sheabouteverything

† főleg, ami fekete †

Praktikus csomagolási technikák és illatos újdonságok

A Facebook oldalon is volt a napokban egy pöti teaser, miszerint a napokban Lush bloggertalálkozón jártam, ahol a sok ínycsiklandó finomság mellett a Halloweenre és a karácsonyi ünnepekre szánt újdonságokkal  is megismerkedtünk.

A Wizard Bubble Bar habfürdő mellett nagy kedvenc volt a Snowman Fun, ez a gyúrható habfürdő-szappan-sampon-kombó:gyúrhatsz belőle hóembert, pingvint - ami tetszik, és főleg, amit tudsz. A Drummers Drumming  fedőnévre hallgató, pörgő-csörgő dobra hajazó szilárd habfürdő is gyanítom elsősorban a fiatalabb korosztályt teheti boldoggá (bár a nagyonjátékoskedvű felnőtteket is lekötheti egy darabig). Amikor épp nem csörömpölsz vele, akkor a kádcsap alá kell tartani, vagy a vízbe mártani, aztán pedig egy pohárba állítva hagyni megszáradni a következő használatig. A Yummi Yummi Yummi illat egy tutti-frutti édes illatorgiát jelent, úgyhogy garantáltan nem fogod az első alkalommal elhasználni az egészet. Van még itt egy kakaóvajas, édesen illatozó maci is, plusz egy pingvin, csak hogy teljes legyen a karácsonyi állatkert.

Lush_Halloween.jpg

Ha azt hiszed, végeztél a költekezéssel a Lush-ban, fordulj vissza a pénztártól, és csapj még a zsákmányhoz egy Fizz Tank tartódobozt is, nemcsak azért, mert jól néz ki, hanem mert ebben a fekete tégelyek újrahasznosításával készül tárolóban remekül betárazhatod a fürdőgolyókat. 

lush_xmas.jpg

 11.jpg

Bár a karácsonyi ajándékok csomagolása még odébb van, egy-két jópofa trükk mndig jól jön a tarsolyban, amivel leplezhetjük sutaságunkat (már ami a csomagolópapír kezelését illeti), feledékenységünket (tulajdonképpen incs is otthon csomagolópapír), és még szupertrendinek is tűnünk tőle: a lányok bemutattak néhány érdekes csomagolási technikát is. Ügyesek és ügyetlenek egyaránt bátran megpróbálkozhatnak ezekkel a praktikus ötletekkel, melyek könnyedén újraprodukálhatóak otthon, bármilyen színes hulladékanyaggal, megunt vagy éppen az alkalomra készített kendővel.

Még több Lush-csomagolási és díszítési technika itt, itt és itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://sheabouteverything.blog.hu/api/trackback/id/tr816826163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


Címkék

#KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁS KUPONKÓDDAL (4) #skulladay (13) 4711 (1) abramovitch (1) AcquadiParma (1) aden (1) adora (1) Aëla Labbét (1) ajándékcsomag (2) akné (1) akoma (1) albertooliveira (1) alexander mcqueen (2) aliceauaa (1) alison scarpulla (1) alkmie (1) állatvédelem (4) altnőder emese (1) always (1) anandam (1) andaluzina (2) andykehoe (1) angel muse (1) angerer (1) annabel de vetten (1) annie leibovitz (2) anny (2) answear (9) anton corbijn (1) apavita (1) apivita (9) apivita mini bees (1) arcápolás (11) architect (1) argirelin (1) ariel (3) armani (1) army (3) aromax (14) arpad slancik (1) arthur tress (1) astor (8) Astor (1) ásványbörze (2) avon (93) avoncollections (1) az év természetfotósa (2) babakészítés (4) balea (3) banksy (1) bariesun (1) barnys (2) bart hess (1) battila (1) bbkrem.hu (1) beautyofjoseon (1) beetlejuice (1) benergo (1) ben hopper (1) Berlin (1) betty baker (1) between (1) biano (1) bibian blue (2) biobaza (3) bioderma (15) biooil (1) biopont (7) birimagdi (1) bíró roland (1) blackmilk (1) black nail cabaret (7) bnc (1) body shop (1) bombcosmetics (4) bonprix (1) bőrápolás (218) botox (1) bottegaverde (2) bourjois (6) bridgertone (1) bükfürdő (1) by blondie (5) by emke (6) by esc (2) by haren kayez (1) by nina (19) by oriza (918) carine peynaud (1) carven (1) catrice (5) cbd (1) ccc (2) cerave (1) cetaphil (1) ceva (1) chanel (3) chefgomba (16) chen man (1) christophe kutner (1) cipoplaza (1) clarins (9) claudia schiffer (1) cnd (2) CND (3) codie young (1) concept art (2) coolvision (1) corvina (1) cos (1) cosibella (9) cosplay (9) cosrx (1) créemorganics (1) csepel (1) csomagolás (1) curaprox (1) danubiushotels (1) dan hillier (1) darkravenasylum (2) deichmann (1) dekor (2) del toro (1) demobaza (1) dermacol (1) dermalogica (1) dermedic (4) dewayne flowers (1) diamondfogfehérítés (1) dior (3) disturbia (7) divat (184) diy (27) dm (4) dofka zsuzsanna (1) dolce&gabbana (2) dollskill (1) doridea (3) douglas (10) drk (2) drkxcsepel (1) dropofnature (1) dr organic (8) dulux (2) egészség (8) ekcéma (2) ékszer (14) életmód (4) ellen rogers (1) emilythestrange (1) emporium (1) engelsrufer (1) English content (5) erborian (1) erevos aether (1) erica berkowitz (2) eric lacombe (1) essence (6) esteelauder (1) estelle thild (1) eszem (1) eszemiszom (66) evelinecosmetics (1) fa (1) fabio magalhaes (1) facosmetics (1) fandrpartner (1) fantich young (1) fashion (147) fashionwatch (4) fekete (50) feketezaj (2) felco (1) fenntarthatóság (2) fényvédelem (2) férfi bőrápolás (1) fesztivál (1) fétis (2) FF (7) film (5) florasense (1) fogápolás (5) foreo (22) fosoo (1) fotográfia (96) frudia (1) Fuco Ueda (1) fumax (2) fürdőbomba (2) galliano (1) game of the thrones (2) garbage art (1) gardenexpo (1) gareth pugh (1) garnier (1) gaultier (1) gelareh (2) gervida (1) ginorossi (1) givenchy (1) Gregory Raymond Halili (1) guerlain (4) guy denning (1) gyerekrajz (1) gymbeam (2) gypsywarrior (1) h2x (1) haj (4) hajápolás (16) hakuchi (1) halloween (18) Hanne van der Woude (1) hashtag london (5) headandshoulders (2) hector rene (1) heidi klum (1) helia-d (2) hellosmoothie (1) hello kitty (1) heti etsy (8) himalaya (1) hímzés (5) Hirotoshi Ito (1) hm (13) hmbeauty (1) holikaholika (1) hush hush (5) iillat (1) ike (1) ikea (1) ilcsi (1) illóolaj (11) ilse moore (1) imageskincare (14) institutoespanol (1) interjú (15) isad (1) isadora (26) Ishibashi Yui (1) jacsó balázs (1) japán szekció (28) jar (1) jason freeny (1) játék (16) jimjams (1) jimmy nelson (1) joe black (1) john kenn mortensen (1) joshua hoffine (1) Juha Arvid Helminen (1) julien martinez (1) kalis (1) kalligráfia (2) kamedis (2) karácsony (9) karbonoir (1) karcos (1) Katarzyna Konieczka (1) kate moss (1) katonadolog (8) KatVonD (4) katy perry (1) kazuhiro hori (1) kenzo (1) képzőművészet (102) kert (24) kevecosmetics (16) kézápolás (3) khamitova (1) kiállítás (31) kidexpo (1) killstar (5) klecksography (2) klekszográfia (1) kneipp (1) kollagén (2) koncept (1) kónyamelinda (1) könyvajánló (29) koreaiszépségápolás (3) körömfestés (12) koromgyerek (1) kreinbacher (1) kristenhair (2) kristmort (1) kris kuksi (1) lábápolás (2) lady gaga (5) LAGirl (1) lakasparfum (1) lakberendezés (17) lancaster (3) langhaarmadchen (1) last rites gallery (3) la beau macabre (1) lebanon hanover (1) lego (2) lenor (4) lepetitmarseillais (1) le beau macabre (4) liam sparkes (1) lierac (1) lillafufavi (1) lionel messi (1) lip service (1) listerine (1) loreal (2) lostandfound (5) louise thomas (1) lovecraft (1) lucja lange (2) luke chueh (1) lush (66) MAC (34) macabre gadgets (1) madárhatározó (1) madeline pool (1) magyarmadártaniegyesület (1) magyar méz manufaktúra (2) mahlimae (1) make (1) make up (79) malgorzata dudek (1) mango (1) manicpanic (2) manna (5) Marcin Tyszka (2) marionnaud (8) márkusdóra (1) mars (2) maszk (1) maurizio di iorio (1) mavex (1) maxfactor (7) maybelline (1) mccormack (1) medicine (2) menstruáció (1) messelia (1) méz (3) michaelkors (1) michael hutter (1) mikrobiom (1) mimö (1) minecraft (1) miss sporty (2) mixa (1) mondocon (7) monstror (1) moschino (1) mr finch (1) mugler (1) myrna moonstruck (1) nagash (3) nailympia (1) napozás (18) napvédelem (2) narcisorodriguez (1) natúrkozmetikum (7) naturol (1) neogence (1) nespresso (15) nestlé (1) neutrogena (2) new yorker (3) nick cave (2) nina röder (1) nine inch nails (1) nivea (1) noahscalin (2) notino (7) novák tünde (5) nubu (1) nuit (3) nuxe (4) nyár (1) nyereményjáték (4) oldspice (1) Oleg Oprisco (1) olvass! (31) opi (1) organicforce (1) oriflame (1) ORMEDIC (1) palmers (1) palmolive (1) pandanutrition (1) parfüm (38) parkkiadó (1) pattanás (1) paul booth (1) paweltotoroadamiec (1) pedigree (4) Pentti Sammallahti (1) perwoll (1) petmedbydrkelen (1) philip riches (1) phyto (1) pibu (1) pigmentfoltok (1) pipere gönc (700) police (2) polifarbe (2) primacbd (1) procter&gamble (13) program (1) prom (2) promóció (351) pszichológia (4) queenofdarkness (2) recept (23) redchocholate (1) revalid (2) revitalash (1) revolution (1) revox (3) revox plex (1) revuele (1) richardquinn (1) rimmel (7) rimmel neffati (1) rodarte (1) rod luff (1) rossetti (3) rossmann (3) rowenta (1) royalclinics (10) s.oliver (1) sajtóközlemény (1) sally hansen (8) sándor nagy tünde (1) sandro miller (1) sanne de wilde (1) sante (1) santiago caruso (1) sarah wright (1) schüssler (1) secretkey (1) semmi különös (84) seth casteel (2) shea (1) shigeru joshida (1) shiseido (6) simon zsófi (1) sisley (1) sistersoftheblackmoon (1) skagen (1) skechers (1) skintra (3) skulladay (5) smink (16) sonya flu (1) sothys (2) sovrin (1) stacey baker (1) stargazer (1) star wars (6) steven klein (1) stop ttip (1) street art (4) street commando (1) szappanvarazs (1) szemkörnyékápolás (3) szépségápolás (14) szobrászat (1) szuharevszki (1) szürrealizmus (1) takácsmáté (1) tangleteezer (1) természet (2) természetfotó (2) terredhermes (1) teszt (28) tetoválás (15) thesolution (1) the filigree (1) thisisredy (1) thomasdevaux (1) thombrowne (2) tinédzserkor (1) tom ford (1) torvenius (1) trendhim (1) trndprojekt (1) uriage (9) utazás (2) vagheggi (2) valentino (1) Valeria Chorozidi (2) varga herbal (1) veet (1) vegán (1) verawang (1) veres máté (1) versace (1) vinylux (1) virágbéke (3) vizuál&kult (10) vizuál kult (281) walter schels (1) wang (1) waso (1) wave gothic treffen (1) webshop (10) weleda (4) witkin (1) womensecret (1) worldpressphoto (3) yamato (2) yamuna (12) yaya (1) yogitea (1) yonipanties (1) yvesrocher (10) zadig (1) zadig&voltaire (1) zara (1) zawadzki (1) zene (20) zenzero (2) ziaja (5) zólyomizsolt (1) ZO® SKIN HEALTH (1)

Külső feed

Houston we have a problem

süti beállítások módosítása