sheabouteverything

† főleg, ami fekete †

Tedd otthonosabbá élettered FloreSense természetes füstölőkkel!

florasense-termeszetes-illatosito-fustolo-sheabouteverything-blog.jpgPapp Csilla, a füstölés egyik hazai szakértője elárulja, milyen módon javíthatjuk a hangulatunkat a füstölés segítségével.

A rövidülő nappalokkal általában hidegebb, nyirkosabb idő is köszönt ránk, melynek eredményeképpen egyre több időt töltünk a négy fal között, az otthonunkban. Jól esik készíteni egy forró teát, bekuckózni, olvasni, zenét hallgatni vagy beszélgetni, és ha mindezek mellé még egy jól megválasztott illatot is varázsolunk magunk köré, akkor még akár az örömteli nyári napokat is megidézhetjük általa. florasense-0389.jpg

Az illatok - legyen az illóolaj vagy füstölő - bizonyítottan segítenek emlékezni, valamint jótékonyan befolyásolják érzelmi és mentális állapotunkat, feltéve persze ha 100% tiszta és természetes verziót választunk, ami valljuk be, manapság nem túl könnyű, hiszen akármerre nézünk, szinte csak szintetikus és mesterséges illatokkal találkozunk. 

A FÜSTÖLŐPÁLCIKÁK IZGALMAS VILÁGA

Léteznek 100% tiszta, gyógynövényekből és fűszerekből készült füstölőpálcikák, melyek hatékonyan segíthetnek abban, hogy életterünk meghitté, otthonossá és örömtelivé váljon. Ilyen például a francia Aromandise cég fahéj-méz-édeskömény kreációja, ahol a fahéj lágy tüze táplálja életkedvünket, a méz és az édeskömény pedig megédesíti napjainkat.

Hasonlóan izgalmas az indiai citromfű - benzoé pálcika is, ahol az előbbi egy klasszikus hangulatjavító, utóbbi pedig egy igazi léleksimogató illat, amitől garantáltan visszatér az életkedvünk. Ezek a mesterien kreált japán típusú pálcikák diszkrét illatuk és minimális füstképződésük által lágyan és finoman töltik meg a teret, így még a füstölőktől elzárkózó emberek szívét is képesek meglágyítani, orrukat pedig becserkészni - részletezte Papp Csilla, a FloraSense, a természetes füstölőszerek szakboltjának tulajdonosa. 

Indiai típusú pálcikákból - melyek az előzőekben említett japán pálcikáknál mindig nagyobb füsttel és intenzívebb illattal égnek - választhatunk egy valódi kardamommal készültet, mely meghívja az életörömöt a nappalinkba, vagy egy harmóniát és békét hozó szantálfásat. Aki pedig a füstölés legkreatívabb módja mellett teszi le a voksát, az finom teakeverékéből nem csak a bögréjébe tesz, hanem a rácsos füstölőedényére is. Persze ez esetben a növények alá érdemes egy kis gyantát is tenni, mely egyrészt segít abban, hogy a növények ne égjenek meg a rácson, másrészt pedig maga is illatozik, és segít a megfelelő hangulat kialakításában. Ilyen gyanta például a korábban már említett léleksimogató benzoé, az örömöt hozó opoponax, vagy a nyár gyümölcsösségét megidéző mandulafagyanta.florasense-termeszetes-illatosito-fustolo.jpg

A manapság is igen közkedvelt sztórax - mely egyébként az ókor egyik legkeresettebb füstölőszere volt - önmagában is feltehető a füstölőedényre, az így felszálló különleges, balzsamos illat elsimítja a gondokat, megnyitja a szívünket, és egy valódi meghitt, otthonos teret varázsol körénk - mondta a szakértő. 

A FloraSense valódi növényi füstölőszereket nyújt azoknak, akiknek számít a minőség, a biztos forrás és a megbízhatóság.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sheabouteverything.blog.hu/api/trackback/id/tr316705926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


Címkék

#KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁS KUPONKÓDDAL (4) #skulladay (13) 4711 (1) abramovitch (1) aden (1) adora (1) Aëla Labbét (1) ajándékcsomag (2) akoma (1) albertooliveira (1) alexander mcqueen (2) aliceauaa (1) alison scarpulla (1) alkmie (1) állatvédelem (4) altnőder emese (1) anandam (1) andaluzina (2) andykehoe (1) angel muse (1) angerer (1) annabel de vetten (1) annie leibovitz (2) anny (2) answear (9) anton corbijn (1) apavita (1) apivita (6) arcápolás (10) architect (1) ariel (2) army (3) aromax (14) arpad slancik (1) arthur tress (1) Astor (1) astor (8) ásványbörze (2) avon (86) avoncollections (1) az év természetfotósa (2) babakészítés (4) balea (3) banksy (1) bariesun (1) barnys (2) bart hess (1) battila (1) bbkrem.hu (1) beautyofjoseon (1) benergo (1) ben hopper (1) Berlin (1) betty baker (1) between (1) biano (1) bibian blue (2) biobaza (3) bioderma (15) biooil (1) biopont (7) birimagdi (1) bíró roland (1) blackmilk (1) black nail cabaret (7) bnc (1) body shop (1) bombcosmetics (4) bonprix (1) bőrápolás (200) bottegaverde (2) bourjois (6) bükfürdő (1) by blondie (5) by emke (6) by esc (2) by haren kayez (1) by nina (19) by oriza (918) carine peynaud (1) carven (1) catrice (5) ccc (2) cerave (1) cetaphil (1) ceva (1) chanel (3) chefgomba (16) chen man (1) christophe kutner (1) cipoplaza (1) clarins (9) claudia schiffer (1) CND (3) cnd (2) codie young (1) concept art (2) coolvision (1) cos (1) cosibella (9) cosplay (9) cosrx (1) créemorganics (1) csepel (1) csomagolás (1) curaprox (1) danubiushotels (1) dan hillier (1) darkravenasylum (2) deichmann (1) dekor (2) del toro (1) demobaza (1) dermacol (1) dermalogica (1) dermedic (4) dewayne flowers (1) diamondfogfehérítés (1) dior (3) disturbia (7) divat (183) diy (27) dm (4) dofka zsuzsanna (1) dolce&gabbana (2) dollskill (1) doridea (3) douglas (10) drk (2) drkxcsepel (1) dropofnature (1) dr organic (8) dulux (2) egészség (5) ekcéma (1) ékszer (14) életmód (3) ellen rogers (1) emilythestrange (1) emporium (1) engelsrufer (1) English content (5) erborian (1) erevos aether (1) erica berkowitz (2) eric lacombe (1) essence (6) esteelauder (1) estelle thild (1) eszem (1) eszemiszom (64) evelinecosmetics (1) fa (1) fabio magalhaes (1) facosmetics (1) fandrpartner (1) fantich young (1) fashion (147) fashionwatch (4) fekete (50) feketezaj (2) felco (1) fenntarthatóság (1) fétis (2) FF (7) film (5) florasense (1) fogápolás (4) foreo (22) fosoo (1) fotográfia (96) frudia (1) Fuco Ueda (1) fumax (2) fürdőbomba (1) galliano (1) game of the thrones (2) garbage art (1) gardenexpo (1) gareth pugh (1) garnier (1) gaultier (1) gelareh (2) gervida (1) ginorossi (1) givenchy (1) Gregory Raymond Halili (1) guerlain (4) guy denning (1) gyerekrajz (1) gymbeam (2) gypsywarrior (1) h2x (1) haj (3) hajápolás (15) hakuchi (1) halloween (18) Hanne van der Woude (1) hashtag london (5) headandshoulders (2) hector rene (1) heidi klum (1) helia-d (2) hellosmoothie (1) hello kitty (1) heti etsy (8) himalaya (1) hímzés (5) Hirotoshi Ito (1) hm (13) hmbeauty (1) holikaholika (1) hush hush (4) iillat (1) ike (1) ikea (1) ilcsi (1) illóolaj (11) ilse moore (1) imageskincare (13) institutoespanol (1) interjú (15) isad (1) isadora (26) Ishibashi Yui (1) jacsó balázs (1) japán szekció (28) jar (1) jason freeny (1) játék (16) jimmy nelson (1) joe black (1) john kenn mortensen (1) joshua hoffine (1) Juha Arvid Helminen (1) julien martinez (1) kalis (1) kalligráfia (2) kamedis (2) karácsony (5) karbonoir (1) karcos (1) Katarzyna Konieczka (1) kate moss (1) katonadolog (8) KatVonD (4) katy perry (1) kazuhiro hori (1) kenzo (1) képzőművészet (102) kert (22) kézápolás (3) khamitova (1) kiállítás (31) kidexpo (1) killstar (5) klecksography (2) klekszográfia (1) kneipp (1) kollagén (1) koncept (1) kónyamelinda (1) könyvajánló (28) koreaiszépségápolás (3) körömfestés (12) koromgyerek (1) kreinbacher (1) kristenhair (2) kristmort (1) kris kuksi (1) lady gaga (5) LAGirl (1) lakasparfum (1) lakberendezés (17) lancaster (3) langhaarmadchen (1) last rites gallery (3) la beau macabre (1) lebanon hanover (1) lego (2) lenor (3) lepetitmarseillais (1) le beau macabre (4) liam sparkes (1) lierac (1) lillafufavi (1) lionel messi (1) lip service (1) loreal (2) lostandfound (5) louise thomas (1) lovecraft (1) lucja lange (2) luke chueh (1) lush (62) MAC (34) macabre gadgets (1) madárhatározó (1) madeline pool (1) magyarmadártaniegyesület (1) magyar méz manufaktúra (2) mahlimae (1) make (1) make up (79) malgorzata dudek (1) mango (1) manicpanic (2) manna (5) Marcin Tyszka (2) marionnaud (8) márkusdóra (1) mars (1) maszk (1) maurizio di iorio (1) mavex (1) maxfactor (7) maybelline (1) mccormack (1) medicine (2) messelia (1) méz (3) michael hutter (1) mikrobiom (1) mimö (1) miss sporty (2) mixa (1) mondocon (7) monstror (1) moschino (1) mr finch (1) mugler (1) myrna moonstruck (1) nagash (3) nailympia (1) napozás (13) narcisorodriguez (1) natúrkozmetikum (7) naturol (1) neogence (1) nespresso (15) nestlé (1) neutrogena (2) new yorker (3) nick cave (2) nina röder (1) nine inch nails (1) nivea (1) noahscalin (2) notino (7) novák tünde (5) nubu (1) nuit (3) nuxe (4) nyereményjáték (4) Oleg Oprisco (1) olvass! (30) opi (1) organicforce (1) oriflame (1) ORMEDIC (1) palmers (1) palmolive (1) pandanutrition (1) parfüm (31) parkkiadó (1) paul booth (1) paweltotoroadamiec (1) pedigree (4) Pentti Sammallahti (1) petmedbydrkelen (1) philip riches (1) phyto (1) pibu (1) pigmentfoltok (1) pipere gönc (654) police (2) polifarbe (2) procter&gamble (10) program (1) prom (2) promóció (308) pszichológia (4) queenofdarkness (2) recept (23) redchocholate (1) revalid (1) revitalash (1) revolution (1) revox (3) revox plex (1) revuele (1) rimmel (7) rimmel neffati (1) rodarte (1) rod luff (1) rossetti (3) rossmann (3) rowenta (1) royalclinics (10) s.oliver (1) sajtóközlemény (1) sally hansen (8) sándor nagy tünde (1) sandro miller (1) sanne de wilde (1) sante (1) santiago caruso (1) sarah wright (1) schüssler (1) secretkey (1) semmi különös (83) seth casteel (2) shea (1) shigeru joshida (1) shiseido (6) simon zsófi (1) sisley (1) sistersoftheblackmoon (1) skagen (1) skechers (1) skintra (3) skulladay (5) smink (14) sonya flu (1) sothys (2) sovrin (1) stacey baker (1) stargazer (1) star wars (6) steven klein (1) stop ttip (1) street art (4) street commando (1) szappanvarazs (1) szemkörnyékápolás (3) szépségápolás (13) szobrászat (1) szuharevszki (1) szürrealizmus (1) takácsmáté (1) tangleteezer (1) természet (1) természetfotó (2) terredhermes (1) teszt (27) tetoválás (15) thesolution (1) the filigree (1) thisisredy (1) thomasdevaux (1) thombrowne (2) tom ford (1) torvenius (1) trendhim (1) trndprojekt (1) uriage (8) utazás (2) vagheggi (2) valentino (1) Valeria Chorozidi (2) varga herbal (1) veet (1) vegán (1) verawang (1) veres máté (1) versace (1) vinylux (1) virágbéke (3) vizuál&kult (10) vizuál kult (281) walter schels (1) wang (1) waso (1) wave gothic treffen (1) webshop (10) weleda (4) witkin (1) womensecret (1) worldpressphoto (3) yamato (2) yamuna (12) yaya (1) yogitea (1) yonipanties (1) yvesrocher (7) zadig (1) zadig&voltaire (1) zara (1) zawadzki (1) zene (20) zenzero (2) ziaja (5) ZO® SKIN HEALTH (1)

Külső feed

Houston we have a problem

süti beállítások módosítása