Na nem Berlin sötét vagy negatív oldalát akarom bemutatni, sokkal inkább azt, ami ugyan szemmel jól látható, de mégis árnyékban bujkál. Egy ott élő barátom jóvoltából már negyedik alkalommal töltöttem egy újabb tartalmas hetet Berlinben, de még mindig elragad az a sokszínű hangulat, ami (meggyőződésem) csak ott található egész Európában.
Nem csak arról van szó, hogy milyen romantikával rendelkezik egy meghurcolt és szétválasztott város az újraegyesítés után 25 évvel, vagy hogy mennyire vált olvasztótégelyévé különböző kultúráknak, hanem sokkal inkább arról, hogy mennyire élhető.
Nekem 3 dolgot jelent Berlin: zöldterület, street-art, biciklik. Na és persze ezek összegzése; azaz tiszta levegő, kellemes látványvilág a szemnek, szmog-mentes házfalak és a szabadon szárnyaló fantázia. Persze ezen felül még nagyon sok minden más is, de ezt majd megírják mások.
Az átlag turista általában megnézi az úti könyvek által javasolt célpontokat, vásárol egy kis TV tornyot, vagy a jellegzetes közlekedési lámpákon sétáló figurát ábrázoló vacakot, aztán irány a reptér. A hozzám hasonló megszállottak pedig az esszenciákat keresik, azokat a hétköznapi kis megnyilvánulásokat, mint amilyen egy falfirka, egy homlokzati tábla, vagy a mindennapi élet sürgés forgása lehet. Felfedezni az ismeretterjesztők és programfüzetekből kimaradó eseményeket és helyszíneket, amelyeket többnyire a szintén Berlin „árnyékos” bugyrait látni kívánó cimboráim javasoltak nekem.
Így találtam rá az egy egész gyártelepet elfoglaló „art marketre” is. Az Ostkreuz S-bahn állomás (mai napig nem tudom, hogy a hévre és metróra emlékeztető vasútvonalakat miért bontják S illetve U-bahn jelzésűekre, mert mindkét típusú vonalakon közlekednek föld alatt/felett is a szerelvények) közelében lévő Revaler Strasse-n sétálva egyből szembetűnt egy másik Berlin. Egy igazi fiatalos alternatív szórakozó negyed. A graffitikkel díszített téglafalú art market területén több club, használt retro bútorokat áruló boltocska, a magyar Szimplakert testvérkocsmája, street art galéria és hétvégenként bolhapiac is fellelhető, ahol 1-2 euróért használt ruhákat kicsit drágábban pedig kézműves cuccokat is vásárolhatsz. Havi rendszerességgel pedig design/gourmet fesztiválba is ütközhet az ember (mákunkra pont volt azon a hétvégén) és kedvére kóstolhat különleges csemegéket, borokat vagy reformkonyhás ételeket, vagy hallgathat jóféle élő zenéket. A sötétedéskor előbukkanó feka srácok 10-20 méterenként kínálnak ezt azt, ha nem szeretsz bódulni, az olyan jellegű kérdéseikre, hogy jól érzed-e magad, inkább válaszold azt hogy köszi, igen. Azon meg már szinte meg sem lepődtem, hogy az egyik büfé kocsiban magyar volt a kiszolgáló.
A másik ilyen felfedezés a Rosenthaler Strasse-n lévő Cafe Cinema épülete. A valamikor (legalábbis a házfelirat tanúsága szerint) mosodaként funkcionáló ház ma romkocsmáknak, mozinak, kortárs galériának és egy egyéni ruhákat készítő varrodának ad otthont. Az utcában a házzal szemben egy többszintes jelmezbolt pedig nyálcsorgató érdekességeket tartogatott, steampunk ékszerektől kezdve a Star Wars és egyéb népszerű film/játék/képregény figura jelmezeken át a maszkok és parókák tucatnyi variációjáig, bár a közelgő halloweenre való tekintettel mozdulni sem lehetett benne a nagy tömegtől.
Az egyedi murálokkal díszített házfalak amúgy egész Berlinben népszerűek, nem csak az öncélú tag-elések és spontán falfirkák, hanem elsősorban inkább funkcionális, díszítő illetve figyelemfelkeltő jellegűek.
Dekoratőr szemmel különösen tetszettek a kézzel készített, üzletportálokat és házfalakat díszítő plasztikus figurák és festmények. Örömmel vettem észre, hogy a nagybevásárló központok sem ölték meg a kis üzleteket. A néhány évvel ezelőtti ott jártam óta voltak ugyan apróbb változások, üzletek nyitottak, zártak, mint bárhol máshol, de nagyrészt működnek a legextrémebbek is. Mint például a régebben X-tras, most Wonderland néven futó dark-gothic-wave ruházati bolt a Schönhauser allee-n. A kirakatok esztétikusak, szellősek, és inkább hangulatkeltő berendezésűek, semmint teljes árukészletet bemutató, zsúfolt placcok, mint például nálunk a nagykörúton. A reklámozási módszerek is kifinomultabbak, a kirakatüvegre ragasztott névjegytartón, a rozsdás fémkacatokból hegesztett megállító figurán át, egészen a szalmával beszórt vidéki csendéletig (élő parasztmacskával kiegészítve) sok mindent bevetnek, hogy arculatukat erősítsék.
A zöldterületek, parkok, fák nagy száma szintén szembetűnő, szinte nincs olyan utca ahol legalább egy borostyánnal benőtt házfal ne lenne, hihetetlen mennyiségű virág és növényzet járul hozzá az amúgy is kellemes látványvilághoz. A jól karbantartott autó motorok minimálisra szorított környezetszennyező mivolta miatt a házfalak még évekkel később is megtartják eredeti színüket.
A közlekedés különösen jól szervezett, akár tömegközlekedés, akár biciklis szemmel nézve. Persze ott is bőven akadnak feltúrások, javítási munkálatok, de ez nem okoz gondot, mert találsz bőven átszállási lehetőséget más járatokra. Mindenhol kiépített kerékpársávok gondoskodnak az amúgy elképesztő mennyiségű 2 kerekű forgalom akadálymentességéről. Bringát 100-120 euro biztonsági letéttel szinte bárhol bérelhetsz 8-12 euroért /nap, ellenben nem egy kézben vannak, tehát kissé macerásabb a visszaszolgáltatás, mert oda kell visszavinned, ahol bérelted. Egyéni építésű bringát keveset láttam, de (jólét ide vagy oda) a hatalmas mennyiségű bringalopás miatt nem is éri meg drága vagy „costumizált” drótszamárral futkosni. Ellenben szinte bárhol le tudod zárni a biciklidet, nem kell percekig tologatnod, hogy egy vacak villanyoszlopot találj, mert kilométeres körzetben nincs egy nyavajás biciklitároló. A száguldozó bringások jól kijönnek a gyalogosokkal, mert tudják, egy +1 bringa=-1 autós. (bár azt hozzátenném, hogy a várost keresztülszelő és összekötő alagutak is hivatottak elvezetni a gépjárműforgalom egy részét a belvárosból , így csökkentve a nemkívánatos dugók számát). Hollandiában tapasztaltam csak hasonlóan bringabarát magatartást, pedig megjártam jó néhány európai nagyvárost. Ebből a szempontból Svédország, Norvégia, Anglia, de még Ausztria sem érhet a nyomába, pedig itt is jó tapasztalataim voltak.
Hogy azért pár éve őket is megrázta a válság, arról az áremelések árulkodnak, átlagosan 10%-al nőttek az árak legutóbbi látogatásaimhoz képest. Viszont jóval kevesebb a hajléktalan, vagy a rosszul öltözött ember, és erről ott élő barátom is megerősített, ugyanis a szociális háló elég szervezetten működik, csak az kerül az utcára, aki „ténylegesen megdolgozik” érte, hogy oda kerüljön.
A nézelődések okozta fáradságot hangulatos kávézókban, pubokban, gyorséttermek sokaságában enyhítheti az odatévedt utazó, bár a vendéglátás ára kissé borsos a mi pénztárcánkhoz mérve. Átlagosan 3-5 euro között mozog egy kis adag étel, vagy egy pohár nedű. Mindezekért viszont bőven kárpótol a tényleg figyelmes és udvarias kiszolgálás, valamint a helyek hangulata. Az egyiket különösen ajánlom, mert a homokkal felszórt padló, és a színátmenetesre festett falak közt úgy érzi magát az ember, mintha egy Rejtő Jenő regényt olvasna légiósokkal meg minden. A hely neve Slumber Land, a Goltzstraße egyik sarkán és érdemes megnézni a közeli templom tövében hétvégenként működő piacot is, ahol a szokásos zöldség-gyümin túl design termékeket, kézműves remekeket is árusítanak, igaz 20-30 eurótól felfelé. Belefutottam még néhány érdekes vendéglátó ipari egységbe, az egyik egy könyvtár és kávézó, a másik egy borbélyszalon és cukrászda keveréke volt (a brazil származású üzletvezető hölgy nagyon kedvesen megvendégelt egy süteményre, és elmesélte, hogy francia férjével jöttek ide élni, mert a város nem idegenkedik az idegenektől). Találtam texasi bárra hajazó rockerivót is agyontetovált kocsmárossal, lecsúszott lakkabátos-nyakőrves-műrasztacoffos zenész törzsvendéggel, de a legfurcsább élményem az az volt , amikor az egyik étterem fotózása közben hirtelen kipenderült elém egy srác, meg kért hogy csináljak róla is képet, majd pucér seggét pucsítva pózolni kezdett. (nem meleg volt, csak kicsit dinnyeJ) Az amúgy műemléknek számító temető kávézóját szintén figyelmébe ajánlom az arra látogatónak, és bár most nem volt alkalmam ellátogatni oda, (legutóbb 3 éve jártam ott) tudtommal remekül üzemel azóta is, és továbbra is ízletes házi sütiket árulnak a szokásos sör és kávé kombón felül. Egyéb infót a Cafe FinOvo honlapján találtok.
Mulatságban sem volt hiányom, a halloweent a gazdagon és stílusosan erre az alkalomra pókhálókkal, koporsókkal, tökökkel dekorált jól menő schönebergi pubban, a másnapot pedig az igencsak vegyes közönséget felmutató valaha volt sörgyárból diszkóvá avanzsált 3 termes szórakozóhelyen töltöttem, 10 eurós belépőért cserébe. Amit tapasztaltam, az a nagyfokú tolerancia, és nyugalom egymás irányában, sehol egy agresszív buligyilkos, és pocsék állapotban fetrengő figurák sem zavarták a felhőtlen szórakozást. Nem állítom hogy egyáltalán nem fordul elő ott ilyen, de vagy nekem volt szerencsém, vagy csak jó helyeken jártam, ahol a kidobók jól végzik a munkájukat, és már a bejáratnál leszerelik a gyanús egyéneket.
Ezek után már tényleg csak javasolni tudom, hogy aki eddig nem tudta, hová menjen körülnézni érdekes élmények után kutatva, mindenképp látogassa meg Berlin szem előtt lévő, mégis rejtett felfedezni valóit, mert bűn kihagyni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.