sheabouteverything

† főleg, ami fekete †

„Fogas” kérdés

A fogászati megbetegedések a kutyák döntő többségét érintik, ráadásul komoly szervi problémákhoz is vezethet.kep_1.jpg

10-ből 9 kutyatartó úgy gondolja, hogy házikedvencének fogai jó állapotban vannak, pedig valójában a háromévesnél idősebb kutyák 80%-ának van ínybetegsége – hívja fel a kutyások figyelmét a PEDIGREE® március 20.-i Szájápolás Világnapja alkalmából. A PEDIGREE® DentaStix™ fogápolási termékcsaládja kiemelt figyelmet fordít a négylábúak szájhigiéniájára, és számos kezdeményezéssel támogatja a gazdik ismereteinek bővítését kutyájuk szájápolásával kapcsolatban.

A brit Waltham Petcare Science Institute kutatói felismerték[i], hogy a szájüregi betegségek kialakulása és a kutyafajta mérete között összefüggés van. Kutatásukból kiderült, hogy a kisebb kutyafajták hajlamosabbak a fogágybetegségekre, mint a nagytestű társaik. Két másik Waltham-tanulmány rámutatott, hogy a parodontális betegség előrehaladása felgyorsul a kisebb kutyafajtáknál, például a törpe schnauzereknél és a Yorkshire terriereknél.

A kölyökkutyák esetében a lehető legkorábban érdemes bevezetni a fogaik ellenőrzését és ápolását, megelőzve ezzel a legáltalánosabb fogbetegségeket. A kölyökkutyák tejfogai ugyanis 3-4 hetes korukban kezdenek nőni, a legtöbb négylábú pedig már 7 hetes korára teljes tejfogsorral rendelkezik. 14 és 20 hetes koruk között elveszítik az első fogsorukat, és a felnőtt fogaik kezdenek el növekedni. Ebben a fázisban fontos, hogy a rágási késztetésüknek eleget téve rágójátékokat biztosítsunk nekik. Kicsivel több, mint fél év alatt a teljes felnőtt fogazatnak ki kell fejlődnie. Ha a kutyát már fiatal korában bevezetjük a szájhigiénés rutinba, csökkenhet az esélye a fogínybetegségek vagy a súlyosabb parodontális betegségek kialakulásának.

A nem megfelelő szájhigiénia okozta betegségek fájdalommal, a fogak elvesztésével is járhatnak, de akár a test további részeiben - pl. a szív, vese vagy máj - is kárt okozhatnak. Az egyik fő kiváltó ok a lepedék felhalmozódása, ezért fontos, hogy folyamatosan ellenőrizzük és tisztítsuk a kutyánk fogait.

Dr. Király Péter kisállatgyógyász szakállatorvos szerint az említett problémák leggyakrabban a védőoltás vagy más okból történő állatorvosi vizsgálatok során derülnek ki. Az elhanyagolt szájüregi betegségek komoly kockázattal járnak, ráadásul a házikedvencek várható élettartamát is megrövidíthetik. A probléma megelőzése miatt fontos, hogy a gazdi felismerje a lehetséges bántalmakat és a leggyakoribb tüneteket, és felkészüljön azok megelőzésére.

Március 20. a Szájápolás Világnapja

Ennek kapcsán a PEDIGREE® kiemelten fontosnak tartja, hogy felhívja a figyelmet a kutyák szájápolásának jelentőségére. Akárcsak az emberek esetében, a négylábúak egészsége is a megfelelő szájápolással kezdődik. Számos jele van annak, ha kedvencünk fogproblémával küzd, mégis sok gazdi félrediagnosztizálja ezeket, és fáradtsággal, korral járó lassúsággal vagy öregedéssel magyarázza a tüneteket. 

Mit tehetünk a kutyánk szájhigiéniájáért?

A kutya szájhigiéniai egészségét nagyban támogatják a különféle rágósnackek vagy a rágást elősegítő kutyaeledelek, mint például a PEDIGREE® DentaStix™, amelynek napi használata hatékonyan csökkenti a fogkő- és lepedékképződést, köszönhetően egyedi X formájának, speciális textúrájának, érdes felületének és tisztító aktív hatóanyagainak. A fogápoló rágópálcika hozzáadott cukor, mesterséges színezékanyag és aroma nélkül készül. Teljes mértékben emészthető, egészséges összetevőket tartalmaz, valamint kis és nagy kutyáknak egyaránt ideális.

Mi másra érdemes odafigyelni?

Mindenekelőtt győződjünk meg arról, hogy kisállatunk közérzete nem változik, ha megérintjük a száját. Ideális esetben az ínyük rózsaszín színű, a pirosság pedig gyulladást, betegséget jelent. A fogaik optimális színe törtfehér, minimális fogkő lerakódással. A háziállatok gyakran rejtik el a fájdalmukat, ezért ügyelni kell az észrevehető jelekre[ii], amelyek problémára utalhatnak. Ha a kisállatunknak kellemetlen a lehelete, csak a szája egyik oldalán rág, étkezési nehézségei adódnak, súlyvesztést tapasztalunk, esetleg tüsszögést vagy orrfolyást, akkor forduljunk orvoshoz. További árulkodó jel lehet a rossz közérzet és a távolságtartó magatartás, sőt, ha fájdalmai vannak a kutyának, akkor a szája és a feje érintését is nehezebben tűri.

Évi egyszeri állatorvosi ellenőrzés ajánlott

Ha az említett tünetek közül egyiket sem tapasztaljuk, akkor nyugodtak lehetünk, de nagyon fontos, hogy ettől függetlenül szánjunk időt a megelőzésre is. Számos otthoni eszköz, termék teszi lehetővé az otthoni fogápolást, illetve ajánlott évente egyszer ellátogatni egy állatorvosi ellenőrzésre is. “Az otthoni rutinkezelés fogmosásból és egyéb szájhigiéniás készítmények (pl. rágószalagok vagy rudak) alkalmazásából áll. A fogkefével történő fogmosást -mely kedvenceink megváltozott táplálkozási szokásai miatt manapság egyáltalán nem nevezhető luxusnak- már egész fiatal korban érdemes elkezdeni. Igy kedvencünk fokozatosan szokik hozzá a procedúrához, sőt meg is kedvelheti, mivel az állatok számára gyártott fogkrémek különösen ízletesek és semmi bajt nem okoznak, ha az állat lenyeli. A fogmosás végeztével vagy attól függetlenül egyéb szájhigiéniás készítmények (rágócsontok, rágószalagok, ivóvízhez adagolható ízesített oldatok, eleséghez keverhető porok) rendszeres alkalmazása is jó szolgálatot tesz kedvenceink fogápolásában. “- hívta fel a figyelmet a neves állatorvos.

 #reklám

[1] https://www.waltham.com/news-events/oral-health/small-dog-breeds-highest-risk-dental-disease

[1] https://www.waltham.com/pet-dental-health-guide

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sheabouteverything.blog.hu/api/trackback/id/tr7817789442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


Címkék

#KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁS KUPONKÓDDAL (4) #skulladay (13) 4711 (1) abramovitch (1) AcquadiParma (1) aden (1) adora (1) Aëla Labbét (1) ajándékcsomag (2) akné (1) akoma (1) albertooliveira (1) alexander mcqueen (2) aliceauaa (1) alison scarpulla (1) alkmie (1) állatvédelem (4) altnőder emese (1) always (1) anandam (1) andaluzina (2) andykehoe (1) angel muse (1) angerer (1) annabel de vetten (1) annie leibovitz (2) anny (2) answear (9) anton corbijn (1) apavita (1) apivita (9) apivita mini bees (1) arcápolás (11) architect (1) argirelin (1) ariel (3) armani (1) army (3) aromax (14) arpad slancik (1) arthur tress (1) astor (8) Astor (1) ásványbörze (2) avon (92) avoncollections (1) az év természetfotósa (2) babakészítés (4) balea (3) banksy (1) bariesun (1) barnys (2) bart hess (1) battila (1) bbkrem.hu (1) beautyofjoseon (1) beetlejuice (1) benergo (1) ben hopper (1) Berlin (1) betty baker (1) between (1) biano (1) bibian blue (2) biobaza (3) bioderma (15) biooil (1) biopont (7) birimagdi (1) bíró roland (1) blackmilk (1) black nail cabaret (7) bnc (1) body shop (1) bombcosmetics (4) bonprix (1) bőrápolás (218) botox (1) bottegaverde (2) bourjois (6) bridgertone (1) bükfürdő (1) by blondie (5) by emke (6) by esc (2) by haren kayez (1) by nina (19) by oriza (918) carine peynaud (1) carven (1) catrice (5) cbd (1) ccc (2) cerave (1) cetaphil (1) ceva (1) chanel (3) chefgomba (16) chen man (1) christophe kutner (1) cipoplaza (1) clarins (9) claudia schiffer (1) CND (3) cnd (2) codie young (1) concept art (2) coolvision (1) corvina (1) cos (1) cosibella (9) cosplay (9) cosrx (1) créemorganics (1) csepel (1) csomagolás (1) curaprox (1) danubiushotels (1) dan hillier (1) darkravenasylum (2) deichmann (1) dekor (2) del toro (1) demobaza (1) dermacol (1) dermalogica (1) dermedic (4) dewayne flowers (1) diamondfogfehérítés (1) dior (3) disturbia (7) divat (184) diy (27) dm (4) dofka zsuzsanna (1) dolce&gabbana (2) dollskill (1) doridea (3) douglas (10) drk (2) drkxcsepel (1) dropofnature (1) dr organic (8) dulux (2) egészség (8) ekcéma (2) ékszer (14) életmód (4) ellen rogers (1) emilythestrange (1) emporium (1) engelsrufer (1) English content (5) erborian (1) erevos aether (1) erica berkowitz (2) eric lacombe (1) essence (6) esteelauder (1) estelle thild (1) eszem (1) eszemiszom (66) evelinecosmetics (1) fa (1) fabio magalhaes (1) facosmetics (1) fandrpartner (1) fantich young (1) fashion (147) fashionwatch (4) fekete (50) feketezaj (2) felco (1) fenntarthatóság (2) fényvédelem (2) férfi bőrápolás (1) fesztivál (1) fétis (2) FF (7) film (5) florasense (1) fogápolás (5) foreo (22) fosoo (1) fotográfia (96) frudia (1) Fuco Ueda (1) fumax (2) fürdőbomba (2) galliano (1) game of the thrones (2) garbage art (1) gardenexpo (1) gareth pugh (1) garnier (1) gaultier (1) gelareh (2) gervida (1) ginorossi (1) givenchy (1) Gregory Raymond Halili (1) guerlain (4) guy denning (1) gyerekrajz (1) gymbeam (2) gypsywarrior (1) h2x (1) haj (4) hajápolás (16) hakuchi (1) halloween (18) Hanne van der Woude (1) hashtag london (5) headandshoulders (2) hector rene (1) heidi klum (1) helia-d (2) hellosmoothie (1) hello kitty (1) heti etsy (8) himalaya (1) hímzés (5) Hirotoshi Ito (1) hm (13) hmbeauty (1) holikaholika (1) hush hush (5) iillat (1) ike (1) ikea (1) ilcsi (1) illóolaj (11) ilse moore (1) imageskincare (14) institutoespanol (1) interjú (15) isad (1) isadora (26) Ishibashi Yui (1) jacsó balázs (1) japán szekció (28) jar (1) jason freeny (1) játék (16) jimjams (1) jimmy nelson (1) joe black (1) john kenn mortensen (1) joshua hoffine (1) Juha Arvid Helminen (1) julien martinez (1) kalis (1) kalligráfia (2) kamedis (2) karácsony (8) karbonoir (1) karcos (1) Katarzyna Konieczka (1) kate moss (1) katonadolog (8) KatVonD (4) katy perry (1) kazuhiro hori (1) kenzo (1) képzőművészet (102) kert (24) kevecosmetics (16) kézápolás (3) khamitova (1) kiállítás (31) kidexpo (1) killstar (5) klecksography (2) klekszográfia (1) kneipp (1) kollagén (2) koncept (1) kónyamelinda (1) könyvajánló (29) koreaiszépségápolás (3) körömfestés (12) koromgyerek (1) kreinbacher (1) kristenhair (2) kristmort (1) kris kuksi (1) lábápolás (2) lady gaga (5) LAGirl (1) lakasparfum (1) lakberendezés (17) lancaster (3) langhaarmadchen (1) last rites gallery (3) la beau macabre (1) lebanon hanover (1) lego (2) lenor (4) lepetitmarseillais (1) le beau macabre (4) liam sparkes (1) lierac (1) lillafufavi (1) lionel messi (1) lip service (1) listerine (1) loreal (2) lostandfound (5) louise thomas (1) lovecraft (1) lucja lange (2) luke chueh (1) lush (66) MAC (34) macabre gadgets (1) madárhatározó (1) madeline pool (1) magyarmadártaniegyesület (1) magyar méz manufaktúra (2) mahlimae (1) make (1) make up (79) malgorzata dudek (1) mango (1) manicpanic (2) manna (5) Marcin Tyszka (2) marionnaud (8) márkusdóra (1) mars (2) maszk (1) maurizio di iorio (1) mavex (1) maxfactor (7) maybelline (1) mccormack (1) medicine (2) menstruáció (1) messelia (1) méz (3) michaelkors (1) michael hutter (1) mikrobiom (1) mimö (1) minecraft (1) miss sporty (2) mixa (1) mondocon (7) monstror (1) moschino (1) mr finch (1) mugler (1) myrna moonstruck (1) nagash (3) nailympia (1) napozás (18) napvédelem (2) narcisorodriguez (1) natúrkozmetikum (7) naturol (1) neogence (1) nespresso (15) nestlé (1) neutrogena (2) new yorker (3) nick cave (2) nina röder (1) nine inch nails (1) nivea (1) noahscalin (2) notino (7) novák tünde (5) nubu (1) nuit (3) nuxe (4) nyár (1) nyereményjáték (4) oldspice (1) Oleg Oprisco (1) olvass! (31) opi (1) organicforce (1) oriflame (1) ORMEDIC (1) palmers (1) palmolive (1) pandanutrition (1) parfüm (38) parkkiadó (1) pattanás (1) paul booth (1) paweltotoroadamiec (1) pedigree (4) Pentti Sammallahti (1) perwoll (1) petmedbydrkelen (1) philip riches (1) phyto (1) pibu (1) pigmentfoltok (1) pipere gönc (699) police (2) polifarbe (2) primacbd (1) procter&gamble (13) program (1) prom (2) promóció (350) pszichológia (4) queenofdarkness (2) recept (23) redchocholate (1) revalid (2) revitalash (1) revolution (1) revox (3) revox plex (1) revuele (1) richardquinn (1) rimmel (7) rimmel neffati (1) rodarte (1) rod luff (1) rossetti (3) rossmann (3) rowenta (1) royalclinics (10) s.oliver (1) sajtóközlemény (1) sally hansen (8) sándor nagy tünde (1) sandro miller (1) sanne de wilde (1) sante (1) santiago caruso (1) sarah wright (1) schüssler (1) secretkey (1) semmi különös (84) seth casteel (2) shea (1) shigeru joshida (1) shiseido (6) simon zsófi (1) sisley (1) sistersoftheblackmoon (1) skagen (1) skechers (1) skintra (3) skulladay (5) smink (15) sonya flu (1) sothys (2) sovrin (1) stacey baker (1) stargazer (1) star wars (6) steven klein (1) stop ttip (1) street art (4) street commando (1) szappanvarazs (1) szemkörnyékápolás (3) szépségápolás (14) szobrászat (1) szuharevszki (1) szürrealizmus (1) takácsmáté (1) tangleteezer (1) természet (2) természetfotó (2) terredhermes (1) teszt (28) tetoválás (15) thesolution (1) the filigree (1) thisisredy (1) thomasdevaux (1) thombrowne (2) tinédzserkor (1) tom ford (1) torvenius (1) trendhim (1) trndprojekt (1) uriage (9) utazás (2) vagheggi (2) valentino (1) Valeria Chorozidi (2) varga herbal (1) veet (1) vegán (1) verawang (1) veres máté (1) versace (1) vinylux (1) virágbéke (3) vizuál&kult (10) vizuál kult (281) walter schels (1) wang (1) waso (1) wave gothic treffen (1) webshop (10) weleda (4) witkin (1) womensecret (1) worldpressphoto (3) yamato (2) yamuna (12) yaya (1) yogitea (1) yonipanties (1) yvesrocher (10) zadig (1) zadig&voltaire (1) zara (1) zawadzki (1) zene (20) zenzero (2) ziaja (5) zólyomizsolt (1) ZO® SKIN HEALTH (1)

Külső feed

Houston we have a problem

süti beállítások módosítása