) shea (1) shigeru joshida (1) shiseido (6) simon zsófi (1) sisley (1) sistersoftheblackmoon (1) skagen (1) skechers (1) skintra (3) skulladay (5) smink (14) sonya flu (1) sothys (2) sovrin (1) stacey baker (1) stargazer (1) star wars (6) steven klein (1) stop ttip (1) street art (4) street commando (1) szappanvarazs (1) szemkörnyékápolás (3) szépségápolás (14) szobrászat (1) szuharevszki (1) szürrealizmus (1) takácsmáté (1) tangleteezer (1) természet (1) természetfotó (2) terredhermes (1) teszt (27) tetoválás (15) thesolution (1) the filigree (1) thisisredy (1) thomasdevaux (1) thombrowne (2) tom ford (1) torvenius (1) trendhim (1) trndprojekt (1) uriage (8) utazás (2) vagheggi (2) valentino (1) Valeria Chorozidi (2) varga herbal (1) veet (1) vegán (1) verawang (1) veres máté (1) versace (1) vinylux (1) virágbéke (3) vizuál&kult (10) vizuál kult (281) walter schels (1) wang (1) waso (1) wave gothic treffen (1) webshop (10) weleda (4) witkin (1) womensecret (1) worldpressphoto (3) yamato (2) yamuna (12) yaya (1) yogitea (1) yonipanties (1) yvesrocher (7) zadig (1) zadig&voltaire (1) zara (1) zawadzki (1) zene (20) zenzero (2) ziaja (5) ZO® SKIN HEALTH (1)

Külső feed

Houston we have a problem

süti beállítások módosítása