sheabouteverything

† főleg, ami fekete †

Viszlát, mitesszerek!

Az év végi nagy családi vacsorák és a zsíros fogások után sokak arcbőrén jelennek meg a mitesszerek. A mitesszerek rendkívül látványos és felettébb zavaró jelenségek - lássuk, hogyan szabadulhatunk meg tőlük!uriage-hyesac-szepsegblog-borapolas-3.jpg

FOKOZOTT FAGGYÚTERMELÉS + ELHALT HÁMSEJTEK

A mitesszerek kialakulásának két fő oka lehet, egyrészt, hogy túlzottan sok faggyút termel a bőr, a másik, hogy az elhalt hámsejtek nem távoznak megfelelően a bőr felszínéről, emiatt a eltömítik a pórusokat (ez a komedó). Az idő múlásával pedig oxitálódnak, és be is feketednek, hogy méginkább szembetűnők legyenek a környezeted számára is.

Fentiekből következik, hogy ha a kiváltó okokat szeretnéd megszüntetni, egyrészt a hámlasztással, radírozással kell foglalkozz, másrészt pedig a bőröd faggyútermelését kell helyrerántani, azaz egyensúlyba hozni. 

Nagyon sok bőrápolási márkának külön termékcsaládja van az ilyen jellegű bőrproblémákra, de általánosságban elmondható, hogy érdemes a niacinamidot és a gyengéden hámlasztó szalicilsav (BHA) párosát keresni. 

A ZSÍROS, MITTESZERES BŐR ÁTFOGÓ KEZELÉSE

A zsíros, mitesszeres, aknéra hajlamos arcbőr átfogó kezelésére és napi ápolására ajánlom az Uriage Hyséac Bőrmegújító Szérumot. 3 Uriage szabadalom (Liquorice Sebo-reducing, MPA-Regul és TLR2-Regul) összetett hatásával gyorsan csökkenti a mitesszerek, pattanások és zsírosan fénylő bőr tüneteit, és gátolja azok visszatérését.

Aktív összetevői gátolják a gyulladt pattanásokat okozó P. acnes-t védő mikrobiofilm képződését, szabályozza a bőrflórát, segítve a bőr megtisztulását a P. acnes-től, csökkentik a fokozott faggyúképződést és gátolják a gyulladást, a gyulladt pattanások kialakulását. Gélesebb az állaga, nem is igazán tudok mondani más ilyen textúrájú szérumot. Hatása kb. 1 hónapnyi használat után mutatkozik meg, és célszerű közben kerülni az olajos termékek használatát.uriage-hyesac-szepsegblog-borapolas-bormegujito-szerum-borregeneralas.jpg

uriage-hyesac-szepsegblog-borapolas-bormegujito-szerum-borregeneralas-2.jpg

Ebben a termékben 6% AHA komplex (glikol-, alma- és tejsav) van, ez gondoskodik mikrohámlasztással a bedugult pórusok felszabadításáról, a megújulásról és a ragyogásról. A pórusok összehúzásáról ebben a szérumban a Pore Refinyl (lencse kivonat) felel, cink tartalma pedig mattító összetevőként csökkenti a zsíros bőr csillogását. Külön bónusz, hogy mindeközben az Uriage termálvíz még hidratálja is bőrödet.

A niacinamide is jól jön a mitesszerekkel kapcsolatos problémák kezelése során, hiszen a kitágult pórusok problémáján segíthet - feszesíti a pórusok falát. A BHA hámlasztó pedig a pórusok belsejében teszi rendbe a dolgokat, segítségével távozni tud a felesleges faggyú.  

Heti egy alkalommal használhatsz pórusösszehúzó, mélytisztító maszkot is. Ezeket tisztítás után kell használni, és jó 15 percig az arcon hagyni, majd lehúzni.

Szintén az Uriage Hyésac Mélytisztító Pórusösszehúzó Maszkját tudom ajánlani, hiszen a kaolin és az almasav tisztítja a pórusokat, oldja a szennyeződéseket, felszívja a felesleges faggyút, pórusösszehúzó-mattító hatását pedig 15 perc után azonnal látni fogod te is. Néhány hetes használatával csökkentheted a mitesszerek képződését, így ha odafigyelsz az étkezésedre, te is megtapasztalhatod, milyen jó kis maszkról van szó. Érdekes, krémszerű állaga van, ettől függetlenül teljesen úgy viselkedik, mint a megszokott maszkok: felkened, megszárad, és lehúzod. Tapasztalataim szerint használat után azonnal mattabb a bőr, és mindenképp tisztábbnak hat érzésre.uriage-hyesac-szepsegblog-borapolas-mitesszer-elleni-maszk.jpg

 

HOGYAN SMINKELJ, HA MITESSZEREKRE HAJLAMOS A BŐRÖD?

Az első és legfontosabb, hogy rendszeresen járj közmetikushoz, mert a tiszta és ápolt bőr lesz a legjobb alap. A rendszeres arctisztítás és hidratálás nagyon fontos. A további lépésekhez viszont nagyon sok speciális sminktermék, alapozó létezik, és bár vonzó lehet egy erős fedésű alapozó, mégis a vizesebb állagú termékeket kell keresd, hiszen ezek hidratálják a bőrt. A mitesszerképző (komedogén) olajos, vazelines, esetleg alkoholt tartalmazó termékeket érdemes kerülnöd.

Korrektorok

Biztosan találkoztál már te is a drogériák polcain lehetetlen színű korrektorokkal. Hiszed vagy sem, a zöld színű korrektor - lévén a piros komplementer színpárja - nagyon jól semlegesíti a piros foltokat. Ezeket érdemes helyileg használni. Olyan stiftes korrektorokat is találsz a polcokon, amelyek eleve tartalmaznak gyulladásgátló hatóanyagokat. 

Elképzelhető, hogy ennyi elég is, de ha mégsem, nagyon tudom ajánlani az Uriage Hyséac termékcsaládjának az SPF30-as fényvédelemmel rendelkező 3-Regul Színezett Krémjét. 

Ez a könnyed állagú, gyorsan és könnyen használható színezett alapozó nagyon szépen egységesíti az arcszínt, ráadásul alkalmas a mitesszerek, pattanások kialakulásának megelőzésére, lemattítja a zsírosan fénylő bőrt és védelmet biztosít az UVA/UVB sugarak ellen. Ne is gondolj rá klasszikus alapozóként, sokkal vizesebb a textúrája, enyhén fed, és az árnyalat sem karakteres. A "csőrös" kiszerelésnek hála nagyon könnyű kezelni ezt a folyósabb állagot, szivaccsal pillanatok alatt szépen eldolgozhatod az arcodon, de nem jellemző rá, hogy megülne bárhol.

Ha nem elég matt a végeredmény, nyugodtan használhatsz fölé egy transzparens, átlátszó "Loose Setting" , "Fixing", "Botting" púdert.isadora-loose-setting-powder-translucent-attetszo-porpuder.jpgA reggeli-esti arctisztításhoz szintén használhatsz speciálisan erre a bőrproblémára kifejlesztett habzó lemosókat, amelyek nemcsak a sminkmaradványokat, de a felesleges faggyút is eltávolítják. Kifejezetten a zsíros, pattanásokra, mitesszerekre hajlamos bőr számára kifejlesztett összetétellel rendelkezik az Uriage Hyséac Habzó Tisztító Gél - gyengéden, kíméletesen távolítja el a szennyeződéseket és a felesleges faggyút, és óvja az epidermiszt.  uriage-hyesac-szepsegblog-borapolas-porusosszehuzo-arctisztito.jpg 

ÉTKEZÉSI SZOKÁSOK, HORMONOK ÉS STRESS

A faggyútermelésre sajnos az étkezési szokásaid, és a hormonok, a stressz mind hatással vannak. Jobb, ha elfelejted a túlzottan olajos, zsíros kozmetikumokat is - különösen menzesz idején.

A helyes étkezés beállítása egyéni szinten kell megtörténjen, sokaknál nem okoz problémát egy adott ételtípus (pl. tejtermékek), mások viszont egyből tele lesznek tőle mitesszerrel. Az biztos, hogy a magas glikémiás indexű termékek, pl. a fehér kenyér, cukor, rizs fokozhatja a faggyútermelést, ezért ezeket érdemes mértékkel fogyasztani.  

#reklám

uriage-hyesac-szepsegblog-borapolas-2.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sheabouteverything.blog.hu/api/trackback/id/tr716811278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


Címkék

#KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁS KUPONKÓDDAL (4) #skulladay (13) 4711 (1) abramovitch (1) AcquadiParma (1) aden (1) adora (1) Aëla Labbét (1) ajándékcsomag (2) akoma (1) albertooliveira (1) alexander mcqueen (2) aliceauaa (1) alison scarpulla (1) alkmie (1) állatvédelem (4) altnőder emese (1) anandam (1) andaluzina (2) andykehoe (1) angel muse (1) angerer (1) annabel de vetten (1) annie leibovitz (2) anny (2) answear (9) anton corbijn (1) apavita (1) apivita (6) arcápolás (10) architect (1) ariel (2) armani (1) army (3) aromax (14) arpad slancik (1) arthur tress (1) Astor (1) astor (8) ásványbörze (2) avon (87) avoncollections (1) az év természetfotósa (2) babakészítés (4) balea (3) banksy (1) bariesun (1) barnys (2) bart hess (1) battila (1) bbkrem.hu (1) beautyofjoseon (1) benergo (1) ben hopper (1) Berlin (1) betty baker (1) between (1) biano (1) bibian blue (2) biobaza (3) bioderma (15) biooil (1) biopont (7) birimagdi (1) bíró roland (1) blackmilk (1) black nail cabaret (7) bnc (1) body shop (1) bombcosmetics (4) bonprix (1) bőrápolás (202) bottegaverde (2) bourjois (6) bükfürdő (1) by blondie (5) by emke (6) by esc (2) by haren kayez (1) by nina (19) by oriza (918) carine peynaud (1) carven (1) catrice (5) ccc (2) cerave (1) cetaphil (1) ceva (1) chanel (3) chefgomba (16) chen man (1) christophe kutner (1) cipoplaza (1) clarins (9) claudia schiffer (1) CND (3) cnd (2) codie young (1) concept art (2) coolvision (1) cos (1) cosibella (9) cosplay (9) cosrx (1) créemorganics (1) csepel (1) csomagolás (1) curaprox (1) danubiushotels (1) dan hillier (1) darkravenasylum (2) deichmann (1) dekor (2) del toro (1) demobaza (1) dermacol (1) dermalogica (1) dermedic (4) dewayne flowers (1) diamondfogfehérítés (1) dior (3) disturbia (7) divat (183) diy (27) dm (4) dofka zsuzsanna (1) dolce&gabbana (2) dollskill (1) doridea (3) douglas (10) drk (2) drkxcsepel (1) dropofnature (1) dr organic (8) dulux (2) egészség (5) ekcéma (1) ékszer (14) életmód (3) ellen rogers (1) emilythestrange (1) emporium (1) engelsrufer (1) English content (5) erborian (1) erevos aether (1) erica berkowitz (2) eric lacombe (1) essence (6) esteelauder (1) estelle thild (1) eszem (1) eszemiszom (64) evelinecosmetics (1) fa (1) fabio magalhaes (1) facosmetics (1) fandrpartner (1) fantich young (1) fashion (147) fashionwatch (4) fekete (50) feketezaj (2) felco (1) fenntarthatóság (1) fétis (2) FF (7) film (5) florasense (1) fogápolás (4) foreo (22) fosoo (1) fotográfia (96) frudia (1) Fuco Ueda (1) fumax (2) fürdőbomba (1) galliano (1) game of the thrones (2) garbage art (1) gardenexpo (1) gareth pugh (1) garnier (1) gaultier (1) gelareh (2) gervida (1) ginorossi (1) givenchy (1) Gregory Raymond Halili (1) guerlain (4) guy denning (1) gyerekrajz (1) gymbeam (2) gypsywarrior (1) h2x (1) haj (3) hajápolás (15) hakuchi (1) halloween (18) Hanne van der Woude (1) hashtag london (5) headandshoulders (2) hector rene (1) heidi klum (1) helia-d (2) hellosmoothie (1) hello kitty (1) heti etsy (8) himalaya (1) hímzés (5) Hirotoshi Ito (1) hm (13) hmbeauty (1) holikaholika (1) hush hush (4) iillat (1) ike (1) ikea (1) ilcsi (1) illóolaj (11) ilse moore (1) imageskincare (13) institutoespanol (1) interjú (15) isad (1) isadora (26) Ishibashi Yui (1) jacsó balázs (1) japán szekció (28) jar (1) jason freeny (1) játék (16) jimjams (1) jimmy nelson (1) joe black (1) john kenn mortensen (1) joshua hoffine (1) Juha Arvid Helminen (1) julien martinez (1) kalis (1) kalligráfia (2) kamedis (2) karácsony (5) karbonoir (1) karcos (1) Katarzyna Konieczka (1) kate moss (1) katonadolog (8) KatVonD (4) katy perry (1) kazuhiro hori (1) kenzo (1) képzőművészet (102) kert (22) kézápolás (3) khamitova (1) kiállítás (31) kidexpo (1) killstar (5) klecksography (2) klekszográfia (1) kneipp (1) kollagén (1) koncept (1) kónyamelinda (1) könyvajánló (28) koreaiszépségápolás (3) körömfestés (12) koromgyerek (1) kreinbacher (1) kristenhair (2) kristmort (1) kris kuksi (1) lábápolás (1) lady gaga (5) LAGirl (1) lakasparfum (1) lakberendezés (17) lancaster (3) langhaarmadchen (1) last rites gallery (3) la beau macabre (1) lebanon hanover (1) lego (2) lenor (3) lepetitmarseillais (1) le beau macabre (4) liam sparkes (1) lierac (1) lillafufavi (1) lionel messi (1) lip service (1) loreal (2) lostandfound (5) louise thomas (1) lovecraft (1) lucja lange (2) luke chueh (1) lush (62) MAC (34) macabre gadgets (1) madárhatározó (1) madeline pool (1) magyarmadártaniegyesület (1) magyar méz manufaktúra (2) mahlimae (1) make (1) make up (79) malgorzata dudek (1) mango (1) manicpanic (2) manna (5) Marcin Tyszka (2) marionnaud (8) márkusdóra (1) mars (1) maszk (1) maurizio di iorio (1) mavex (1) maxfactor (7) maybelline (1) mccormack (1) medicine (2) messelia (1) méz (3) michaelkors (1) michael hutter (1) mikrobiom (1) mimö (1) miss sporty (2) mixa (1) mondocon (7) monstror (1) moschino (1) mr finch (1) mugler (1) myrna moonstruck (1) nagash (3) nailympia (1) napozás (13) narcisorodriguez (1) natúrkozmetikum (7) naturol (1) neogence (1) nespresso (15) nestlé (1) neutrogena (2) new yorker (3) nick cave (2) nina röder (1) nine inch nails (1) nivea (1) noahscalin (2) notino (7) novák tünde (5) nubu (1) nuit (3) nuxe (4) nyereményjáték (4) Oleg Oprisco (1) olvass! (30) opi (1) organicforce (1) oriflame (1) ORMEDIC (1) palmers (1) palmolive (1) pandanutrition (1) parfüm (34) parkkiadó (1) paul booth (1) paweltotoroadamiec (1) pedigree (4) Pentti Sammallahti (1) petmedbydrkelen (1) philip riches (1) phyto (1) pibu (1) pigmentfoltok (1) pipere gönc (659) police (2) polifarbe (2) procter&gamble (10) program (1) prom (2) promóció (309) pszichológia (4) queenofdarkness (2) recept (23) redchocholate (1) revalid (1) revitalash (1) revolution (1) revox (3) revox plex (1) revuele (1) rimmel (7) rimmel neffati (1) rodarte (1) rod luff (1) rossetti (3) rossmann (3) rowenta (1) royalclinics (10) s.oliver (1) sajtóközlemény (1) sally hansen (8) sándor nagy tünde (1) sandro miller (1) sanne de wilde (1) sante (1) santiago caruso (1) sarah wright (1) schüssler (1) secretkey (1) semmi különös (83) seth casteel (2) shea (1) shigeru joshida (1) shiseido (6) simon zsófi (1) sisley (1) sistersoftheblackmoon (1) skagen (1) skechers (1) skintra (3) skulladay (5) smink (14) sonya flu (1) sothys (2) sovrin (1) stacey baker (1) stargazer (1) star wars (6) steven klein (1) stop ttip (1) street art (4) street commando (1) szappanvarazs (1) szemkörnyékápolás (3) szépségápolás (14) szobrászat (1) szuharevszki (1) szürrealizmus (1) takácsmáté (1) tangleteezer (1) természet (1) természetfotó (2) terredhermes (1) teszt (27) tetoválás (15) thesolution (1) the filigree (1) thisisredy (1) thomasdevaux (1) thombrowne (2) tom ford (1) torvenius (1) trendhim (1) trndprojekt (1) uriage (8) utazás (2) vagheggi (2) valentino (1) Valeria Chorozidi (2) varga herbal (1) veet (1) vegán (1) verawang (1) veres máté (1) versace (1) vinylux (1) virágbéke (3) vizuál&kult (10) vizuál kult (281) walter schels (1) wang (1) waso (1) wave gothic treffen (1) webshop (10) weleda (4) witkin (1) womensecret (1) worldpressphoto (3) yamato (2) yamuna (12) yaya (1) yogitea (1) yonipanties (1) yvesrocher (7) zadig (1) zadig&voltaire (1) zara (1) zawadzki (1) zene (20) zenzero (2) ziaja (5) ZO® SKIN HEALTH (1)

Külső feed

Houston we have a problem

süti beállítások módosítása