sheabouteverything

† főleg, ami fekete †

Feketét a konyhába is!

Nem vagyok egyedül ha azt mondom, a fekete színt kedvelem a leginkább, gyakorlatilag képtelen vagyok nem felhasználni, legyen szó ruhákról, kiegészítőkről, sminkről, stb. Az viszont eddig eszembe se jutott volna, hogy ételeket is eszerint válogassak össze. Pedig van rá lehetőség, de még mennyi!

Vegyük például a közismertebb gyümölcsöket, mint a feketeribizli, bodza, áfonya, vagy az olyan zöldségeket, mint a fekete retek vagy a cékla, ugye. De vannak kevésbé elterjedt növények is, például a fekete paradicsom, burgonya, répa, fokhagyma vagy a fekete zöldbab.

feketesargarepa.jpg

Készíthetsz nagyszerű salátát fekete rízsből és babból, gyors finomság lehet a mákostészta természetesen fekete tésztával, de valójában szinte bármilyen ételt elkészíthetsz köszönhetően a fekete ételszínezőnek. A tésztákat vagy például a nagy port kavart gót-burger öntetét tintahal tintájával festik meg (egyébként a McDonald is kijött hasonlóval később), de erre a célra kitűnő a szénpor is.

 

Ezeket leginkább csak megkóstolnám, elkészíteni biztos nem lenne könnyű, viszont a fent említett színező anyagok segítségével gyakorlatilag bármi kivitelezhető. Például Stahl Judit gyors receptjeiből (Stahl Judit: Gyors konyha) már szívesebben indulok ki, nagyon egyszerű és finom ételek, jó alap, ha kísérleteznél a gót-konyhával. :-)

 

Stahl Judit nestahl_cover.jpgve fogalommá vált az elmúlt évtized alatt. „Stahlt főzni” mára több százezer családban jelenti azt, hogy gyors, finom és egyszerűen elkészíthető étel kerül az asztalra. Ez az új Stahl-szakácskönyv is azoknak szól, akik kevés időt szeretnének eltölteni a konyhában. A receptek többsége 30 perces: ínycsiklandó hétköznapi vacsorák, emlékezetes hétvégi ebédek, előre elkészíthető vendégváró finomságok és tempós levesek, olaszos tészták, különleges melegszendvicsek, egzotikus ételek gyűjteménye. Bőven található köztük 20, 15 vagy akár 10 perc alatt összehozható fogás is. Olyan viszont egyetlen se, amely 45 percnél tovább tart.

 

A személyes történetekkel átszőtt szakácskönyv bravúrosan gyors receptjei praktikus megoldást kínálnak hétköznapi problémákra is. A maximum öt hozzávalós ételekhez nincs szükség időrabló bevásárlásra; az egyetlen edényben készülő tányérra valók után nem tornyosul a mosogatnivaló; a szinte főzés nélküli fogások nem igényelnek hatalmas, jól felszerelt konyhát. A jól követhető recepteket – ahogy minden Stahl-szakácskönyvnél – most is civil próbafőzők tesztelték a megjelenés előtt, akik eltérő tapasztalattal rendelkeztek a főzés-sütés terén. Ez a garanciája annak, hogy bárki sikerre számíthat, aki fakanalat ragad, és kipróbálja ezeket a pompás, gyors ételeket.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sheabouteverything.blog.hu/api/trackback/id/tr656865907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MLaca · http://mlzphoto.hu/ 2014.11.06. 09:34:41

bocs, tényleg nem kötekedni akarok, de a fekete nem szín.

Morrancs 2014.11.06. 10:50:42

Hát nyilván az ételeket napokig nézed, ahelyett, hogy megennéd, azért lényeges ez ennyire. Mert ha azt feltételezem, hogy elkészítés után mindjárt a gyomrodba is kerül, akkor nem hiszem, hogy megterhelnéd ételszínezékkel, csak azért, hogy fekete kaját egyél. Vagy igen?

sheabouteverything · http://www.sheabouteverything.blog.hu 2014.11.06. 11:10:10

@Morrancs: attól függ, mivel színezed, vannak természetes alapú ételszinezékek is. De amúgy a zizit is tenyérből szórjuk a szánkba, szóval egy tintahal tintával színezett hamburger nem oszt, nem szoroz sajnos.

kalandozomagyar 2014.11.06. 14:53:59

A fekete a színek teljes hiánya, a fehér a színek összessége, a kettő közötti átmenet a szürke.

A fenti háromból egyik sem szín...

magyar bucó 2014.11.06. 15:38:26

A felsorolt dolgok többsége nem fekete, hanem kék vagy vörös.

Mennyit kapsz a könyvreklámért?

little troll (törölt) 2014.11.06. 18:37:28

Ettől én depi lennék. Amúgy az egyik olasz barátom mondta a színesre festett száraztésztákról Velencében, hogy azt csak a külföldiek veszik. :D

Nina Otherside Mercy 2014.12.03. 22:51:18

én már ettem fekete spagettit, vörös szósszal.......nekem bejött....és nem depis voltam tőle, csak jól lakott:)


Címkék

#KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁS KUPONKÓDDAL (4) #skulladay (13) 4711 (1) abramovitch (1) AcquadiParma (1) aden (1) adora (1) Aëla Labbét (1) ajándékcsomag (2) akné (1) akoma (1) albertooliveira (1) alexander mcqueen (2) aliceauaa (1) alison scarpulla (1) alkmie (1) állatvédelem (4) altnőder emese (1) always (1) anandam (1) andaluzina (2) andykehoe (1) angel muse (1) angerer (1) annabel de vetten (1) annie leibovitz (2) anny (2) answear (9) anton corbijn (1) apavita (1) apivita (9) apivita mini bees (1) arcápolás (11) architect (1) argirelin (1) ariel (3) armani (1) army (3) aromax (14) arpad slancik (1) arthur tress (1) Astor (1) astor (8) ásványbörze (2) avon (92) avoncollections (1) az év természetfotósa (2) babakészítés (4) balea (3) banksy (1) bariesun (1) barnys (2) bart hess (1) battila (1) bbkrem.hu (1) beautyofjoseon (1) beetlejuice (1) benergo (1) ben hopper (1) Berlin (1) betty baker (1) between (1) biano (1) bibian blue (2) biobaza (3) bioderma (15) biooil (1) biopont (7) birimagdi (1) bíró roland (1) blackmilk (1) black nail cabaret (7) bnc (1) body shop (1) bombcosmetics (4) bonprix (1) bőrápolás (218) botox (1) bottegaverde (2) bourjois (6) bridgertone (1) bükfürdő (1) by blondie (5) by emke (6) by esc (2) by haren kayez (1) by nina (19) by oriza (918) carine peynaud (1) carven (1) catrice (5) cbd (1) ccc (2) cerave (1) cetaphil (1) ceva (1) chanel (3) chefgomba (16) chen man (1) christophe kutner (1) cipoplaza (1) clarins (9) claudia schiffer (1) CND (3) cnd (2) codie young (1) concept art (2) coolvision (1) corvina (1) cos (1) cosibella (9) cosplay (9) cosrx (1) créemorganics (1) csepel (1) csomagolás (1) curaprox (1) danubiushotels (1) dan hillier (1) darkravenasylum (2) deichmann (1) dekor (2) del toro (1) demobaza (1) dermacol (1) dermalogica (1) dermedic (4) dewayne flowers (1) diamondfogfehérítés (1) dior (3) disturbia (7) divat (184) diy (27) dm (4) dofka zsuzsanna (1) dolce&gabbana (2) dollskill (1) doridea (3) douglas (10) drk (2) drkxcsepel (1) dropofnature (1) dr organic (8) dulux (2) egészség (8) ekcéma (2) ékszer (14) életmód (4) ellen rogers (1) emilythestrange (1) emporium (1) engelsrufer (1) English content (5) erborian (1) erevos aether (1) erica berkowitz (2) eric lacombe (1) essence (6) esteelauder (1) estelle thild (1) eszem (1) eszemiszom (66) evelinecosmetics (1) fa (1) fabio magalhaes (1) facosmetics (1) fandrpartner (1) fantich young (1) fashion (147) fashionwatch (4) fekete (50) feketezaj (2) felco (1) fenntarthatóság (2) fényvédelem (2) férfi bőrápolás (1) fesztivál (1) fétis (2) FF (7) film (5) florasense (1) fogápolás (5) foreo (22) fosoo (1) fotográfia (96) frudia (1) Fuco Ueda (1) fumax (2) fürdőbomba (2) galliano (1) game of the thrones (2) garbage art (1) gardenexpo (1) gareth pugh (1) garnier (1) gaultier (1) gelareh (2) gervida (1) ginorossi (1) givenchy (1) Gregory Raymond Halili (1) guerlain (4) guy denning (1) gyerekrajz (1) gymbeam (2) gypsywarrior (1) h2x (1) haj (4) hajápolás (16) hakuchi (1) halloween (18) Hanne van der Woude (1) hashtag london (5) headandshoulders (2) hector rene (1) heidi klum (1) helia-d (2) hellosmoothie (1) hello kitty (1) heti etsy (8) himalaya (1) hímzés (5) Hirotoshi Ito (1) hm (13) hmbeauty (1) holikaholika (1) hush hush (5) iillat (1) ike (1) ikea (1) ilcsi (1) illóolaj (11) ilse moore (1) imageskincare (14) institutoespanol (1) interjú (15) isad (1) isadora (26) Ishibashi Yui (1) jacsó balázs (1) japán szekció (28) jar (1) jason freeny (1) játék (16) jimjams (1) jimmy nelson (1) joe black (1) john kenn mortensen (1) joshua hoffine (1) Juha Arvid Helminen (1) julien martinez (1) kalis (1) kalligráfia (2) kamedis (2) karácsony (8) karbonoir (1) karcos (1) Katarzyna Konieczka (1) kate moss (1) katonadolog (8) KatVonD (4) katy perry (1) kazuhiro hori (1) kenzo (1) képzőművészet (102) kert (24) kevecosmetics (16) kézápolás (3) khamitova (1) kiállítás (31) kidexpo (1) killstar (5) klecksography (2) klekszográfia (1) kneipp (1) kollagén (2) koncept (1) kónyamelinda (1) könyvajánló (29) koreaiszépségápolás (3) körömfestés (12) koromgyerek (1) kreinbacher (1) kristenhair (2) kristmort (1) kris kuksi (1) lábápolás (2) lady gaga (5) LAGirl (1) lakasparfum (1) lakberendezés (17) lancaster (3) langhaarmadchen (1) last rites gallery (3) la beau macabre (1) lebanon hanover (1) lego (2) lenor (4) lepetitmarseillais (1) le beau macabre (4) liam sparkes (1) lierac (1) lillafufavi (1) lionel messi (1) lip service (1) listerine (1) loreal (2) lostandfound (5) louise thomas (1) lovecraft (1) lucja lange (2) luke chueh (1) lush (66) MAC (34) macabre gadgets (1) madárhatározó (1) madeline pool (1) magyarmadártaniegyesület (1) magyar méz manufaktúra (2) mahlimae (1) make (1) make up (79) malgorzata dudek (1) mango (1) manicpanic (2) manna (5) Marcin Tyszka (2) marionnaud (8) márkusdóra (1) mars (2) maszk (1) maurizio di iorio (1) mavex (1) maxfactor (7) maybelline (1) mccormack (1) medicine (2) menstruáció (1) messelia (1) méz (3) michaelkors (1) michael hutter (1) mikrobiom (1) mimö (1) minecraft (1) miss sporty (2) mixa (1) mondocon (7) monstror (1) moschino (1) mr finch (1) mugler (1) myrna moonstruck (1) nagash (3) nailympia (1) napozás (18) napvédelem (2) narcisorodriguez (1) natúrkozmetikum (7) naturol (1) neogence (1) nespresso (15) nestlé (1) neutrogena (2) new yorker (3) nick cave (2) nina röder (1) nine inch nails (1) nivea (1) noahscalin (2) notino (7) novák tünde (5) nubu (1) nuit (3) nuxe (4) nyár (1) nyereményjáték (4) oldspice (1) Oleg Oprisco (1) olvass! (31) opi (1) organicforce (1) oriflame (1) ORMEDIC (1) palmers (1) palmolive (1) pandanutrition (1) parfüm (38) parkkiadó (1) pattanás (1) paul booth (1) paweltotoroadamiec (1) pedigree (4) Pentti Sammallahti (1) perwoll (1) petmedbydrkelen (1) philip riches (1) phyto (1) pibu (1) pigmentfoltok (1) pipere gönc (699) police (2) polifarbe (2) primacbd (1) procter&gamble (13) program (1) prom (2) promóció (350) pszichológia (4) queenofdarkness (2) recept (23) redchocholate (1) revalid (2) revitalash (1) revolution (1) revox (3) revox plex (1) revuele (1) richardquinn (1) rimmel (7) rimmel neffati (1) rodarte (1) rod luff (1) rossetti (3) rossmann (3) rowenta (1) royalclinics (10) s.oliver (1) sajtóközlemény (1) sally hansen (8) sándor nagy tünde (1) sandro miller (1) sanne de wilde (1) sante (1) santiago caruso (1) sarah wright (1) schüssler (1) secretkey (1) semmi különös (84) seth casteel (2) shea (1) shigeru joshida (1) shiseido (6) simon zsófi (1) sisley (1) sistersoftheblackmoon (1) skagen (1) skechers (1) skintra (3) skulladay (5) smink (15) sonya flu (1) sothys (2) sovrin (1) stacey baker (1) stargazer (1) star wars (6) steven klein (1) stop ttip (1) street art (4) street commando (1) szappanvarazs (1) szemkörnyékápolás (3) szépségápolás (14) szobrászat (1) szuharevszki (1) szürrealizmus (1) takácsmáté (1) tangleteezer (1) természet (2) természetfotó (2) terredhermes (1) teszt (28) tetoválás (15) thesolution (1) the filigree (1) thisisredy (1) thomasdevaux (1) thombrowne (2) tinédzserkor (1) tom ford (1) torvenius (1) trendhim (1) trndprojekt (1) uriage (9) utazás (2) vagheggi (2) valentino (1) Valeria Chorozidi (2) varga herbal (1) veet (1) vegán (1) verawang (1) veres máté (1) versace (1) vinylux (1) virágbéke (3) vizuál&kult (10) vizuál kult (281) walter schels (1) wang (1) waso (1) wave gothic treffen (1) webshop (10) weleda (4) witkin (1) womensecret (1) worldpressphoto (3) yamato (2) yamuna (12) yaya (1) yogitea (1) yonipanties (1) yvesrocher (10) zadig (1) zadig&voltaire (1) zara (1) zawadzki (1) zene (20) zenzero (2) ziaja (5) zólyomizsolt (1) ZO® SKIN HEALTH (1)

Külső feed

Houston we have a problem

süti beállítások módosítása