sheabouteverything

† főleg, ami fekete †

Március 10-én ünnepeljük a beporzókat

A mézkedvelők minden nap szeretettel gondolnak a természet legszorgosabb munkásaira, a méhekre. Március 10-én, a Beporzók napján azonban nemcsak a házi- és vadméhek életteremtő munkáját ünnepeljük; rajtuk kívül számos más állat végzi a növények beporzását, amely annyira fontos nekünk és a bolygónak.pexels-thijs-van-der-weide-998248.jpg

Mik azok a beporzók?


A beporzók olyan állatok, akik a virágok hímivarú szerveiről szállítják a polleneket a nőivarú szervekre, lehetővé téve ezzel a növények szaporodását.

Az állatok birodalmának legismertebb beporzói a méhek, amelyből csak hazánkban kb. 700 méhfaj található meg! Nem mindenki előtt ismert, de a beporzó állatok között hangyákat, lepkéket, szúnyogfajokat és nagyobb állatokat is találunk.

A madarak közül a fürge röptű kolibri például a legszorgosabb beporzó, aki a méhekhez hasonlóan mintegy véletlenszerűen hordja magával a növények pollenjét táplálékszerző körútja során. Az egzotikus területeken pedig olyan denevérfajokkal is találkozhatunk, akik szintén részt vesznek a honos növényfajok, mint a banánfa vagy a datolyapálma szaporításában.

A beporzók által elvégzett éves munka globális értékét mintegy 46 000 milliárd forintra becsülték!

 

A legnagyobb veszély az ember


Mára mindannyian tudjuk, hogy a Föld ökoszisztémája egy kényes rendszer, amely érzékenyen reagál a változásokra. Az egyensúly fenntartásában kulcsfontosságú a beporzók munkája, jelenlétük nélkül az emberiség élelmiszerellátása is veszélybe kerül.

A környezetszennyezés és az emberi jelenlét folyamatos terjeszkedése miatt egyre csökken a beporzók élettere, amely hosszú távon súlyos következményekkel jár. Az elmúlt évtizedekben méhek tömege tűnt el bolygónkról, a terméshozam pedig jelentősen csökkent azokon a területeken, ahol megfogyatkoztak a vadon élő beporzó rovarok, hiszen a házi méhek nem tudják őket maradéktalanul pótolni. A legszomorúbb példa erre Kína Szecsuan tartománya, ahol a méhpopuláció számának drasztikus csökkenése miatt az emberek saját maguk, manuálisan végzik a gyümölcsfák beporzását, apró ecsettel haladva, virágról-virágra.

 

Mi mit tehetünk a beporzókért? 


● Alakítsunk ki házi méhlegelőt a saját kertünkben: kerítsünk el egy kis sarkot a kert végében, ahova méhcsalogató növényeket ültetünk - ilyen például az árvácska, a borsmenta vagy a közönséges levendula.
● Itassuk is őket! A kert dísze lehet pl. egy kerámia itató, ahová a beporzók, rovarok, madarak is járhatnak inni. A vizet rendszeresen cseréljük benne!
● Egyszerűen hagyjunk helyet kertben a vadon élő növényeknek számára - elvirágzás után számos magányos rovar fészkeli be magát ilyen elszáradt növényi szárakba!
● Ne csüggedjünk, ha nincs kertünk: a beporzó-barát növények többsége a balkonládában is kiválóan érzi magát.
● Nemesített virágok esetén válasszunk olyanokat, amelyek porzói és nektármirigyei
szabadon állnak.
● Segíthetjük a természet apró dolgozóit azzal is, hogy kerüljük a számukra mérgező kerti növényvédő szerek használatát.
● Készítsünk méh-hotelt vagy darázsgarázst, ahol ezek a rovarok saját életteret tudnak kialakítani! Erre számos példát találhatunk az Mi mit tehetünk a beporzókért?

Nőnapi ajándékötlet: ajándékozzunk nektárban, virágporban dús, cserepes virágot szeretteinknek - tökéletes ajándék március 8-ra, nőnapra!

A bejegyzés trackback címe:

https://sheabouteverything.blog.hu/api/trackback/id/tr1918060762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Astrid Simms 2023.03.25. 19:12:51

"Mit tehetünk a méhekért?
Legkézenfekvőbb az, ha nem vesszük el tőlük természetes táplálékukat és a többi méhterméket, ami egészségüket, túlélésüket biztosítja.
Pozitív változást hozhat, ha nem tekintjük nagyszámú, költöztethető, irányítható, profittermelő rabszolgának őket."


Címkék

#KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁS KUPONKÓDDAL (4) #skulladay (13) 4711 (1) abramovitch (1) AcquadiParma (1) aden (1) adora (1) Aëla Labbét (1) ajándékcsomag (2) akné (1) akoma (1) albertooliveira (1) alexander mcqueen (2) aliceauaa (1) alison scarpulla (1) alkmie (1) állatvédelem (4) altnőder emese (1) always (1) anandam (1) andaluzina (2) andykehoe (1) angel muse (1) angerer (1) annabel de vetten (1) annie leibovitz (2) anny (2) answear (9) anton corbijn (1) apavita (1) apivita (9) apivita mini bees (1) arcápolás (11) architect (1) argirelin (1) ariel (3) armani (1) army (3) aromax (14) arpad slancik (1) arthur tress (1) astor (8) Astor (1) ásványbörze (2) avon (93) avoncollections (1) az év természetfotósa (2) babakészítés (4) balea (3) banksy (1) bariesun (1) barnys (2) bart hess (1) battila (1) bbkrem.hu (1) beautyofjoseon (1) beetlejuice (1) benergo (1) ben hopper (1) Berlin (1) betty baker (1) between (1) biano (1) bibian blue (2) biobaza (3) bioderma (15) biooil (1) biopont (7) birimagdi (1) bíró roland (1) blackmilk (1) black nail cabaret (7) bnc (1) body shop (1) bombcosmetics (4) bonprix (1) bőrápolás (218) botox (1) bottegaverde (2) bourjois (6) bridgertone (1) bükfürdő (1) by blondie (5) by emke (6) by esc (2) by haren kayez (1) by nina (19) by oriza (918) carine peynaud (1) carven (1) catrice (5) cbd (1) ccc (2) cerave (1) cetaphil (1) ceva (1) chanel (3) chefgomba (16) chen man (1) christophe kutner (1) cipoplaza (1) clarins (9) claudia schiffer (1) CND (3) cnd (2) codie young (1) concept art (2) coolvision (1) corvina (1) cos (1) cosibella (9) cosplay (9) cosrx (1) créemorganics (1) csepel (1) csomagolás (1) curaprox (1) danubiushotels (1) dan hillier (1) darkravenasylum (2) deichmann (1) dekor (2) del toro (1) demobaza (1) dermacol (1) dermalogica (1) dermedic (4) dewayne flowers (1) diamondfogfehérítés (1) dior (3) disturbia (7) divat (184) diy (27) dm (4) dofka zsuzsanna (1) dolce&gabbana (2) dollskill (1) doridea (3) douglas (10) drk (2) drkxcsepel (1) dropofnature (1) dr organic (8) dulux (2) egészség (8) ekcéma (2) ékszer (14) életmód (4) ellen rogers (1) emilythestrange (1) emporium (1) engelsrufer (1) English content (5) erborian (1) erevos aether (1) erica berkowitz (2) eric lacombe (1) essence (6) esteelauder (1) estelle thild (1) eszem (1) eszemiszom (66) evelinecosmetics (1) fa (1) fabio magalhaes (1) facosmetics (1) fandrpartner (1) fantich young (1) fashion (147) fashionwatch (4) fekete (50) feketezaj (2) felco (1) fenntarthatóság (2) fényvédelem (2) férfi bőrápolás (1) fesztivál (1) fétis (2) FF (7) film (5) florasense (1) fogápolás (5) foreo (22) fosoo (1) fotográfia (96) frudia (1) Fuco Ueda (1) fumax (2) fürdőbomba (2) galliano (1) game of the thrones (2) garbage art (1) gardenexpo (1) gareth pugh (1) garnier (1) gaultier (1) gelareh (2) gervida (1) ginorossi (1) givenchy (1) Gregory Raymond Halili (1) guerlain (4) guy denning (1) gyerekrajz (1) gymbeam (2) gypsywarrior (1) h2x (1) haj (4) hajápolás (16) hakuchi (1) halloween (18) Hanne van der Woude (1) hashtag london (5) headandshoulders (2) hector rene (1) heidi klum (1) helia-d (2) hellosmoothie (1) hello kitty (1) heti etsy (8) himalaya (1) hímzés (5) Hirotoshi Ito (1) hm (13) hmbeauty (1) holikaholika (1) hush hush (5) iillat (1) ike (1) ikea (1) ilcsi (1) illóolaj (11) ilse moore (1) imageskincare (14) institutoespanol (1) interjú (15) isad (1) isadora (26) Ishibashi Yui (1) jacsó balázs (1) japán szekció (28) jar (1) jason freeny (1) játék (16) jimjams (1) jimmy nelson (1) joe black (1) john kenn mortensen (1) joshua hoffine (1) Juha Arvid Helminen (1) julien martinez (1) kalis (1) kalligráfia (2) kamedis (2) karácsony (9) karbonoir (1) karcos (1) Katarzyna Konieczka (1) kate moss (1) katonadolog (8) KatVonD (4) katy perry (1) kazuhiro hori (1) kenzo (1) képzőművészet (102) kert (24) kevecosmetics (16) kézápolás (3) khamitova (1) kiállítás (31) kidexpo (1) killstar (5) klecksography (2) klekszográfia (1) kneipp (1) kollagén (2) koncept (1) kónyamelinda (1) könyvajánló (29) koreaiszépségápolás (3) körömfestés (12) koromgyerek (1) kreinbacher (1) kristenhair (2) kristmort (1) kris kuksi (1) lábápolás (2) lady gaga (5) LAGirl (1) lakasparfum (1) lakberendezés (17) lancaster (3) langhaarmadchen (1) last rites gallery (3) la beau macabre (1) lebanon hanover (1) lego (2) lenor (4) lepetitmarseillais (1) le beau macabre (4) liam sparkes (1) lierac (1) lillafufavi (1) lionel messi (1) lip service (1) listerine (1) loreal (2) lostandfound (5) louise thomas (1) lovecraft (1) lucja lange (2) luke chueh (1) lush (66) MAC (34) macabre gadgets (1) madárhatározó (1) madeline pool (1) magyarmadártaniegyesület (1) magyar méz manufaktúra (2) mahlimae (1) make (1) make up (79) malgorzata dudek (1) mango (1) manicpanic (2) manna (5) Marcin Tyszka (2) marionnaud (8) márkusdóra (1) mars (2) maszk (1) maurizio di iorio (1) mavex (1) maxfactor (7) maybelline (1) mccormack (1) medicine (2) menstruáció (1) messelia (1) méz (3) michaelkors (1) michael hutter (1) mikrobiom (1) mimö (1) minecraft (1) miss sporty (2) mixa (1) mondocon (7) monstror (1) moschino (1) mr finch (1) mugler (1) myrna moonstruck (1) nagash (3) nailympia (1) napozás (18) napvédelem (2) narcisorodriguez (1) natúrkozmetikum (7) naturol (1) neogence (1) nespresso (15) nestlé (1) neutrogena (2) new yorker (3) nick cave (2) nina röder (1) nine inch nails (1) nivea (1) noahscalin (2) notino (7) novák tünde (5) nubu (1) nuit (3) nuxe (4) nyár (1) nyereményjáték (4) oldspice (1) Oleg Oprisco (1) olvass! (31) opi (1) organicforce (1) oriflame (1) ORMEDIC (1) palmers (1) palmolive (1) pandanutrition (1) parfüm (38) parkkiadó (1) pattanás (1) paul booth (1) paweltotoroadamiec (1) pedigree (4) Pentti Sammallahti (1) perwoll (1) petmedbydrkelen (1) philip riches (1) phyto (1) pibu (1) pigmentfoltok (1) pipere gönc (700) police (2) polifarbe (2) primacbd (1) procter&gamble (13) program (1) prom (2) promóció (351) pszichológia (4) queenofdarkness (2) recept (23) redchocholate (1) revalid (2) revitalash (1) revolution (1) revox (3) revox plex (1) revuele (1) richardquinn (1) rimmel (7) rimmel neffati (1) rodarte (1) rod luff (1) rossetti (3) rossmann (3) rowenta (1) royalclinics (10) s.oliver (1) sajtóközlemény (1) sally hansen (8) sándor nagy tünde (1) sandro miller (1) sanne de wilde (1) sante (1) santiago caruso (1) sarah wright (1) schüssler (1) secretkey (1) semmi különös (84) seth casteel (2) shea (1) shigeru joshida (1) shiseido (6) simon zsófi (1) sisley (1) sistersoftheblackmoon (1) skagen (1) skechers (1) skintra (3) skulladay (5) smink (16) sonya flu (1) sothys (2) sovrin (1) stacey baker (1) stargazer (1) star wars (6) steven klein (1) stop ttip (1) street art (4) street commando (1) szappanvarazs (1) szemkörnyékápolás (3) szépségápolás (14) szobrászat (1) szuharevszki (1) szürrealizmus (1) takácsmáté (1) tangleteezer (1) természet (2) természetfotó (2) terredhermes (1) teszt (28) tetoválás (15) thesolution (1) the filigree (1) thisisredy (1) thomasdevaux (1) thombrowne (2) tinédzserkor (1) tom ford (1) torvenius (1) trendhim (1) trndprojekt (1) uriage (9) utazás (2) vagheggi (2) valentino (1) Valeria Chorozidi (2) varga herbal (1) veet (1) vegán (1) verawang (1) veres máté (1) versace (1) vinylux (1) virágbéke (3) vizuál&kult (10) vizuál kult (281) walter schels (1) wang (1) waso (1) wave gothic treffen (1) webshop (10) weleda (4) witkin (1) womensecret (1) worldpressphoto (3) yamato (2) yamuna (12) yaya (1) yogitea (1) yonipanties (1) yvesrocher (10) zadig (1) zadig&voltaire (1) zara (1) zawadzki (1) zene (20) zenzero (2) ziaja (5) zólyomizsolt (1) ZO® SKIN HEALTH (1)

Külső feed

Houston we have a problem

süti beállítások módosítása