sheabouteverything

† főleg, ami fekete †

Biodermával a pigmentfoltok ellen

A napsugarak nem csupán az ember kedélyét és D-vitaminszintjét dobják meg, bizony a pigmentfoltokat is előcsalogatják az ember arcára. Hol másutt természetesen, mint a homlokod közepén: ami tavaly még körömnyi volt, az idén már tenyérnyi. bioderma2.jpg

Bogyó már tudja, hogyan védekezzen a napsugarak káros hatásai ellen. Legyél te is Bogyó.

Bár a szeplőket időről-időre szupertrendinek kiáltja ki a divatipar, azért addig álljak féllábon, míg a májfolt is divatba jön. Papírforma szerint a szeplősöket, a kismamákat és az idősödő korosztályt érinti az arcon és a kézfejen megjelenő pigmentfoltok problémája, mégsem árt tudni, hogy a foltok bizonyos betegségeket is jelezhetnek, valamint hormonális változások hatására is megjelenhetnek (fogamzásgátlók) és egy csomó gyógyszer, kozmetikum, sminktermék, sőt, élelmiszer (ánizs, kapor, zeller stb.) is fokozhatja a pigmentációt. 

Nálam jó 10 évvel ezelőtt jelent meg az első kis folt, azóta is szépen terebélyesedik, ha nem vigyázok, már az első márciusi napsugarak hatására megjelenik. Most mondjam, hogy utálom? Természetesen kínosan odafigyelek (télen is használok fényvédőt), és ennek köszönhetően minimális  alapozóval el tudom azért fedni, de vajon mit tehetek még az egységes bőrtónusért?

bioderma.jpgFOLTHALVÁNYÍTÁS - ÉPÍTSD BE A MINDENNAPI BŐRÁPOLÁSI RUTINODBA!

A Biodermának külön termékcsoportja létezik a pigmentfoltos bőr összképének a javítására, White Object néven. 

A White Objective Aktív nappali krémet (BIODERMA White Objective Aktív Krém ) mindennapos használatra találták ki (akár csak helyi kezelésre), és amellett, hogy gátolja a pigmentképződést (UVB/UVA védelem + C vitamin, mint melaninpigment-csökkentő) , segíti a már meglévő barna foltok elhalványítását. Alap az UV védelem,mellesleg pedig hipoallergén, és hidrokinon mentes krémről van szó.

Az ecsetelőt (BIODERMA White Objective Applikátor Ecset) naponta többször is használhatjuk (helyileg), gyakorlatilag koncentráltabb hatóanyagtartalommal és  gyengéd hámlasztó hatással rendelkezik a krémhez képest. Illatanyagmentes, parabénmentes, hipoallergén és hidrokinon mentes!

A gél állagú szérumot (BIODERMA White Objective Szérum) éjszakai használatra fejlesztették, ebből következik, hogy nincs UVA/UVB védelem, szintén alkalmazható helyileg is. 

Nagyon praktikus a White Objective H2O lemosó (BIODERMA White Objective H2O) , hiszen ez gyakorlatilag az egyetlen halványító micellás víz, amely tökéletesen illeszkedik a bőrhöz: zsírsavészterei, amelyek a micellák építőelemei, hasonlóak a bőr sejtmembránjának foszfolipidjeihez és segítenek természetesen újjáépíteni a bőr hidrolipid rétegét. A W.O.® szabadalom azokra a fő biológiai mechanizmusokra hat, amelyek a bőrpigmentációért felelősek, így optimálisan fejti ki megelőző, az új foltok kialakulását gátló és a meglévők halványítására gyakorolt hatását. A lemosót közel egy hónapja én is használom, van abban valami megnyugtató, hogy a napvédelem mellett (mindjárt lesz róla szó) még a sminklemosás alkalmával is teszek valamit a pigmentfoltok ellen.

NE BÍZD A VÉLETLENRE: MENJ RÁ A MINŐSÉGRE ÉS A MAGAS FÉNYVÉDŐFAKTORRA!

A kifejezetten pigmentfoltok halványítására szánt termékek mellett érdemes külön figyelmet fordítani a jó minőségű, bevizsgált, magas fényvédőfaktorral rendelkező napozótermékekre is. 

 bioderma4.jpg

A Bioderma Photoderm termékcsalád a napvédelemről szól, itt két nagyon praktikus terméket szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. Az egyik a Photoderm MAX Kompakt púder, mely 50-es fényvédőfaktorral rendelkezik. Egy tömör, de nem por-, hanem krémes állagú púderről van szó, bármilyen alapozószivaccsal tudod használni, akár napközben többször is frissítheted vele a sminket. Nyugodtan be lehet dobni a táskába, nem törik össze, annyira praktikus, hogy a világos tónusú változata gyakoraltilag kiütötte a nyeregből a tavaly nonsztop jelleggel használt Shiseido színezett BB krémét.Szivaccsal tökéletesen eldolgozható a bőrön néhány könnyed mozdulattal, nem fényes, de nem is matt, inkább amolyan egészséges finist ad a bőrnek.

bioderma1.jpg

Ha nem cserélnél  vagy egyátalán nem használnál alapozót, akkor alá érdemes lehet kipróbálni a Photoderm Spot SPF50-es, direkt arcra kitalált krémét. Szupergyorsan felszívódik, nem lesz tőle fehér az ember feje - főleg hétvégén, "sminknélküli" napokon használom, kertészkedés, kirándulások előtt alap. Víz- és izzadásálló, és hatékonyságát, minőségét jól alátámasztja, hogy ajánlják friss hegek, lézeres kezelésen átesett bőr védelmére is. 

Napozóügyben pedig egyértelműen a Photoderm Max Brume Solaire 50-es napozóspray volt idén nálam a befutó, nemcsak azért, mert 50-es fényvédőfaktornál alább nem adom, hanem azért is, mert színtelen, gyorsan felszívódik, nem tapad, nem ragad és főleg nem folyik ki a táskámban (kirándulásokra magammal viszem).

És ti mit használtok? Van valamilyen speciális és nagyon praktikus terméktippetek?

Nézd meg a többi praktikus Bioderma terméket is itt!

A bejegyzés trackback címe:

https://sheabouteverything.blog.hu/api/trackback/id/tr314040990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


Címkék

#KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁS KUPONKÓDDAL (4) #skulladay (13) 4711 (1) abramovitch (1) AcquadiParma (1) aden (1) adora (1) Aëla Labbét (1) ajándékcsomag (2) akné (1) akoma (1) albertooliveira (1) alexander mcqueen (2) aliceauaa (1) alison scarpulla (1) alkmie (1) állatvédelem (4) altnőder emese (1) always (1) anandam (1) andaluzina (2) andykehoe (1) angel muse (1) angerer (1) annabel de vetten (1) annie leibovitz (2) anny (2) answear (9) anton corbijn (1) apavita (1) apivita (9) apivita mini bees (1) arcápolás (11) architect (1) argirelin (1) ariel (3) armani (1) army (3) aromax (14) arpad slancik (1) arthur tress (1) astor (8) Astor (1) ásványbörze (2) avon (92) avoncollections (1) az év természetfotósa (2) babakészítés (4) balea (3) banksy (1) bariesun (1) barnys (2) bart hess (1) battila (1) bbkrem.hu (1) beautyofjoseon (1) beetlejuice (1) benergo (1) ben hopper (1) Berlin (1) betty baker (1) between (1) biano (1) bibian blue (2) biobaza (3) bioderma (15) biooil (1) biopont (7) birimagdi (1) bíró roland (1) blackmilk (1) black nail cabaret (7) bnc (1) body shop (1) bombcosmetics (4) bonprix (1) bőrápolás (218) botox (1) bottegaverde (2) bourjois (6) bridgertone (1) bükfürdő (1) by blondie (5) by emke (6) by esc (2) by haren kayez (1) by nina (19) by oriza (918) carine peynaud (1) carven (1) catrice (5) cbd (1) ccc (2) cerave (1) cetaphil (1) ceva (1) chanel (3) chefgomba (16) chen man (1) christophe kutner (1) cipoplaza (1) clarins (9) claudia schiffer (1) CND (3) cnd (2) codie young (1) concept art (2) coolvision (1) corvina (1) cos (1) cosibella (9) cosplay (9) cosrx (1) créemorganics (1) csepel (1) csomagolás (1) curaprox (1) danubiushotels (1) dan hillier (1) darkravenasylum (2) deichmann (1) dekor (2) del toro (1) demobaza (1) dermacol (1) dermalogica (1) dermedic (4) dewayne flowers (1) diamondfogfehérítés (1) dior (3) disturbia (7) divat (184) diy (27) dm (4) dofka zsuzsanna (1) dolce&gabbana (2) dollskill (1) doridea (3) douglas (10) drk (2) drkxcsepel (1) dropofnature (1) dr organic (8) dulux (2) egészség (8) ekcéma (2) ékszer (14) életmód (4) ellen rogers (1) emilythestrange (1) emporium (1) engelsrufer (1) English content (5) erborian (1) erevos aether (1) erica berkowitz (2) eric lacombe (1) essence (6) esteelauder (1) estelle thild (1) eszem (1) eszemiszom (66) evelinecosmetics (1) fa (1) fabio magalhaes (1) facosmetics (1) fandrpartner (1) fantich young (1) fashion (147) fashionwatch (4) fekete (50) feketezaj (2) felco (1) fenntarthatóság (2) fényvédelem (2) férfi bőrápolás (1) fesztivál (1) fétis (2) FF (7) film (5) florasense (1) fogápolás (5) foreo (22) fosoo (1) fotográfia (96) frudia (1) Fuco Ueda (1) fumax (2) fürdőbomba (2) galliano (1) game of the thrones (2) garbage art (1) gardenexpo (1) gareth pugh (1) garnier (1) gaultier (1) gelareh (2) gervida (1) ginorossi (1) givenchy (1) Gregory Raymond Halili (1) guerlain (4) guy denning (1) gyerekrajz (1) gymbeam (2) gypsywarrior (1) h2x (1) haj (4) hajápolás (16) hakuchi (1) halloween (18) Hanne van der Woude (1) hashtag london (5) headandshoulders (2) hector rene (1) heidi klum (1) helia-d (2) hellosmoothie (1) hello kitty (1) heti etsy (8) himalaya (1) hímzés (5) Hirotoshi Ito (1) hm (13) hmbeauty (1) holikaholika (1) hush hush (5) iillat (1) ike (1) ikea (1) ilcsi (1) illóolaj (11) ilse moore (1) imageskincare (14) institutoespanol (1) interjú (15) isad (1) isadora (26) Ishibashi Yui (1) jacsó balázs (1) japán szekció (28) jar (1) jason freeny (1) játék (16) jimjams (1) jimmy nelson (1) joe black (1) john kenn mortensen (1) joshua hoffine (1) Juha Arvid Helminen (1) julien martinez (1) kalis (1) kalligráfia (2) kamedis (2) karácsony (8) karbonoir (1) karcos (1) Katarzyna Konieczka (1) kate moss (1) katonadolog (8) KatVonD (4) katy perry (1) kazuhiro hori (1) kenzo (1) képzőművészet (102) kert (24) kevecosmetics (16) kézápolás (3) khamitova (1) kiállítás (31) kidexpo (1) killstar (5) klecksography (2) klekszográfia (1) kneipp (1) kollagén (2) koncept (1) kónyamelinda (1) könyvajánló (29) koreaiszépségápolás (3) körömfestés (12) koromgyerek (1) kreinbacher (1) kristenhair (2) kristmort (1) kris kuksi (1) lábápolás (2) lady gaga (5) LAGirl (1) lakasparfum (1) lakberendezés (17) lancaster (3) langhaarmadchen (1) last rites gallery (3) la beau macabre (1) lebanon hanover (1) lego (2) lenor (4) lepetitmarseillais (1) le beau macabre (4) liam sparkes (1) lierac (1) lillafufavi (1) lionel messi (1) lip service (1) listerine (1) loreal (2) lostandfound (5) louise thomas (1) lovecraft (1) lucja lange (2) luke chueh (1) lush (66) MAC (34) macabre gadgets (1) madárhatározó (1) madeline pool (1) magyarmadártaniegyesület (1) magyar méz manufaktúra (2) mahlimae (1) make (1) make up (79) malgorzata dudek (1) mango (1) manicpanic (2) manna (5) Marcin Tyszka (2) marionnaud (8) márkusdóra (1) mars (2) maszk (1) maurizio di iorio (1) mavex (1) maxfactor (7) maybelline (1) mccormack (1) medicine (2) menstruáció (1) messelia (1) méz (3) michaelkors (1) michael hutter (1) mikrobiom (1) mimö (1) minecraft (1) miss sporty (2) mixa (1) mondocon (7) monstror (1) moschino (1) mr finch (1) mugler (1) myrna moonstruck (1) nagash (3) nailympia (1) napozás (18) napvédelem (2) narcisorodriguez (1) natúrkozmetikum (7) naturol (1) neogence (1) nespresso (15) nestlé (1) neutrogena (2) new yorker (3) nick cave (2) nina röder (1) nine inch nails (1) nivea (1) noahscalin (2) notino (7) novák tünde (5) nubu (1) nuit (3) nuxe (4) nyár (1) nyereményjáték (4) oldspice (1) Oleg Oprisco (1) olvass! (31) opi (1) organicforce (1) oriflame (1) ORMEDIC (1) palmers (1) palmolive (1) pandanutrition (1) parfüm (38) parkkiadó (1) pattanás (1) paul booth (1) paweltotoroadamiec (1) pedigree (4) Pentti Sammallahti (1) perwoll (1) petmedbydrkelen (1) philip riches (1) phyto (1) pibu (1) pigmentfoltok (1) pipere gönc (699) police (2) polifarbe (2) primacbd (1) procter&gamble (13) program (1) prom (2) promóció (350) pszichológia (4) queenofdarkness (2) recept (23) redchocholate (1) revalid (2) revitalash (1) revolution (1) revox (3) revox plex (1) revuele (1) richardquinn (1) rimmel (7) rimmel neffati (1) rodarte (1) rod luff (1) rossetti (3) rossmann (3) rowenta (1) royalclinics (10) s.oliver (1) sajtóközlemény (1) sally hansen (8) sándor nagy tünde (1) sandro miller (1) sanne de wilde (1) sante (1) santiago caruso (1) sarah wright (1) schüssler (1) secretkey (1) semmi különös (84) seth casteel (2) shea (1) shigeru joshida (1) shiseido (6) simon zsófi (1) sisley (1) sistersoftheblackmoon (1) skagen (1) skechers (1) skintra (3) skulladay (5) smink (15) sonya flu (1) sothys (2) sovrin (1) stacey baker (1) stargazer (1) star wars (6) steven klein (1) stop ttip (1) street art (4) street commando (1) szappanvarazs (1) szemkörnyékápolás (3) szépségápolás (14) szobrászat (1) szuharevszki (1) szürrealizmus (1) takácsmáté (1) tangleteezer (1) természet (2) természetfotó (2) terredhermes (1) teszt (28) tetoválás (15) thesolution (1) the filigree (1) thisisredy (1) thomasdevaux (1) thombrowne (2) tinédzserkor (1) tom ford (1) torvenius (1) trendhim (1) trndprojekt (1) uriage (9) utazás (2) vagheggi (2) valentino (1) Valeria Chorozidi (2) varga herbal (1) veet (1) vegán (1) verawang (1) veres máté (1) versace (1) vinylux (1) virágbéke (3) vizuál&kult (10) vizuál kult (281) walter schels (1) wang (1) waso (1) wave gothic treffen (1) webshop (10) weleda (4) witkin (1) womensecret (1) worldpressphoto (3) yamato (2) yamuna (12) yaya (1) yogitea (1) yonipanties (1) yvesrocher (10) zadig (1) zadig&voltaire (1) zara (1) zawadzki (1) zene (20) zenzero (2) ziaja (5) zólyomizsolt (1) ZO® SKIN HEALTH (1)

Külső feed

Houston we have a problem

süti beállítások módosítása