Példátlan szakmai összefogás a magyar szülők segítéséért – Így indult újtára a Steps & Play.

Mivel játsszon a gyerek?
A magyar szülők kevesebb, mint 8%-a érzi magát teljesen kompetensnek azzal kapcsolatban, hogy mivel, mikor és hogyan kellene játszania gyermekének annak érdekében, hogy a lehető legjobban támogassa fejlődését. A Magyar Védőnők Egyesületének segítségével létrejött a Steps & Play, a világ legnagyobb videós platformja, ami 0-3 éves korig nyújt segítséget a szülők és a szakemberek számára. A platform nem csak videós anyagokat, hanem mondókákat, tematikus játékdobozokat és szakértői konzultációt is nyújt a felhasználók számára.
A Stilianos babauszoda korábbi kutatásából kiderül, hogy a megkérdezett szülők csupán 8%-a érzi magát teljesen kompetensnek a gyermekneveléssel kapcsolatban. A válaszadók fele tölt hetente 2-3 alkalomnál többet azzal, hogy a megfelelő játékokkal támogassák gyermekük fejlődését, viszont 70%-uk érzi úgy, hogy szeretnének több időt szánni gyermekük fejlesztésére.

Az uszoda tulajdonosai nem csak a felmérés alapján érezték úgy, hogy segítséget szeretnének nyújtani a szülők számára, hanem személyes élményeik alapján is. Ugyanis egyre több szülő kereste meg őket a foglalkozások után azzal, hogy nem tudják, hogyan segítsék kisgyermekük fejlődését.
„Ez volt az a pillanat, amikor elkezdtünk azon gondolkodni, hogyan lehetne a Stilianosban
kidolgozott fejlesztő módszereket elvinni a családok otthonaiba. Mi lenne, ha egy olyan
platformot hoznánk létre, amely segít a szülőknek, hogy a mindennapok során is
magabiztosan támogassák gyermekeiket? Í
gy született meg a Steps & Play gondolata: egy
olyan program, amely a szülők kezébe adja az eszközöket, hogy ne csak nézzék, hanem aktív
részesei legyenek gyermekük fejlődésének” – meséli Varga Vivien, a Steps & Play egyik
tulajdonos ötletgazdája.
Játékos fejlődés
A 0-5 éves kor közötti időszak különösen fontos, hiszen a gyermek agya és idegrendszere
ebben a korban fejlődik a leggyorsabban. Az ehhez fűződő kutatások1 szerint ez idő alatt az agyi kapcsolatok akár másodpercenként több ezer új összeköttetést is kialakíthatnak, amelyek az érzékszervi tapasztalatokból, a mozgásfejlődésből és a szociális interakciókból származnak. Ráadásul ebben az időszakban lefektetett alapok biztonsága fogja meghatározni, hogy a későbbiekben hogyan boldogul a gyermek az élet többi területén. Ők ebből viszont még nem sokat tapasztalnak, azért a szülők feladata biztosítani számukra azokat a játékos feladatokat, amikből tanulnak és fejlődnek.
Bár számos alkalmazás létezik, ennyire részletes magyar nyelvű videós applikáció még nem volt elérhető. A Steps & Play online platform egyedi módon segíti a fejlődést, figyelembe véve a gyermekek igényeit. Támogatja a szülőket és gyermekeiket a szakértők által összeállított, feladatokkal és átékosan segíti elő a kicsik optimális fejlődését, miközben minőségi közös időt is biztosít.
A platform példátlan szakmai összefogás eredménye, hiszen egy 9 fős szakértői csapat dolgozott együtt egy közös cél érdekében. A fejlesztésben a Magyar Védőnők Egyesülete mellett a Stilianos LAB és a Miskolci Egyetem Gyógypedagógiai Tanszéke is közreműködött.
A platform jelenleg a 0-3 éves korcsoportra összpontosít, de a későbbiekben szeretnének bővíteni a tartalmak skáláján, hogy minél több szülő segítségére lehessen az applikáció. A videós fejlődést támogató játékokon kívül számos hasznos cikk és blogbejegyzés is található az oldalon, valamint egy közösségi fórum, ahol az anyukák megoszthatják egymással tapasztalataikat vagy éppen nehézségeiket. Ezen felül az oldal tematikus játékdobozokat és szakértői konzultációt is nyújt a felhasználók számára, hogy minél inkább személyre szabott
támogatást nyújtsanak a magyar szülők számára.
A platformhoz való csatlakozásról további információ ezen linken elérhető.
1 A gyermeki agy fejlődése legújabb ismereteink tükrében, avagy hogyan lesz okos az óvodás?
https://real.mtak.hu/127509/1/07-Tegzes-FSA-tanulmany-2018-03.pdf
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal