sheabouteverything

† főleg, ami fekete †

Konyhakiállítás nyereményjátékkal!

A Papp László Budapest Sportarénában idén is megrendezik Magyarország legnagyobb konyhabútorokat, konyhagépeket, konyhai eszközöket és mindenekelőtt konyhai trendeket bemutató kiállítását.konyha24_10.jpg

Több mint 100 kiállító

 

A 2024. március 1-3. közt megrendezendő Konyhakiállításon több mint 100 kiállító vesz részt és közel 8000 négyzetméteren várják majd az építkezőket, a konyhafelújítókat és a sütés-főzés szerelmeseit, hogy megismerkedhessenek a hazai és nemzetközi újdonságokkal. A kiállítók standjainak kínálata mellett a szervezők számos programmal készülnek, továbbá különleges kedvezmények és egy nagy értékű nyereményjáték is várja a látogatókat a 14. alkalommal megrendezett Konyhakiállításon.

A konyha az elmúlt bő egy évtizedben mellékszereplőből főszereplővé avanzsált, már nem csupán egy kiszolgálóhelyisége egy otthonnak, hanem akár a nappalival egyenértékű központi tere. A gasztronómia és a főzés, mint időtöltés, sőt, hobbi felértékelődése a konyhát is húzta magával, amelyhez csak hozzátett, hogy a felgyorsult mindennapok, a családtagok napirendjeinek különbözősége az irányban hatott, hogy sokszor a konyha az a tér, ahol összegyűlnek az emberek, míg készül az étel.

Esztétika & ergonómia

 

Nem mindegy így, hogy milyen környezetben teszik ezt, és itt nem csak az esztétikus külcsínről van szó. Legalább ennyire fontos az ergonómia is, hogy milyen a helyiség kialakítása, kézre esnek-e a dolgok, elég kényelmes-e ott időzni. Egy jó konyha ma már önálló stílussal, karakterrel bír a bútorzattól kezdve a nagy és kis gépeken át a merőkanálig vagy jégkockatartóig.konyha24_11.jpg

A konyha legalább annyira a személyiség tükre, mint az ingatlan többi tere. Van, aki a letisztult eleganciára vágyik, más a rusztikus otthonosságot keresi, és van, akit a szokatlanság, netán a humor inspirál az alkotásra. Mert a főzés ma már nemcsak egy biológiai létszükséglet kielégítése, hanem művészet. És a műalkotásnak műterem dukál.

 

Konyha kompromisszumok nélkül

 

Az idén 14. alkalommal megrendezésre kerülő, évente 20 000 érdeklődőt vonzó Konyhakiállítás évről évre nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ezt a színpompás, heterogén világot megismertesse az eseményre kilátogatókkal. Hogy segítse őket az opciók minél szélesebb körű bemutatásával, illetve platformot teremtsen ahhoz, hogy kérdezni, tanulni lehessen az akár eltérő szempontokat fontosnak tartó szakértőktől. Ez azért esszenciális, mert a konyha nem egy évre szól, huzamosabb ideig élünk vele, nem lehet így kompromisszumot kötni, muszáj a tökéletesre törekedni.konyha24_1.jpg

Az alábbiakban a legfontosabb 2024-es trendek rövid bemutatásával igyekszünk a lehetőségek tárházát felvillantani, mivel is lehet találkozni a március 1-3. közt Budapest Arénában megrendezett eseményen.

 

Környezettudatos kialakítás és okoseszközök

 

Nem feltétlen arra kell itt gondolni, hogy csak akkor lehet környezetbarát egy konyha, ha a régit felújítjuk, azaz amit csak lehet, megmentünk. A természetes anyagok, a minél kisebb ökolábnyommal készülő bútorok vagy az energiatakarékos eszközök egyre fontosabb tényezők egy konyha megtervezésénél. Az okoseszközök kényelmi funkciói növelik a komfortérzetet, egyre többen keresik így ezeket. Ezek a készülékek számos adatot tárolnak és elemeznek a szokásainkat illetően, valamint segítséget is nyújthatnak abban, hogy kevesebb energia menjen feleslegesen pocsékba.

 

Hivalkodásmentes anyagok

 

Fa, terrakotta, cement, terrazzo, sárgaréz, kerámia – csupa olyan matéria, amelyek nem akarnak többek lenni, mint amik. Amelyeket nem takar el egy újszerű felületkezelési eljárás, cserébe őszinték, és még modern megközelítésben is tartogatnak magukban valami rusztikust és természetközelit. Padlóra, falra tökéletes választások burkolóelemként, de egy konyhaszigetet is ki tudunk velük emelni. Nem mondjuk, hogy a különböző fóliázások vagy a rétegezett frontlemezeken alkalmazott egyéb megoldások kimentek volna a divatból, de a stílusosság és az őszinteség most valahogy kéz a kézben jár. Persze, ez általában az árban is tükröződik, de alapigazság, hogy a legélethűbb márványminta sem fog soha olyan jól kinézni, mint egy valódi márvány vagy akár egy olcsóbb kőzetféle.

 

Színek és fények

 

Míg korábban az volt a jellemző, hogy a konyha központi eleme – legyen ez étkezőasztal vagy konyhasziget – fölé látványos világítótestet, például egy kristálycsillárt vagy modern dizájndarabot lógattak be, addig 2024-ben inkább az egyszerűbb formatervezésű lámpákon lesz a hangsúly. A világítás alapos megtervezése ettől még nagyon is fontos, hiszen az egész enteriőr alaphangját ez adja. A meleg tónusokat idén a trendelőrejelzések szerint jobban fogjuk vágyni, a fényeknek is erre kell így ráerősíteni.konyha24_6.jpg

 

Bútorok reneszánsza

 

A konyhasziget és a bárpultszerű kialakítások hegemóniája kezd megtörni, az étkezőasztal egyre többször követeli vissza magának egykori helyét a konyhában. A sokáig maximum praktikussági szempontból számításba jövő beépített ülőfelületek is egyre divatosabbak – köszönhetően nyilván a kávézók és éttermek dizájnjának, ahol ez a megoldás alaptartozék. Így az utolsó pont végére talán levonható a konklúzió, hogy a csak a látvány szempontjából fontos dizájnelemek a mindennapi lakberendezésből kikopóban vannak, hogy meghátrálásukkal visszaengedjék a régi, jól ismert játékosokat.

 

PROGRAMOK MINDENKINEK A KONYHAKIÁLLÍTÁSON

 

A márkák, forgalmazók és tervezők standjain túl programokkal is készültek a szervezők a hétvégére. A könyvbemutatók és dedikálások mellett a Samsung nagyszínpadon Michelin-csillagot szerzett sztárséfek, fiatal tehetségek, bloggerek és hírességek osztják majd meg receptjeiket a közönséggel, akár új konyhatechnológiai praktikákkal is megismertetve a nézőket. Többek közt lehet majd találkozni sokak kedvencével, Sárközi Ákossal és Szabó Andrással - a Zöld Michelin-csillagot kapott, szigligeti Villa Kabala séfjével, a steaksütő bajnok Tarjányi Andrással vagy a European Young Chef Award-díjas Kiss Inez Zaidával.

A gasztrokönyveket szívesen lapozgatók Sárközi Ákossal dedikáltathatják is új, Így lettem séf című könyvét, de le lehet csapni majd a mindenmentes recepteket fejlesztő díjnyertes cukrász, Horváth Judit két könyvére is. Továbbá a kávékóstolással egybekötött bemutatón James Hoffmann Hogyan készítsünk tökéletes kávét otthon? című könyv szaklektora, Kiss Döníz baristamester fog mesélni arról, hogyan lehet akár a saját otthonunkban is tökéletes kávét készíteni.konyha24_2.jpg

Ezúttal is lesz ingyenes konyhatervezési tanácsadás, amelyre a kiállítás weboldalán lehet előre regisztrálni, és lesz nyereményjáték is, amelynek idei fődíja egy 2,5 millió forint értékű komplett konyhabútor, melyet a nyertes a saját igényeihez és otthonához alakítva rendelhet meg!

 

A Konyhakiállításra a jegyek elővételben kedvezményesen vásárolhatók meg a weboldalon, ahol minden további tudnivaló is megtalálható. Kár lenne kihagyni az év legmenőbb magyar konyhás eseményét!

 Jegyek: www.konyhakiallitas.hu

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sheabouteverything.blog.hu/api/trackback/id/tr3118340647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


Címkék

#KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁS KUPONKÓDDAL (4) #skulladay (13) 4711 (1) abramovitch (1) AcquadiParma (1) aden (1) adora (1) Aëla Labbét (1) ajándékcsomag (2) akné (1) akoma (1) albertooliveira (1) alexander mcqueen (2) aliceauaa (1) alison scarpulla (1) alkmie (1) állatvédelem (4) altnőder emese (1) always (1) anandam (1) andaluzina (2) andykehoe (1) angel muse (1) angerer (1) annabel de vetten (1) annie leibovitz (2) anny (2) answear (9) anton corbijn (1) apavita (1) apivita (9) apivita mini bees (1) arcápolás (11) architect (1) argirelin (1) ariel (3) armani (1) army (3) aromax (14) arpad slancik (1) arthur tress (1) Astor (1) astor (8) ásványbörze (2) avon (93) avoncollections (1) az év természetfotósa (2) babakészítés (4) balea (3) banksy (1) bariesun (1) barnys (2) bart hess (1) battila (1) bbkrem.hu (1) beautyofjoseon (1) beetlejuice (1) benergo (1) ben hopper (1) Berlin (1) betty baker (1) between (1) biano (1) bibian blue (2) biobaza (3) bioderma (15) biooil (1) biopont (7) birimagdi (1) bíró roland (1) blackmilk (1) black nail cabaret (7) bnc (1) body shop (1) bombcosmetics (4) bonprix (1) bőrápolás (218) botox (1) bottegaverde (2) bourjois (6) bridgertone (1) bükfürdő (1) by blondie (5) by emke (6) by esc (2) by haren kayez (1) by nina (19) by oriza (918) carine peynaud (1) carven (1) catrice (5) cbd (1) ccc (2) cerave (1) cetaphil (1) ceva (1) chanel (3) chefgomba (16) chen man (1) christophe kutner (1) cipoplaza (1) clarins (9) claudia schiffer (1) cnd (2) CND (3) codie young (1) concept art (2) coolvision (1) corvina (1) cos (1) cosibella (9) cosplay (9) cosrx (1) créemorganics (1) csepel (1) csomagolás (1) curaprox (1) danubiushotels (1) dan hillier (1) darkravenasylum (2) deichmann (1) dekor (2) del toro (1) demobaza (1) dermacol (1) dermalogica (1) dermedic (4) dewayne flowers (1) diamondfogfehérítés (1) dior (3) disturbia (7) divat (184) diy (27) dm (4) dofka zsuzsanna (1) dolce&gabbana (2) dollskill (1) doridea (3) douglas (10) drk (2) drkxcsepel (1) dropofnature (1) dr organic (8) dulux (2) egészség (8) ekcéma (2) ékszer (14) életmód (4) ellen rogers (1) emilythestrange (1) emporium (1) engelsrufer (1) English content (5) erborian (1) erevos aether (1) erica berkowitz (2) eric lacombe (1) essence (6) esteelauder (1) estelle thild (1) eszem (1) eszemiszom (66) evelinecosmetics (1) fa (1) fabio magalhaes (1) facosmetics (1) fandrpartner (1) fantich young (1) fashion (147) fashionwatch (4) fekete (50) feketezaj (2) felco (1) fenntarthatóság (2) fényvédelem (2) férfi bőrápolás (1) fesztivál (1) fétis (2) FF (7) film (5) florasense (1) fogápolás (5) foreo (22) fosoo (1) fotográfia (96) frudia (1) Fuco Ueda (1) fumax (2) fürdőbomba (2) galliano (1) game of the thrones (2) garbage art (1) gardenexpo (1) gareth pugh (1) garnier (1) gaultier (1) gelareh (2) gervida (1) ginorossi (1) givenchy (1) Gregory Raymond Halili (1) guerlain (4) guy denning (1) gyerekrajz (1) gymbeam (2) gypsywarrior (1) h2x (1) haj (4) hajápolás (16) hakuchi (1) halloween (18) Hanne van der Woude (1) hashtag london (5) headandshoulders (2) hector rene (1) heidi klum (1) helia-d (2) hellosmoothie (1) hello kitty (1) heti etsy (8) himalaya (1) hímzés (5) Hirotoshi Ito (1) hm (13) hmbeauty (1) holikaholika (1) hush hush (5) iillat (1) ike (1) ikea (1) ilcsi (1) illóolaj (11) ilse moore (1) imageskincare (14) institutoespanol (1) interjú (15) isad (1) isadora (26) Ishibashi Yui (1) jacsó balázs (1) japán szekció (28) jar (1) jason freeny (1) játék (16) jimjams (1) jimmy nelson (1) joe black (1) john kenn mortensen (1) joshua hoffine (1) Juha Arvid Helminen (1) julien martinez (1) kalis (1) kalligráfia (2) kamedis (2) karácsony (9) karbonoir (1) karcos (1) Katarzyna Konieczka (1) kate moss (1) katonadolog (8) KatVonD (4) katy perry (1) kazuhiro hori (1) kenzo (1) képzőművészet (102) kert (24) kevecosmetics (16) kézápolás (3) khamitova (1) kiállítás (31) kidexpo (1) killstar (5) klecksography (2) klekszográfia (1) kneipp (1) kollagén (2) koncept (1) kónyamelinda (1) könyvajánló (29) koreaiszépségápolás (3) körömfestés (12) koromgyerek (1) kreinbacher (1) kristenhair (2) kristmort (1) kris kuksi (1) lábápolás (2) lady gaga (5) LAGirl (1) lakasparfum (1) lakberendezés (17) lancaster (3) langhaarmadchen (1) last rites gallery (3) la beau macabre (1) lebanon hanover (1) lego (2) lenor (4) lepetitmarseillais (1) le beau macabre (4) liam sparkes (1) lierac (1) lillafufavi (1) lionel messi (1) lip service (1) listerine (1) loreal (2) lostandfound (5) louise thomas (1) lovecraft (1) lucja lange (2) luke chueh (1) lush (66) MAC (34) macabre gadgets (1) madárhatározó (1) madeline pool (1) magyarmadártaniegyesület (1) magyar méz manufaktúra (2) mahlimae (1) make (1) make up (79) malgorzata dudek (1) mango (1) manicpanic (2) manna (5) Marcin Tyszka (2) marionnaud (8) márkusdóra (1) mars (2) maszk (1) maurizio di iorio (1) mavex (1) maxfactor (7) maybelline (1) mccormack (1) medicine (2) menstruáció (1) messelia (1) méz (3) michaelkors (1) michael hutter (1) mikrobiom (1) mimö (1) minecraft (1) miss sporty (2) mixa (1) mondocon (7) monstror (1) moschino (1) mr finch (1) mugler (1) myrna moonstruck (1) nagash (3) nailympia (1) napozás (18) napvédelem (2) narcisorodriguez (1) natúrkozmetikum (7) naturol (1) neogence (1) nespresso (15) nestlé (1) neutrogena (2) new yorker (3) nick cave (2) nina röder (1) nine inch nails (1) nivea (1) noahscalin (2) notino (7) novák tünde (5) nubu (1) nuit (3) nuxe (4) nyár (1) nyereményjáték (4) oldspice (1) Oleg Oprisco (1) olvass! (31) opi (1) organicforce (1) oriflame (1) ORMEDIC (1) palmers (1) palmolive (1) pandanutrition (1) parfüm (38) parkkiadó (1) pattanás (1) paul booth (1) paweltotoroadamiec (1) pedigree (4) Pentti Sammallahti (1) perwoll (1) petmedbydrkelen (1) philip riches (1) phyto (1) pibu (1) pigmentfoltok (1) pipere gönc (700) police (2) polifarbe (2) primacbd (1) procter&gamble (13) program (1) prom (2) promóció (351) pszichológia (4) queenofdarkness (2) recept (23) redchocholate (1) revalid (2) revitalash (1) revolution (1) revox (3) revox plex (1) revuele (1) richardquinn (1) rimmel (7) rimmel neffati (1) rodarte (1) rod luff (1) rossetti (3) rossmann (3) rowenta (1) royalclinics (10) s.oliver (1) sajtóközlemény (1) sally hansen (8) sándor nagy tünde (1) sandro miller (1) sanne de wilde (1) sante (1) santiago caruso (1) sarah wright (1) schüssler (1) secretkey (1) semmi különös (84) seth casteel (2) shea (1) shigeru joshida (1) shiseido (6) simon zsófi (1) sisley (1) sistersoftheblackmoon (1) skagen (1) skechers (1) skintra (3) skulladay (5) smink (16) sonya flu (1) sothys (2) sovrin (1) stacey baker (1) stargazer (1) star wars (6) steven klein (1) stop ttip (1) street art (4) street commando (1) szappanvarazs (1) szemkörnyékápolás (3) szépségápolás (14) szobrászat (1) szuharevszki (1) szürrealizmus (1) takácsmáté (1) tangleteezer (1) természet (2) természetfotó (2) terredhermes (1) teszt (28) tetoválás (15) thesolution (1) the filigree (1) thisisredy (1) thomasdevaux (1) thombrowne (2) tinédzserkor (1) tom ford (1) torvenius (1) trendhim (1) trndprojekt (1) uriage (9) utazás (2) vagheggi (2) valentino (1) Valeria Chorozidi (2) varga herbal (1) veet (1) vegán (1) verawang (1) veres máté (1) versace (1) vinylux (1) virágbéke (3) vizuál&kult (10) vizuál kult (281) walter schels (1) wang (1) waso (1) wave gothic treffen (1) webshop (10) weleda (4) witkin (1) womensecret (1) worldpressphoto (3) yamato (2) yamuna (12) yaya (1) yogitea (1) yonipanties (1) yvesrocher (10) zadig (1) zadig&voltaire (1) zara (1) zawadzki (1) zene (20) zenzero (2) ziaja (5) zólyomizsolt (1) ZO® SKIN HEALTH (1)

Külső feed

Houston we have a problem

süti beállítások módosítása