sheabouteverything

Mindig élt benned a gyanú, hogy valami dulvát titkolnak a Londonban élő magyarok? Félrenézett ugye? Dadogott..? Krihácsolt..?

Hajtás után minden, amit tudni akartál a londoni miliőről, de nem mondta el senki. Emke megmondja. 4 részes sorozatunk első felvonása következik.

25 HELYETT 9 kifejezés, ami totál mást jelent, mióta Londonban élünk - by Emke

Pár hete terjedt a hírfolyamban londoni haveroknál ez a link.

Mindig vannak fenntartásaim az ilyen cikkekkel, mert szeretem azt hinni, hogy nem igazán érzem Londont.

Kezdve azzal, hogy mennyire gyűlölök itt lenni, és nem találom a helyem (rá kellett jönnöm, hogy ez is csak téveszme, amivel magamat hülyítem, mert vannak helyek/időszakok/emberek, ahol/amikor/akivel nagyon is önmagam tudok lenni).

A másik ami miatt nem érzem, hogy felvettem volna a ritmust, az az, hogy mindig rettenetesen topisnak érzem magam az átlag frissenmosotthajú, samponillatú öszibarack brit lányokhoz képest. Nem hordom kötelezően könyökhajlatban a táskámat, nincs természetesszőke hatású melírom tökéletesen kócos kontyba tűzve (annyira 2014), nincs óriás virágos tunikám a leggingshez mini bőrkabáttal… Matt vörös rúzsom, mondjuk az van. Szóval végigolvastam ezt a cikket, és máris nem érzem, hogy félresikerült volna a beilleszkedés. Hogy ez jó vagy rossz, mindenki döntse el maga.

1. Közlekedés

Régen: a munkába vezető út, gyakran csendes utakon átvezetve, vagy egy gyors séta keresztül a városon (azért ez amúgy is túl idealista).

Londonban: veszett hadjárat az urbánus pokolvidéken, plusz földalatti kitérő egy emberekkel és izzadsággal teli bádogdobozban.

Buszra vártam a London Bridgenél a töküres megállóban, jött is hamar, odaigazodtam az ajtó körülbelüli érkezési helyéhez. Ekkor feltűnt mellettem egy izzadó, kövér öltönyös fickó, és rámüvöltött, hogy “there was a queue”. Ignoráltam, talán még mosolyogtam is magamban, milyen queue te barom, itt álltam egyedül. Nyílik az ajtó, lépnék fel, félrelök, nyomatékosít: "I said, there was a queue!", majd felszáll és leül előre. Nekiindulok a busz emeletére, megyek fel a lépcsőn, hallom hogy még nekem beszél: "fucking bitch, you whore". Azta!

Banknél, átszállás közben láttam egy idős brit hölgyet, volt benne valami előkelőség, ahogy a hosszú ősz hajával vonult, a fal mellett, lassan. Egy negyvenes rohanó öltönyös vállától kapott egy jó kis ellenlendületet, amire egy elegáns határozott excuse me-t reagált. Az öltönyös visszafordult és már emelte az öklét, hogy üssön (végül is nem ütött). A hölgy összerezzent. Én is összerezzentem.

Szóval amikor ezek a szétstresszelt dolgozók - köztük én - felszállnak a metróra, buszra, vonatra, nem számít, hogy 1 perc és itt a másik, nem, fel-kell-férni mindenkinek, és szagolják az előttük álló haját, meg tapossák az ülők táskáját, és közben ketyeg a fejükben az óra… Ezt hívják peaknek.