sheabouteverything

† főleg, ami fekete †

Indul a buli a szúnyogoknak és a kullancsoknak is!

A nyári hónapokkal nem csak a strandszezon és napvédelemet megcélzó termékek diadalmenete veszi kezdetét. aromax-szunyog-kullancs-sheabouteverything-blog-summer-skincare-riaszto.jpg

Sokaknak a nyár fénypontját a kora délutáni grillpartik, az esti szalonnasütögetés jelentik, megint mások a hűs erdőkben keresik az árnyékot. Ahogy egyre többen merészkedünk vargányát keresve a gyertyánosokba és a folyópartokra esténként, beindul a buli a szúnyogoknak és a kullancsoknak is!

JÓ KIS NYÁRI HOBBI AZ ERDŐJÁRÁS

Idén tavasszal beiratkoztam egy alapfokú gombatanfolyamra. Egy ilyen tanfolyam kb. 120 gombafajt mutat be,  többek közt elmondják, hogyan kell szedni, feldolgozni, tárolni a gombát, milyen határozójegyekre kell odafigyelni, mi az amit sose szedj bele a kosaradba és főleg ne edd meg. Ami még nagyon fontos (és én sem tudtam eddig), hogy hazánkban ingyenesen bevizsgáltathatod a szedett gombákat hétvégente a nagyobb piacokon, de vannak szakellenőrök, akik egy telefonhívás után készségesen fogadnak akár hétköznap is (bocs a kitérőért, fontosnak tartottam az edukációt ezzel kapcsolatban :)) Lényeg a lényeg, hogy az elmélet mellett nagyon fontos a "terepgyakorlat" is, mivel ugyanaz a gomba hol így - hol úgy néz ki, évszaktól, időjárástól, fejlődési fázistól függően, és nem olyan nehéz összekeverni a szezont a fazonnal. 

KI LESZ A FŐFOGÁS AZ ERDŐBEN?

Az erdei fajokért bizony be kell menni az erdőbe, és sokszor az aljnövényzetben, csalánosban gázolva kell megközelítened a kiszemelt vacsorapéldányt. Jóesetben a gombát is találsz, de az biztos, hogy a lesben álló szúnyogok és a kullancsok számára viszont te lehetsz a főfogás aznap. aromax-2-taplo.jpg

HOGYAN VÉDEKEZZ A SZÚNYOGOK ÉS A KULLANCSOK ELLEN TÚRÁZÁS SORÁN?

Megfelelő öltözet

A jó alapot a megfelelő öltözködés jelenti: a megfelelő túraöltözet lehet ugyan farmer vagy melegítőnadrág, de ha cserjésekben gázolsz, a tövisek könnyen átszúrják ezeket. Jelenleg a katonai moleszkinnadrágokra esküszöm (azt hiszem, női szabás is van), ezt nem szúrja át sem a tövis, sem  a szúnyog, és viszonylag olcsón beszerezheted. Nem gond, ha picit bő, mert az őszi szezonban jól alá is lehet öltözködni. Cserébe nem feltétlen néz ki jól (ezen azért segítettem egy varrógéppel).

Fontos a zárt ruházat, a zoknit érdemes ráhúzni a nadrágra, pólót betűrni (még jobb a body ugye a hölgyeknek), én kivétel nélkül mindig hordok sapkát is.

Állítólag a szúnyogok a szőke nőkre és a sötét ruházatra buknak, a kullancsokat pedig nem veszed észre magadon, ha az erdőben is feketében jársz, úgyhogy kivételesen érdemes megalkudni, és mondjuk egy jó középszürke tónusban paradézni.

Kullancs- és szúnyogriasztó készítmények

  • Mindig használok valamilyen kullancsriasztót is, mostanában az Aromax természetese eredetű összetevőkkel készült szúnyog- és kullanriasztó pumpás aeroszolját használom, amit tesztelésre kaptam. A hatóanyag a citromos eukaliptuszolaj kivonata (30%), ezen kívül alkoholt, vizet, a víz és az olaj stabilitását biztosító Polysorbate 20 hatóanyagot, valamint inulint (természetben előforduló poliszacharid) tartalmaz. Az alkohol miatt már összecsipkedett, sérült bőrfelületen csíp, úgyhogy oda na fújjuk. Én bőven fújok mindig a bakancsra és a lábszáramra is (arcra, szembe nyilván ne próbáld meg), viszont mivel elég olajosnak is mondanám a formulát, ha nem túrázásra használod "nyűhető" ruhadarabokkal, akkor azért - bár a leírás szerint használhatod a ruha permetezésére - körültekintéssel fújd ki ruhára. Pont emiatt bőrön viszont kényelmesen eloszlatható a tenyereddel is, és elég hosszú, 7 órás védelmet ígér. Ez nekem be is jött, kullancsot nem szedtem össze a túrák során, és a szúnyogok nagy részét is távol tartja. Az illata elég erős, de ebben a műfajban szerintem nem gond, főleg, hogy tudod, hogy csak természetes összetevőket is tartalmaz - bátran fújhatod a karodra is. Nekem maximálisan bejött. 100 ml-es kiszerelés, jópár gombásztúrára elegendő.aromax-szunyog-kullancs-sheabouteverything-blog-summer-skincare.jpg
  • Van még az Aromax webshopjában egy szuper stift is, ami akkor jön jól, ha már megtörtént a baj. A Moszkitó stift szúnyog-, pók-, darázs-, csalán- stb. csípésre jó, olyan, mint egy mini golyós dezodor, a benne lévő hatóanyagok csillapítják a viszketést, nyugtatják a bőrt. Tartalma alkohol, borsosmentaolaj, levendulaolaj, eukaliptuszolaj, földimogyoróolaj, citromolaj, törpefenyőolaj, pantenol, kamillaolaj, cickafarkolaj, limonen*, linalool*, nagyon erős mentás illata van, és a mentolra érzékenyeknek, illetve arcon nem is javasolják a használatát. Nekem ez az illat is bejött, bár szerintem van az a pont, amikor már mindegy, csak ne viszkessen az a fránya csípés.aromax-szunyog-kullancs-sheabouteverything-blog-summer-skincare-eletmod.jpg

A két termék egyébként kedvezményesen duo-packban is megvásárolható, ráadásul meg is nyerheted most egy jó kis játékon a webshop honlapján.aromax-szunyog-kullancs-sheabouteverything-blog-summer-skincare-illoolaj-keverek-szepsegblog.jpg

Egyéb praktikák

  • Nálam mindig van nagyító (van, amikor már mindent kullancsnak nézek), kullancscsipesz, és egy összecsukható legyező is.
  • Mondanám, hogy kerüljük az aljnövényzetet, de ha az ember gombászik, nem mondom.
  • Sokan mondják, hogy bizonyos illóolajok (borsmenta, geránium, citromfű, levendula) nem kellemesek a vérszívók számára, úgyhogy ha magad készíted az öblítődet a mosáshoz (víz, ecet, illóolaj), érdemes lehet ezeket használni.
  • Keverheted ezeknek az illóolajoknak a keverékét egyébként valamilyen bázisolajba, vízbe (pl. 50 ml mandulaolajhoz adj 3 csepp levendulaolajat, 2 csepp gerániumot és 1 csepp citromfű-olajat), és a biztonság kedvéért csuklóra, hajlatokra, nyakra 1-1 cseppet tehetsz. Ilyen illóolaj keveréket készíthetsz magad is, vagy megvásárolhatod a kész keveréket is - vigyázat, gyorsan fogynak nyáron!
  • Este mindig át kell nézni a ruházatot, a testfelületete, különös tekintettel a testhajlatokra.
  • A kullancs eltávolítása se nem gyufával, se nem krémekkel történő "fullasztással" történik: erre a célra remek csipeszek, kullancseltávolító kanalak kaphatóak a patikában.  aromax-szunyog-kullancs-sheabouteverything-blog-summer-skincare-illoolaj-keverek.jpg

Nézegessétek meg az alábbi albumot is, néhány kevésbé ismert gombával! aromax-1.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sheabouteverything.blog.hu/api/trackback/id/tr3216102690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


Címkék

#KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁS KUPONKÓDDAL (4) #skulladay (13) 4711 (1) abramovitch (1) AcquadiParma (1) aden (1) adora (1) Aëla Labbét (1) ajándékcsomag (2) akné (1) akoma (1) albertooliveira (1) alexander mcqueen (2) aliceauaa (1) alison scarpulla (1) alkmie (1) állatvédelem (4) altnőder emese (1) always (1) anandam (1) andaluzina (2) andykehoe (1) angel muse (1) angerer (1) annabel de vetten (1) annie leibovitz (2) anny (2) answear (9) anton corbijn (1) apavita (1) apivita (9) apivita mini bees (1) arcápolás (11) architect (1) argirelin (1) ariel (3) armani (1) army (3) aromax (14) arpad slancik (1) arthur tress (1) Astor (1) astor (8) ásványbörze (2) avon (92) avoncollections (1) az év természetfotósa (2) babakészítés (4) balea (3) banksy (1) bariesun (1) barnys (2) bart hess (1) battila (1) bbkrem.hu (1) beautyofjoseon (1) beetlejuice (1) benergo (1) ben hopper (1) Berlin (1) betty baker (1) between (1) biano (1) bibian blue (2) biobaza (3) bioderma (15) biooil (1) biopont (7) birimagdi (1) bíró roland (1) blackmilk (1) black nail cabaret (7) bnc (1) body shop (1) bombcosmetics (4) bonprix (1) bőrápolás (218) botox (1) bottegaverde (2) bourjois (6) bridgertone (1) bükfürdő (1) by blondie (5) by emke (6) by esc (2) by haren kayez (1) by nina (19) by oriza (918) carine peynaud (1) carven (1) catrice (5) cbd (1) ccc (2) cerave (1) cetaphil (1) ceva (1) chanel (3) chefgomba (16) chen man (1) christophe kutner (1) cipoplaza (1) clarins (9) claudia schiffer (1) CND (3) cnd (2) codie young (1) concept art (2) coolvision (1) corvina (1) cos (1) cosibella (9) cosplay (9) cosrx (1) créemorganics (1) csepel (1) csomagolás (1) curaprox (1) danubiushotels (1) dan hillier (1) darkravenasylum (2) deichmann (1) dekor (2) del toro (1) demobaza (1) dermacol (1) dermalogica (1) dermedic (4) dewayne flowers (1) diamondfogfehérítés (1) dior (3) disturbia (7) divat (184) diy (27) dm (4) dofka zsuzsanna (1) dolce&gabbana (2) dollskill (1) doridea (3) douglas (10) drk (2) drkxcsepel (1) dropofnature (1) dr organic (8) dulux (2) egészség (8) ekcéma (2) ékszer (14) életmód (4) ellen rogers (1) emilythestrange (1) emporium (1) engelsrufer (1) English content (5) erborian (1) erevos aether (1) erica berkowitz (2) eric lacombe (1) essence (6) esteelauder (1) estelle thild (1) eszem (1) eszemiszom (66) evelinecosmetics (1) fa (1) fabio magalhaes (1) facosmetics (1) fandrpartner (1) fantich young (1) fashion (147) fashionwatch (4) fekete (50) feketezaj (2) felco (1) fenntarthatóság (2) fényvédelem (2) férfi bőrápolás (1) fesztivál (1) fétis (2) FF (7) film (5) florasense (1) fogápolás (5) foreo (22) fosoo (1) fotográfia (96) frudia (1) Fuco Ueda (1) fumax (2) fürdőbomba (2) galliano (1) game of the thrones (2) garbage art (1) gardenexpo (1) gareth pugh (1) garnier (1) gaultier (1) gelareh (2) gervida (1) ginorossi (1) givenchy (1) Gregory Raymond Halili (1) guerlain (4) guy denning (1) gyerekrajz (1) gymbeam (2) gypsywarrior (1) h2x (1) haj (4) hajápolás (16) hakuchi (1) halloween (18) Hanne van der Woude (1) hashtag london (5) headandshoulders (2) hector rene (1) heidi klum (1) helia-d (2) hellosmoothie (1) hello kitty (1) heti etsy (8) himalaya (1) hímzés (5) Hirotoshi Ito (1) hm (13) hmbeauty (1) holikaholika (1) hush hush (5) iillat (1) ike (1) ikea (1) ilcsi (1) illóolaj (11) ilse moore (1) imageskincare (14) institutoespanol (1) interjú (15) isad (1) isadora (26) Ishibashi Yui (1) jacsó balázs (1) japán szekció (28) jar (1) jason freeny (1) játék (16) jimjams (1) jimmy nelson (1) joe black (1) john kenn mortensen (1) joshua hoffine (1) Juha Arvid Helminen (1) julien martinez (1) kalis (1) kalligráfia (2) kamedis (2) karácsony (8) karbonoir (1) karcos (1) Katarzyna Konieczka (1) kate moss (1) katonadolog (8) KatVonD (4) katy perry (1) kazuhiro hori (1) kenzo (1) képzőművészet (102) kert (24) kevecosmetics (16) kézápolás (3) khamitova (1) kiállítás (31) kidexpo (1) killstar (5) klecksography (2) klekszográfia (1) kneipp (1) kollagén (2) koncept (1) kónyamelinda (1) könyvajánló (29) koreaiszépségápolás (3) körömfestés (12) koromgyerek (1) kreinbacher (1) kristenhair (2) kristmort (1) kris kuksi (1) lábápolás (2) lady gaga (5) LAGirl (1) lakasparfum (1) lakberendezés (17) lancaster (3) langhaarmadchen (1) last rites gallery (3) la beau macabre (1) lebanon hanover (1) lego (2) lenor (4) lepetitmarseillais (1) le beau macabre (4) liam sparkes (1) lierac (1) lillafufavi (1) lionel messi (1) lip service (1) listerine (1) loreal (2) lostandfound (5) louise thomas (1) lovecraft (1) lucja lange (2) luke chueh (1) lush (66) MAC (34) macabre gadgets (1) madárhatározó (1) madeline pool (1) magyarmadártaniegyesület (1) magyar méz manufaktúra (2) mahlimae (1) make (1) make up (79) malgorzata dudek (1) mango (1) manicpanic (2) manna (5) Marcin Tyszka (2) marionnaud (8) márkusdóra (1) mars (2) maszk (1) maurizio di iorio (1) mavex (1) maxfactor (7) maybelline (1) mccormack (1) medicine (2) menstruáció (1) messelia (1) méz (3) michaelkors (1) michael hutter (1) mikrobiom (1) mimö (1) minecraft (1) miss sporty (2) mixa (1) mondocon (7) monstror (1) moschino (1) mr finch (1) mugler (1) myrna moonstruck (1) nagash (3) nailympia (1) napozás (18) napvédelem (2) narcisorodriguez (1) natúrkozmetikum (7) naturol (1) neogence (1) nespresso (15) nestlé (1) neutrogena (2) new yorker (3) nick cave (2) nina röder (1) nine inch nails (1) nivea (1) noahscalin (2) notino (7) novák tünde (5) nubu (1) nuit (3) nuxe (4) nyár (1) nyereményjáték (4) oldspice (1) Oleg Oprisco (1) olvass! (31) opi (1) organicforce (1) oriflame (1) ORMEDIC (1) palmers (1) palmolive (1) pandanutrition (1) parfüm (38) parkkiadó (1) pattanás (1) paul booth (1) paweltotoroadamiec (1) pedigree (4) Pentti Sammallahti (1) perwoll (1) petmedbydrkelen (1) philip riches (1) phyto (1) pibu (1) pigmentfoltok (1) pipere gönc (699) police (2) polifarbe (2) primacbd (1) procter&gamble (13) program (1) prom (2) promóció (350) pszichológia (4) queenofdarkness (2) recept (23) redchocholate (1) revalid (2) revitalash (1) revolution (1) revox (3) revox plex (1) revuele (1) richardquinn (1) rimmel (7) rimmel neffati (1) rodarte (1) rod luff (1) rossetti (3) rossmann (3) rowenta (1) royalclinics (10) s.oliver (1) sajtóközlemény (1) sally hansen (8) sándor nagy tünde (1) sandro miller (1) sanne de wilde (1) sante (1) santiago caruso (1) sarah wright (1) schüssler (1) secretkey (1) semmi különös (84) seth casteel (2) shea (1) shigeru joshida (1) shiseido (6) simon zsófi (1) sisley (1) sistersoftheblackmoon (1) skagen (1) skechers (1) skintra (3) skulladay (5) smink (15) sonya flu (1) sothys (2) sovrin (1) stacey baker (1) stargazer (1) star wars (6) steven klein (1) stop ttip (1) street art (4) street commando (1) szappanvarazs (1) szemkörnyékápolás (3) szépségápolás (14) szobrászat (1) szuharevszki (1) szürrealizmus (1) takácsmáté (1) tangleteezer (1) természet (2) természetfotó (2) terredhermes (1) teszt (28) tetoválás (15) thesolution (1) the filigree (1) thisisredy (1) thomasdevaux (1) thombrowne (2) tinédzserkor (1) tom ford (1) torvenius (1) trendhim (1) trndprojekt (1) uriage (9) utazás (2) vagheggi (2) valentino (1) Valeria Chorozidi (2) varga herbal (1) veet (1) vegán (1) verawang (1) veres máté (1) versace (1) vinylux (1) virágbéke (3) vizuál&kult (10) vizuál kult (281) walter schels (1) wang (1) waso (1) wave gothic treffen (1) webshop (10) weleda (4) witkin (1) womensecret (1) worldpressphoto (3) yamato (2) yamuna (12) yaya (1) yogitea (1) yonipanties (1) yvesrocher (10) zadig (1) zadig&voltaire (1) zara (1) zawadzki (1) zene (20) zenzero (2) ziaja (5) zólyomizsolt (1) ZO® SKIN HEALTH (1)

Külső feed

Houston we have a problem

süti beállítások módosítása