sheabouteverything

† főleg, ami fekete †

FOREO GYORSTALPALÓ - bevezetés a szónikus arctisztítás világába

Aki rendszeresen pörgeti az instát, esetleg hébehóba ránéz egy-egy szépségblogra, 100%, hogy belefutott már a FOREO arctisztítókba. Nyilván van köztetek, aki hozzám hasonlóan felvonta a szemöldökét, hogy mi ez már megint, miért nem jó a vattakorong, és miért kell már megint eggyel több cucc a fürdőszobába, amit usb-n kell tölteni.  Ha te is azok közé tartozol, akik a micellás vízhez is lassan szoktak hozzá, tarts velem! Következzen egy rövid, tömör és velős FOREO gyorstalpaló!foreo7.jpg

A szépségiparban eltöltött hosszú évek során hozzászoktam a folyamatos újdonságokhoz, ahhoz, hogy évről-évre új összetevők érkeznek, esetleg jól ismert összetevőt kapnak fel és hájpolnak agyon szupergyümölcsként. A szívemre teszem a kezem: a technikai újdonságok ennek ellenére még mindig meg tudnak lepni, és sokszor kérdőjelezem meg szükségüket a fürdőszobában. Oké, a hajszárító, az elektromos fogkefe és a villanyborotva még megvan, de hogy egy arctisztítónak miért kell pulzálnia, az azért gondolkodóba ejtett.

EDDIG.

Az elmúlt időszakban ugyanis lehetőségem nyílt kipróbálni a FOREO Luna Mini3 elektromos arctisztítóját. Hálás vagyok ezért, mert nem egy olcsó mulatság belépni a high tech arctisztítás világába (vannak olcsóbb FOREO megoldások, a poszt végén írok árakat is).  És most nagyon őszinte leszek, de totál megrémített az is, hogy szónikus (???), meg hogy app vezérli (mivan??? miért vigyem be a fürdőbe is a telefonomat?) - nem is értettem miről van szó, és nem is vettem a fáradságot, hogy utánanézzek a dolgoknak.

Itt és most jelzem, hogy a cikk teljes egészében a saját véleményemet fogja tükrözni, és azért készítem el, hogy azok is megismerkedhessenek ezzel a szépségápolás "berregő" területével, akik eddig idegenkedtek a történettől. 

BLEIB MODERN

Fájdalom, de az van,hogy nem csak 1990 után születtek emberek, hanem 2000 után is... Ők már nem a videómagnót bindzsizték, hanem appok közt nőttek fel, és őszintén tudják szánni azt a porszívót, klímát vagy épp szilikon-arctisztítógépet, amit nem lehet csatlakoztatni az okostelefonjukhoz. De ne szaladjunk ennyire előre... 

Amikor megkaptam a tesztkészüléket, megmutattam két 40 körüli kolléganőnek - 10 perc megmondtam nekik, hogy nem hangszóró van a kezükben, hanem egy szilikonnal borított arctisztító készülék. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy gyakorló (lányos) apuka kollégám viszont azonnal rávágta, mi ez...foreo2.jpg

MIÉRT SZILIKON?

Az ugye világos, hogy nem vattakorongról és nem arctisztító szivacsról van szó, hanem egy szilikonbevonattal ellátott elektromos küyüről. Maga a hipoallergén  szilikonsörtékkel bevont elképesztően puha, vízálló tisztítófelület higiénikus, a vattakoronghoz képest ugye többször használható, átveszi a tisztításhoz szükséges finom vibrálást a szerkezettől, és meleg vízzel, szappannal egyszerűen tisztítható.  A szilikon nem az ördögtől való találmány, rengeteg szempillaspirál létezik pl. szilikonsörtékkel. 

Ezen a FOREO Luna Mini3 típuson több sörtezóna is található: a különböző sűrűségne-típusnak köszönhetően visszafogottabb vehemenciával tisztíthatod az érzékenyebb, finomabb területeket is.

A vattakoronghoz képest ezek a szilikonsörték lényegesen hatékonyabbak, pillanatok alatt eltávolítják a szennyeződést az elhalt hámsejtekkel együtt, és remekül kitisztítják a pórusokat.foreo6.jpg

foreo-usb.jpg

A készülék elején és a hátulján különböző sűrűségű szilikonsörték vannak a tisztításhoz, masszírozáshoz. Az USB töltő felett az a kis mélyedés a bekapcsológomb - nem kell a telefon a használathoz.

MI AZ, HOGY SZÓNIKUS EGY ARCTISZTÍTÓ?

A berregést a dobozokon úgy hívják, hogy "szónikus" (nekem ez nem volt meg), a T-Sonic™ pulzálás pedig azt jelenti, hogy a kütyü percenként akár 8000 pulzálásra is képes. Ezt - tehát a rezgések intenzitását - tudod állítani, ezen a típuson 12 féle intenzitás közül választhatsz bőrödnek megfelelően, és ez  8000 impoulzus/perc a maximum, a "maximális végsebesség". 

A mikrorezgések hozzájárulnak ahhoz, hogy ez az egész szerkezett jól átmasszírozza az arcbőrt, ezzel is támogatva a mikrokeringést

Az ilyen termékek használata megelőzi a pattanások kialakulását, frissebb, egészségesebb megjelenésű, ragyogó arcbőrt eredményez. A sörték a rezgésekkel eltávolítják az elhalt hámsejteket, így előkészítik a bőrt a következő arcápolási lépésre, a hidratálásra, krémezésre is. 

HOGYAN KELL HASZNÁLNI, ÉS MIÉRT KELL HOZZÁ A TELEFONOD?

Először is, nem kell hozzá a telefonod, csak egy alkalommal. Ennél a típusnál a legelső használatot megelőzően le kell töltened a FOREO For You (természetesen ingyenes ) appot a telefonodra, majd egymáshoz kell rendelned a két készüléket (márhogy a telefont meg az arctisztítót). Regisztrálsz, beírod a mailben küldött egyszeri kódot. Ezután kiválasztod a készüléket a telefon kijelzőjén, megnyomod a FOREON a bekapcsológombot, és max. 2 perc alatt összekapcsolódnak. Ezután beállítod az általánosan használni kívánt arctisztítási programot: beállítod, hogy melyik arcterületen (homlok, orcák, arc) milyen intenzitással szeretnéd majd használni a készüléket (bármikor megváltoztathatod az alkalmazással). A későbbiekben természetesen már nem kell a telefonod, be tudod kapcsolni a készüléket a hátoldalán lévő Power gombot megnyomva. Itt egy jó kis videó erről az egészről.

foreo4.jpg

foreo-usb.jpg

Ezt a típust USB-n keresztül töltheted (kábel tartozék), egy töltés többszáz használatra elég. 

Maga a tisztítás úgy néz ki, hogy benedvesíted a készüléket, majd azt bekapcsolva szépen elmasszírozod az arcodra felvitt szokásos arctisztítód. Ha lejár az időd (amit ugye beállítottál magadnak), a FOREO-d automatikusan kikapcsol. Ha végeztél, öblítsd le a készüléket. Van egy ún. rövid, 30 másodperces Glow Boost mód is - ez pl. tök jó tud lenni reggel, amikor rohansz, estére, amikor van időd a fürdőben pampillászkodni, beállíthatsz magadnak egy személyre szabottabb, hosszabb, intenzívebb tisztítást is.  Ezen kívül még tud pár dolgot az app, pl. van Find my FOREO funkció - mondjuk elképzelni nem tudom, hogy ki az, aki pánikszerűen keresi reggel az arctisztítóját, mert nem tudja hová tette, de ha abból indulok ki, hogy sose találom a szemüvegem, biztos van létjogosultsága.

MILYEN HASZNÁLNI A FOREO ARCTISZTÍTÓ KÉSZÜLÉKET?

Már a csomagolás is hightech, csillivilli áttetsző műanyagdoboz, kelleti magát, na. A telefon és az applikáció (lsd. feljebb) összerendelése nálam egy jó 10 perc volt, de nem mondanám különösebben bonyolultnak. Jól érthető az egyébként angol nyelvű, egyszerű alkalmazás. 12 féle rezgési fokozat kozül tudsz választani - én maradtam a 3-asnál, a 8-as fokozat már kirázta az agyamból a maradék gondolataimat is. 

foreo2.jpg

foreo3.jpg

A szupermodern csomagolás magában rejti a készüléken kívül az usb kábelt, egy sachét szérummal és egy kis habzó arctisztítót is.

Kipróbáltam a készülékhez csomagolt 12 ml-es habzó arctisztítóval és a Manna fekete arctisztító szappanommal is (utóbbit először felhabosítva az arcomra kenem), tökéletesen működik. A készülék nem sminklemosó, úgyhogy előtte micellás vízzel lemostam nyilván az alapozót az arcomról, és a szemkörnyéket is külön megtisztítóttam vattakoronggal. Használat után egyszerűen elöblítem a készüléket meleg vízzel, és megy a polcra. 

A tenyérbe pontosan passzoló kis készülék alaposan tisztít, kellemesen átmasszírozza a bőrt. Én 60 másodpercre állítottam, 15 másodpercenként jelzi a készülék, hogy ideje áttérni másik arcterületre (homlok, áll, orcák). A végeredmény egészségesen fénylő, tiszta bőr, előkészítve a nappali krém vagy az esti ránctalanító, esetleg szérum használatára. Külön plusz pont, hogy fekete ("éjszín") változatban is kapható, úgyhogy elmondhatom, úgy követem a trendeket, hogy közben tökéletesen trú maradok

Summa summarum tehát a készülék valóban alaposabban tisztít, mint a hagyományos módszerek, és a bőrápolási rutin során használt arcápolók is nagyobb hatékonysággal tudnak dolgozni az előkészített bőrön. Azt, hogy ez a konkrét típus megéri-e az árát a FOREO Luna3 Mini (62 000 Ft körüli tétel), azt mindenki maga döntse el, pénztárcájához, igényeihez mérten. "Okosítottságtól", technikai tudástól függően van választék bőven. 15 000 Ft körüli összegért lehet kapni a cserélhető elemmel/aksival működő FOREO Luna Play Plust. Nem nagyon érdemes hamisítványt venni, esetleg kéz alól beszerezni (higiénia?), mert nagyon nem mindegy, hogy ennyi pénzért van-e garancia vagy nincs. Én azt gondolom, hogy a FOREO Luna Play Plus egy nagyon jó belépőkészülék lehet azoknak, akik szeretnék követni az arcápolási trendeket (és megengedhetik maguknak természtesen), de azért még el tudnak tölteni fél órát telefon nélkül a fürdőszobában. Ha pedig az a típus vagy, aki mindig uptodate szeretne lennei a beauty világában, és imádod az okoseszközökhöz köthető funkciókat, nincs mese, a FOREO LUNA3 MINI lesz a te arctisztítód lesz.foreo1.png

A bejegyzés trackback címe:

https://sheabouteverything.blog.hu/api/trackback/id/tr3515433470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


Címkék

#KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁS KUPONKÓDDAL (4) #skulladay (13) 4711 (1) abramovitch (1) AcquadiParma (1) aden (1) adora (1) Aëla Labbét (1) ajándékcsomag (2) akoma (1) albertooliveira (1) alexander mcqueen (2) aliceauaa (1) alison scarpulla (1) alkmie (1) állatvédelem (4) altnőder emese (1) anandam (1) andaluzina (2) andykehoe (1) angel muse (1) angerer (1) annabel de vetten (1) annie leibovitz (2) anny (2) answear (9) anton corbijn (1) apavita (1) apivita (6) arcápolás (10) architect (1) ariel (2) armani (1) army (3) aromax (14) arpad slancik (1) arthur tress (1) Astor (1) astor (8) ásványbörze (2) avon (87) avoncollections (1) az év természetfotósa (2) babakészítés (4) balea (3) banksy (1) bariesun (1) barnys (2) bart hess (1) battila (1) bbkrem.hu (1) beautyofjoseon (1) benergo (1) ben hopper (1) Berlin (1) betty baker (1) between (1) biano (1) bibian blue (2) biobaza (3) bioderma (15) biooil (1) biopont (7) birimagdi (1) bíró roland (1) blackmilk (1) black nail cabaret (7) bnc (1) body shop (1) bombcosmetics (4) bonprix (1) bőrápolás (202) bottegaverde (2) bourjois (6) bükfürdő (1) by blondie (5) by emke (6) by esc (2) by haren kayez (1) by nina (19) by oriza (918) carine peynaud (1) carven (1) catrice (5) ccc (2) cerave (1) cetaphil (1) ceva (1) chanel (3) chefgomba (16) chen man (1) christophe kutner (1) cipoplaza (1) clarins (9) claudia schiffer (1) cnd (2) CND (3) codie young (1) concept art (2) coolvision (1) cos (1) cosibella (9) cosplay (9) cosrx (1) créemorganics (1) csepel (1) csomagolás (1) curaprox (1) danubiushotels (1) dan hillier (1) darkravenasylum (2) deichmann (1) dekor (2) del toro (1) demobaza (1) dermacol (1) dermalogica (1) dermedic (4) dewayne flowers (1) diamondfogfehérítés (1) dior (3) disturbia (7) divat (183) diy (27) dm (4) dofka zsuzsanna (1) dolce&gabbana (2) dollskill (1) doridea (3) douglas (10) drk (2) drkxcsepel (1) dropofnature (1) dr organic (8) dulux (2) egészség (5) ekcéma (1) ékszer (14) életmód (3) ellen rogers (1) emilythestrange (1) emporium (1) engelsrufer (1) English content (5) erborian (1) erevos aether (1) erica berkowitz (2) eric lacombe (1) essence (6) esteelauder (1) estelle thild (1) eszem (1) eszemiszom (64) evelinecosmetics (1) fa (1) fabio magalhaes (1) facosmetics (1) fandrpartner (1) fantich young (1) fashion (147) fashionwatch (4) fekete (50) feketezaj (2) felco (1) fenntarthatóság (1) fétis (2) FF (7) film (5) florasense (1) fogápolás (4) foreo (22) fosoo (1) fotográfia (96) frudia (1) Fuco Ueda (1) fumax (2) fürdőbomba (1) galliano (1) game of the thrones (2) garbage art (1) gardenexpo (1) gareth pugh (1) garnier (1) gaultier (1) gelareh (2) gervida (1) ginorossi (1) givenchy (1) Gregory Raymond Halili (1) guerlain (4) guy denning (1) gyerekrajz (1) gymbeam (2) gypsywarrior (1) h2x (1) haj (3) hajápolás (15) hakuchi (1) halloween (18) Hanne van der Woude (1) hashtag london (5) headandshoulders (2) hector rene (1) heidi klum (1) helia-d (2) hellosmoothie (1) hello kitty (1) heti etsy (8) himalaya (1) hímzés (5) Hirotoshi Ito (1) hm (13) hmbeauty (1) holikaholika (1) hush hush (4) iillat (1) ike (1) ikea (1) ilcsi (1) illóolaj (11) ilse moore (1) imageskincare (13) institutoespanol (1) interjú (15) isad (1) isadora (26) Ishibashi Yui (1) jacsó balázs (1) japán szekció (28) jar (1) jason freeny (1) játék (16) jimjams (1) jimmy nelson (1) joe black (1) john kenn mortensen (1) joshua hoffine (1) Juha Arvid Helminen (1) julien martinez (1) kalis (1) kalligráfia (2) kamedis (2) karácsony (5) karbonoir (1) karcos (1) Katarzyna Konieczka (1) kate moss (1) katonadolog (8) KatVonD (4) katy perry (1) kazuhiro hori (1) kenzo (1) képzőművészet (102) kert (22) kézápolás (3) khamitova (1) kiállítás (31) kidexpo (1) killstar (5) klecksography (2) klekszográfia (1) kneipp (1) kollagén (1) koncept (1) kónyamelinda (1) könyvajánló (28) koreaiszépségápolás (3) körömfestés (12) koromgyerek (1) kreinbacher (1) kristenhair (2) kristmort (1) kris kuksi (1) lábápolás (1) lady gaga (5) LAGirl (1) lakasparfum (1) lakberendezés (17) lancaster (3) langhaarmadchen (1) last rites gallery (3) la beau macabre (1) lebanon hanover (1) lego (2) lenor (3) lepetitmarseillais (1) le beau macabre (4) liam sparkes (1) lierac (1) lillafufavi (1) lionel messi (1) lip service (1) loreal (2) lostandfound (5) louise thomas (1) lovecraft (1) lucja lange (2) luke chueh (1) lush (62) MAC (34) macabre gadgets (1) madárhatározó (1) madeline pool (1) magyarmadártaniegyesület (1) magyar méz manufaktúra (2) mahlimae (1) make (1) make up (79) malgorzata dudek (1) mango (1) manicpanic (2) manna (5) Marcin Tyszka (2) marionnaud (8) márkusdóra (1) mars (1) maszk (1) maurizio di iorio (1) mavex (1) maxfactor (7) maybelline (1) mccormack (1) medicine (2) messelia (1) méz (3) michaelkors (1) michael hutter (1) mikrobiom (1) mimö (1) miss sporty (2) mixa (1) mondocon (7) monstror (1) moschino (1) mr finch (1) mugler (1) myrna moonstruck (1) nagash (3) nailympia (1) napozás (13) narcisorodriguez (1) natúrkozmetikum (7) naturol (1) neogence (1) nespresso (15) nestlé (1) neutrogena (2) new yorker (3) nick cave (2) nina röder (1) nine inch nails (1) nivea (1) noahscalin (2) notino (7) novák tünde (5) nubu (1) nuit (3) nuxe (4) nyereményjáték (4) Oleg Oprisco (1) olvass! (30) opi (1) organicforce (1) oriflame (1) ORMEDIC (1) palmers (1) palmolive (1) pandanutrition (1) parfüm (34) parkkiadó (1) paul booth (1) paweltotoroadamiec (1) pedigree (4) Pentti Sammallahti (1) petmedbydrkelen (1) philip riches (1) phyto (1) pibu (1) pigmentfoltok (1) pipere gönc (659) police (2) polifarbe (2) procter&gamble (10) program (1) prom (2) promóció (309) pszichológia (4) queenofdarkness (2) recept (23) redchocholate (1) revalid (1) revitalash (1) revolution (1) revox (3) revox plex (1) revuele (1) rimmel (7) rimmel neffati (1) rodarte (1) rod luff (1) rossetti (3) rossmann (3) rowenta (1) royalclinics (10) s.oliver (1) sajtóközlemény (1) sally hansen (8) sándor nagy tünde (1) sandro miller (1) sanne de wilde (1) sante (1) santiago caruso (1) sarah wright (1) schüssler (1) secretkey (1) semmi különös (83) seth casteel (2) shea (1) shigeru joshida (1) shiseido (6) simon zsófi (1) sisley (1) sistersoftheblackmoon (1) skagen (1) skechers (1) skintra (3) skulladay (5) smink (14) sonya flu (1) sothys (2) sovrin (1) stacey baker (1) stargazer (1) star wars (6) steven klein (1) stop ttip (1) street art (4) street commando (1) szappanvarazs (1) szemkörnyékápolás (3) szépségápolás (14) szobrászat (1) szuharevszki (1) szürrealizmus (1) takácsmáté (1) tangleteezer (1) természet (1) természetfotó (2) terredhermes (1) teszt (27) tetoválás (15) thesolution (1) the filigree (1) thisisredy (1) thomasdevaux (1) thombrowne (2) tom ford (1) torvenius (1) trendhim (1) trndprojekt (1) uriage (8) utazás (2) vagheggi (2) valentino (1) Valeria Chorozidi (2) varga herbal (1) veet (1) vegán (1) verawang (1) veres máté (1) versace (1) vinylux (1) virágbéke (3) vizuál&kult (10) vizuál kult (281) walter schels (1) wang (1) waso (1) wave gothic treffen (1) webshop (10) weleda (4) witkin (1) womensecret (1) worldpressphoto (3) yamato (2) yamuna (12) yaya (1) yogitea (1) yonipanties (1) yvesrocher (7) zadig (1) zadig&voltaire (1) zara (1) zawadzki (1) zene (20) zenzero (2) ziaja (5) ZO® SKIN HEALTH (1)

Külső feed

Houston we have a problem

süti beállítások módosítása