sheabouteverything

† főleg, ami fekete †

Charity Pot parti a Kristóf téren

Talán tudjátok, talán nem, a Lush a fionom illatú Charity Pot testápoló teljes áfa nélküli bevételét adományozásra fordítja. A bevétellel olyan civil szervezeteket támogatott már az évek során, mint a Kontúr, az Artemisszió, az Állatmentő Szolgálat vagy a Messzelátó Egyesület. 

lush_charitypot1.jpg

ÉLEN A TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁSBAN

A Lush igazán példamutatóan és abszolút gyakorlatiasan foglal állást a legfontosabb kérdésekben, pl. kiállnak a fair trade kereskedelem mellett, 5 db visszavitt üres Lush tégelyét cserébe egy friss arcpakolást kapsz ajándékba, saját újrafeldolgozó üzemet működtetnek, nem használnak felesleges csomagolóanyagot. Emellett 2007-ben indították el a Charity Pot akciót, melynek bevételéből a kozmetikai cég civil szervezetek munkáját támogatja.

A támogatott egyesületeket, újságírókat, bloggereket és lelkes vásárlókat láttak vendégül a héten Kristóf téri üzletük előtt, ahol lehetőség volt közelebbről megismerni ezeket a szervezeteket és munkásságukat.

untitled1.png

MILYEN SZERVEZETEKET TÁMOGAT A LUSH?

Az Állatmentő Szolgálatot például, melynek minden önkéntese vegán, úgyhogy büszkén állítják magukról, ők hazánk első vegán állatmentő szolgálata. Fontos szerintük, hogy míg a legtöbben az állatmentés szó hallatán kutyák és cicák megmentésére gondolunk, ők a haszonállatokkal és vadállatokkal is foglalkoznak. A vegán életmódot 2013 óta népszerűsítő csapat neve talán nem ismeretlen, ők azok, akik a 269life mozgalom keretein belül 3 éve, a rabszolga-kereskedelem és annak eltörléséről való megemlékezés világnapján a 269-es számot, mint billogot égették volna egymás bőrébe, kifejezve együttérzésüket a név nélkül, egyetlen számmal nyilvántartott haszonállatok iránt.

Ha te is támogatnád őket, 1%-odat nekik is felkínálhatod: Állatmentő Szolgálat Alapítvány: 18334461-1-42

lush_charitypot2.jpg

A  támogatottak közt van a Kontúr Közhasznú Egyesület. Ők a Hős utcában tevékenykednek, segítve a hátrányos helyzetű gyerekeket. Első nyári táborukat a Lush segített évekkel ezelőtt tető alá hozni, azóta számtalan szülőnek és gyereknek segítettek tanácsaikkal, programjaikkal. Az egyesület amellett, hogy hétfőnként ingyenes foglalkozásokat tart a gyerekeknek, egyfajta hídként kapcsolja össze az érintett két háztömbben élő rászorulókat (kb. 700 fő!!!) a megoldást nyújtó segítő szervezetekkel.

Ha te is támogatnád őket, 1%-odat nekik is felkínálhatod: Kontúr Közhasznú Egyesület 18288267-1-42 

lush_charitypot6.jpg

A beszélgetésen még a kulturális-társadalmi-etnikai csoportok közti párbeszédet elősegítő, többek közt a menekültek "útját egyengető" Artemisszió (18089855-1-41) és a fenntartható társadalom mellett kiálló Messzelátó Egyesület (18382244-1-42) tagjai is jelen voltak. Utóbbiak egy, a csomagtartóra erősített turmixgéppel felszerelt fix bringával érkeztek: a tekerés működésbe hozta a turmixgépet, így a látogatók maguk készíthették el pl. spenótós-diótejes-mézes turmixukat. Egészség!

14102659_1013426902109196_1163547250477976608_n.jpg

Fotó: @lushhungary

Bár elég nagy volt a zúzás a parányi üzletben, azért sikerült körülnézni: íme az egyik újdonság, a stílszerűen Devil's Nightcap névre hallgató szappan, tisztára olyan mint egy ghillie-be bújt mesterlövész, nem?

lush_charitypot3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://sheabouteverything.blog.hu/api/trackback/id/tr6611651862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


Címkék

#KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁS KUPONKÓDDAL (4) #skulladay (13) 4711 (1) abramovitch (1) aden (1) adora (1) Aëla Labbét (1) ajándékcsomag (2) akoma (1) albertooliveira (1) alexander mcqueen (2) aliceauaa (1) alison scarpulla (1) alkmie (1) állatvédelem (4) altnőder emese (1) anandam (1) andaluzina (2) andykehoe (1) angel muse (1) angerer (1) annabel de vetten (1) annie leibovitz (2) anny (2) answear (9) anton corbijn (1) apavita (1) apivita (6) arcápolás (10) architect (1) ariel (2) army (3) aromax (14) arpad slancik (1) arthur tress (1) astor (8) Astor (1) ásványbörze (2) avon (86) avoncollections (1) az év természetfotósa (2) babakészítés (4) balea (3) banksy (1) bariesun (1) barnys (2) bart hess (1) battila (1) bbkrem.hu (1) beautyofjoseon (1) benergo (1) ben hopper (1) Berlin (1) betty baker (1) between (1) biano (1) bibian blue (2) biobaza (3) bioderma (15) biooil (1) biopont (7) birimagdi (1) bíró roland (1) blackmilk (1) black nail cabaret (7) bnc (1) body shop (1) bombcosmetics (4) bonprix (1) bőrápolás (200) bottegaverde (2) bourjois (6) bükfürdő (1) by blondie (5) by emke (6) by esc (2) by haren kayez (1) by nina (19) by oriza (918) carine peynaud (1) carven (1) catrice (5) ccc (2) cerave (1) cetaphil (1) ceva (1) chanel (3) chefgomba (16) chen man (1) christophe kutner (1) cipoplaza (1) clarins (9) claudia schiffer (1) CND (3) cnd (2) codie young (1) concept art (2) coolvision (1) cos (1) cosibella (9) cosplay (9) cosrx (1) créemorganics (1) csepel (1) csomagolás (1) curaprox (1) danubiushotels (1) dan hillier (1) darkravenasylum (2) deichmann (1) dekor (2) del toro (1) demobaza (1) dermacol (1) dermalogica (1) dermedic (4) dewayne flowers (1) diamondfogfehérítés (1) dior (3) disturbia (7) divat (183) diy (27) dm (4) dofka zsuzsanna (1) dolce&gabbana (2) dollskill (1) doridea (3) douglas (10) drk (2) drkxcsepel (1) dropofnature (1) dr organic (8) dulux (2) egészség (5) ekcéma (1) ékszer (14) életmód (3) ellen rogers (1) emilythestrange (1) emporium (1) engelsrufer (1) English content (5) erborian (1) erevos aether (1) erica berkowitz (2) eric lacombe (1) essence (6) esteelauder (1) estelle thild (1) eszem (1) eszemiszom (64) evelinecosmetics (1) fa (1) fabio magalhaes (1) facosmetics (1) fandrpartner (1) fantich young (1) fashion (147) fashionwatch (4) fekete (50) feketezaj (2) felco (1) fenntarthatóság (1) fétis (2) FF (7) film (5) florasense (1) fogápolás (4) foreo (22) fosoo (1) fotográfia (96) frudia (1) Fuco Ueda (1) fumax (2) fürdőbomba (1) galliano (1) game of the thrones (2) garbage art (1) gardenexpo (1) gareth pugh (1) garnier (1) gaultier (1) gelareh (2) gervida (1) ginorossi (1) givenchy (1) Gregory Raymond Halili (1) guerlain (4) guy denning (1) gyerekrajz (1) gymbeam (2) gypsywarrior (1) h2x (1) haj (3) hajápolás (15) hakuchi (1) halloween (18) Hanne van der Woude (1) hashtag london (5) headandshoulders (2) hector rene (1) heidi klum (1) helia-d (2) hellosmoothie (1) hello kitty (1) heti etsy (8) himalaya (1) hímzés (5) Hirotoshi Ito (1) hm (13) hmbeauty (1) holikaholika (1) hush hush (4) iillat (1) ike (1) ikea (1) ilcsi (1) illóolaj (11) ilse moore (1) imageskincare (13) institutoespanol (1) interjú (15) isad (1) isadora (26) Ishibashi Yui (1) jacsó balázs (1) japán szekció (28) jar (1) jason freeny (1) játék (16) jimmy nelson (1) joe black (1) john kenn mortensen (1) joshua hoffine (1) Juha Arvid Helminen (1) julien martinez (1) kalis (1) kalligráfia (2) kamedis (2) karácsony (5) karbonoir (1) karcos (1) Katarzyna Konieczka (1) kate moss (1) katonadolog (8) KatVonD (4) katy perry (1) kazuhiro hori (1) kenzo (1) képzőművészet (102) kert (22) kézápolás (3) khamitova (1) kiállítás (31) kidexpo (1) killstar (5) klecksography (2) klekszográfia (1) kneipp (1) kollagén (1) koncept (1) kónyamelinda (1) könyvajánló (28) koreaiszépségápolás (3) körömfestés (12) koromgyerek (1) kreinbacher (1) kristenhair (2) kristmort (1) kris kuksi (1) lady gaga (5) LAGirl (1) lakasparfum (1) lakberendezés (17) lancaster (3) langhaarmadchen (1) last rites gallery (3) la beau macabre (1) lebanon hanover (1) lego (2) lenor (3) lepetitmarseillais (1) le beau macabre (4) liam sparkes (1) lierac (1) lillafufavi (1) lionel messi (1) lip service (1) loreal (2) lostandfound (5) louise thomas (1) lovecraft (1) lucja lange (2) luke chueh (1) lush (62) MAC (34) macabre gadgets (1) madárhatározó (1) madeline pool (1) magyarmadártaniegyesület (1) magyar méz manufaktúra (2) mahlimae (1) make (1) make up (79) malgorzata dudek (1) mango (1) manicpanic (2) manna (5) Marcin Tyszka (2) marionnaud (8) márkusdóra (1) mars (1) maszk (1) maurizio di iorio (1) mavex (1) maxfactor (7) maybelline (1) mccormack (1) medicine (2) messelia (1) méz (3) michael hutter (1) mikrobiom (1) mimö (1) miss sporty (2) mixa (1) mondocon (7) monstror (1) moschino (1) mr finch (1) mugler (1) myrna moonstruck (1) nagash (3) nailympia (1) napozás (13) narcisorodriguez (1) natúrkozmetikum (7) naturol (1) neogence (1) nespresso (15) nestlé (1) neutrogena (2) new yorker (3) nick cave (2) nina röder (1) nine inch nails (1) nivea (1) noahscalin (2) notino (7) novák tünde (5) nubu (1) nuit (3) nuxe (4) nyereményjáték (4) Oleg Oprisco (1) olvass! (30) opi (1) organicforce (1) oriflame (1) ORMEDIC (1) palmers (1) palmolive (1) pandanutrition (1) parfüm (31) parkkiadó (1) paul booth (1) paweltotoroadamiec (1) pedigree (4) Pentti Sammallahti (1) petmedbydrkelen (1) philip riches (1) phyto (1) pibu (1) pigmentfoltok (1) pipere gönc (654) police (2) polifarbe (2) procter&gamble (10) program (1) prom (2) promóció (308) pszichológia (4) queenofdarkness (2) recept (23) redchocholate (1) revalid (1) revitalash (1) revolution (1) revox (3) revox plex (1) revuele (1) rimmel (7) rimmel neffati (1) rodarte (1) rod luff (1) rossetti (3) rossmann (3) rowenta (1) royalclinics (10) s.oliver (1) sajtóközlemény (1) sally hansen (8) sándor nagy tünde (1) sandro miller (1) sanne de wilde (1) sante (1) santiago caruso (1) sarah wright (1) schüssler (1) secretkey (1) semmi különös (83) seth casteel (2) shea (1) shigeru joshida (1) shiseido (6) simon zsófi (1) sisley (1) sistersoftheblackmoon (1) skagen (1) skechers (1) skintra (3) skulladay (5) smink (14) sonya flu (1) sothys (2) sovrin (1) stacey baker (1) stargazer (1) star wars (6) steven klein (1) stop ttip (1) street art (4) street commando (1) szappanvarazs (1) szemkörnyékápolás (3) szépségápolás (13) szobrászat (1) szuharevszki (1) szürrealizmus (1) takácsmáté (1) tangleteezer (1) természet (1) természetfotó (2) terredhermes (1) teszt (27) tetoválás (15) thesolution (1) the filigree (1) thisisredy (1) thomasdevaux (1) thombrowne (2) tom ford (1) torvenius (1) trendhim (1) trndprojekt (1) uriage (8) utazás (2) vagheggi (2) valentino (1) Valeria Chorozidi (2) varga herbal (1) veet (1) vegán (1) verawang (1) veres máté (1) versace (1) vinylux (1) virágbéke (3) vizuál&kult (10) vizuál kult (281) walter schels (1) wang (1) waso (1) wave gothic treffen (1) webshop (10) weleda (4) witkin (1) womensecret (1) worldpressphoto (3) yamato (2) yamuna (12) yaya (1) yogitea (1) yonipanties (1) yvesrocher (7) zadig (1) zadig&voltaire (1) zara (1) zawadzki (1) zene (20) zenzero (2) ziaja (5) ZO® SKIN HEALTH (1)

Külső feed

Houston we have a problem

süti beállítások módosítása