sheabouteverything

† főleg, ami fekete †

Mi is az a hiperpigmentáció, és hogyan ápoljuk, ha ilyen a bőrünk?

Sokak életét keseríti meg a hiperpigmentáció: a bőrön, arcon, kézfejen megjelenő barnás foltok. Mik ezek pontosan, és mit tehetünk ellenük?bioderma-pigmentbio-hiperpigmentacio-majfolt-szeplo.jpg

Miért jelennek meg a bőrön a pigmentfoltok?

A melazma jellemzően nagy, sötét foltban jelenik meg az arcon, általában terhesség után jelenik meg, egyenetlen körvonalú, sokszor egészen nagy méretet öltő foltként. A napozás sajnos csak fokozza kiterjedését, intenzitását, sokszor éveken keresztül megmarad.

A genetika, az UV, a hormonok, egyes betegségek és gyógyszerek sajnos szintén hozzájárulhatnak a foltok kialakulásához. 

Jellemzően az 50-es évek elején megjelennek az öregségi pigmentfoltok, napfoltok, melyek kialakulásának meggátlásáról magas fényvédőfaktorú krémekkel már idejekorán gondoskodhatunk.

Különböző gyulladásokat (pl. akné, ekcéma), bőrirritációkat, bőrelváltozásokat is kísérhet ilyen típusú elváltozás, de ugyanígy megjelenhet pl. kozmetikai kezelések (hámlasztás, dermabárzió után, nem megfelelő napvédő használata esetén), rovarcsípések, gyantázás után is, figyelni kell az illóolajok helyes használatára is (lsd. fototoxikus olajok). 

Tudtad? A melanin fontos szerepet játszik a bőrszín meghatározásában, legyen szó fehér vagy rózsaszín, olívazöld vagy sötétbarna árnyalatokról. A Nap UV-sugarai kimagaslóan erős hatást gyakorolnak a melanintermelésre. Napozás közben a bőrünk mélyére hatolva egy négylépcsős folyamaton keresztül a felszínre küldik a melanint – ezt nevezzük melanogenesisnek, vagyis melaninképződésnek.

Mit tehetünk a hiperpigmentációs foltok ellen?

A már kialakult foltokat egyrészt ugye eltakarhatjuk jó minőségű alapozóval - érdemes magas fényvédőfaktorú, jó minőségű terméket keresni, mely nem tömíti el a pórusokat, és nem okoz még több mitesszert.  A másik szóba jöhető megoldás a hámlasztás: léteznek drasztikusabb, kozmetikákban, szépségklinikán alkalmazott, valamint otthoni használatra kitalált megoldások is.  

Megelőzés: napvédelem és a pigment termelését, szállítását megakadályozó hatóanyagok a krémekben

A hiperpigmentáció esetében elsősorban a napvédelem fontosságát kell kihangsúlyozni. A melaninnak köszönhető napsütötte-napcsókolta nyári ragyogás vonzó lehet, de előfordulhat, hogy nem áll le a melanintermelés, hanem elszórt hiperpigmentált foltokban jelenik meg a bőrön.

Használjunk mindig bőrünknek megfelelő napozótermékeket, és gondoskodjuk arcbőrünk védelméről is magasabb fényvédőfaktorú, kifejezetten az arcbőrre kifejlesztett termékekkel. Ma már számtalan ilyen termék van, választhatunk színtelen, tejesebb vagy krémes formulát, vagy akár koncentrálhatunk a mattító finisre vagy a kompaktpúder kiszerelésre is. Ha a kellemeset összekötnéd a hasznossal, találsz a piacon színezett, SPF50-es termékeket is, púdereket, alapozókat, BB szerű formulákat egyaránt.  A genetika, hormonok, gyógyszeres kezelések következtében kialakuló foltok esetében is fontos, hogy bőrünket óvjuk napvédőkkel is.

Számos olyan hatóanyag létezik, melyek a melanociták aktivitását szabályozzák. Ilyen a C-vitamin, különböző peptidek, az azelain sav vagy az arbutin vagy pl. a medveszőlőből készült kivonat. Ezeket az összetevőket szokták olyan anyagokkal is kombinálni a krémekben, melyek azt akadályozzák, hogy az esetleg mégis kialakult melanin a bőrfelszínre jusson (pl. niacinamide). 

Érdemes olyan arcápolási termékeket keresni, melyeket kifejezetten a hiperpigmentált bőr ápolására fejlesztettek ki, és ilyen hatóanyagokat tartalmaznak. Az alábbiakban a Bioderma Pigmentbio termékcsaládjáról lesz szó. 

Bemutatkozik a BIODERMA Pigmentbio termékcsaládja

A Pigmentbio bőrápoló termékcsaládot kifejezetten a pigmentációra hajlamos, érzékeny bőrűek számára fejlesztették ki. 

A Pigmentbio NIght Renewer egy olyan éjszakai ápoló, mely a melanintermelést csökkenti, ezáltal korlátozza a pigmentfoltok megjejelenését az arcon. A tartalmazott glabridinnek köszönhetően csökkenti a gyulladást,
a festékanyag termelését pedig az andrographolid és az azelainsav korlátozz. Az epidermactiv fokozza a sejtek megújulását azáltal, hogy eltávolítja a melaninnal töltött sejteket. A Pigmentbio Éjszakai regeneráló krémben található HEXAPEPTIDE-2 pedig - hab a tortán! - szabályozza a kollagéntermelést, ezáltal feszesebb arcbőrt eredményez. Érdemes a Pigmentbio C-Concentrate (lsd. alább) koncentrátummal  vagy párhuzamosan használni.bioderma-pigmentbio-hiperpigmentacio-ejszakai-krem.jpg

Én az éjszakai krémet a Pigmentbio Foaming Creammel kombinálom:  arcon használom az éjszakai krém felvitele előtt esténként. Ez egy olyan ragyogást fokozó és bőrmegújító tisztító, amit bátran használhatok akár az arcomon, de egyébknt a a 200 ml-es kiszerelésnek hála, zuhanyzáshoz is bevethetném. AHA-savakban és hámlasztó mikrogyöngyökben gazdag, ezért a finom hámlasztás miatt kisimítja, egységessé teszi a bőrfelszínt, használat után egyből érezhető, hogy tisztább és puha a bőr. Finoman illatos, szappant egyátalán nem tartalmaz, nem irritálja a bőrt. Lágyan habzó, krémes textúra jellemzi. bioderma-pigmentbio-hiperpigmentacio-foaming-cream.jpgArcmaszkként is tudod használni, ehhez heti 1-2 alkalommal kicsit vastagabb rétegben vidd fel a bőrödre, majd 5-10 perc elteltével most le. Fontos, hogy szemkörnyéken ne használd, tehát sminklemosáshoz válassz valamilyen más terméket.

Ahogy fentebb is írtam, gyantázás után is megjelenhet a hiperpigmentáció. Az érzékenyebb, sérülékeny területekre a Bioderma a Pigmentbio Sensitive Areas krémet ajánlja, napi egy-kétszer történő használatra. Alkalmazása közvetelnül szőrtelenítás után történjen a hónalj, nyak, comb, ágyék ill. a külső intim területeken, de használható térd- és könyökhajlatban is természetesen.

Olyan aktív összetevők szabadalmaztatott kombinációját tartalmaz, amelyek ismertek depigmentáló hatásukról: Andrografolid és Lizin-azelát. Ezek a hatóanyagok szabályozzák a hiperpigmentációt okozó biológiai mechanizmusokat az optimális világosítás és megelőzés érdekében.

Nappali krémként a Pigmentbio Daily Cream SPF50+ lesz a nyerő választás, hiszen SPF50-es fényvédőfaktorával nagyon magas fényvédelemben részesülhetsz. Ezt a krémet is használom, könnyen felszívódik, nagyon jó sminkalapként szolgál, és - tekintve, hogy most itthonról dolgozom - az egész napos arcápolást, fényvédelmet le is tudom ezzel a krémmel. Az külön öröm, hogy a nyáron héba-hóba kialakult foltok is szépen visszahalványodnak egy 3 hetes használat után (kombinálom a fent tárgyalt éjszakai krémmel és a habzó tisztítóval), bár az az igazság, hogy én tényleg mániákusan kentem fényvédőkkel nyáron az arcomat is, akár a kertben gyomláltam, akár a parton bóklásztam - szóval minimális idén a probléma. Nagyon jó kis pumpás kiszerelése van, úgyhogy egyetlen csepp sem fog a tubusban maradni, az biztos.bioderma-pigmentbio-hiperpigmentacio-szepsegblog-dailycare.jpgA krémben a C-és E-Vitamin az, ami  nagyban hozzájárul a foltok halványításához, ill. ezzel megakadályozza a korai bőröregedés látható jeleit. PP vitamin tartalma erősíti a barrier funkciót, hosszantartó hidratációt biztosít és serkenti a sejtregenerációt - nekem ez most megfelelőnek tűnik

A már kialakult pigmentfoltok halványításában a Pigmentbio C-Concentrate segít, mely tulajdonképpen egy intenzív C-vitaminos kezelést jelent. A gyulladáscsökkentő, festékenyag-termelést gátló és sejtmegújító hatóanyagok mellett peeling hatása és a C-, az E- és a PP-vitamin vegyüttes kombinációjának köszönhetően halványítja a  a pigmentfoltokat és ragyogóvá teszi a bőrt.  A magas AHA/BHA koncentráció miatt finoman hámlaszt, a tiszta, aktív C-vitaminnak  köszönhetően pedig  halványítja a pigmentfoltokat. Az antioxidáns tulajdonságú E-vitamin védelmet nyújt a korai bőröregedés látható jelei ellen. Folyékony és könnyű textúra, amely gyorsan beszvódik. 8 órán keresztüli hidratáltságot biztosít.bioderma-pigmentbio-hiperpigmentacio-szepsegblog.jpg

bioderma-pigmentbio-hiperpigmentacio-night-renewer-cream.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sheabouteverything.blog.hu/api/trackback/id/tr7616247168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


Címkék

#KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁS KUPONKÓDDAL (4) #skulladay (13) 4711 (1) abramovitch (1) aden (1) adora (1) Aëla Labbét (1) ajándékcsomag (2) akoma (1) albertooliveira (1) alexander mcqueen (2) aliceauaa (1) alison scarpulla (1) alkmie (1) állatvédelem (4) altnőder emese (1) anandam (1) andaluzina (2) andykehoe (1) angel muse (1) angerer (1) annabel de vetten (1) annie leibovitz (2) anny (2) answear (9) anton corbijn (1) apavita (1) apivita (6) arcápolás (10) architect (1) ariel (2) army (3) aromax (14) arpad slancik (1) arthur tress (1) astor (8) Astor (1) ásványbörze (2) avon (86) avoncollections (1) az év természetfotósa (2) babakészítés (4) balea (3) banksy (1) bariesun (1) barnys (2) bart hess (1) battila (1) bbkrem.hu (1) beautyofjoseon (1) benergo (1) ben hopper (1) Berlin (1) betty baker (1) between (1) biano (1) bibian blue (2) biobaza (3) bioderma (15) biooil (1) biopont (7) birimagdi (1) bíró roland (1) blackmilk (1) black nail cabaret (7) bnc (1) body shop (1) bombcosmetics (4) bonprix (1) bőrápolás (200) bottegaverde (2) bourjois (6) bükfürdő (1) by blondie (5) by emke (6) by esc (2) by haren kayez (1) by nina (19) by oriza (918) carine peynaud (1) carven (1) catrice (5) ccc (2) cerave (1) cetaphil (1) ceva (1) chanel (3) chefgomba (16) chen man (1) christophe kutner (1) cipoplaza (1) clarins (9) claudia schiffer (1) cnd (2) CND (3) codie young (1) concept art (2) coolvision (1) cos (1) cosibella (9) cosplay (9) cosrx (1) créemorganics (1) csepel (1) csomagolás (1) curaprox (1) danubiushotels (1) dan hillier (1) darkravenasylum (2) deichmann (1) dekor (2) del toro (1) demobaza (1) dermacol (1) dermalogica (1) dermedic (4) dewayne flowers (1) diamondfogfehérítés (1) dior (3) disturbia (7) divat (183) diy (27) dm (4) dofka zsuzsanna (1) dolce&gabbana (2) dollskill (1) doridea (3) douglas (10) drk (2) drkxcsepel (1) dropofnature (1) dr organic (8) dulux (2) egészség (5) ekcéma (1) ékszer (14) életmód (3) ellen rogers (1) emilythestrange (1) emporium (1) engelsrufer (1) English content (5) erborian (1) erevos aether (1) erica berkowitz (2) eric lacombe (1) essence (6) esteelauder (1) estelle thild (1) eszem (1) eszemiszom (64) evelinecosmetics (1) fa (1) fabio magalhaes (1) facosmetics (1) fandrpartner (1) fantich young (1) fashion (147) fashionwatch (4) fekete (50) feketezaj (2) felco (1) fenntarthatóság (1) fétis (2) FF (7) film (5) florasense (1) fogápolás (4) foreo (22) fosoo (1) fotográfia (96) frudia (1) Fuco Ueda (1) fumax (2) fürdőbomba (1) galliano (1) game of the thrones (2) garbage art (1) gardenexpo (1) gareth pugh (1) garnier (1) gaultier (1) gelareh (2) gervida (1) ginorossi (1) givenchy (1) Gregory Raymond Halili (1) guerlain (4) guy denning (1) gyerekrajz (1) gymbeam (2) gypsywarrior (1) h2x (1) haj (3) hajápolás (15) hakuchi (1) halloween (18) Hanne van der Woude (1) hashtag london (5) headandshoulders (2) hector rene (1) heidi klum (1) helia-d (2) hellosmoothie (1) hello kitty (1) heti etsy (8) himalaya (1) hímzés (5) Hirotoshi Ito (1) hm (13) hmbeauty (1) holikaholika (1) hush hush (4) iillat (1) ike (1) ikea (1) ilcsi (1) illóolaj (11) ilse moore (1) imageskincare (13) institutoespanol (1) interjú (15) isad (1) isadora (26) Ishibashi Yui (1) jacsó balázs (1) japán szekció (28) jar (1) jason freeny (1) játék (16) jimmy nelson (1) joe black (1) john kenn mortensen (1) joshua hoffine (1) Juha Arvid Helminen (1) julien martinez (1) kalis (1) kalligráfia (2) kamedis (2) karácsony (5) karbonoir (1) karcos (1) Katarzyna Konieczka (1) kate moss (1) katonadolog (8) KatVonD (4) katy perry (1) kazuhiro hori (1) kenzo (1) képzőművészet (102) kert (22) kézápolás (3) khamitova (1) kiállítás (31) kidexpo (1) killstar (5) klecksography (2) klekszográfia (1) kneipp (1) kollagén (1) koncept (1) kónyamelinda (1) könyvajánló (28) koreaiszépségápolás (3) körömfestés (12) koromgyerek (1) kreinbacher (1) kristenhair (2) kristmort (1) kris kuksi (1) lady gaga (5) LAGirl (1) lakasparfum (1) lakberendezés (17) lancaster (3) langhaarmadchen (1) last rites gallery (3) la beau macabre (1) lebanon hanover (1) lego (2) lenor (3) lepetitmarseillais (1) le beau macabre (4) liam sparkes (1) lierac (1) lillafufavi (1) lionel messi (1) lip service (1) loreal (2) lostandfound (5) louise thomas (1) lovecraft (1) lucja lange (2) luke chueh (1) lush (62) MAC (34) macabre gadgets (1) madárhatározó (1) madeline pool (1) magyarmadártaniegyesület (1) magyar méz manufaktúra (2) mahlimae (1) make (1) make up (79) malgorzata dudek (1) mango (1) manicpanic (2) manna (5) Marcin Tyszka (2) marionnaud (8) márkusdóra (1) mars (1) maszk (1) maurizio di iorio (1) mavex (1) maxfactor (7) maybelline (1) mccormack (1) medicine (2) messelia (1) méz (3) michael hutter (1) mikrobiom (1) mimö (1) miss sporty (2) mixa (1) mondocon (7) monstror (1) moschino (1) mr finch (1) mugler (1) myrna moonstruck (1) nagash (3) nailympia (1) napozás (13) narcisorodriguez (1) natúrkozmetikum (7) naturol (1) neogence (1) nespresso (15) nestlé (1) neutrogena (2) new yorker (3) nick cave (2) nina röder (1) nine inch nails (1) nivea (1) noahscalin (2) notino (7) novák tünde (5) nubu (1) nuit (3) nuxe (4) nyereményjáték (4) Oleg Oprisco (1) olvass! (30) opi (1) organicforce (1) oriflame (1) ORMEDIC (1) palmers (1) palmolive (1) pandanutrition (1) parfüm (31) parkkiadó (1) paul booth (1) paweltotoroadamiec (1) pedigree (4) Pentti Sammallahti (1) petmedbydrkelen (1) philip riches (1) phyto (1) pibu (1) pigmentfoltok (1) pipere gönc (654) police (2) polifarbe (2) procter&gamble (10) program (1) prom (2) promóció (308) pszichológia (4) queenofdarkness (2) recept (23) redchocholate (1) revalid (1) revitalash (1) revolution (1) revox (3) revox plex (1) revuele (1) rimmel (7) rimmel neffati (1) rodarte (1) rod luff (1) rossetti (3) rossmann (3) rowenta (1) royalclinics (10) s.oliver (1) sajtóközlemény (1) sally hansen (8) sándor nagy tünde (1) sandro miller (1) sanne de wilde (1) sante (1) santiago caruso (1) sarah wright (1) schüssler (1) secretkey (1) semmi különös (83) seth casteel (2) shea (1) shigeru joshida (1) shiseido (6) simon zsófi (1) sisley (1) sistersoftheblackmoon (1) skagen (1) skechers (1) skintra (3) skulladay (5) smink (14) sonya flu (1) sothys (2) sovrin (1) stacey baker (1) stargazer (1) star wars (6) steven klein (1) stop ttip (1) street art (4) street commando (1) szappanvarazs (1) szemkörnyékápolás (3) szépségápolás (13) szobrászat (1) szuharevszki (1) szürrealizmus (1) takácsmáté (1) tangleteezer (1) természet (1) természetfotó (2) terredhermes (1) teszt (27) tetoválás (15) thesolution (1) the filigree (1) thisisredy (1) thomasdevaux (1) thombrowne (2) tom ford (1) torvenius (1) trendhim (1) trndprojekt (1) uriage (8) utazás (2) vagheggi (2) valentino (1) Valeria Chorozidi (2) varga herbal (1) veet (1) vegán (1) verawang (1) veres máté (1) versace (1) vinylux (1) virágbéke (3) vizuál&kult (10) vizuál kult (281) walter schels (1) wang (1) waso (1) wave gothic treffen (1) webshop (10) weleda (4) witkin (1) womensecret (1) worldpressphoto (3) yamato (2) yamuna (12) yaya (1) yogitea (1) yonipanties (1) yvesrocher (7) zadig (1) zadig&voltaire (1) zara (1) zawadzki (1) zene (20) zenzero (2) ziaja (5) ZO® SKIN HEALTH (1)

Külső feed

Houston we have a problem

süti beállítások módosítása