sheabouteverything

Nemrég volt egy poszt a víz alatti élettelen szépségekről, most legyen egy az (egyelőre) még élő csodákról is. 

Európai mélytengeri élőhelyeit már régóta bolygatjuk ún. vonóhálós halászattal: a  mélytengeri halfajok számára végzetes halászati mód ráadásul a tengerfenéken élő szivacs- és korall-élővilágot is egészen egyszerűen legyalulja, hiszen ez a nehezékekkel megrakott háló  végiggereblyézi a teljes aljzatot.

A mélytengerekben élő, nehezen szaporodó, kevés ikrát lerakó halak akár 60, sőt 100 évig is élhetnének háborítatlanul - ha nem dózerolnánk le lakóhelyüket a mélytengeri halászati technikák alkalmazásával. "Hála" e halászati formának, évente kb. 300 ezer bálna és delfin is elpusztul a hálókba gabalyodva.

Nem gondolnánk rá, de a tengervíz alatt fekvő régészeti lelőhelyek sincsenek biztonságban a vonóhálós halászat miatt, pedig a Titanic luxusgőzös roncsai kapcsán az UNESCO már 2001-ben letette voksát a lelőhelyek védelme mellett., és a többi nagyvállalat közt az állatkísérletek ellen eddig is bőszen kampányoló Lush kozmetikai cég az állatkísérletek mellett e brutális halászati forma ellen is felemelte szavát.

Pedig a tenger mélyén több fura szerzettel is találkozhatunk, ilyen például a Dumbo Octopus, a Grimphoteuthis, melyet 1999-ben láttak először, és 2009-ben sikerült első ízben felvételt készíteni erről az "aranyos", 3-4000, de akár 7000 m mélyen élő állatkáról. Fejük két oldalán úszó (innen a "dumbo" név) van, ezekkel, ill. a szifójukból kinyomottt vízsugár segítségével mozognak.  

Ezt a gyertyatartóra emlékeztető húsevő korallfajt  (Chondrocladia lyra) pedig 2000-ben fedezték fel Kalifornia partjainál. Pici tépőzárszerű kampói segítségével elkapja áldozatait, azok a kis labdácskák pedig a spermiumjait tartalmazzák, melyek el-elválnak a nyúlványoktól, és tovalebegnek korallpartnerre vadászva...