"Ma már mindannyian tudjuk – ha a magunk ámítására le nem tagadjuk –, hogy életünk szakadatlan szerepjátszás. Tudni véltük azt is, hogy minden pózt, álruhát és jelmezt levetünk azon a küszöbön, amely a létből a nemlétbe vezet át. Kegyelettel idéztük az eltávozottak utolsó szavait, hisz akkor már nem lehet, mert nem is érdemes hazudni.
A halál közelsége – ezt hisszük és valljuk évezredek óta – kiszólít ugyan a létezésből, de megtisztít a hiúságtól, önzéstől, nagyravágyástól, képmutatástól, és fölment minden manipuláció alól.
Mindez igaz volt máig, de ma már nem egészen az. Végső magányunk perceit is kisajátíthatja a technika; utolsó sóhajtásunk megörökíthető, sokszorosítható, többféle hullámhosszon és akárhány csatornán sugározható, milliók képernyőjére rávetíthető. Szereppé válhat egyetlen őszinte gesztusunk: az agóniánk." - Örkény István
Örkény István Rózsakiállítás c. elgondolkodtató kisregényében írta le 3 ember "búcsúfellépését" 1977-ben, megelőzve megannyi szenzációhajhász valóságshow-t és interneteten terjengő fotót.
Lehetséges őszintén dokumentálni a halált fényképezőggéppel is?
Walter Schels Élet a halál előtt (Live Before Death) c. fotósorozatával bensőséges portrékon keresztül próbálta megörökíteni az eltávozást, egyetlen képbe sűríteni a halálfélelmet, az ismeretlenbe történő utazást, egy élet lezárultát, a halál utáni más pillanatokat. Halottak, mintha álmodnának: az ezüstös fekete fehér portrék a viktoriánus kor post-mortem dagerotípiáit idézik,
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
