sheabouteverything

† főleg, ami fekete †

Így készülj a szandálszezonra!

A vártnál gyorsabban köszöntött be idén a tavasz, így nem késlekedhetünk tovább! Itt az ideje formába hoznunk lábunkat, hiszen egyik pillanatról a másikra a nyárban és a szandálszezonban találhatjuk magunkat, amelyet biztosan nem szeretnénk megviselt lábakkal kezdeni.image001_1_1.jpg

LÁBÁPOLÁS OKOSAN AZ AVONNAL

Károlyfi Edit, az AVON Szépégszakértője elárulta nekünk, hogyan varázsolhatjuk kifogástalanná a hűvös időtől és téli csizmánktól megviselt lábunkat, hogy akár már az első meleg napokon is bátran viselhessük kedvenc papucsunkat.


„A hosszú hideg hónapok után természetes, hogy lábunk nincs a legjobb formájában, könnyen alakulhattak ki rajta bőrkeményedések, vízhólyagok, amelyek eltántoríthatnak minket attól, hogy szandálra váltsunk a meleg napokon. De nem kell kétségbe esnünk, most még van elég időnk arra, hogy kifogástalan állapotba hozzuk a bakancsszezontól megviselt lábunkat. Kedvenc lábápolási rituálém elvégzésével azonnal látványos eredményeket érhetünk el” – nyugtatott meg minket Károlyfi Edit.


KEZDJÜK EGY KELLEMES LÁBFÜRDŐVEL!

Lábápolási rituálénk megkezdésekor a zárt cipők okozta bőrkeményedések eltávolítására kell koncentrálnunk. Ahhoz, hogy sarokreszelőnkkel vagy elemes lábradírozónkkal a leghatékonyabb módon szabadulhassunk meg a nem kívánt bőrkeményedésektől, első lépésként érdemes felpuhítanunk bőrünket.

PUHÍTÁS, HÁMLASZTÁS, ZOKNIBAN VAGY ANÉLKÜL

Ezt könnyedén megtehetjük egy kellemes 10-15 perces, 37-39 °C-os lábfürdővel, vagy akár az Avon Footworks Hámlasztó lábpakolással, amely egy praktikus zokniban rejti az értékes összetevőket. Glikolsavval segít felpuhítani bőrünket, aloe verával pedig frissíti és regenerálja is lábfejünket. 

Miután bőrünk felpuhult, második lépésként a bőrkeményedések leradírozása következik, amelyhez a szakértő első sorban elemes lábradírozó eszközt ajánl, hiszen ezekkel tökéletes alapossággal távolíthatjuk el akár az erősebb bőrkeményedéseket is.

Ezt követően érdemes egész lábfejünket átdörzsölni egy gyengéd lábradírral, így varázsolva még simábbá talpainkat. Károlyfi Edit ehhez leggyakrabban az Avon Footworks bőrlágyító lábradírt használja, amely természetes habkő és dióhéj szemcsékkel alaposan, de kíméletesen távolítja el az elhalt hámsejteket.

REGENERÁLÁS ÉS INTENZÍV HIDRATÁLÁS

Bőrünk alapos, de kíméletes radírozását követően, langyos vízzel öblítsük le lábunkról a bőrradírt, majd szárazra törlés után masszírozzunk lábápoló krémet a teljes lábfejünk bőrébe. Károlyfi Edit kedvence az Avon Footworks
intenzíven hidratáló lábkrém, amely a legszárazabb bőrt is mélyen táplálja. Rendszeres használata mellett nem kell aggódnunk a bőrkeményedések megjelenésétől, hiszen folyamatosan puhítja és kondicionálja lábunkat.
Lábápolási rituálénk utolsó lépéseként pedig vágjuk formára, finoman polírozzuk át és lakozzuk ki egy nude lakkal körmeinket, hogy akármilyen hangulatban is kap el bennünket a forró nyár, minden ruhánkhoz tökéletesen
passzolhasson színvilága.

„A szép, ápolt lábak titka a rendszerességben rejlik” – szögezte le a szakértő.

„Ahhoz, hogy még az első meleg napok előtt búcsút inthessünk a megvastagodott bőrnek, és hosszú távon érhessünk el szép eredményeket elengedhetetlen, hogy rendszeresen és gondosan ápoljuk lábfejünket. Habár kedvenc lábápolási rituálém elvégzésével azonnal látványos eredményeket érhetünk el ahhoz, hogy lábunk szépégét és puhaságát hosszú távon is élvezhessük érdemes 1-2 hetente megismételnünk a teljes rutint, ezen felül pedig minden este hidratálnunk talpunkat.”

avon_footworks_borlagyito_labradir_799_ft_3087_4.jpg

avon_footworks_intenziven_hidratalo_labkrem_999_ft_4183_0_2.jpg

avon_footworks_hamlaszto_labpakolas_1499_ft_3929_7.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://sheabouteverything.blog.hu/api/trackback/id/tr10018375383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


Címkék

#KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁS KUPONKÓDDAL (4) #skulladay (13) 4711 (1) abramovitch (1) AcquadiParma (1) aden (1) adora (1) Aëla Labbét (1) ajándékcsomag (2) akné (1) akoma (1) albertooliveira (1) alexander mcqueen (2) aliceauaa (1) alison scarpulla (1) alkmie (1) állatvédelem (4) altnőder emese (1) always (1) anandam (1) andaluzina (2) andykehoe (1) angel muse (1) angerer (1) annabel de vetten (1) annie leibovitz (2) anny (2) answear (9) anton corbijn (1) apavita (1) apivita (9) apivita mini bees (1) arcápolás (11) architect (1) argirelin (1) ariel (3) armani (1) army (3) aromax (14) arpad slancik (1) arthur tress (1) Astor (1) astor (8) ásványbörze (2) avon (92) avoncollections (1) az év természetfotósa (2) babakészítés (4) balea (3) banksy (1) bariesun (1) barnys (2) bart hess (1) battila (1) bbkrem.hu (1) beautyofjoseon (1) beetlejuice (1) benergo (1) ben hopper (1) Berlin (1) betty baker (1) between (1) biano (1) bibian blue (2) biobaza (3) bioderma (15) biooil (1) biopont (7) birimagdi (1) bíró roland (1) blackmilk (1) black nail cabaret (7) bnc (1) body shop (1) bombcosmetics (4) bonprix (1) bőrápolás (218) botox (1) bottegaverde (2) bourjois (6) bridgertone (1) bükfürdő (1) by blondie (5) by emke (6) by esc (2) by haren kayez (1) by nina (19) by oriza (918) carine peynaud (1) carven (1) catrice (5) cbd (1) ccc (2) cerave (1) cetaphil (1) ceva (1) chanel (3) chefgomba (16) chen man (1) christophe kutner (1) cipoplaza (1) clarins (9) claudia schiffer (1) CND (3) cnd (2) codie young (1) concept art (2) coolvision (1) corvina (1) cos (1) cosibella (9) cosplay (9) cosrx (1) créemorganics (1) csepel (1) csomagolás (1) curaprox (1) danubiushotels (1) dan hillier (1) darkravenasylum (2) deichmann (1) dekor (2) del toro (1) demobaza (1) dermacol (1) dermalogica (1) dermedic (4) dewayne flowers (1) diamondfogfehérítés (1) dior (3) disturbia (7) divat (184) diy (27) dm (4) dofka zsuzsanna (1) dolce&gabbana (2) dollskill (1) doridea (3) douglas (10) drk (2) drkxcsepel (1) dropofnature (1) dr organic (8) dulux (2) egészség (8) ekcéma (2) ékszer (14) életmód (4) ellen rogers (1) emilythestrange (1) emporium (1) engelsrufer (1) English content (5) erborian (1) erevos aether (1) erica berkowitz (2) eric lacombe (1) essence (6) esteelauder (1) estelle thild (1) eszem (1) eszemiszom (66) evelinecosmetics (1) fa (1) fabio magalhaes (1) facosmetics (1) fandrpartner (1) fantich young (1) fashion (147) fashionwatch (4) fekete (50) feketezaj (2) felco (1) fenntarthatóság (2) fényvédelem (2) férfi bőrápolás (1) fesztivál (1) fétis (2) FF (7) film (5) florasense (1) fogápolás (5) foreo (22) fosoo (1) fotográfia (96) frudia (1) Fuco Ueda (1) fumax (2) fürdőbomba (2) galliano (1) game of the thrones (2) garbage art (1) gardenexpo (1) gareth pugh (1) garnier (1) gaultier (1) gelareh (2) gervida (1) ginorossi (1) givenchy (1) Gregory Raymond Halili (1) guerlain (4) guy denning (1) gyerekrajz (1) gymbeam (2) gypsywarrior (1) h2x (1) haj (4) hajápolás (16) hakuchi (1) halloween (18) Hanne van der Woude (1) hashtag london (5) headandshoulders (2) hector rene (1) heidi klum (1) helia-d (2) hellosmoothie (1) hello kitty (1) heti etsy (8) himalaya (1) hímzés (5) Hirotoshi Ito (1) hm (13) hmbeauty (1) holikaholika (1) hush hush (5) iillat (1) ike (1) ikea (1) ilcsi (1) illóolaj (11) ilse moore (1) imageskincare (14) institutoespanol (1) interjú (15) isad (1) isadora (26) Ishibashi Yui (1) jacsó balázs (1) japán szekció (28) jar (1) jason freeny (1) játék (16) jimjams (1) jimmy nelson (1) joe black (1) john kenn mortensen (1) joshua hoffine (1) Juha Arvid Helminen (1) julien martinez (1) kalis (1) kalligráfia (2) kamedis (2) karácsony (8) karbonoir (1) karcos (1) Katarzyna Konieczka (1) kate moss (1) katonadolog (8) KatVonD (4) katy perry (1) kazuhiro hori (1) kenzo (1) képzőművészet (102) kert (24) kevecosmetics (16) kézápolás (3) khamitova (1) kiállítás (31) kidexpo (1) killstar (5) klecksography (2) klekszográfia (1) kneipp (1) kollagén (2) koncept (1) kónyamelinda (1) könyvajánló (29) koreaiszépségápolás (3) körömfestés (12) koromgyerek (1) kreinbacher (1) kristenhair (2) kristmort (1) kris kuksi (1) lábápolás (2) lady gaga (5) LAGirl (1) lakasparfum (1) lakberendezés (17) lancaster (3) langhaarmadchen (1) last rites gallery (3) la beau macabre (1) lebanon hanover (1) lego (2) lenor (4) lepetitmarseillais (1) le beau macabre (4) liam sparkes (1) lierac (1) lillafufavi (1) lionel messi (1) lip service (1) listerine (1) loreal (2) lostandfound (5) louise thomas (1) lovecraft (1) lucja lange (2) luke chueh (1) lush (66) MAC (34) macabre gadgets (1) madárhatározó (1) madeline pool (1) magyarmadártaniegyesület (1) magyar méz manufaktúra (2) mahlimae (1) make (1) make up (79) malgorzata dudek (1) mango (1) manicpanic (2) manna (5) Marcin Tyszka (2) marionnaud (8) márkusdóra (1) mars (2) maszk (1) maurizio di iorio (1) mavex (1) maxfactor (7) maybelline (1) mccormack (1) medicine (2) menstruáció (1) messelia (1) méz (3) michaelkors (1) michael hutter (1) mikrobiom (1) mimö (1) minecraft (1) miss sporty (2) mixa (1) mondocon (7) monstror (1) moschino (1) mr finch (1) mugler (1) myrna moonstruck (1) nagash (3) nailympia (1) napozás (18) napvédelem (2) narcisorodriguez (1) natúrkozmetikum (7) naturol (1) neogence (1) nespresso (15) nestlé (1) neutrogena (2) new yorker (3) nick cave (2) nina röder (1) nine inch nails (1) nivea (1) noahscalin (2) notino (7) novák tünde (5) nubu (1) nuit (3) nuxe (4) nyár (1) nyereményjáték (4) oldspice (1) Oleg Oprisco (1) olvass! (31) opi (1) organicforce (1) oriflame (1) ORMEDIC (1) palmers (1) palmolive (1) pandanutrition (1) parfüm (38) parkkiadó (1) pattanás (1) paul booth (1) paweltotoroadamiec (1) pedigree (4) Pentti Sammallahti (1) perwoll (1) petmedbydrkelen (1) philip riches (1) phyto (1) pibu (1) pigmentfoltok (1) pipere gönc (699) police (2) polifarbe (2) primacbd (1) procter&gamble (13) program (1) prom (2) promóció (350) pszichológia (4) queenofdarkness (2) recept (23) redchocholate (1) revalid (2) revitalash (1) revolution (1) revox (3) revox plex (1) revuele (1) richardquinn (1) rimmel (7) rimmel neffati (1) rodarte (1) rod luff (1) rossetti (3) rossmann (3) rowenta (1) royalclinics (10) s.oliver (1) sajtóközlemény (1) sally hansen (8) sándor nagy tünde (1) sandro miller (1) sanne de wilde (1) sante (1) santiago caruso (1) sarah wright (1) schüssler (1) secretkey (1) semmi különös (84) seth casteel (2) shea (1) shigeru joshida (1) shiseido (6) simon zsófi (1) sisley (1) sistersoftheblackmoon (1) skagen (1) skechers (1) skintra (3) skulladay (5) smink (15) sonya flu (1) sothys (2) sovrin (1) stacey baker (1) stargazer (1) star wars (6) steven klein (1) stop ttip (1) street art (4) street commando (1) szappanvarazs (1) szemkörnyékápolás (3) szépségápolás (14) szobrászat (1) szuharevszki (1) szürrealizmus (1) takácsmáté (1) tangleteezer (1) természet (2) természetfotó (2) terredhermes (1) teszt (28) tetoválás (15) thesolution (1) the filigree (1) thisisredy (1) thomasdevaux (1) thombrowne (2) tinédzserkor (1) tom ford (1) torvenius (1) trendhim (1) trndprojekt (1) uriage (9) utazás (2) vagheggi (2) valentino (1) Valeria Chorozidi (2) varga herbal (1) veet (1) vegán (1) verawang (1) veres máté (1) versace (1) vinylux (1) virágbéke (3) vizuál&kult (10) vizuál kult (281) walter schels (1) wang (1) waso (1) wave gothic treffen (1) webshop (10) weleda (4) witkin (1) womensecret (1) worldpressphoto (3) yamato (2) yamuna (12) yaya (1) yogitea (1) yonipanties (1) yvesrocher (10) zadig (1) zadig&voltaire (1) zara (1) zawadzki (1) zene (20) zenzero (2) ziaja (5) zólyomizsolt (1) ZO® SKIN HEALTH (1)

Külső feed

Houston we have a problem

süti beállítások módosítása