sheabouteverything

† főleg, ami fekete †

Természet és szépség Budapest szívében: 5 érdekesség a Margitszigetről

Budapest oázisa, a 100 hektáron elterülő Margitsziget tavaly látványosan megújult és megszépült. Íme 5 érdekesség, amit eddig talán nem tudtál.

margitsziget1.jpg

1. A Margit-sziget anno a Duna hordalékából jött létre, és mivel a 19. század végéig a Pest felőli Duna-ág keskenyebb volt, mint a másik oldalon lévő budai, ezért hagyományosan a XIII. kerülethez tartozott. A tavalyi megújításból nem maradt ki a sziget északi csücskében, egyedülálló természeti környezetben megbúvó szállodák környéke sem. A sziget szépülésén munkálkodó kertészek idén gyönyörű, a természet vadvirágos mezőit idéző kiültetéseket hoztak létre: a csodálatosan sárgálló virágzatú cickafark, a magas, lila verbéna és a medveköröm valami elképesztően gyönyörű elegyet alkot a lombos fák árnyékában, a napsütötte vidám foltokban pedig lenyűgözően pompáznak júniusban nyíló virágaik. Nem voltam hang kikérdezni mindenről a kertészeket, szuperkedvesek és segítőkészek voltak.

148610-4.jpgVerbena Rigida

2. A sziget egészen 1900-ig csak csónakkal volt látogatható, ekkor épült meg a Margit-híd lejárója, az Árpád hídat pedig 1950-ben adták át az észeki lejáróval. Jóval később, 1979-ben, a főváros első gyógyszállodájaként épült a Thermal Hotel.  Ez sem most volt, úgyhogy egy alapos renoválás után tavaly a belső terek teljesen új arculatot nyertek természetközeli színekkel, modern dizájnbútorokkal. A szálloda belső terei Sütő Kata belsőépítész terveit megvalósítva kapnak új arculatot, világos, pasztellszínekkel, s modern, kényelmes bútorokkal, a recepciós pult hátterét adó üvegfal pedig egyenesen a fantasztikus Japánkert különleges növényzetére enged rálátni.

dhsr_margitsziget_04.jpg

3. Talán kevesen tudják, de nemcsak a szálló vendégeit várja tárt karokkal a szálloda földszintjén lévő Emporium Beauty szalon, mely magas színvonalú arc- és testkezelései mellett egy újabb, a megújult környezethez méltó márkával és luxuskezelésekkel bővítette kínálatát. A nagy múltú Sothys elismert luxus arc-és testkezelései világszerte a legjobb szalonokban érhetők el. A Sothys kozmetikumokat boltban nem is árusítják, hiszen a számtalan jobbnál jobb termék közti eligazodáshoz bizony szükség van a kozmetikus vagy a terapeuta szakértelmére. A kezelések közt könnyű eligazodni, választani viszont annál nehezebb: a kényeztető Secret de Sothys testkezelés mellett, karcsúsító, méregtelenítő és 100%-ban személyre szabott, egyéni kívánság szerint összeállított testkezelések közül választhatunk. Az állandó arckezelések – bőrmegújító, intenzív hialuronsavas, luxus anti-aging és szemkörnyéki kezelés – mellett a Sothys évente két egyedi és limitált kiadású szezonális kollekcióval lepi meg vendégeit. Az elbűvölő illatú szezonális gyümölcsök és jellegzetes fűszerek kivonatai alkotják a kezelések fő hatóanyagait. A lifting hatású Feszesítő arckontúr, nyak és dekoltázskezelés kimondottan az áll, a nyak és a dekoltázs területére fókuszál. A kezelés hatására megemelkedik az arc kontúrvonala, és kisimulnak a nyak és a dekoltázs bőrének ráncai. Természetesen a férfibőr speciális igényeire is felkészültek energizáló és revitalizáló arckezeléssel, mélytisztító arckezeléssel és szemkörnyék ápolással. Budapest legszebb parkja tehát a feltöltődés újabb dimenzióját kínálja - még egy okkal több, hogy útba ejtsük a százéves fáktól körülölelt margitszigeti szállodát. 

Nézd meg itt, micsoda fantasztikus kozmetikai kezelésekre tudsz bejelentkezni az Emporium szalonba!

sothysemporiumdhsr.jpg

masszazs.jpg

4. A Margitszigeti Szabadtéri Színpad is 80. évfordulóját ünnepli. Ez alkalomból számos újfajta közösségi eseményekkel és minden eddiginél különlegesebb - pl. Quimby koncerttel - programsorozattal készül a társulat.

A bejegyzés trackback címe:

https://sheabouteverything.blog.hu/api/trackback/id/tr6914032680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


Címkék

#KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁS KUPONKÓDDAL (4) #skulladay (13) 4711 (1) abramovitch (1) AcquadiParma (1) aden (1) adora (1) Aëla Labbét (1) ajándékcsomag (2) akné (1) akoma (1) albertooliveira (1) alexander mcqueen (2) aliceauaa (1) alison scarpulla (1) alkmie (1) állatvédelem (4) altnőder emese (1) always (1) anandam (1) andaluzina (2) andykehoe (1) angel muse (1) angerer (1) annabel de vetten (1) annie leibovitz (2) anny (2) answear (9) anton corbijn (1) apavita (1) apivita (9) apivita mini bees (1) arcápolás (11) architect (1) argirelin (1) ariel (3) armani (1) army (3) aromax (14) arpad slancik (1) arthur tress (1) Astor (1) astor (8) ásványbörze (2) avon (93) avoncollections (1) az év természetfotósa (2) babakészítés (4) balea (3) banksy (1) bariesun (1) barnys (2) bart hess (1) battila (1) bbkrem.hu (1) beautyofjoseon (1) beetlejuice (1) benergo (1) ben hopper (1) Berlin (1) betty baker (1) between (1) biano (1) bibian blue (2) biobaza (3) bioderma (15) biooil (1) biopont (7) birimagdi (1) bíró roland (1) blackmilk (1) black nail cabaret (7) bnc (1) body shop (1) bombcosmetics (4) bonprix (1) bőrápolás (218) botox (1) bottegaverde (2) bourjois (6) bridgertone (1) bükfürdő (1) by blondie (5) by emke (6) by esc (2) by haren kayez (1) by nina (19) by oriza (918) carine peynaud (1) carven (1) catrice (5) cbd (1) ccc (2) cerave (1) cetaphil (1) ceva (1) chanel (3) chefgomba (16) chen man (1) christophe kutner (1) cipoplaza (1) clarins (9) claudia schiffer (1) CND (3) cnd (2) codie young (1) concept art (2) coolvision (1) corvina (1) cos (1) cosibella (9) cosplay (9) cosrx (1) créemorganics (1) csepel (1) csomagolás (1) curaprox (1) danubiushotels (1) dan hillier (1) darkravenasylum (2) deichmann (1) dekor (2) del toro (1) demobaza (1) dermacol (1) dermalogica (1) dermedic (4) dewayne flowers (1) diamondfogfehérítés (1) dior (3) disturbia (7) divat (184) diy (27) dm (4) dofka zsuzsanna (1) dolce&gabbana (2) dollskill (1) doridea (3) douglas (10) drk (2) drkxcsepel (1) dropofnature (1) dr organic (8) dulux (2) egészség (8) ekcéma (2) ékszer (14) életmód (4) ellen rogers (1) emilythestrange (1) emporium (1) engelsrufer (1) English content (5) erborian (1) erevos aether (1) erica berkowitz (2) eric lacombe (1) essence (6) esteelauder (1) estelle thild (1) eszem (1) eszemiszom (66) evelinecosmetics (1) fa (1) fabio magalhaes (1) facosmetics (1) fandrpartner (1) fantich young (1) fashion (147) fashionwatch (4) fekete (50) feketezaj (2) felco (1) fenntarthatóság (2) fényvédelem (2) férfi bőrápolás (1) fesztivál (1) fétis (2) FF (7) film (5) florasense (1) fogápolás (5) foreo (22) fosoo (1) fotográfia (96) frudia (1) Fuco Ueda (1) fumax (2) fürdőbomba (2) galliano (1) game of the thrones (2) garbage art (1) gardenexpo (1) gareth pugh (1) garnier (1) gaultier (1) gelareh (2) gervida (1) ginorossi (1) givenchy (1) Gregory Raymond Halili (1) guerlain (4) guy denning (1) gyerekrajz (1) gymbeam (2) gypsywarrior (1) h2x (1) haj (4) hajápolás (16) hakuchi (1) halloween (18) Hanne van der Woude (1) hashtag london (5) headandshoulders (2) hector rene (1) heidi klum (1) helia-d (2) hellosmoothie (1) hello kitty (1) heti etsy (8) himalaya (1) hímzés (5) Hirotoshi Ito (1) hm (13) hmbeauty (1) holikaholika (1) hush hush (5) iillat (1) ike (1) ikea (1) ilcsi (1) illóolaj (11) ilse moore (1) imageskincare (14) institutoespanol (1) interjú (15) isad (1) isadora (26) Ishibashi Yui (1) jacsó balázs (1) japán szekció (28) jar (1) jason freeny (1) játék (16) jimjams (1) jimmy nelson (1) joe black (1) john kenn mortensen (1) joshua hoffine (1) Juha Arvid Helminen (1) julien martinez (1) kalis (1) kalligráfia (2) kamedis (2) karácsony (9) karbonoir (1) karcos (1) Katarzyna Konieczka (1) kate moss (1) katonadolog (8) KatVonD (4) katy perry (1) kazuhiro hori (1) kenzo (1) képzőművészet (102) kert (24) kevecosmetics (16) kézápolás (3) khamitova (1) kiállítás (31) kidexpo (1) killstar (5) klecksography (2) klekszográfia (1) kneipp (1) kollagén (2) koncept (1) kónyamelinda (1) könyvajánló (29) koreaiszépségápolás (3) körömfestés (12) koromgyerek (1) kreinbacher (1) kristenhair (2) kristmort (1) kris kuksi (1) lábápolás (2) lady gaga (5) LAGirl (1) lakasparfum (1) lakberendezés (17) lancaster (3) langhaarmadchen (1) last rites gallery (3) la beau macabre (1) lebanon hanover (1) lego (2) lenor (4) lepetitmarseillais (1) le beau macabre (4) liam sparkes (1) lierac (1) lillafufavi (1) lionel messi (1) lip service (1) listerine (1) loreal (2) lostandfound (5) louise thomas (1) lovecraft (1) lucja lange (2) luke chueh (1) lush (66) MAC (34) macabre gadgets (1) madárhatározó (1) madeline pool (1) magyarmadártaniegyesület (1) magyar méz manufaktúra (2) mahlimae (1) make (1) make up (79) malgorzata dudek (1) mango (1) manicpanic (2) manna (5) Marcin Tyszka (2) marionnaud (8) márkusdóra (1) mars (2) maszk (1) maurizio di iorio (1) mavex (1) maxfactor (7) maybelline (1) mccormack (1) medicine (2) menstruáció (1) messelia (1) méz (3) michaelkors (1) michael hutter (1) mikrobiom (1) mimö (1) minecraft (1) miss sporty (2) mixa (1) mondocon (7) monstror (1) moschino (1) mr finch (1) mugler (1) myrna moonstruck (1) nagash (3) nailympia (1) napozás (18) napvédelem (2) narcisorodriguez (1) natúrkozmetikum (7) naturol (1) neogence (1) nespresso (15) nestlé (1) neutrogena (2) new yorker (3) nick cave (2) nina röder (1) nine inch nails (1) nivea (1) noahscalin (2) notino (7) novák tünde (5) nubu (1) nuit (3) nuxe (4) nyár (1) nyereményjáték (4) oldspice (1) Oleg Oprisco (1) olvass! (31) opi (1) organicforce (1) oriflame (1) ORMEDIC (1) palmers (1) palmolive (1) pandanutrition (1) parfüm (38) parkkiadó (1) pattanás (1) paul booth (1) paweltotoroadamiec (1) pedigree (4) Pentti Sammallahti (1) perwoll (1) petmedbydrkelen (1) philip riches (1) phyto (1) pibu (1) pigmentfoltok (1) pipere gönc (700) police (2) polifarbe (2) primacbd (1) procter&gamble (13) program (1) prom (2) promóció (351) pszichológia (4) queenofdarkness (2) recept (23) redchocholate (1) revalid (2) revitalash (1) revolution (1) revox (3) revox plex (1) revuele (1) richardquinn (1) rimmel (7) rimmel neffati (1) rodarte (1) rod luff (1) rossetti (3) rossmann (3) rowenta (1) royalclinics (10) s.oliver (1) sajtóközlemény (1) sally hansen (8) sándor nagy tünde (1) sandro miller (1) sanne de wilde (1) sante (1) santiago caruso (1) sarah wright (1) schüssler (1) secretkey (1) semmi különös (84) seth casteel (2) shea (1) shigeru joshida (1) shiseido (6) simon zsófi (1) sisley (1) sistersoftheblackmoon (1) skagen (1) skechers (1) skintra (3) skulladay (5) smink (16) sonya flu (1) sothys (2) sovrin (1) stacey baker (1) stargazer (1) star wars (6) steven klein (1) stop ttip (1) street art (4) street commando (1) szappanvarazs (1) szemkörnyékápolás (3) szépségápolás (14) szobrászat (1) szuharevszki (1) szürrealizmus (1) takácsmáté (1) tangleteezer (1) természet (2) természetfotó (2) terredhermes (1) teszt (28) tetoválás (15) thesolution (1) the filigree (1) thisisredy (1) thomasdevaux (1) thombrowne (2) tinédzserkor (1) tom ford (1) torvenius (1) trendhim (1) trndprojekt (1) uriage (9) utazás (2) vagheggi (2) valentino (1) Valeria Chorozidi (2) varga herbal (1) veet (1) vegán (1) verawang (1) veres máté (1) versace (1) vinylux (1) virágbéke (3) vizuál&kult (10) vizuál kult (281) walter schels (1) wang (1) waso (1) wave gothic treffen (1) webshop (10) weleda (4) witkin (1) womensecret (1) worldpressphoto (3) yamato (2) yamuna (12) yaya (1) yogitea (1) yonipanties (1) yvesrocher (10) zadig (1) zadig&voltaire (1) zara (1) zawadzki (1) zene (20) zenzero (2) ziaja (5) zólyomizsolt (1) ZO® SKIN HEALTH (1)

Külső feed

Houston we have a problem

süti beállítások módosítása