sheabouteverything

† főleg, ami fekete †

Napnál is forróbb gardrób: így hordj feketét nyáron is!

gothicsummer.jpg

Valljuk be, nem egyszerű feketében végigtolni a nyarat. Amióta napi 2x50 percet nyomok az S70-es vonalon égkondi nélküli fecskékben, lemondtam a komolyabb sminkről munkábajáráshoz, és kezdek barátkozni a szandálokkal is. A hagyományokhoz híven idén is készítettem "feketébentélennyáron" posztot - fogadjátok szeretettel!

SOKADSZOR A NAPVÉDELEMRŐL

Sok poszt született már a napozással, napvédelemmel kapcsolatban szerte a neten, nálam is. A napvédelem nemcsak a vámpirimidzs miatt fontos: a bőröregedés mellett sajnos komolyan számolni kell a bőrrák kockázatával. Felhős időben, vízben, kirándulások alkalmával sem vagyunk biztonságban, és szemünk védelméről is gondoskodnunk kell. Szerencsére pénztárcánknak megfelelően számos kiváló minőségű, magas fényvédőfaktoros napozókrém, napvédelemmel ellátott alapozó vagy BB krém közül válogathatunk, egy jól megválasztott napszemüveggel pedig sokat tehetünk azért, hogy fürdőruhában is megismerjenek minket. 

Mániákus napszemüveg-gyűjtő vagyok, szinte mindenféle típusú-formájú napszeüvegeket hordok, Lennontól a monitorig inden jöhet. Érdemes csekkolni a Coolvison.hu-t, egyrészt mert a kiváló minőségű, de olcsóbb árkategóriától a Ray-Banig eszméletlen széles a választék, másrészt, mert minden raktáron van, és nagyon gyors a szállítás. A Polaroid napszemüvegem rendelés után néhány napon belül, szupergondosan becsomagolva, dobozban, sőt szemüvegtokkal és lencsetörlő-kendővel együtt érkezett, épphogy meg nem szólalt. nyaricikk_napozas_avonlush.jpg

1 Lush Sesame Suntan Lotion naptej, SPF10 - 2990 Ft 2 Avon Care Sun Plus hidratáló face + Body SPF50 - 999 Ft 3 Avon Care Sun Plus vízálló naptej SPF15 - 1399 Ft 4 Avon Care Sun Plus gyerekeknek krém SPF 50  - 2499 Ft 5 Fürdőruha: Killstar/ Banished  £29.99

Tavalyi nagy kedvencem, a Shiseido Sports BB Cream SPF50 szerencsére idén is kapható: ez egy ultrakönnyű BB krém (finom fedésű, de az enyhén barnás elszíneződéseket, májfoltokat már fedi), és az a különlegessége, hogy az ún. wetforce technológának köszönhetően vízzel vagy izzadsággal való érintkezéskor még hatékonyabb védelmet nyújt az UV-sugárzás ellen. Tudja, amit tudnia kell, megelőzi a napfény okozta bőrkárosodásokat, a ráncokat, barna foltokat és a bőr számára fontos aminosavakat tartalmaz, mely pótolja a bőr sport közben elvesztett nedvességtartalmát.

A másik liebling, a Clarins is kínál nagyon jó napozókrémeket, arcra és egész testre is. A víz- és izzadásálló, egész testen használható napozókrémre és az arcon használatos öregedésgátló napozókrémre egyaránt igaz, hogy amellett, hogy hidratálnak, lehetővé teszik az egyenletes és tartós barnulás, és segítenek megelőzni az idő előtti öregedés jeleinek (ráncok, napsugárzás okozta pigmentfoltok) kialakulását.nyaricikk_dovex.jpg

1 Coolivion /  Marc John polarizált napszemüveg - 9990 Ft 2 Öregedésgátló napozókrém arcra UVA/UVB SPF30 - 8250 Ft 3 Napozókrém közepes védelemmel UVA/UVB SPF20 - 8400 Ft 4 Shiseido Sports BB Cream SPF50 - 10990 Ft  5 Answear Lilly fürdőruha - 7990 Ft

ON THE GO NAPVÉDELEM - NO MORE ELÁZOTT NESZESSZER, NO PARA!

Ha sminkről van szó, természetes, hogy minden nő táskában lapul plusz egy rúzs, esetleg púder, szemceruza, napvédelem esetén mégsem rohangálunk napozókkal a táskánkban, pedig... A Biodermának nemcsak szuper, kiborulni-kifolyni nem tudó SPF30-as és SPF50-es napvédő permete van (Photoderm Brume Solaire SPF50+ és SPF30), hanem kétféle tónusban megvásárolható, akár napvédős (!) sminkünk többszöri felfrissítésére is alkalmas, szintén SPF50-es kompakt púdere is van (Photoderm MAX Kompakt púder SPF50+). Utóbb ásványi szűrőkkel ellátott púdert egész nap magunknál hordhatjuk, és akár sportolás, napozás, pancsolás előtt-után is használhatjuk. Különösen ajánlom azoknak, akiknek már az első napsugarak előhozzák a pigmentfoltokat arcon (a pigmentfoltok halványításáról egy későbbi posztban lesz szó).

Bőrtípustól, a napfény mennyiségétől (év- és napszak szerint) és a földrajzi körülményektől függően a Bioderma Photoderm egyébként még rengeteg terméket kínál, érzékeny bőrre, gyerekeknek, napozás utáni termékeket, de önbarnítót és még szájon át szedhető kapszulát is, ha épp a ragyogó bronz bőrt céloztad be idén nyárra.

nyaricikk_bioderma_coolvision.jpg

1 Bioderma Photoderm Brume Solaire SPF30+  - 6119 Ft 2 Bioderma Photoderm Autobronzant önbarnító spray 4080 Ft 3 Bioderma Photoderm MAX Kompakt púder SPF50+. 6426 Ft 4 Bioderma Photoderm Bronz Oral kapszula 4487 Ft 5 Coolvison / Carrera 6001 - 23990 Ft

NE FELEDKEZZÜNK EL A NAPOZÁS UTÁNI TESTÁPOLÁSRÓL SEM!

Az állatkísérlet-mentes Lush Dream Cream gyógynövényes testápoló-különlegességebőrnyugtató hatású zabtej, kamilla, az extra szűz bio-olívaolaj és fair trade bio-kakaóvaj nyugtató és bőrpuhító hatására épül, és finom levendula- és rózsaolajjal kényeztetik a szaglószervekeinket. Mesterséges tartósítószerektől mentes, öntartósító változatban is kapható, ez az eredeti változathoz képest  megnövelt mennyiségben tartalmaz glicerint, extra szűz olívaolajat és fair trade kókuszvajat, így csökkentve a termékben található víz mennyiségét, ugyanakkor biztosítva a csodás hozzávalók változatlanul nyugtató és puhító hatását. Felvitelkor kicsit krémesebb érzetet kelt, de az eredmény ugyanaz. 

Az illatban hozzáillő tusi pedig az Lush Oaty Creamy Dreamy zabtej-levendula-kakaóvaj-olivaolaj-rózsavíz-kamillaolaj kombó, igazi mennyországot varázsol a zuhany alatt

 nyaricikk_napozasutan_avon2.jpg

1 Avon Care Sun Plus napozás utáni spray - 1199Ft 2 Lush Oaty Creamy Dreamy - 2390 Ft & Lush Dream Cream öntartósító testápoló - 5490Ft 3 Bonprix  bpc selection alakformáló fürdőruha 9999 Ft 4 Bonprix Rainbow 2 részes tankini 8799 Ft 5 Coolvision / Eyed 11000 retro napszemüveg - 4990 Ft

FIGYELJÜNK A SMINKRE IS

Az izzadság miatt elmászó sminkeket megelőzendő jól jöhet egy jó primer (akár szemprimer vagy a teljes arcon használható változatok), ami rögzíti a rákerülő tust és szemhéjpúdert). Jó megoldás lehet az alapozó alá egy fényvédős nappali krém, de egyébként is érdemes fényvédőfaktoros alapozót, rúzst használni, és a vízálló szempillaspiráloknak, szemöldöktermékeknek is most van igazán szezonja. A smink napközbeni felfrissítéséhez remek választás a szintén fényvédős púderek széles választéka - használjuk bátran vállon, testen is, jobb híján!

Nagyon fontos, hogy mivel bizonyos kozmetikumok, sminktermékek mindenféle nem kívánt elváltozást okozhatnak a bőrön az erős napfényben, napozáshoz ne sminkeljünk külön.

Nyárhoz közeledvén a legtöbb márka előrukkol általában egy ún. travel size, utazáshoz összeállított kollekcióval, ilyenkor érdemes lehet lecsapni azokra a kedvencekre, amikben nem vagy biztos, hogy mindennap használni fogod. A MAC az utazóméret-kollekció összeállításánál figyelt arra, hogy repülőn is szállíthatóak legyenek a sminktermékek. Különösen, ha a nyári hőségben könnyen elmászó sminkek ellenszerét, a MAC Sized to Go prep+ prime fix+ primernek és fixálónak is bevált permetet választod. 

smink2.jpg

1 Answear / Review fekete ruha - 5790 Ft  2 MAC Sized to Go prep+ prime fix+  30 ml 3600 Ft 3 Coolvision / Arctica Dram polarizált napszemüveg - 14490 Ft 4 IsaDora Matt Metallic folyékony matt-fémes rúzs  - 4990 Ft IsaDora Cover Up Sick'n Brush SPF30 - 9490 Ft

IZZADÁSGÁTLÁS ÉS DEZODOROK: CSAK STÍLUSOSAN!

A higanyszál emelkedésével ugrásszerűen fog megnőni az egészségedért aggódók száma, de te csak legyints! Csak amatőröket riaszt el egy-egy olyan megjegyzés, hogy a fekete szívja magába a meleget. Persze tény, hogy a fekete talán tényleg nem a legszerencsésebb választás ötven fokban, de egy jó .golyós vagy stiftes deó csodákra képes. És ha már dezodor vagy izzadásgátlás, csináljuk azt is stílusosan. Szempont lehet az illat, az összetevők vagy akár az is, hogy ne hagyjon foltot a fekete ruhákon.  

Az dezodorálás és az izzadásgátlás két külön dolog, míg előbbi csupán a kellemetlen szagok elfedéséről szól, utóbbi a verejtékmirigyek működését célozza. Testünk a verejtékezés révén hűti magát, és méregtelenít, a szagot az izzadságban felszaporodó baktériumok okozzák - ezt a természetes folyamatot lehetőleg ne póruseltömítő anyagokkal igyekezzünk megakadályozni. Jó tudni, hogy a kávé-, tea- és alkoholfogyasztás, valamint a csípős ételek, forró levesek fogyasztása fokozott izzadást vált ki, a hűs saláták, a zsálya, az izsóp és a levendula teája viszont csökkenti a verejtékmirigyek működését (a  hatás általában a fogyasztást követően 2 óra múlva érzékelhető). Ezeket a gyógynövényeket egyébként külsőleg is lehet használni, teájukkal át lehet törölni a hónaljat vagy lábfürdőnek használhatóak. nyaricikk_deok.jpg

 1. Nivea Invisible for Black and White  2. Avon Little Black Dress izzadásgátló golyós dezodor nőknek 349 Ft 3. Avon Black Suede Touch izzadásgátló golyós dezodor férfiaknak 349 Ft 4 Dr. Organic alumíniummentes, antibakteriális teafaolajos, damaszkuszi rózsaolajos és aloe verás golyós dezodorok (Ruha:  Answear Review 9990 Ft)

 

A növényi illóolajok nemcsak kellemes illatot biztosítanak, hanem számos fajtájuk egyéb módon is segít a dezodorálásban. A teafaolaj antibakteriális hatása révén elpusztítja a baktériumokat, illetve erős, friss illatot kölcsönöz, bátran használhatják férfiak is.Az aloe vera kivonat a borotválás után nyugtatja az érzékeny bőrt, a rózsa pedig finom illatával kényeztet. A natúr deókra váltás során eltelik némi idő, míg a bőr méregtelenítő folyamatai beindulnak, ezért előfordulhat egy átmeneti szakasz,amikor a szagsemlegesítés nem tűnik hatékonynak, de egy-két hét elteltével ez az állapot megszűnik.
KÉNYELMES LÁBBELIK

Egy közelmúltbeli csonthártyagyulladás (plusz egy ortopédus) döbbentett rá arra, mennyire fontos a kényelmes, nem kemény talpú, jól szellőző cipők hordása - különösen nyáron. Bár évek óta szemezek a gyékénytalpú espadrille cipellőkkel (csíkosakkal, feketékkel), meg nem nevezett ortopédus egyelőre letiltott róluk. A fotón látható Skechers vietnámikkal viszont neki se lenne baja, mert a megemelt talp kényelmesen alátámasztja a lábat, bár tény, hogy a bokára ügyelni kell. Rendelni az Office Shoes oldlaláról érdemes, de ha jobb szereted a cipőket szandálokat személyesen felpróbálni, akkor a budapesti Árkádban, Arénában és Westendben van üzletük, ill. a debreceni Fórumba is bekukkanthatsz.nyaricikk_skechers3.jpg

1 Skechers on-the-go 400 Radiance szandál - 14390 Ft 2 Skechers Vinyasa Flow papucs -10390 Ft 3 Skechers EZ Flex 3.0 Beautify - 15190 Ft  4 Skechers Meditation - Rock Crown - 8790 Ft 

A bejegyzés trackback címe:

https://sheabouteverything.blog.hu/api/trackback/id/tr1813846402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


Címkék

#KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁS KUPONKÓDDAL (4) #skulladay (13) 4711 (1) abramovitch (1) AcquadiParma (1) aden (1) adora (1) Aëla Labbét (1) ajándékcsomag (2) akné (1) akoma (1) albertooliveira (1) alexander mcqueen (2) aliceauaa (1) alison scarpulla (1) alkmie (1) állatvédelem (4) altnőder emese (1) always (1) anandam (1) andaluzina (2) andykehoe (1) angel muse (1) angerer (1) annabel de vetten (1) annie leibovitz (2) anny (2) answear (9) anton corbijn (1) apavita (1) apivita (9) apivita mini bees (1) arcápolás (11) architect (1) argirelin (1) ariel (3) armani (1) army (3) aromax (14) arpad slancik (1) arthur tress (1) astor (8) Astor (1) ásványbörze (2) avon (92) avoncollections (1) az év természetfotósa (2) babakészítés (4) balea (3) banksy (1) bariesun (1) barnys (2) bart hess (1) battila (1) bbkrem.hu (1) beautyofjoseon (1) beetlejuice (1) benergo (1) ben hopper (1) Berlin (1) betty baker (1) between (1) biano (1) bibian blue (2) biobaza (3) bioderma (15) biooil (1) biopont (7) birimagdi (1) bíró roland (1) blackmilk (1) black nail cabaret (7) bnc (1) body shop (1) bombcosmetics (4) bonprix (1) bőrápolás (218) botox (1) bottegaverde (2) bourjois (6) bridgertone (1) bükfürdő (1) by blondie (5) by emke (6) by esc (2) by haren kayez (1) by nina (19) by oriza (918) carine peynaud (1) carven (1) catrice (5) cbd (1) ccc (2) cerave (1) cetaphil (1) ceva (1) chanel (3) chefgomba (16) chen man (1) christophe kutner (1) cipoplaza (1) clarins (9) claudia schiffer (1) CND (3) cnd (2) codie young (1) concept art (2) coolvision (1) corvina (1) cos (1) cosibella (9) cosplay (9) cosrx (1) créemorganics (1) csepel (1) csomagolás (1) curaprox (1) danubiushotels (1) dan hillier (1) darkravenasylum (2) deichmann (1) dekor (2) del toro (1) demobaza (1) dermacol (1) dermalogica (1) dermedic (4) dewayne flowers (1) diamondfogfehérítés (1) dior (3) disturbia (7) divat (184) diy (27) dm (4) dofka zsuzsanna (1) dolce&gabbana (2) dollskill (1) doridea (3) douglas (10) drk (2) drkxcsepel (1) dropofnature (1) dr organic (8) dulux (2) egészség (8) ekcéma (2) ékszer (14) életmód (4) ellen rogers (1) emilythestrange (1) emporium (1) engelsrufer (1) English content (5) erborian (1) erevos aether (1) erica berkowitz (2) eric lacombe (1) essence (6) esteelauder (1) estelle thild (1) eszem (1) eszemiszom (66) evelinecosmetics (1) fa (1) fabio magalhaes (1) facosmetics (1) fandrpartner (1) fantich young (1) fashion (147) fashionwatch (4) fekete (50) feketezaj (2) felco (1) fenntarthatóság (2) fényvédelem (2) férfi bőrápolás (1) fesztivál (1) fétis (2) FF (7) film (5) florasense (1) fogápolás (5) foreo (22) fosoo (1) fotográfia (96) frudia (1) Fuco Ueda (1) fumax (2) fürdőbomba (2) galliano (1) game of the thrones (2) garbage art (1) gardenexpo (1) gareth pugh (1) garnier (1) gaultier (1) gelareh (2) gervida (1) ginorossi (1) givenchy (1) Gregory Raymond Halili (1) guerlain (4) guy denning (1) gyerekrajz (1) gymbeam (2) gypsywarrior (1) h2x (1) haj (4) hajápolás (16) hakuchi (1) halloween (18) Hanne van der Woude (1) hashtag london (5) headandshoulders (2) hector rene (1) heidi klum (1) helia-d (2) hellosmoothie (1) hello kitty (1) heti etsy (8) himalaya (1) hímzés (5) Hirotoshi Ito (1) hm (13) hmbeauty (1) holikaholika (1) hush hush (5) iillat (1) ike (1) ikea (1) ilcsi (1) illóolaj (11) ilse moore (1) imageskincare (14) institutoespanol (1) interjú (15) isad (1) isadora (26) Ishibashi Yui (1) jacsó balázs (1) japán szekció (28) jar (1) jason freeny (1) játék (16) jimjams (1) jimmy nelson (1) joe black (1) john kenn mortensen (1) joshua hoffine (1) Juha Arvid Helminen (1) julien martinez (1) kalis (1) kalligráfia (2) kamedis (2) karácsony (8) karbonoir (1) karcos (1) Katarzyna Konieczka (1) kate moss (1) katonadolog (8) KatVonD (4) katy perry (1) kazuhiro hori (1) kenzo (1) képzőművészet (102) kert (24) kevecosmetics (16) kézápolás (3) khamitova (1) kiállítás (31) kidexpo (1) killstar (5) klecksography (2) klekszográfia (1) kneipp (1) kollagén (2) koncept (1) kónyamelinda (1) könyvajánló (29) koreaiszépségápolás (3) körömfestés (12) koromgyerek (1) kreinbacher (1) kristenhair (2) kristmort (1) kris kuksi (1) lábápolás (2) lady gaga (5) LAGirl (1) lakasparfum (1) lakberendezés (17) lancaster (3) langhaarmadchen (1) last rites gallery (3) la beau macabre (1) lebanon hanover (1) lego (2) lenor (4) lepetitmarseillais (1) le beau macabre (4) liam sparkes (1) lierac (1) lillafufavi (1) lionel messi (1) lip service (1) listerine (1) loreal (2) lostandfound (5) louise thomas (1) lovecraft (1) lucja lange (2) luke chueh (1) lush (66) MAC (34) macabre gadgets (1) madárhatározó (1) madeline pool (1) magyarmadártaniegyesület (1) magyar méz manufaktúra (2) mahlimae (1) make (1) make up (79) malgorzata dudek (1) mango (1) manicpanic (2) manna (5) Marcin Tyszka (2) marionnaud (8) márkusdóra (1) mars (2) maszk (1) maurizio di iorio (1) mavex (1) maxfactor (7) maybelline (1) mccormack (1) medicine (2) menstruáció (1) messelia (1) méz (3) michaelkors (1) michael hutter (1) mikrobiom (1) mimö (1) minecraft (1) miss sporty (2) mixa (1) mondocon (7) monstror (1) moschino (1) mr finch (1) mugler (1) myrna moonstruck (1) nagash (3) nailympia (1) napozás (18) napvédelem (2) narcisorodriguez (1) natúrkozmetikum (7) naturol (1) neogence (1) nespresso (15) nestlé (1) neutrogena (2) new yorker (3) nick cave (2) nina röder (1) nine inch nails (1) nivea (1) noahscalin (2) notino (7) novák tünde (5) nubu (1) nuit (3) nuxe (4) nyár (1) nyereményjáték (4) oldspice (1) Oleg Oprisco (1) olvass! (31) opi (1) organicforce (1) oriflame (1) ORMEDIC (1) palmers (1) palmolive (1) pandanutrition (1) parfüm (38) parkkiadó (1) pattanás (1) paul booth (1) paweltotoroadamiec (1) pedigree (4) Pentti Sammallahti (1) perwoll (1) petmedbydrkelen (1) philip riches (1) phyto (1) pibu (1) pigmentfoltok (1) pipere gönc (699) police (2) polifarbe (2) primacbd (1) procter&gamble (13) program (1) prom (2) promóció (350) pszichológia (4) queenofdarkness (2) recept (23) redchocholate (1) revalid (2) revitalash (1) revolution (1) revox (3) revox plex (1) revuele (1) richardquinn (1) rimmel (7) rimmel neffati (1) rodarte (1) rod luff (1) rossetti (3) rossmann (3) rowenta (1) royalclinics (10) s.oliver (1) sajtóközlemény (1) sally hansen (8) sándor nagy tünde (1) sandro miller (1) sanne de wilde (1) sante (1) santiago caruso (1) sarah wright (1) schüssler (1) secretkey (1) semmi különös (84) seth casteel (2) shea (1) shigeru joshida (1) shiseido (6) simon zsófi (1) sisley (1) sistersoftheblackmoon (1) skagen (1) skechers (1) skintra (3) skulladay (5) smink (15) sonya flu (1) sothys (2) sovrin (1) stacey baker (1) stargazer (1) star wars (6) steven klein (1) stop ttip (1) street art (4) street commando (1) szappanvarazs (1) szemkörnyékápolás (3) szépségápolás (14) szobrászat (1) szuharevszki (1) szürrealizmus (1) takácsmáté (1) tangleteezer (1) természet (2) természetfotó (2) terredhermes (1) teszt (28) tetoválás (15) thesolution (1) the filigree (1) thisisredy (1) thomasdevaux (1) thombrowne (2) tinédzserkor (1) tom ford (1) torvenius (1) trendhim (1) trndprojekt (1) uriage (9) utazás (2) vagheggi (2) valentino (1) Valeria Chorozidi (2) varga herbal (1) veet (1) vegán (1) verawang (1) veres máté (1) versace (1) vinylux (1) virágbéke (3) vizuál&kult (10) vizuál kult (281) walter schels (1) wang (1) waso (1) wave gothic treffen (1) webshop (10) weleda (4) witkin (1) womensecret (1) worldpressphoto (3) yamato (2) yamuna (12) yaya (1) yogitea (1) yonipanties (1) yvesrocher (10) zadig (1) zadig&voltaire (1) zara (1) zawadzki (1) zene (20) zenzero (2) ziaja (5) zólyomizsolt (1) ZO® SKIN HEALTH (1)

Külső feed

Houston we have a problem

süti beállítások módosítása