sheabouteverything

† főleg, ami fekete †

Izzasztó témák: lábápolás nyáron

A lábbeliket illetően 20 éve még bőven beértem egyetlen nyolclyukú Martens-szel (évekre!), és nem mondom, hogy nem volt kényelmes viselet (az életem pedig mennyivel egyszerűbb), most már viszont úgy vagyok vele, hogy nyáron különösen érdemes akár többet áldozni a kényelmes, lehetőleg bőrből vagy más természetes anyagból készült, könnyebb lábbelikre. A különböző lábápolók, hintőporok használatát is érdemes megfontolni, egy-egy forró, fárasztó nap után igazi felüdülést jelent egy kis kényeztetés.footcare-summer-labapolas-nyar.jpg

Az évtizedes bakancshordásnak hála roppant nehéz volt anno áttérni nyáron az első magasszárú Converse-ekre is, és valami para miatt nem szívesen mutogatom mezítelen testrészeimet széles plánum előtt, úgyhogy a nyári toálet összeállítása különösen nagy feladat elé állít. Hát még, ha szandálról van szó. Magam részéről messze elkerülöm azokat a cipőmultikat a plázában, ahol a túlárazott, silány minőségű portékák mellé legtöbb esetben udvariatlan kiszolgálás a bónusz, és a garanciával eddig egyetlen alkalommal sem tudtam élni. Idén a már megszokott helyről, az Answear-ról rendeltem egy egyszerű, de trú gumiszandált. Utcai csiszicsoszira, munkába és lapos talpa miatt nagyon lájtos terpviszonyokon történő sétára tökéletes viselet. És végre egy szandál, ami tetszik is.

A téli bakancsszezon után a debütálást instant renoválással indítottam, mutatom is, milyen újdonságokkal találkoztam a szandálprojekt kapcsán.

PRAKTIKUS KÖRÖMÁPOLÓ TOLLAK - BEDOBOD A TÁSKÁBA, ÉS KÉSZ!

A CND volt olyan kedves, és rendelkezésemre bocsátotta két nagyszerű és roppant praktikus újdonságát, a SolarOil bőr- és körömápoló, valamint a RescueRxx keratinos körömápoló tollat. Ezúttal is hálás köszönetem, mert ezzel megkíméltem magam az egyébként számomra roppant körülményes lábköröm-ápolás gyötrelmeitől.

Mindkét toll csomagolása nagyon praktikus, hiszen megegyezik egy toll méretével, diszkrét, mindig a fürdőszobabolcon, az ágy mellett, vagy akár a táskádban lehet. Az puha ecset könnyen használható, a toll végét csavarva tudod az olaj mennyiségét szabályozni.

A SolarOil bőr- és körömápoló (a képen a sárga végű toll kellemes mandulaillatú olaj, mely természetes olajok és E-vitamin keveréke, védi és ápolja a bőrt és a körmöt. A jojoba olaj mélyen a bőrbe juttatja az E vitamint, csökkentve ezzel az öregedés látható jeleit (bármik is legyenek ezek a nagylábujjamon). A természetes, könnyű olajok puhává és simává varázsolják a bőrt. A SolarOil erős és rugalmas természetes körmöt biztosít, ugyanígy hat a körömlakkra és a műkörömre, azaz ezeken is lehet használni.  Gyakori használata esetén az olajok egyre mélyebbre jutnak a körömben, megakadályozva a töredezést és a köröm sérüléseit. 

A fotón a kék végű RescueRxx keratinos körömápoló toll egy különösen hatékony napi keratin tartalmú ápolótermék, amely helyreállítja a környezeti hatások vagy fizikai sérülések miatt sérült körmöket a keratin fehérje és ápoló jojoba olaj tartalma segítségével. Szintén ajánlott férfiaknak is, vastagabb, jobb állapotú körmöket az ígért hatás. Az eredmény egyébként tényleg magáért beszél, már egyszeri használatot követően is fényesebbnek, ápoltabbnak, egészségesebbnek hatott a körömfelszín, én nem titkoltan a lábkörmök állapotának helyreállítása érdekében gondoltam használni. Fürdés után a megtisztított, megszárított körömre két perc alatt felviszed, kicsit belemasszírozod, és már jöhet is a nyitott orrú nyári szandál vagy papucs.

A 2,5 ml-es kiszerelésű tollak ára: 2.990 Ft
Elérhető: www.shop.naillounge.hu vagy CND Nail Lounge (1066 Bp. Ó utca 6.)

PÉNZTÁRCABARÁT MEGOLDÁSOK

Ha lábábolás, akkor AVON Footworks, most éppen gréprúttal és bazsalikommal. A rózsaszín grépfrút- és bazsalikomkivonatot tartalmazó termékcsaládja gondoskodik arról, hogy pihepuha, sima lábakat dugj a cipődbe.

A Hámlasztó lábradír puhítja a bőrkeményedéseket és simábbá teszi a száraz, durva bőrt, fürdés előtt használom, a Hidratáló lábkrém pedig gyorsan felszívódik, intenzíven hidratál, hűsít és kondicionál egy meleg nyári nap után. A Frissítő spray azonnal felfrissülést kölcsönöz a fáradt lábaknak. Jóárasított, hatékony megoldás mindhárom termék.

Mindhárom termék ára egyenként (hámlasztó lábradír, hidratáló lábkrém és frissítő spray): 799 Ft

FEKETEÖVES LÁBÁPOLÓK

A Lush-nak köztudottan mindenre is van megoldása, íme  Softy, a gyengéd bőrápoló, mely „mindig jó, ha lábnál van”. Cupuacuvaj, kakaóvaj, mályvagyökér, mandulaolaj – ők felelnek a puhaságért, a levendula, a bergamott és a szantálfa illóolajainak pompás keveréke pedig a frissességért. Ára: 3250 Ft

A lábhintőporok kora messze nem járt még le – jó kis találmány a T for Toes, hiszen amellett, hogy elnyeli az izzadságot, és egy nagyon kicsivel elviselhetőbbé teszi a műbőrt, a baktériumoknak is odavág, megszüntetve ezzel a lábszagot. Bikarbonát, kaolinpor, mezei zsurló, teafaolaj, limeolaj, diófalevél és más hatákony összetevők segítenek hozzá a komfortérzethez. Ára: 2190 Ft

lush-pinkpeppermint-labapolas-footcare2.jpg

lush-pinkpeppermint-labapolas-footcare.jpg

Pink Peppermint: Na ez az a típusú lábápoló, amit kifejezetten esti ágybabújás előtt használj, plusz rá egy zokni, ugyanis viszonylag lassan szívódik be magas olajtartalmának köszönhetően. Pont emiatt viszont minden évszakban használhatod, egyszerre nyugtat és élénkít, a (gombaölő) bársonyvirágolaj segít a megduzzadt lábak ápolásában, a fair trade bio kakaóvaj pedig lágyítja a száraz, kirepedezett bőrt. Nekem nagyon bejön, egyedül az esti használatra nehéz odafigyelni, ugyanis rendkívül addiktív az illata, legszívesebben naponta többször is használnám. Ára: 5450 Ft

KÖRMÖK

Néhány szó a körmökről is: ha körömlakk, akkor nálam többnyire fekete, és ezúttal az Essence Shine Last & Go lakkját próbáltam ki. Lábkörmön tartós, kézkörmön kevésbé, és ami még ennél is jobban zavart, az a nagyon pici, keskeny barbie-ecset - eleve a kupak fogásával sem vagyok kibékülve, jobban kézreállnak nekem a szögletes kupakok. Ez csúszott, lifegett-lobogott a kezemben, teljesen ügyetlenül bántam vele. Az 500 Ft körüli árát mondjuk megérheti (másnak), nekem nem jött be.

labapolas-essence.jpg

labapolas-avon-cnd.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://sheabouteverything.blog.hu/api/trackback/id/tr5214771668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


Címkék

#KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁS KUPONKÓDDAL (4) #skulladay (13) 4711 (1) abramovitch (1) AcquadiParma (1) aden (1) adora (1) Aëla Labbét (1) ajándékcsomag (2) akné (1) akoma (1) albertooliveira (1) alexander mcqueen (2) aliceauaa (1) alison scarpulla (1) alkmie (1) állatvédelem (4) altnőder emese (1) always (1) anandam (1) andaluzina (2) andykehoe (1) angel muse (1) angerer (1) annabel de vetten (1) annie leibovitz (2) anny (2) answear (9) anton corbijn (1) apavita (1) apivita (9) apivita mini bees (1) arcápolás (11) architect (1) argirelin (1) ariel (3) armani (1) army (3) aromax (14) arpad slancik (1) arthur tress (1) astor (8) Astor (1) ásványbörze (2) avon (93) avoncollections (1) az év természetfotósa (2) babakészítés (4) balea (3) banksy (1) bariesun (1) barnys (2) bart hess (1) battila (1) bbkrem.hu (1) beautyofjoseon (1) beetlejuice (1) benergo (1) ben hopper (1) Berlin (1) betty baker (1) between (1) biano (1) bibian blue (2) biobaza (3) bioderma (15) biooil (1) biopont (7) birimagdi (1) bíró roland (1) blackmilk (1) black nail cabaret (7) bnc (1) body shop (1) bombcosmetics (4) bonprix (1) bőrápolás (218) botox (1) bottegaverde (2) bourjois (6) bridgertone (1) bükfürdő (1) by blondie (5) by emke (6) by esc (2) by haren kayez (1) by nina (19) by oriza (918) carine peynaud (1) carven (1) catrice (5) cbd (1) ccc (2) cerave (1) cetaphil (1) ceva (1) chanel (3) chefgomba (16) chen man (1) christophe kutner (1) cipoplaza (1) clarins (9) claudia schiffer (1) CND (3) cnd (2) codie young (1) concept art (2) coolvision (1) corvina (1) cos (1) cosibella (9) cosplay (9) cosrx (1) créemorganics (1) csepel (1) csomagolás (1) curaprox (1) danubiushotels (1) dan hillier (1) darkravenasylum (2) deichmann (1) dekor (2) del toro (1) demobaza (1) dermacol (1) dermalogica (1) dermedic (4) dewayne flowers (1) diamondfogfehérítés (1) dior (3) disturbia (7) divat (184) diy (27) dm (4) dofka zsuzsanna (1) dolce&gabbana (2) dollskill (1) doridea (3) douglas (10) drk (2) drkxcsepel (1) dropofnature (1) dr organic (8) dulux (2) egészség (8) ekcéma (2) ékszer (14) életmód (4) ellen rogers (1) emilythestrange (1) emporium (1) engelsrufer (1) English content (5) erborian (1) erevos aether (1) erica berkowitz (2) eric lacombe (1) essence (6) esteelauder (1) estelle thild (1) eszem (1) eszemiszom (66) evelinecosmetics (1) fa (1) fabio magalhaes (1) facosmetics (1) fandrpartner (1) fantich young (1) fashion (147) fashionwatch (4) fekete (50) feketezaj (2) felco (1) fenntarthatóság (2) fényvédelem (2) férfi bőrápolás (1) fesztivál (1) fétis (2) FF (7) film (5) florasense (1) fogápolás (5) foreo (22) fosoo (1) fotográfia (96) frudia (1) Fuco Ueda (1) fumax (2) fürdőbomba (2) galliano (1) game of the thrones (2) garbage art (1) gardenexpo (1) gareth pugh (1) garnier (1) gaultier (1) gelareh (2) gervida (1) ginorossi (1) givenchy (1) Gregory Raymond Halili (1) guerlain (4) guy denning (1) gyerekrajz (1) gymbeam (2) gypsywarrior (1) h2x (1) haj (4) hajápolás (16) hakuchi (1) halloween (18) Hanne van der Woude (1) hashtag london (5) headandshoulders (2) hector rene (1) heidi klum (1) helia-d (2) hellosmoothie (1) hello kitty (1) heti etsy (8) himalaya (1) hímzés (5) Hirotoshi Ito (1) hm (13) hmbeauty (1) holikaholika (1) hush hush (5) iillat (1) ike (1) ikea (1) ilcsi (1) illóolaj (11) ilse moore (1) imageskincare (14) institutoespanol (1) interjú (15) isad (1) isadora (26) Ishibashi Yui (1) jacsó balázs (1) japán szekció (28) jar (1) jason freeny (1) játék (16) jimjams (1) jimmy nelson (1) joe black (1) john kenn mortensen (1) joshua hoffine (1) Juha Arvid Helminen (1) julien martinez (1) kalis (1) kalligráfia (2) kamedis (2) karácsony (9) karbonoir (1) karcos (1) Katarzyna Konieczka (1) kate moss (1) katonadolog (8) KatVonD (4) katy perry (1) kazuhiro hori (1) kenzo (1) képzőművészet (102) kert (24) kevecosmetics (16) kézápolás (3) khamitova (1) kiállítás (31) kidexpo (1) killstar (5) klecksography (2) klekszográfia (1) kneipp (1) kollagén (2) koncept (1) kónyamelinda (1) könyvajánló (29) koreaiszépségápolás (3) körömfestés (12) koromgyerek (1) kreinbacher (1) kristenhair (2) kristmort (1) kris kuksi (1) lábápolás (2) lady gaga (5) LAGirl (1) lakasparfum (1) lakberendezés (17) lancaster (3) langhaarmadchen (1) last rites gallery (3) la beau macabre (1) lebanon hanover (1) lego (2) lenor (4) lepetitmarseillais (1) le beau macabre (4) liam sparkes (1) lierac (1) lillafufavi (1) lionel messi (1) lip service (1) listerine (1) loreal (2) lostandfound (5) louise thomas (1) lovecraft (1) lucja lange (2) luke chueh (1) lush (66) MAC (34) macabre gadgets (1) madárhatározó (1) madeline pool (1) magyarmadártaniegyesület (1) magyar méz manufaktúra (2) mahlimae (1) make (1) make up (79) malgorzata dudek (1) mango (1) manicpanic (2) manna (5) Marcin Tyszka (2) marionnaud (8) márkusdóra (1) mars (2) maszk (1) maurizio di iorio (1) mavex (1) maxfactor (7) maybelline (1) mccormack (1) medicine (2) menstruáció (1) messelia (1) méz (3) michaelkors (1) michael hutter (1) mikrobiom (1) mimö (1) minecraft (1) miss sporty (2) mixa (1) mondocon (7) monstror (1) moschino (1) mr finch (1) mugler (1) myrna moonstruck (1) nagash (3) nailympia (1) napozás (18) napvédelem (2) narcisorodriguez (1) natúrkozmetikum (7) naturol (1) neogence (1) nespresso (15) nestlé (1) neutrogena (2) new yorker (3) nick cave (2) nina röder (1) nine inch nails (1) nivea (1) noahscalin (2) notino (7) novák tünde (5) nubu (1) nuit (3) nuxe (4) nyár (1) nyereményjáték (4) oldspice (1) Oleg Oprisco (1) olvass! (31) opi (1) organicforce (1) oriflame (1) ORMEDIC (1) palmers (1) palmolive (1) pandanutrition (1) parfüm (38) parkkiadó (1) pattanás (1) paul booth (1) paweltotoroadamiec (1) pedigree (4) Pentti Sammallahti (1) perwoll (1) petmedbydrkelen (1) philip riches (1) phyto (1) pibu (1) pigmentfoltok (1) pipere gönc (700) police (2) polifarbe (2) primacbd (1) procter&gamble (13) program (1) prom (2) promóció (351) pszichológia (4) queenofdarkness (2) recept (23) redchocholate (1) revalid (2) revitalash (1) revolution (1) revox (3) revox plex (1) revuele (1) richardquinn (1) rimmel (7) rimmel neffati (1) rodarte (1) rod luff (1) rossetti (3) rossmann (3) rowenta (1) royalclinics (10) s.oliver (1) sajtóközlemény (1) sally hansen (8) sándor nagy tünde (1) sandro miller (1) sanne de wilde (1) sante (1) santiago caruso (1) sarah wright (1) schüssler (1) secretkey (1) semmi különös (84) seth casteel (2) shea (1) shigeru joshida (1) shiseido (6) simon zsófi (1) sisley (1) sistersoftheblackmoon (1) skagen (1) skechers (1) skintra (3) skulladay (5) smink (16) sonya flu (1) sothys (2) sovrin (1) stacey baker (1) stargazer (1) star wars (6) steven klein (1) stop ttip (1) street art (4) street commando (1) szappanvarazs (1) szemkörnyékápolás (3) szépségápolás (14) szobrászat (1) szuharevszki (1) szürrealizmus (1) takácsmáté (1) tangleteezer (1) természet (2) természetfotó (2) terredhermes (1) teszt (28) tetoválás (15) thesolution (1) the filigree (1) thisisredy (1) thomasdevaux (1) thombrowne (2) tinédzserkor (1) tom ford (1) torvenius (1) trendhim (1) trndprojekt (1) uriage (9) utazás (2) vagheggi (2) valentino (1) Valeria Chorozidi (2) varga herbal (1) veet (1) vegán (1) verawang (1) veres máté (1) versace (1) vinylux (1) virágbéke (3) vizuál&kult (10) vizuál kult (281) walter schels (1) wang (1) waso (1) wave gothic treffen (1) webshop (10) weleda (4) witkin (1) womensecret (1) worldpressphoto (3) yamato (2) yamuna (12) yaya (1) yogitea (1) yonipanties (1) yvesrocher (10) zadig (1) zadig&voltaire (1) zara (1) zawadzki (1) zene (20) zenzero (2) ziaja (5) zólyomizsolt (1) ZO® SKIN HEALTH (1)

Külső feed

Houston we have a problem

süti beállítások módosítása