sheabouteverything

† főleg, ami fekete †

Az új Ariel AllIn1 Purezyme technológiáját vlogger tesztelte - videó!

ariel-allin1-mosokapszula-eletmod-purezyme.jpg

A jól látható foltokat könnyen észrevesszük, de a ruhákon lévő szennyeződések 70%-a szemmel nem látható. Tudományos vlogger tesztelte az új Ariel AllIn1 mosókapszulák Purezyme technológiáját. Meg én.

 Ezeket a bőrünkről lehámló hámsejtek, a faggyútermelés, az izzadtság okozzák, amelyeknek egy része az ágyneműn és a ruháinkon végzi. Az így képződött szennyeződés nem megfelelő tisztítás mellett egy idő után ragacsossá válik, felhalmozódhat, így még több szennyeződést vonz magához, ami a textil elsárgulásához vezet. Az Ariel által szabadalmaztatott egyedülálló Purezyme™ technológia eltávolítja még a láthatatlan foltokat és szennyeződéseket is, mosóerejével higiénikus és mély tisztaságot biztosít.

A Procter&Gamble legutóbbi hazai felmérése[1] alapján a fogyasztók több mint négyötöde (85%) tisztában van azzal, hogy lehetnek láthatatlan szennyeződések a ruhaneműn, és meglepően sokan (68%) vélik úgy, hogy ezek kellemetlen szagot okoznak, ugyanakkor azt sokan mégsem tudják, mi okozza ezeket a kellemetlen szennyeződéseket.

 

A láthatatlan szennyeződések többé nem léteznek

 

Ruháink szennyeződésének 30 százaléka külső környezettől származik, mint pl. a légszennyezés vagy ételfoltok, 70 százaléka viszont a testünk által termelt szennyeződés. Bőrünk az elhalt sejtektől folyamatos hámlással szabadul meg. Óránként legalább hatszázezer parányi hámdarabka hámlik le rólunk, ami évente mintegy 0,7 kilogramm súlyt tesz ki. Ez felelős a háztartásban felgyülemlő por nyolcvan százalékáért is. [2]

Emellett egy ember átlagosan napi egy liter izzadságot és egyéb testnedvet termel. Ha nem távolítjuk el hatékonyan az ilyen szennyeződéseket mosás során, idővel felhalmozódnak, kellemetlen szagokat vagy a szövetek elszíneződését okozzák.

A fehér ruhák hónalj körüli sárga foltjai tipikusan az ilyen jellegű – először még szabad szemmel nem látható –, testről származó szennyeződések felhalmozódásának eredményeként alakulnak ki.

A fogyasztói felmérés szerint a válaszadók jelentős része (84%) számára ezek a legnehezebben eltávolítható foltok, és a kérdőívet kitöltőknek a fele meg is válik a megsárgult hónaljú ruhaneműjétől.

„Hová tűntek a foltok a zoknimról?”

 

Az új Purezyme™ technológia mögötti tudomány hátterébe avat be minket Zsiros László Róbert, PhD, a Szertár projekt házigazdája, youtuber, podcaster, edutainer legfrissebb oktatóvideójában. 

A Szertár – Belépő az ismeretlenbe, egy kísérletező műhely és közösség. Nem csak tudományos jelenségekkel kísérletezik, hanem azzal is, hogy milyen módszerekkel lehet a természettudományos, műszaki és matematikai világ bonyolult és nehezen érthető rendszeréből az érdekes vonatkozásokat kiszűrni és minél szélesebb közönség számára elérhetővé tenni. A tesztre felkért Zsiros László Róbert a videóban azt is bemutatja, hogy mi a fejlesztés alapja, hogyan tesztelték, és miben hoz újat a Purezyme™ technológia.

„A jól megtervezett, megfontolt, precíz néha monoton alapkutatások és a váratlan felfedezések együtthatásai ugyanúgy részei a felfedezés folyamatának. Ha a brit kutatók nem morfondíroztak volna azon, hogy vajon hogyan választják le magukat a tengeri algák felszínén élő baktériumok…akkor most nem lenne tiszta zoknim.” – avat be minket Zsiros László Róbert a videójában.

Én is beraktam egy mosást vele bár videót nem készítettem e-nemes folyamatról, elmondhatom, hogy tiszták és nagyon illatosak, puhák lettek a ruháink. Ahogy kell.

Ariel Allin1 PODS Purezyme technológia = viszlát láthatatlan szennyeződések!

 

Az új Purezyme technológia a megfelelő időben szabadítja fel az Ariel Allin1 PODS kapszula összetevőit, a szövet mélyére hatol, és feloldja a ruhában maradt izzadtságot, hámsejteket vagy faggyút, így rendszeres használatával megelőzhető a láthatatlan szennyeződések felhalmozódása, és biztosítható a napjainkban egyre fontosabb higiénikus tisztaság. A kapszula mosóerejével higiénikus és mély tisztaságot biztosít.

  • Az Allin1 formula azt jelenti, hogy egy kapszula elegendő az alapos tisztításához azáltal, hogy a kapszula összetevőit a mosási ciklus megfelelő idejében engedi ki.
  • Szabadalmaztatott Purezyme™ technológia: a speciális enzimnek köszönhetően hatékonyan távolítja el a szennyező anyagok felhalmozódásából eredő láthatatlan szennyeződéseket.
  • Jobb a környezet számára: Az Allin1 mosókapszulák 30 fokon is működnek, így pénzt és energiát takaríthatunk meg.

 Ha szeretnél többet megtudni a helyes és hatékony mosásról, látogass el a https://www.everydayme.hu/markak/ariel#tips oldalra!

 [1]                     A Procter&Gamble magyarországi felmérése, 2020. augusztus, 600 fő
[2]                     https://ng.24.hu/tudomany/2009/05/12/hatar_a_belso_es_a_kulvilag_kozott_a_bor/

 

 

packshot.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://sheabouteverything.blog.hu/api/trackback/id/tr1516424012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


Címkék

#KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁS KUPONKÓDDAL (4) #skulladay (13) 4711 (1) abramovitch (1) AcquadiParma (1) aden (1) adora (1) Aëla Labbét (1) ajándékcsomag (2) akné (1) akoma (1) albertooliveira (1) alexander mcqueen (2) aliceauaa (1) alison scarpulla (1) alkmie (1) állatvédelem (4) altnőder emese (1) always (1) anandam (1) andaluzina (2) andykehoe (1) angel muse (1) angerer (1) annabel de vetten (1) annie leibovitz (2) anny (2) answear (9) anton corbijn (1) apavita (1) apivita (9) apivita mini bees (1) arcápolás (11) architect (1) argirelin (1) ariel (3) armani (1) army (3) aromax (14) arpad slancik (1) arthur tress (1) astor (8) Astor (1) ásványbörze (2) avon (93) avoncollections (1) az év természetfotósa (2) babakészítés (4) balea (3) banksy (1) bariesun (1) barnys (2) bart hess (1) battila (1) bbkrem.hu (1) beautyofjoseon (1) beetlejuice (1) benergo (1) ben hopper (1) Berlin (1) betty baker (1) between (1) biano (1) bibian blue (2) biobaza (3) bioderma (15) biooil (1) biopont (7) birimagdi (1) bíró roland (1) blackmilk (1) black nail cabaret (7) bnc (1) body shop (1) bombcosmetics (4) bonprix (1) bőrápolás (218) botox (1) bottegaverde (2) bourjois (6) bridgertone (1) bükfürdő (1) by blondie (5) by emke (6) by esc (2) by haren kayez (1) by nina (19) by oriza (918) carine peynaud (1) carven (1) catrice (5) cbd (1) ccc (2) cerave (1) cetaphil (1) ceva (1) chanel (3) chefgomba (16) chen man (1) christophe kutner (1) cipoplaza (1) clarins (9) claudia schiffer (1) CND (3) cnd (2) codie young (1) concept art (2) coolvision (1) corvina (1) cos (1) cosibella (9) cosplay (9) cosrx (1) créemorganics (1) csepel (1) csomagolás (1) curaprox (1) danubiushotels (1) dan hillier (1) darkravenasylum (2) deichmann (1) dekor (2) del toro (1) demobaza (1) dermacol (1) dermalogica (1) dermedic (4) dewayne flowers (1) diamondfogfehérítés (1) dior (3) disturbia (7) divat (184) diy (27) dm (4) dofka zsuzsanna (1) dolce&gabbana (2) dollskill (1) doridea (3) douglas (10) drk (2) drkxcsepel (1) dropofnature (1) dr organic (8) dulux (2) egészség (8) ekcéma (2) ékszer (14) életmód (4) ellen rogers (1) emilythestrange (1) emporium (1) engelsrufer (1) English content (5) erborian (1) erevos aether (1) erica berkowitz (2) eric lacombe (1) essence (6) esteelauder (1) estelle thild (1) eszem (1) eszemiszom (66) evelinecosmetics (1) fa (1) fabio magalhaes (1) facosmetics (1) fandrpartner (1) fantich young (1) fashion (147) fashionwatch (4) fekete (50) feketezaj (2) felco (1) fenntarthatóság (2) fényvédelem (2) férfi bőrápolás (1) fesztivál (1) fétis (2) FF (7) film (5) florasense (1) fogápolás (5) foreo (22) fosoo (1) fotográfia (96) frudia (1) Fuco Ueda (1) fumax (2) fürdőbomba (2) galliano (1) game of the thrones (2) garbage art (1) gardenexpo (1) gareth pugh (1) garnier (1) gaultier (1) gelareh (2) gervida (1) ginorossi (1) givenchy (1) Gregory Raymond Halili (1) guerlain (4) guy denning (1) gyerekrajz (1) gymbeam (2) gypsywarrior (1) h2x (1) haj (4) hajápolás (16) hakuchi (1) halloween (18) Hanne van der Woude (1) hashtag london (5) headandshoulders (2) hector rene (1) heidi klum (1) helia-d (2) hellosmoothie (1) hello kitty (1) heti etsy (8) himalaya (1) hímzés (5) Hirotoshi Ito (1) hm (13) hmbeauty (1) holikaholika (1) hush hush (5) iillat (1) ike (1) ikea (1) ilcsi (1) illóolaj (11) ilse moore (1) imageskincare (14) institutoespanol (1) interjú (15) isad (1) isadora (26) Ishibashi Yui (1) jacsó balázs (1) japán szekció (28) jar (1) jason freeny (1) játék (16) jimjams (1) jimmy nelson (1) joe black (1) john kenn mortensen (1) joshua hoffine (1) Juha Arvid Helminen (1) julien martinez (1) kalis (1) kalligráfia (2) kamedis (2) karácsony (9) karbonoir (1) karcos (1) Katarzyna Konieczka (1) kate moss (1) katonadolog (8) KatVonD (4) katy perry (1) kazuhiro hori (1) kenzo (1) képzőművészet (102) kert (24) kevecosmetics (16) kézápolás (3) khamitova (1) kiállítás (31) kidexpo (1) killstar (5) klecksography (2) klekszográfia (1) kneipp (1) kollagén (2) koncept (1) kónyamelinda (1) könyvajánló (29) koreaiszépségápolás (3) körömfestés (12) koromgyerek (1) kreinbacher (1) kristenhair (2) kristmort (1) kris kuksi (1) lábápolás (2) lady gaga (5) LAGirl (1) lakasparfum (1) lakberendezés (17) lancaster (3) langhaarmadchen (1) last rites gallery (3) la beau macabre (1) lebanon hanover (1) lego (2) lenor (4) lepetitmarseillais (1) le beau macabre (4) liam sparkes (1) lierac (1) lillafufavi (1) lionel messi (1) lip service (1) listerine (1) loreal (2) lostandfound (5) louise thomas (1) lovecraft (1) lucja lange (2) luke chueh (1) lush (66) MAC (34) macabre gadgets (1) madárhatározó (1) madeline pool (1) magyarmadártaniegyesület (1) magyar méz manufaktúra (2) mahlimae (1) make (1) make up (79) malgorzata dudek (1) mango (1) manicpanic (2) manna (5) Marcin Tyszka (2) marionnaud (8) márkusdóra (1) mars (2) maszk (1) maurizio di iorio (1) mavex (1) maxfactor (7) maybelline (1) mccormack (1) medicine (2) menstruáció (1) messelia (1) méz (3) michaelkors (1) michael hutter (1) mikrobiom (1) mimö (1) minecraft (1) miss sporty (2) mixa (1) mondocon (7) monstror (1) moschino (1) mr finch (1) mugler (1) myrna moonstruck (1) nagash (3) nailympia (1) napozás (18) napvédelem (2) narcisorodriguez (1) natúrkozmetikum (7) naturol (1) neogence (1) nespresso (15) nestlé (1) neutrogena (2) new yorker (3) nick cave (2) nina röder (1) nine inch nails (1) nivea (1) noahscalin (2) notino (7) novák tünde (5) nubu (1) nuit (3) nuxe (4) nyár (1) nyereményjáték (4) oldspice (1) Oleg Oprisco (1) olvass! (31) opi (1) organicforce (1) oriflame (1) ORMEDIC (1) palmers (1) palmolive (1) pandanutrition (1) parfüm (38) parkkiadó (1) pattanás (1) paul booth (1) paweltotoroadamiec (1) pedigree (4) Pentti Sammallahti (1) perwoll (1) petmedbydrkelen (1) philip riches (1) phyto (1) pibu (1) pigmentfoltok (1) pipere gönc (700) police (2) polifarbe (2) primacbd (1) procter&gamble (13) program (1) prom (2) promóció (351) pszichológia (4) queenofdarkness (2) recept (23) redchocholate (1) revalid (2) revitalash (1) revolution (1) revox (3) revox plex (1) revuele (1) richardquinn (1) rimmel (7) rimmel neffati (1) rodarte (1) rod luff (1) rossetti (3) rossmann (3) rowenta (1) royalclinics (10) s.oliver (1) sajtóközlemény (1) sally hansen (8) sándor nagy tünde (1) sandro miller (1) sanne de wilde (1) sante (1) santiago caruso (1) sarah wright (1) schüssler (1) secretkey (1) semmi különös (84) seth casteel (2) shea (1) shigeru joshida (1) shiseido (6) simon zsófi (1) sisley (1) sistersoftheblackmoon (1) skagen (1) skechers (1) skintra (3) skulladay (5) smink (16) sonya flu (1) sothys (2) sovrin (1) stacey baker (1) stargazer (1) star wars (6) steven klein (1) stop ttip (1) street art (4) street commando (1) szappanvarazs (1) szemkörnyékápolás (3) szépségápolás (14) szobrászat (1) szuharevszki (1) szürrealizmus (1) takácsmáté (1) tangleteezer (1) természet (2) természetfotó (2) terredhermes (1) teszt (28) tetoválás (15) thesolution (1) the filigree (1) thisisredy (1) thomasdevaux (1) thombrowne (2) tinédzserkor (1) tom ford (1) torvenius (1) trendhim (1) trndprojekt (1) uriage (9) utazás (2) vagheggi (2) valentino (1) Valeria Chorozidi (2) varga herbal (1) veet (1) vegán (1) verawang (1) veres máté (1) versace (1) vinylux (1) virágbéke (3) vizuál&kult (10) vizuál kult (281) walter schels (1) wang (1) waso (1) wave gothic treffen (1) webshop (10) weleda (4) witkin (1) womensecret (1) worldpressphoto (3) yamato (2) yamuna (12) yaya (1) yogitea (1) yonipanties (1) yvesrocher (10) zadig (1) zadig&voltaire (1) zara (1) zawadzki (1) zene (20) zenzero (2) ziaja (5) zólyomizsolt (1) ZO® SKIN HEALTH (1)

Külső feed

Houston we have a problem

süti beállítások módosítása