sheabouteverything

† főleg, ami fekete †

Svédországban, Chilében és Németországban a legkönnyebb ma szülőnek lenni

Minden második magyar anyának és apának lelkiismeret-furdalása van, amiért nem elég jó szülőimages_8.jpg

A kisgyermekes szülők világszerte nagy tehernek érzik, hogy megfeleljenek az elvárásoknak, és bizonytalanok abban, hogy elég felkészültek-e az anyaságra, illetve az apaságra – világított rá a Nestlé megbízásából készített globális, reprezentatív Parenting Index kutatás, amely a modern gyereknevelés kihívásait vizsgálta. A friss szülők harmada egyedül érzi magát a szülés utáni hónapokban, és arra vágyik, hogy nyíltan és őszintén beszélhessen a problémáiról.  

Svédországban, Németországban és Chilében a legkönnyebb ma szülőnek lenni – mutatott rá a Nestlé megbízásából készített reprezentatív Parenting Index felmérés, amely a világon elsőként vizsgálta azokat a környezeti, társadalmi és gazdasági tényezőket, amelyek megnehezítik, vagy éppen segítik a gyereknevelést. A globális kutatásban 16 országból összesen 8000 anya és apa vett részt, akik 0-12 hónapos korú gyermekeket nevelnek. A rangsort 11 szempont alapján állították össze, amelyek között szerepelt például a megfelelni vágyás, az anyagi biztonság, a munkáltatói támogatás, a baba természete és a szociális juttatások. A vizsgált tényezők nemcsak az országok közti különbségekre mutattak rá, hanem arra is, hogy a megfelelési kényszer világszerte nagy nyomásként nehezedik a szülőkre - még a legmagasabb pontszámmal rendelkező Svédországban is.

A megkérdezettek szerint a külső és belső nyomás a legnagyobb kihívás a modern gyereknevelésben. A megkérdezettek 51%-át nyomasztja, hogy mások mindent jobban tudnak náluk, amihez a közösségi média is hozzájárul. A szülők harmada úgy érzi, hogy nincs felkészülve az anyaság vagy apaság nyers valóságára, a válaszadók 53%-ának pedig több kompromisszumot kellett kötnie gyermeke születése után, mint amire fel volt készülve. A szülés utáni hónapokban 32%-uk egyedül érezte magát, annak ellenére is, hogy a digitális eszközök már rengeteg kapcsolódási lehetőséget kínálnak. A megkérdezettek 45%-a pedig folyamatos bűntudattal küzd, mert nem érzi magát elég jó szülőnek. Igaz, ezen némileg enyhített a COVID19-járvány: ennek hatására sokan több támogatásról és elfogadásról számoltak be a környezetükben. 

A magyarok is magas elvárásokkal küzdenek

A Parenting Index kiegészítéseként a Nestlé Hungária egy külön kutatásban arra kérte a magyar szülőket[1], hogy egy 1-től 7-ig terjedő skálán értékeljék a gyereknevelés kihívásait. Ezek alapján a válaszadók közel fele gondolja úgy, hogy anyának vagy apának lenni nehezebb, mint amire számítottak. Kétharmaduk szerint nagy nyomás nehezedik az anyákra, hogy megfelelően táplálják gyermeküket, 56%-uknak pedig sokszor van lelkiismeret-furdalása, amiért nem elég jó szülő.

Bár a gyereknevelés egy rendkívül felelősségteljes feladat, szülőként mégsem szabadna túl szigorúnak lennünk magunkhoz. Fontos, hogy legalább annyira figyeljünk oda saját testi-lelki jólétünkre, mint a babáéra, hiszen akkor tudjuk a legtöbbet nyújtani számukra, ha mi is kiegyensúlyozottak vagyunk. Gyermekünk egészséges fejlődése szempontjából rengeteget számít, ha elég időt szánunk saját feltöltődésünkre. Ne akarjunk megfelelni a közösségi média hamis valóságának, és felejtsük el, hogy tökéletes szülőnek kell lenni: bőven elég, ha elég jó szülők vagyunk” – tanácsolja Hérák Anita védőnő.

Az anyák és apák harmada úgy érzi, hogy nem beszélhet őszintén a gyerekneveléssel kapcsolatos problémáiról és a kétségeiről, mert egy szülőtől mindenki azt várja, hogy boldog legyen. Nekik különösen sokat jelentene, ha többet és nyíltabban beszélhetnének az újdonsült szereppel járó nehézségekről: ezzel az állítással az összes megkérdezett 76%-a egyetértett. A válaszadók leggyakrabban édesanyjukhoz, anyósukhoz, illetve a védőnőhöz fordulnak tanácsért és támogatásért, de hasznos segítséget nyújthatnak a gyerekneveléssel kapcsolatos blogok, fórumok, weboldalak is.

„Egy kisbaba érkezésével család is születik. Tudjuk, hogy minden ezzel járó öröm ellenére szülőnek lenni nem könnyű. Hiszünk benne, hogy minden szülőt támogatnunk kell és tiszteletben kell tartanunk azokat a döntéseiket, amiket a baba születését követő első 1000 napban hoznak. A Parenting Index egy fontos első lépés a szülővé válás komplexitásának megértésében. Mi egyedül nem tudunk mérhető változásokat létrehozni, ezért is fontos, hogy együttműködjünk minden olyan szereplővel, aki nyitott a párbeszédre és változást akar elérni. Hogy együtt, közösen egészségesebb, boldogabb generációkat neveljünk” - mondta Evetovits Iván, a Nestlé Infant üzletágának vezetője.

[1] 2021. január 15-31. között 4306 fő bevonásával végzett kutatás

A bejegyzés trackback címe:

https://sheabouteverything.blog.hu/api/trackback/id/tr6516439192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


Címkék

#KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁS KUPONKÓDDAL (4) #skulladay (13) 4711 (1) abramovitch (1) AcquadiParma (1) aden (1) adora (1) Aëla Labbét (1) ajándékcsomag (2) akné (1) akoma (1) albertooliveira (1) alexander mcqueen (2) aliceauaa (1) alison scarpulla (1) alkmie (1) állatvédelem (4) altnőder emese (1) always (1) anandam (1) andaluzina (2) andykehoe (1) angel muse (1) angerer (1) annabel de vetten (1) annie leibovitz (2) anny (2) answear (9) anton corbijn (1) apavita (1) apivita (9) apivita mini bees (1) arcápolás (11) architect (1) argirelin (1) ariel (3) armani (1) army (3) aromax (14) arpad slancik (1) arthur tress (1) astor (8) Astor (1) ásványbörze (2) avon (92) avoncollections (1) az év természetfotósa (2) babakészítés (4) balea (3) banksy (1) bariesun (1) barnys (2) bart hess (1) battila (1) bbkrem.hu (1) beautyofjoseon (1) beetlejuice (1) benergo (1) ben hopper (1) Berlin (1) betty baker (1) between (1) biano (1) bibian blue (2) biobaza (3) bioderma (15) biooil (1) biopont (7) birimagdi (1) bíró roland (1) blackmilk (1) black nail cabaret (7) bnc (1) body shop (1) bombcosmetics (4) bonprix (1) bőrápolás (218) botox (1) bottegaverde (2) bourjois (6) bridgertone (1) bükfürdő (1) by blondie (5) by emke (6) by esc (2) by haren kayez (1) by nina (19) by oriza (918) carine peynaud (1) carven (1) catrice (5) cbd (1) ccc (2) cerave (1) cetaphil (1) ceva (1) chanel (3) chefgomba (16) chen man (1) christophe kutner (1) cipoplaza (1) clarins (9) claudia schiffer (1) CND (3) cnd (2) codie young (1) concept art (2) coolvision (1) corvina (1) cos (1) cosibella (9) cosplay (9) cosrx (1) créemorganics (1) csepel (1) csomagolás (1) curaprox (1) danubiushotels (1) dan hillier (1) darkravenasylum (2) deichmann (1) dekor (2) del toro (1) demobaza (1) dermacol (1) dermalogica (1) dermedic (4) dewayne flowers (1) diamondfogfehérítés (1) dior (3) disturbia (7) divat (184) diy (27) dm (4) dofka zsuzsanna (1) dolce&gabbana (2) dollskill (1) doridea (3) douglas (10) drk (2) drkxcsepel (1) dropofnature (1) dr organic (8) dulux (2) egészség (8) ekcéma (2) ékszer (14) életmód (4) ellen rogers (1) emilythestrange (1) emporium (1) engelsrufer (1) English content (5) erborian (1) erevos aether (1) erica berkowitz (2) eric lacombe (1) essence (6) esteelauder (1) estelle thild (1) eszem (1) eszemiszom (66) evelinecosmetics (1) fa (1) fabio magalhaes (1) facosmetics (1) fandrpartner (1) fantich young (1) fashion (147) fashionwatch (4) fekete (50) feketezaj (2) felco (1) fenntarthatóság (2) fényvédelem (2) férfi bőrápolás (1) fesztivál (1) fétis (2) FF (7) film (5) florasense (1) fogápolás (5) foreo (22) fosoo (1) fotográfia (96) frudia (1) Fuco Ueda (1) fumax (2) fürdőbomba (2) galliano (1) game of the thrones (2) garbage art (1) gardenexpo (1) gareth pugh (1) garnier (1) gaultier (1) gelareh (2) gervida (1) ginorossi (1) givenchy (1) Gregory Raymond Halili (1) guerlain (4) guy denning (1) gyerekrajz (1) gymbeam (2) gypsywarrior (1) h2x (1) haj (4) hajápolás (16) hakuchi (1) halloween (18) Hanne van der Woude (1) hashtag london (5) headandshoulders (2) hector rene (1) heidi klum (1) helia-d (2) hellosmoothie (1) hello kitty (1) heti etsy (8) himalaya (1) hímzés (5) Hirotoshi Ito (1) hm (13) hmbeauty (1) holikaholika (1) hush hush (5) iillat (1) ike (1) ikea (1) ilcsi (1) illóolaj (11) ilse moore (1) imageskincare (14) institutoespanol (1) interjú (15) isad (1) isadora (26) Ishibashi Yui (1) jacsó balázs (1) japán szekció (28) jar (1) jason freeny (1) játék (16) jimjams (1) jimmy nelson (1) joe black (1) john kenn mortensen (1) joshua hoffine (1) Juha Arvid Helminen (1) julien martinez (1) kalis (1) kalligráfia (2) kamedis (2) karácsony (8) karbonoir (1) karcos (1) Katarzyna Konieczka (1) kate moss (1) katonadolog (8) KatVonD (4) katy perry (1) kazuhiro hori (1) kenzo (1) képzőművészet (102) kert (24) kevecosmetics (16) kézápolás (3) khamitova (1) kiállítás (31) kidexpo (1) killstar (5) klecksography (2) klekszográfia (1) kneipp (1) kollagén (2) koncept (1) kónyamelinda (1) könyvajánló (29) koreaiszépségápolás (3) körömfestés (12) koromgyerek (1) kreinbacher (1) kristenhair (2) kristmort (1) kris kuksi (1) lábápolás (2) lady gaga (5) LAGirl (1) lakasparfum (1) lakberendezés (17) lancaster (3) langhaarmadchen (1) last rites gallery (3) la beau macabre (1) lebanon hanover (1) lego (2) lenor (4) lepetitmarseillais (1) le beau macabre (4) liam sparkes (1) lierac (1) lillafufavi (1) lionel messi (1) lip service (1) listerine (1) loreal (2) lostandfound (5) louise thomas (1) lovecraft (1) lucja lange (2) luke chueh (1) lush (66) MAC (34) macabre gadgets (1) madárhatározó (1) madeline pool (1) magyarmadártaniegyesület (1) magyar méz manufaktúra (2) mahlimae (1) make (1) make up (79) malgorzata dudek (1) mango (1) manicpanic (2) manna (5) Marcin Tyszka (2) marionnaud (8) márkusdóra (1) mars (2) maszk (1) maurizio di iorio (1) mavex (1) maxfactor (7) maybelline (1) mccormack (1) medicine (2) menstruáció (1) messelia (1) méz (3) michaelkors (1) michael hutter (1) mikrobiom (1) mimö (1) minecraft (1) miss sporty (2) mixa (1) mondocon (7) monstror (1) moschino (1) mr finch (1) mugler (1) myrna moonstruck (1) nagash (3) nailympia (1) napozás (18) napvédelem (2) narcisorodriguez (1) natúrkozmetikum (7) naturol (1) neogence (1) nespresso (15) nestlé (1) neutrogena (2) new yorker (3) nick cave (2) nina röder (1) nine inch nails (1) nivea (1) noahscalin (2) notino (7) novák tünde (5) nubu (1) nuit (3) nuxe (4) nyár (1) nyereményjáték (4) oldspice (1) Oleg Oprisco (1) olvass! (31) opi (1) organicforce (1) oriflame (1) ORMEDIC (1) palmers (1) palmolive (1) pandanutrition (1) parfüm (38) parkkiadó (1) pattanás (1) paul booth (1) paweltotoroadamiec (1) pedigree (4) Pentti Sammallahti (1) perwoll (1) petmedbydrkelen (1) philip riches (1) phyto (1) pibu (1) pigmentfoltok (1) pipere gönc (699) police (2) polifarbe (2) primacbd (1) procter&gamble (13) program (1) prom (2) promóció (350) pszichológia (4) queenofdarkness (2) recept (23) redchocholate (1) revalid (2) revitalash (1) revolution (1) revox (3) revox plex (1) revuele (1) richardquinn (1) rimmel (7) rimmel neffati (1) rodarte (1) rod luff (1) rossetti (3) rossmann (3) rowenta (1) royalclinics (10) s.oliver (1) sajtóközlemény (1) sally hansen (8) sándor nagy tünde (1) sandro miller (1) sanne de wilde (1) sante (1) santiago caruso (1) sarah wright (1) schüssler (1) secretkey (1) semmi különös (84) seth casteel (2) shea (1) shigeru joshida (1) shiseido (6) simon zsófi (1) sisley (1) sistersoftheblackmoon (1) skagen (1) skechers (1) skintra (3) skulladay (5) smink (15) sonya flu (1) sothys (2) sovrin (1) stacey baker (1) stargazer (1) star wars (6) steven klein (1) stop ttip (1) street art (4) street commando (1) szappanvarazs (1) szemkörnyékápolás (3) szépségápolás (14) szobrászat (1) szuharevszki (1) szürrealizmus (1) takácsmáté (1) tangleteezer (1) természet (2) természetfotó (2) terredhermes (1) teszt (28) tetoválás (15) thesolution (1) the filigree (1) thisisredy (1) thomasdevaux (1) thombrowne (2) tinédzserkor (1) tom ford (1) torvenius (1) trendhim (1) trndprojekt (1) uriage (9) utazás (2) vagheggi (2) valentino (1) Valeria Chorozidi (2) varga herbal (1) veet (1) vegán (1) verawang (1) veres máté (1) versace (1) vinylux (1) virágbéke (3) vizuál&kult (10) vizuál kult (281) walter schels (1) wang (1) waso (1) wave gothic treffen (1) webshop (10) weleda (4) witkin (1) womensecret (1) worldpressphoto (3) yamato (2) yamuna (12) yaya (1) yogitea (1) yonipanties (1) yvesrocher (10) zadig (1) zadig&voltaire (1) zara (1) zawadzki (1) zene (20) zenzero (2) ziaja (5) zólyomizsolt (1) ZO® SKIN HEALTH (1)

Külső feed

Houston we have a problem

süti beállítások módosítása