sheabouteverything

† főleg, ami fekete †

Idén is Fekete Zaj Osztálykirándulás a Mátrában - PÓLÓNYERŐS JÁTÉKKAL!

Idén harmadik alkalommal rendezi meg a lelkes szervezőgárda a lelkes közönség számára a festői Mátrában a Fekete Zaj Osztálykirándulást. A "legfeketébb minifeszt" nevet méltán kiérdemlő becsületkasszás, baráti összejövetelre emlékeztető koncerthalom július 21-24-ig tart. Olvasd végig becsületesen a posztot, aztán pedig jól játssz a szuperdizájnos fesztiválpólóért!

13548939_10209429477715118_1665393565_o.jpg

Öt fellépő zenekar egy-egy tagját kérdeztük arról, mi az, ami miatt évről-évre igent mondanak a fesztivál szervezőinek:

Óriási élmény a csillagos mátrai égbolt alatt fellépni

Nagy Vera (Cantara): Mikor először meghirdették a Fekete Zaj Fesztivált, tudtam, hogy ez végre egy olyan esemény, ami igazán nekem való, és mind a fellépők, mind a fesztiválozók az én közegem, barátok, ismerősök, hasonszőrűek. Az elsőn még csak mint zajoló, a másodikon már mint fellépő is jelen voltam a Cantara énekesnőjeként. Óriási élmény volt ott énekelni a természetben, fáklyafényben, a csillagos mátrai égbolt alatt.

Már tavasszal ezt a pár napot várom, hiszen nekem ez a nyaralás, az év fáradalmainak kipihenése, egy olyan családias légkörben, ahova még kicsi gyerekeimmel is nyugodt szívvel megyek. Idén új felállással lép színpadra a Cantara, némi gótikus hangzásvilággal, világzenei és doom-os elemekkel tarkított műsorral színesítve a Zaj amúgy is széles palettáját. Dobokkal, gitárral, hegedűvel, szintivel, férfi és női énekkel, mozgalmas színpadképpel, és a szabadtér lehetőségeit kihasználva meglepetéssel készülünk, teljes lelkesedéssel. Idén is arra számítunk, mint eddig: remek koncertek jó hangzással, jó társaság széles vigyorral, jól ismert kedves kiszolgálás a büfében, kirándulás a Zajtúrázókkal, egyre változatosabb és meglepőbb napközbeni programok a nem nagyon másnaposoknak… Kihagyhatatlan!

fz_foto.jpgA gótikus hangzású, világzenei elemekkel tarkított zenében utazó Cantara idén is látványos színpadképpel készül

Ez a fesztivál egy kamaszkori álom beteljesülése

Kisduda Árpi (Pornograpy - Hungarian The Cure tribute): Oh, lokálpatriótaként a fesztivál születésétől fogva részt veszek és a zenekarral játszunk is minden évben ezen a fesztiválon. Számomra ez egy haloványan pislákoló kamaszkori álom beteljesülése. Tizen-huszonéves koromban barátaimmal a legnagyobb élményeink közé tartozott az, hogy a Mátra erdejében Cure-t és dark muzsikákat hallgathattunk az éjszakai holdvilágos nyársalások alkalmával... Akkor még homályos elképzelés és álom volt, hogy milyen jó lenne itt az erdőben (Lost in a Forest) játszanom ezt a nagyszerű zenét, és mekkora hangulata is lenne ennek...Ez annyira régen volt, hogy akkoriban sem énekelni nem tudtam, sem gitározni, sőt még szintizni is alig... De minden álmom így teljesüljön az életemben, mert hála az égnek, 2009 óta, 8. éve lépünk fel rendszeresen a Pornography­val. Hatalmas élmény látni, ahogy a fesztiválra látogató emberek jó része (köszönet nekik) évről évre vár bennünket. Nemcsak nekünk, nekik is meghatározó és katartikus élményt nyújtanak a koncertjeink. 

Idén egy különös évünk lesz, mert az első bulink óta most játszunk először ismét csütörtöki éjjelen, de bízom benne, hogy ahogy az első évben is rengetegen jöttek a hétköznap ellenére, most is sokan lesznek már az első napon is. Bevallom, talán picit jobban örülök, hogy a fesztivál kisebb létszámú lett (korábban Varga Balázs rendezésében futott Fekete Zajként a fesztivál - szerk.), mert ez számomra emberközelibbé tette az egészet, és és még családiasabbnak érzem a történetet... Mindettől függetlenül, mivel én fejlődéspárti vagyok, szeretném, ha fokozatosan, észszerű tempóban növekedne a fesztivál. Bár a magyar underground zenei világ utóbbi tizenegynéhány évben történt változásai ellenére a zenekar és a közönségünk is megmaradt, a megbecsülés, a egymás munkája iránti tisztelet erősödött, úgyhogy remélem,  még jó sok évig zajonghatunk együtt a Mátrában. Örülök, hogy így megmaradtunk, aktívak vagyunk, és még mindig jól tudjuk magunkat érezni együtt...Ez nagyon jó dolog számomra és szerintem ezért érdemes csinálni ezt töretlen lelkesedéssel évről évre....

pornography_fekete_zaj_flyer.jpg

A Pornography zenekar a The Cure számai mellett saját számokat is fog játszani

Első alkalommal a pénztárnál a tervezett napijegy helyett egyből bérletet vettem

Pilla (DJ):  Mindig is szerettem fesztiválokra járni, nekem a fesztiválok az abszolút kikapcsolódást, a szabadság érzését jelentik. Sokáig a Sziget volt A Fesztivál, így, nagybetűvel, de sajnos az elkezdett elmenni egy olyan irányba és stílusba, ami már nem érdekelt. Így aztán támadt egy űr, és ezt Fekete Zaj fesztivál remekül betölti. Az első Zajra még csak a VHK miatt mentünk, de már a napijegyért való sorbanállásnál láttuk, mennyire klassz a környezet, és milyen jó az is, hogy csupa ismerős vesz minket körül. A pénztárnál már inkább bérletet, vettünk, és nem bántuk meg...sőt haza sem akartunk jönni. Már akkor tudtuk, ha lesz jövőre, akkor tuti jövünk.

És még az a megtiszteltetés is ért, hogy Zero (Varga Balázs - szerk.) felkért after dj-nek, amit örömmel vállaltam. Így debütáltam, mint fesztivál-szelektor. Sajnos a Zaj sem tartott sokáig, de a Zero mellett a fesztiválért rajongók is példa értékű dolgot hoztak össze: ebből lett később a jelentlegi Fekete Zaj Osztálykirándulás. Nagyon büszke vagyok rá, hogy számítanak rám, és mint fellépő is részt vehetek benne. Szeretek a stílusok között kalandozni, főleg, hogy tudom nemcsak kifejezetten dark-okból áll ez a fekete sereg. Szombat hajnalban a koncertek után belecsapok a lecsóba, és hogy legyen időm néha elmenni sörért váltó társam Cuclifej lesz ( alias Endre, sokak fodrásza is). Minden táncoslábút várunk ( de ha csak hallgatod az sem baj) a színpad elé!!!

selector_pilla.JPG

Nemcsak a darkerek örülhetnek: Pilla biztosan játszik egy kis Cult-ot is 

Eleve a Zajon vetődött fel először a zenekaralapítás ötlete is

Rajtik Timi (Rats Kill Bats): A  zenekar életében fontos szerepet tölt be a Fekete Zaj fesztivál, mert eleve itt vetődött fel először a zenekaralapítás ötlete is.  2012-ben az egyik színpadtól a másik színpadhoz rohangáltunk Violával (a RKB énekesnője - szerk.), és akkor kezdtünk el beszélgetni arról, hogy mi lenne, ha alapítanánk egy deathrock zenekart. A hosszúra nyúlt fesztiváléjszakák után végülis màsfél évvel később ültünk össze egy csendes helyen a tagokkal, és megalapítottuk a Rats-et. Már a Zajon arra gondoltam, hogy ha összejönne az álmom, akkor visszajöhetnénk ide zenélni. Ezt a megtisztelő lehetőséget tavaly kaptuk meg első alkalommal, és idén is fel fogunk lépni, csütörtök este hét órakor. Személy szerint nagyon szeretem a Fekete Zajt, mert nagyon sok ismerőssel találkozom mindig és új bandákat is megismerek. A hangulat is mindig kiváló, a környezet pedig gyöngyörű. 

_mg_2722.JPG 

A hazai deathrock rajongók örömére idén másodszor lép fel a Fekete Zaj Osztálykiránduláson a Rats Kill Bats (fotó: Valovics Tímea)

Sokunk számára ez a nyár fénypontja

Kiss Péter (Autumn Twilight, Clue, Cantara): A Fekete Zaj osztálykirándulás sokkal inkább közösség, mint fesztivál, hiszen már a szervező gárda is egy baráti társaság, a fellépők pedig többnyire hozzájuk köthető zenekarok. Büszke vagyok rá és hálás érte hogy érintett lehetek ebben! Személy szerint zenészként, különböző formációkkal tudom támogatni azt, hogy ez a fesztivál évről-évre megvalósuljon. Az egésznek van egy DIY hozzáállása, ahol manufakturákat megszégyenítő módon zajlik a fesztivál egyedi pólóinak a gyártása, például egy baráti szalonnasütés közben. Ez a hangulat és összefogás jellemző a fesztiválra is.

fesztiválnak egy nagyon fontos hiánypótló szerepe is van, hiszen kifejezetten underground közeghez szól, és leginkább a harminc feletti generáció képviselteti itt magát. A pszichedelikus, grunge-os CLUE, a Dead Can Dance zenei világát idéző Cantara, és a kifejezetten csak ilyen alkalmakra összeálló dark-rock Autumn Twilight zenekarok fellépéseit évről-évre sokan várják a fesztiválon.

Izgalmas és gyönyörű helyszín; a fekete zajos fesztivállátogatók igényeihez mért infrastrukturális körülmények és baráti árak; ritkaságszámba menő koncertek; és egy teljesen egyedi közösségi hangulat jellemzi az eseményt. Sokunk számára ez a nyár fénypontja, egyszerre buli és nyaralás. Eddig az időjárás is kegyes volt hozzánk, reméljük idén is szerencsénk lesz! ;)

at_2015.jpg

Sem Autumn Twilight-ban...

clue_band_promo_2016.jpg

... sem pedig Clue-ban nem fogunk hiányt szenvedni idén sem a Zajon.

A mátrafüredi Fekete Zaj Osztálykirándulás tehát ingyenes, faházas szállás még van, a sátrazás viszont éjszakánt egy ezres (+ifa persze), szóval nincs kifogás. 

ÉS AKKOR A JÁTÉK!

Az adományokból és a fesztiválos pólók árából "megszponzorált" Fekete Zaj Osztálykirándulásnak most is (dobpergés) a fergetes Arányi Kriszta tervezett pólót, amit megvásárolhattok, vagy a választott pólóra szitáztathatjátok a mintát a helyszínen is PLUSZ ITT ÉS MOST IS NYERHETTEK EGYET. Írd meg kommentben itt vagy a FB poszt alatt, hogy hány színpad lesz a fesztiválon (nem bánnám, ha dobnál egy lájkot is a She oldalára, csak hogy még több játékot tudjak szervezni). Erre egészen július 15-ig van időd, 16-án pedig kisorsolunk egy nyertest, és a She Facebook oldalán kiírjuk a nevét, aztán megbeszéljük, hogyan jut el hozzá és milyen méretben a póló.

feketezaj2016.jpg

Facebook event minden infoval és programmal

Pontos helyszínleírás szállásfoglalási lehetőséggel

 

FELLÉPŐ ZENEKAROK:

Adamskij Agregator ANEZ Autumn Twilight Árnyakusztik Ænthropy CANTARA CLUE Drow Sludge/Death Entrópia Architektúra gyász HEGY Her Highness Holdárnyéktánc Ide Gen Irrational Ortodox Noise Majesty Dream Theater Tribute Band Manic Miner Miserium Modef Nadir Hungary Omega Diatribe Perihelion Pirkan Pornography (Hungarian The Cure tribute) pozvakowski Pyøba Rats Kill Bats Raw Melody Men (Hungarian New Model Army cover)

A bejegyzés trackback címe:

https://sheabouteverything.blog.hu/api/trackback/id/tr568833140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.


Címkék

#KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁS KUPONKÓDDAL (4) #skulladay (13) 4711 (1) abramovitch (1) AcquadiParma (1) aden (1) adora (1) Aëla Labbét (1) ajándékcsomag (2) akoma (1) albertooliveira (1) alexander mcqueen (2) aliceauaa (1) alison scarpulla (1) alkmie (1) állatvédelem (4) altnőder emese (1) anandam (1) andaluzina (2) andykehoe (1) angel muse (1) angerer (1) annabel de vetten (1) annie leibovitz (2) anny (2) answear (9) anton corbijn (1) apavita (1) apivita (6) arcápolás (10) architect (1) ariel (2) armani (1) army (3) aromax (14) arpad slancik (1) arthur tress (1) astor (8) Astor (1) ásványbörze (2) avon (87) avoncollections (1) az év természetfotósa (2) babakészítés (4) balea (3) banksy (1) bariesun (1) barnys (2) bart hess (1) battila (1) bbkrem.hu (1) beautyofjoseon (1) benergo (1) ben hopper (1) Berlin (1) betty baker (1) between (1) biano (1) bibian blue (2) biobaza (3) bioderma (15) biooil (1) biopont (7) birimagdi (1) bíró roland (1) blackmilk (1) black nail cabaret (7) bnc (1) body shop (1) bombcosmetics (4) bonprix (1) bőrápolás (202) bottegaverde (2) bourjois (6) bükfürdő (1) by blondie (5) by emke (6) by esc (2) by haren kayez (1) by nina (19) by oriza (918) carine peynaud (1) carven (1) catrice (5) ccc (2) cerave (1) cetaphil (1) ceva (1) chanel (3) chefgomba (16) chen man (1) christophe kutner (1) cipoplaza (1) clarins (9) claudia schiffer (1) CND (3) cnd (2) codie young (1) concept art (2) coolvision (1) cos (1) cosibella (9) cosplay (9) cosrx (1) créemorganics (1) csepel (1) csomagolás (1) curaprox (1) danubiushotels (1) dan hillier (1) darkravenasylum (2) deichmann (1) dekor (2) del toro (1) demobaza (1) dermacol (1) dermalogica (1) dermedic (4) dewayne flowers (1) diamondfogfehérítés (1) dior (3) disturbia (7) divat (183) diy (27) dm (4) dofka zsuzsanna (1) dolce&gabbana (2) dollskill (1) doridea (3) douglas (10) drk (2) drkxcsepel (1) dropofnature (1) dr organic (8) dulux (2) egészség (5) ekcéma (1) ékszer (14) életmód (3) ellen rogers (1) emilythestrange (1) emporium (1) engelsrufer (1) English content (5) erborian (1) erevos aether (1) erica berkowitz (2) eric lacombe (1) essence (6) esteelauder (1) estelle thild (1) eszem (1) eszemiszom (64) evelinecosmetics (1) fa (1) fabio magalhaes (1) facosmetics (1) fandrpartner (1) fantich young (1) fashion (147) fashionwatch (4) fekete (50) feketezaj (2) felco (1) fenntarthatóság (1) fétis (2) FF (7) film (5) florasense (1) fogápolás (4) foreo (22) fosoo (1) fotográfia (96) frudia (1) Fuco Ueda (1) fumax (2) fürdőbomba (1) galliano (1) game of the thrones (2) garbage art (1) gardenexpo (1) gareth pugh (1) garnier (1) gaultier (1) gelareh (2) gervida (1) ginorossi (1) givenchy (1) Gregory Raymond Halili (1) guerlain (4) guy denning (1) gyerekrajz (1) gymbeam (2) gypsywarrior (1) h2x (1) haj (3) hajápolás (15) hakuchi (1) halloween (18) Hanne van der Woude (1) hashtag london (5) headandshoulders (2) hector rene (1) heidi klum (1) helia-d (2) hellosmoothie (1) hello kitty (1) heti etsy (8) himalaya (1) hímzés (5) Hirotoshi Ito (1) hm (13) hmbeauty (1) holikaholika (1) hush hush (4) iillat (1) ike (1) ikea (1) ilcsi (1) illóolaj (11) ilse moore (1) imageskincare (13) institutoespanol (1) interjú (15) isad (1) isadora (26) Ishibashi Yui (1) jacsó balázs (1) japán szekció (28) jar (1) jason freeny (1) játék (16) jimjams (1) jimmy nelson (1) joe black (1) john kenn mortensen (1) joshua hoffine (1) Juha Arvid Helminen (1) julien martinez (1) kalis (1) kalligráfia (2) kamedis (2) karácsony (5) karbonoir (1) karcos (1) Katarzyna Konieczka (1) kate moss (1) katonadolog (8) KatVonD (4) katy perry (1) kazuhiro hori (1) kenzo (1) képzőművészet (102) kert (22) kézápolás (3) khamitova (1) kiállítás (31) kidexpo (1) killstar (5) klecksography (2) klekszográfia (1) kneipp (1) kollagén (1) koncept (1) kónyamelinda (1) könyvajánló (28) koreaiszépségápolás (3) körömfestés (12) koromgyerek (1) kreinbacher (1) kristenhair (2) kristmort (1) kris kuksi (1) lábápolás (1) lady gaga (5) LAGirl (1) lakasparfum (1) lakberendezés (17) lancaster (3) langhaarmadchen (1) last rites gallery (3) la beau macabre (1) lebanon hanover (1) lego (2) lenor (3) lepetitmarseillais (1) le beau macabre (4) liam sparkes (1) lierac (1) lillafufavi (1) lionel messi (1) lip service (1) loreal (2) lostandfound (5) louise thomas (1) lovecraft (1) lucja lange (2) luke chueh (1) lush (62) MAC (34) macabre gadgets (1) madárhatározó (1) madeline pool (1) magyarmadártaniegyesület (1) magyar méz manufaktúra (2) mahlimae (1) make (1) make up (79) malgorzata dudek (1) mango (1) manicpanic (2) manna (5) Marcin Tyszka (2) marionnaud (8) márkusdóra (1) mars (1) maszk (1) maurizio di iorio (1) mavex (1) maxfactor (7) maybelline (1) mccormack (1) medicine (2) messelia (1) méz (3) michaelkors (1) michael hutter (1) mikrobiom (1) mimö (1) miss sporty (2) mixa (1) mondocon (7) monstror (1) moschino (1) mr finch (1) mugler (1) myrna moonstruck (1) nagash (3) nailympia (1) napozás (13) narcisorodriguez (1) natúrkozmetikum (7) naturol (1) neogence (1) nespresso (15) nestlé (1) neutrogena (2) new yorker (3) nick cave (2) nina röder (1) nine inch nails (1) nivea (1) noahscalin (2) notino (7) novák tünde (5) nubu (1) nuit (3) nuxe (4) nyereményjáték (4) Oleg Oprisco (1) olvass! (30) opi (1) organicforce (1) oriflame (1) ORMEDIC (1) palmers (1) palmolive (1) pandanutrition (1) parfüm (34) parkkiadó (1) paul booth (1) paweltotoroadamiec (1) pedigree (4) Pentti Sammallahti (1) petmedbydrkelen (1) philip riches (1) phyto (1) pibu (1) pigmentfoltok (1) pipere gönc (659) police (2) polifarbe (2) procter&gamble (10) program (1) prom (2) promóció (309) pszichológia (4) queenofdarkness (2) recept (23) redchocholate (1) revalid (1) revitalash (1) revolution (1) revox (3) revox plex (1) revuele (1) rimmel (7) rimmel neffati (1) rodarte (1) rod luff (1) rossetti (3) rossmann (3) rowenta (1) royalclinics (10) s.oliver (1) sajtóközlemény (1) sally hansen (8) sándor nagy tünde (1) sandro miller (1) sanne de wilde (1) sante (1) santiago caruso (1) sarah wright (1) schüssler (1) secretkey (1) semmi különös (83) seth casteel (2) shea (1) shigeru joshida (1) shiseido (6) simon zsófi (1) sisley (1) sistersoftheblackmoon (1) skagen (1) skechers (1) skintra (3) skulladay (5) smink (14) sonya flu (1) sothys (2) sovrin (1) stacey baker (1) stargazer (1) star wars (6) steven klein (1) stop ttip (1) street art (4) street commando (1) szappanvarazs (1) szemkörnyékápolás (3) szépségápolás (14) szobrászat (1) szuharevszki (1) szürrealizmus (1) takácsmáté (1) tangleteezer (1) természet (1) természetfotó (2) terredhermes (1) teszt (27) tetoválás (15) thesolution (1) the filigree (1) thisisredy (1) thomasdevaux (1) thombrowne (2) tom ford (1) torvenius (1) trendhim (1) trndprojekt (1) uriage (8) utazás (2) vagheggi (2) valentino (1) Valeria Chorozidi (2) varga herbal (1) veet (1) vegán (1) verawang (1) veres máté (1) versace (1) vinylux (1) virágbéke (3) vizuál&kult (10) vizuál kult (281) walter schels (1) wang (1) waso (1) wave gothic treffen (1) webshop (10) weleda (4) witkin (1) womensecret (1) worldpressphoto (3) yamato (2) yamuna (12) yaya (1) yogitea (1) yonipanties (1) yvesrocher (7) zadig (1) zadig&voltaire (1) zara (1) zawadzki (1) zene (20) zenzero (2) ziaja (5) ZO® SKIN HEALTH (1)

Külső feed

Houston we have a problem

süti beállítások módosítása