sheabouteverything

† főleg, ami fekete †

Így hat a C-vitamin a bőrödre

 Károlyfi Edit, az AVON szépégszakértője elárulja nekünk, mit kell tudnunk erről a csoda összetevőről, és miért érdemes az év minden napján kényeztetni vele bőrünket.

A hűvös hónapok gyakran megviselik arcbőrünket, hiszen a hideg idő, az erős szél és a fűtésszezonra jellemző száraz levegő hatására könnyen szárazzá és fakóvá válhat. De a téli sötétségnek és szürkeségnek nem kell bőrünkön is nyomat hagynia! Habár ezen hónapok sztárjai inkább a bőr ellenállóképességét fokozó gazdag és mélyen tápláló hidratálókrémek, ahhoz, hogy bőrünk ebben az időszakban is ragyogó maradhasson nem szabad megfeledkeznünk a C-vitaminról sem!

Kívül, belül C-vitamin!

Károlyfi Edit, az AVON szépégszakértője elárulta nekünk, mit kell tudnunk erről a csoda összetevőről, és miért érdemes az év minden napján kényeztetni vele bőrünket.image003_1.jpg

„A hűvösebb hónapokban hajlamosak lehetünk csupán a túlélésre hajtani bőrápolás terén. Folyamatosan attól rettegünk, hogy arcunk kiszárad és elveszíti megfelelő védekezőképességét, így bőrünk kiegészítő ápolása és ragyogásának fokozása másodlagossá válhat. Az elmúlt évek során igyekeztem télen is nagy hangsúlyt fektetni bőröm extra kényeztetésére és a vitaminok pótlására, hiszen mi más dobhatná fel jobban a sötét hűvös napokat, minthogy egy élettel teli, ragyogó arc néz vissza ránk tükrünkből” - mesélte tapasztalatait Károlyfi Edit szépségszakértő.

A C-vitamin napjaink egyik leghatékonyabb kozmetikai összetevője, hiszen a szervezetünkre gyakorolt jótékony hatásain túl, bőrünkön alkalmazva is látványos eredményeket érhetünk el vele. Kiváló antioxidánsként fokozza bőrünk ragyogását, enyhíti a bőrpírt, elhalványítja a pigmentfoltokat és a pattanások után megmaradt hegeket. Serkenti szervezetünk kollagéntermelését és megvédi bőrünket a szabadgyökökkel szemben, így akadályozva meg idő előtti öregedését. Ezen felül segít erősíteni bőrünk természetes védekezőképességét, mitöbb, fényvédőnk hatékonyságát is növeli, amely nem elhanyagolható a téli hónapok során sem, hiszen az erős UV sugárzás ilyenkor is károsíthatja szöveteinket. Érdemes tehát étkezésünk mellett, bőrápolási rutinunk során is bevetnünk ezt a sokoldalú hatóanyagot, hogy az év minden napján kívül és belül is kihasználhassuk erejét.

„Ezért is fogadtam olyan nagy örömmel az AVON év elején debütáló újdonságát, az Anew C-vitaminos ragyogásfokozó szemkörnyékápolót, amely az egyik kedvenc termékcsaládom tagjaként jelent meg, és amely segítségével most már célzottan is gondoskodhatok szemkörnyékem ápolásáról” – tette hozzá a szakértő.

Károlyfi Edit legújabb kedvence az Anew C-vitaminos ragyogásfokozó szemkörnyékápoló, amelyet használva egész nap energikusnak, ébernek és megállíthatatlannak érezhetjük magunkat. Az AVON újdonsága C-vitamin komplex-szel energizálja és világosítja a bőr külsejét, rendszeres használata mellett segíthet halványítani a szem alatti sötét karikákat, ragyogóvá és fiatalossá varázsolva tekintetünket.avon-c-vitamin-borapolas.jpg

 

Ragyogjunk a legsötétebb hónapokban is!

A szakértő bőrápolási rutinjának évek óta oszlopos tagja az Anew C-vitaminos ragyogásfokozó szérum, amely 10% tisztaságú, stabilizált C-vitamint tartalmával már néhány használat után látványosan revitalizálhatja, kisimíthatja bőrünket és gyulladáscsökkentő hatással is támogatja arcunk szépségét. Valamint a termékcsalád egyéb tagjait, a mikrodermabráziós arcradírt, a ragyogásfokozó tonikot és a hidratáló fényvédő krémet is szeretettel ajánlja, amelyek együttes használata erősíti bőrünk védekezőképességét, felveszi a harcot a ráncok és pigmentfoltok kialakulásával szemben, ragyogóvá teszi bőrünket és idővel csökkentheti az elszíneződések külsejét. Segítenek világossá, sugárzóvá és üde külsejűvé tenni a fáradt, fakó bőrt, hogy egész évben élvezhessük élettel teli ragyogását.

A bejegyzés trackback címe:

https://sheabouteverything.blog.hu/api/trackback/id/tr4318311071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


Címkék

#KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁS KUPONKÓDDAL (4) #skulladay (13) 4711 (1) abramovitch (1) AcquadiParma (1) aden (1) adora (1) Aëla Labbét (1) ajándékcsomag (2) akné (1) akoma (1) albertooliveira (1) alexander mcqueen (2) aliceauaa (1) alison scarpulla (1) alkmie (1) állatvédelem (4) altnőder emese (1) always (1) anandam (1) andaluzina (2) andykehoe (1) angel muse (1) angerer (1) annabel de vetten (1) annie leibovitz (2) anny (2) answear (9) anton corbijn (1) apavita (1) apivita (9) apivita mini bees (1) arcápolás (11) architect (1) argirelin (1) ariel (3) armani (1) army (3) aromax (14) arpad slancik (1) arthur tress (1) astor (8) Astor (1) ásványbörze (2) avon (93) avoncollections (1) az év természetfotósa (2) babakészítés (4) balea (3) banksy (1) bariesun (1) barnys (2) bart hess (1) battila (1) bbkrem.hu (1) beautyofjoseon (1) beetlejuice (1) benergo (1) ben hopper (1) Berlin (1) betty baker (1) between (1) biano (1) bibian blue (2) biobaza (3) bioderma (15) biooil (1) biopont (7) birimagdi (1) bíró roland (1) blackmilk (1) black nail cabaret (7) bnc (1) body shop (1) bombcosmetics (4) bonprix (1) bőrápolás (218) botox (1) bottegaverde (2) bourjois (6) bridgertone (1) bükfürdő (1) by blondie (5) by emke (6) by esc (2) by haren kayez (1) by nina (19) by oriza (918) carine peynaud (1) carven (1) catrice (5) cbd (1) ccc (2) cerave (1) cetaphil (1) ceva (1) chanel (3) chefgomba (16) chen man (1) christophe kutner (1) cipoplaza (1) clarins (9) claudia schiffer (1) cnd (2) CND (3) codie young (1) concept art (2) coolvision (1) corvina (1) cos (1) cosibella (9) cosplay (9) cosrx (1) créemorganics (1) csepel (1) csomagolás (1) curaprox (1) danubiushotels (1) dan hillier (1) darkravenasylum (2) deichmann (1) dekor (2) del toro (1) demobaza (1) dermacol (1) dermalogica (1) dermedic (4) dewayne flowers (1) diamondfogfehérítés (1) dior (3) disturbia (7) divat (184) diy (27) dm (4) dofka zsuzsanna (1) dolce&gabbana (2) dollskill (1) doridea (3) douglas (10) drk (2) drkxcsepel (1) dropofnature (1) dr organic (8) dulux (2) egészség (8) ekcéma (2) ékszer (14) életmód (4) ellen rogers (1) emilythestrange (1) emporium (1) engelsrufer (1) English content (5) erborian (1) erevos aether (1) erica berkowitz (2) eric lacombe (1) essence (6) esteelauder (1) estelle thild (1) eszem (1) eszemiszom (66) evelinecosmetics (1) fa (1) fabio magalhaes (1) facosmetics (1) fandrpartner (1) fantich young (1) fashion (147) fashionwatch (4) fekete (50) feketezaj (2) felco (1) fenntarthatóság (2) fényvédelem (2) férfi bőrápolás (1) fesztivál (1) fétis (2) FF (7) film (5) florasense (1) fogápolás (5) foreo (22) fosoo (1) fotográfia (96) frudia (1) Fuco Ueda (1) fumax (2) fürdőbomba (2) galliano (1) game of the thrones (2) garbage art (1) gardenexpo (1) gareth pugh (1) garnier (1) gaultier (1) gelareh (2) gervida (1) ginorossi (1) givenchy (1) Gregory Raymond Halili (1) guerlain (4) guy denning (1) gyerekrajz (1) gymbeam (2) gypsywarrior (1) h2x (1) haj (4) hajápolás (16) hakuchi (1) halloween (18) Hanne van der Woude (1) hashtag london (5) headandshoulders (2) hector rene (1) heidi klum (1) helia-d (2) hellosmoothie (1) hello kitty (1) heti etsy (8) himalaya (1) hímzés (5) Hirotoshi Ito (1) hm (13) hmbeauty (1) holikaholika (1) hush hush (5) iillat (1) ike (1) ikea (1) ilcsi (1) illóolaj (11) ilse moore (1) imageskincare (14) institutoespanol (1) interjú (15) isad (1) isadora (26) Ishibashi Yui (1) jacsó balázs (1) japán szekció (28) jar (1) jason freeny (1) játék (16) jimjams (1) jimmy nelson (1) joe black (1) john kenn mortensen (1) joshua hoffine (1) Juha Arvid Helminen (1) julien martinez (1) kalis (1) kalligráfia (2) kamedis (2) karácsony (9) karbonoir (1) karcos (1) Katarzyna Konieczka (1) kate moss (1) katonadolog (8) KatVonD (4) katy perry (1) kazuhiro hori (1) kenzo (1) képzőművészet (102) kert (24) kevecosmetics (16) kézápolás (3) khamitova (1) kiállítás (31) kidexpo (1) killstar (5) klecksography (2) klekszográfia (1) kneipp (1) kollagén (2) koncept (1) kónyamelinda (1) könyvajánló (29) koreaiszépségápolás (3) körömfestés (12) koromgyerek (1) kreinbacher (1) kristenhair (2) kristmort (1) kris kuksi (1) lábápolás (2) lady gaga (5) LAGirl (1) lakasparfum (1) lakberendezés (17) lancaster (3) langhaarmadchen (1) last rites gallery (3) la beau macabre (1) lebanon hanover (1) lego (2) lenor (4) lepetitmarseillais (1) le beau macabre (4) liam sparkes (1) lierac (1) lillafufavi (1) lionel messi (1) lip service (1) listerine (1) loreal (2) lostandfound (5) louise thomas (1) lovecraft (1) lucja lange (2) luke chueh (1) lush (66) MAC (34) macabre gadgets (1) madárhatározó (1) madeline pool (1) magyarmadártaniegyesület (1) magyar méz manufaktúra (2) mahlimae (1) make (1) make up (79) malgorzata dudek (1) mango (1) manicpanic (2) manna (5) Marcin Tyszka (2) marionnaud (8) márkusdóra (1) mars (2) maszk (1) maurizio di iorio (1) mavex (1) maxfactor (7) maybelline (1) mccormack (1) medicine (2) menstruáció (1) messelia (1) méz (3) michaelkors (1) michael hutter (1) mikrobiom (1) mimö (1) minecraft (1) miss sporty (2) mixa (1) mondocon (7) monstror (1) moschino (1) mr finch (1) mugler (1) myrna moonstruck (1) nagash (3) nailympia (1) napozás (18) napvédelem (2) narcisorodriguez (1) natúrkozmetikum (7) naturol (1) neogence (1) nespresso (15) nestlé (1) neutrogena (2) new yorker (3) nick cave (2) nina röder (1) nine inch nails (1) nivea (1) noahscalin (2) notino (7) novák tünde (5) nubu (1) nuit (3) nuxe (4) nyár (1) nyereményjáték (4) oldspice (1) Oleg Oprisco (1) olvass! (31) opi (1) organicforce (1) oriflame (1) ORMEDIC (1) palmers (1) palmolive (1) pandanutrition (1) parfüm (38) parkkiadó (1) pattanás (1) paul booth (1) paweltotoroadamiec (1) pedigree (4) Pentti Sammallahti (1) perwoll (1) petmedbydrkelen (1) philip riches (1) phyto (1) pibu (1) pigmentfoltok (1) pipere gönc (700) police (2) polifarbe (2) primacbd (1) procter&gamble (13) program (1) prom (2) promóció (351) pszichológia (4) queenofdarkness (2) recept (23) redchocholate (1) revalid (2) revitalash (1) revolution (1) revox (3) revox plex (1) revuele (1) richardquinn (1) rimmel (7) rimmel neffati (1) rodarte (1) rod luff (1) rossetti (3) rossmann (3) rowenta (1) royalclinics (10) s.oliver (1) sajtóközlemény (1) sally hansen (8) sándor nagy tünde (1) sandro miller (1) sanne de wilde (1) sante (1) santiago caruso (1) sarah wright (1) schüssler (1) secretkey (1) semmi különös (84) seth casteel (2) shea (1) shigeru joshida (1) shiseido (6) simon zsófi (1) sisley (1) sistersoftheblackmoon (1) skagen (1) skechers (1) skintra (3) skulladay (5) smink (16) sonya flu (1) sothys (2) sovrin (1) stacey baker (1) stargazer (1) star wars (6) steven klein (1) stop ttip (1) street art (4) street commando (1) szappanvarazs (1) szemkörnyékápolás (3) szépségápolás (14) szobrászat (1) szuharevszki (1) szürrealizmus (1) takácsmáté (1) tangleteezer (1) természet (2) természetfotó (2) terredhermes (1) teszt (28) tetoválás (15) thesolution (1) the filigree (1) thisisredy (1) thomasdevaux (1) thombrowne (2) tinédzserkor (1) tom ford (1) torvenius (1) trendhim (1) trndprojekt (1) uriage (9) utazás (2) vagheggi (2) valentino (1) Valeria Chorozidi (2) varga herbal (1) veet (1) vegán (1) verawang (1) veres máté (1) versace (1) vinylux (1) virágbéke (3) vizuál&kult (10) vizuál kult (281) walter schels (1) wang (1) waso (1) wave gothic treffen (1) webshop (10) weleda (4) witkin (1) womensecret (1) worldpressphoto (3) yamato (2) yamuna (12) yaya (1) yogitea (1) yonipanties (1) yvesrocher (10) zadig (1) zadig&voltaire (1) zara (1) zawadzki (1) zene (20) zenzero (2) ziaja (5) zólyomizsolt (1) ZO® SKIN HEALTH (1)

Külső feed

Houston we have a problem

süti beállítások módosítása