sheabouteverything

† főleg, ami fekete †

Fekete kert: tavaszi tervek

Lassan vége a hosszúra nyúlt őszi ültetési szezonnak, összeszedtem az avart is - ideje a tavaszi tervekkel foglalkozni. Az idei év kedvenc beszerzése a borzas púpliliom volt a Dobay kertészettől, és annyira megkedveltem ezt az árnyékos kertbe is kiváló, orchideára emlékeztető kedves kis növényt, hogy biztos, hogy lecsapok más változatokra is. Ilyen szépségek mellett az ember könnyen elcsábul, és egyátalán nem egyszerű kizárólag a fekete növényekre összépontosítani.tricyrtis-hirta-flower-garden-lilies-flower-plant-4061993.jpg

ÉVELŐ FEKETE SZÉPSÉGEK ÁRNYÉKBA, FÉLÁRNYÉKBA

Ha fekete ágyásszegélyben, talajtakarásban gondolkodsz, az indás ínfű (Ajuga Reptans) bordó/sötét (Atropurpurea, Black Scallop) levelű változatai szuper választásnak fognak bizonyulni: tökéletesen igénytelen, nálam diófa alatt van, félárnyékban is szépen fejlődik, indáival pedig terjeszkedik. Évelő növény.

tunderkertje-56963677d9172.jpg

Tőosztással és magról is könnyen szaporítható, és árnyasabb  kertekben is pazarul mutat a tűzeső (Heuchera). Bordó, barna, sőt fekete (Black Beauty, Black Pearl) levelű változatai télen is mutatósak. Jelentem, sikeresen szaporítottam magról, nálam egyelőre - végleges helyüket nem lelvén - jól becsomagolt cserepekben várják első telüket az újoncok. Szintén évelő. 

234311fe02f8cbe5d77e9596f4626150.jpg

DRÁMA A TŰZŐ NAPON

Napot kedvelő, száraz talajt is elviselő, évelő szépség a varjúháj, Purple Emperor nevű magasba törő nemesítése cserépben, sziklakertekben is jól nevelhető, igénytelen fekete csoda. Sajnos egyelőre csak a zöld levelű növényváltozattal (Herbstfreude) rendelkezem - könnyen szaporítható, akár átlátszó vázában is hetek alatt gyökereztethető és ültethető. 

sedum_purple_emperor2.jpg

Láttam már cserépben, összeültetésekben és szegélyként is szabadföldben a fekete kígyószakállt (Ophiogon Planiscapus Nigrescens, jelentéktelennek mondott kis virágai nagyon szépek, ebből fejlődnek bogyótermései. Beszerzésre vár.1946-11797.jpg

HANGULATFOKOZÁS JAPÁN JUHARRAL

Mindössze 2 méterre nő, és nagyobb cserépben is sikeresen nevelhető a japán juhar, melynek számtalan egészen sötét vagy éppen pompásan virító bordós levelű nemesítése (Garnet) létezik. 12230-00-baki_20190426140057_092560ce-cd53-4d8c-b18a-f40dd6ece9bc_810x978.jpg

DÉZSÁS KEDVENCEK: AZ ÜSTÖKLILIOM

Az idei év nagy felfedezettje nálam az üstökliliomok (Cordyline Australis), de egyelőre még csak szemezek velük, mert a teleltetésük nem macskakompatibilis, és nem vagyok benne biztos, hogy a mi ki vörös démonunk megbarátkozna a terasz új lakóival. A Dark Star, Purple Tower és a Red Star is fanasztikus változatok, nagyon vágyom legalább az egyikre.cordylineaustralispurpletower22.JPG

EGYNYÁRI CSODÁK MAGRÓL VAGY PALÁNTÁZVA

Egynyári, magról könnyen szaporítható (egyes szerint kiirthatatlan, önvető, nálam rendesen erőltetni kellett azért a dolgot) a hajnalka (Ipomoea). Van két ritka változata, amelyik nagyon tetszik, az egyik a piros virágú Cardinal Climber, a másik pedig a fekete (bár most hogy jobban rágugliztam, inkább sötétkék lesz az) Knowlians Black - egybecsomagolva kapható a Bakker kertészetnél, benne van a top10-ben, tuti befuttatok velük valamit (bármit). A Kniolas Black (képen) még feketébb, de az sehol se kapható itthon.51gjrpswpgl_sx425.jpgItthon egynyáriként bánunk vele, pedig többen állítják, hogy át lehet teleltetni: a rendszeres tápoldatozás és az elnyílt virágok visszacsípésével bámulatosan formában lehet tartani a petúniákat is. Én biztosan nem bajlódom a teleltetéssel, mert kifejezetten jó áron lehet kapni feketében (Big blacky) a helyi kertészetben, de az biztos, hogy minden évben ültetek belőle függő cserépbe a bejárathoz. Láttam most a cikk írása közben a neten 4690 Ft-ért (!), Pesten tavasszal a virágos 700 Ft-ért kínálgatta - falun 150 Ft, a Praktikerben meg most a fele (bár elképzelésem sincs, ki ültet decemberben petúniát). 

fekete-petunia_400.jpg

 

Képek forrása: Tunderkertje.hu, Waltersgarden.com, gardenia.net, sieberz.hu, bakker-hu.com, dmkert.hu, edenkert.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sheabouteverything.blog.hu/api/trackback/id/tr3215331544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


Címkék

#KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁS KUPONKÓDDAL (4) #skulladay (13) 4711 (1) abramovitch (1) AcquadiParma (1) aden (1) adora (1) Aëla Labbét (1) ajándékcsomag (2) akné (1) akoma (1) albertooliveira (1) alexander mcqueen (2) aliceauaa (1) alison scarpulla (1) alkmie (1) állatvédelem (4) altnőder emese (1) always (1) anandam (1) andaluzina (2) andykehoe (1) angel muse (1) angerer (1) annabel de vetten (1) annie leibovitz (2) anny (2) answear (9) anton corbijn (1) apavita (1) apivita (9) apivita mini bees (1) arcápolás (11) architect (1) argirelin (1) ariel (3) armani (1) army (3) aromax (14) arpad slancik (1) arthur tress (1) astor (8) Astor (1) ásványbörze (2) avon (93) avoncollections (1) az év természetfotósa (2) babakészítés (4) balea (3) banksy (1) bariesun (1) barnys (2) bart hess (1) battila (1) bbkrem.hu (1) beautyofjoseon (1) beetlejuice (1) benergo (1) ben hopper (1) Berlin (1) betty baker (1) between (1) biano (1) bibian blue (2) biobaza (3) bioderma (15) biooil (1) biopont (7) birimagdi (1) bíró roland (1) blackmilk (1) black nail cabaret (7) bnc (1) body shop (1) bombcosmetics (4) bonprix (1) bőrápolás (218) botox (1) bottegaverde (2) bourjois (6) bridgertone (1) bükfürdő (1) by blondie (5) by emke (6) by esc (2) by haren kayez (1) by nina (19) by oriza (918) carine peynaud (1) carven (1) catrice (5) cbd (1) ccc (2) cerave (1) cetaphil (1) ceva (1) chanel (3) chefgomba (16) chen man (1) christophe kutner (1) cipoplaza (1) clarins (9) claudia schiffer (1) CND (3) cnd (2) codie young (1) concept art (2) coolvision (1) corvina (1) cos (1) cosibella (9) cosplay (9) cosrx (1) créemorganics (1) csepel (1) csomagolás (1) curaprox (1) danubiushotels (1) dan hillier (1) darkravenasylum (2) deichmann (1) dekor (2) del toro (1) demobaza (1) dermacol (1) dermalogica (1) dermedic (4) dewayne flowers (1) diamondfogfehérítés (1) dior (3) disturbia (7) divat (184) diy (27) dm (4) dofka zsuzsanna (1) dolce&gabbana (2) dollskill (1) doridea (3) douglas (10) drk (2) drkxcsepel (1) dropofnature (1) dr organic (8) dulux (2) egészség (8) ekcéma (2) ékszer (14) életmód (4) ellen rogers (1) emilythestrange (1) emporium (1) engelsrufer (1) English content (5) erborian (1) erevos aether (1) erica berkowitz (2) eric lacombe (1) essence (6) esteelauder (1) estelle thild (1) eszem (1) eszemiszom (66) evelinecosmetics (1) fa (1) fabio magalhaes (1) facosmetics (1) fandrpartner (1) fantich young (1) fashion (147) fashionwatch (4) fekete (50) feketezaj (2) felco (1) fenntarthatóság (2) fényvédelem (2) férfi bőrápolás (1) fesztivál (1) fétis (2) FF (7) film (5) florasense (1) fogápolás (5) foreo (22) fosoo (1) fotográfia (96) frudia (1) Fuco Ueda (1) fumax (2) fürdőbomba (2) galliano (1) game of the thrones (2) garbage art (1) gardenexpo (1) gareth pugh (1) garnier (1) gaultier (1) gelareh (2) gervida (1) ginorossi (1) givenchy (1) Gregory Raymond Halili (1) guerlain (4) guy denning (1) gyerekrajz (1) gymbeam (2) gypsywarrior (1) h2x (1) haj (4) hajápolás (16) hakuchi (1) halloween (18) Hanne van der Woude (1) hashtag london (5) headandshoulders (2) hector rene (1) heidi klum (1) helia-d (2) hellosmoothie (1) hello kitty (1) heti etsy (8) himalaya (1) hímzés (5) Hirotoshi Ito (1) hm (13) hmbeauty (1) holikaholika (1) hush hush (5) iillat (1) ike (1) ikea (1) ilcsi (1) illóolaj (11) ilse moore (1) imageskincare (14) institutoespanol (1) interjú (15) isad (1) isadora (26) Ishibashi Yui (1) jacsó balázs (1) japán szekció (28) jar (1) jason freeny (1) játék (16) jimjams (1) jimmy nelson (1) joe black (1) john kenn mortensen (1) joshua hoffine (1) Juha Arvid Helminen (1) julien martinez (1) kalis (1) kalligráfia (2) kamedis (2) karácsony (9) karbonoir (1) karcos (1) Katarzyna Konieczka (1) kate moss (1) katonadolog (8) KatVonD (4) katy perry (1) kazuhiro hori (1) kenzo (1) képzőművészet (102) kert (24) kevecosmetics (16) kézápolás (3) khamitova (1) kiállítás (31) kidexpo (1) killstar (5) klecksography (2) klekszográfia (1) kneipp (1) kollagén (2) koncept (1) kónyamelinda (1) könyvajánló (29) koreaiszépségápolás (3) körömfestés (12) koromgyerek (1) kreinbacher (1) kristenhair (2) kristmort (1) kris kuksi (1) lábápolás (2) lady gaga (5) LAGirl (1) lakasparfum (1) lakberendezés (17) lancaster (3) langhaarmadchen (1) last rites gallery (3) la beau macabre (1) lebanon hanover (1) lego (2) lenor (4) lepetitmarseillais (1) le beau macabre (4) liam sparkes (1) lierac (1) lillafufavi (1) lionel messi (1) lip service (1) listerine (1) loreal (2) lostandfound (5) louise thomas (1) lovecraft (1) lucja lange (2) luke chueh (1) lush (66) MAC (34) macabre gadgets (1) madárhatározó (1) madeline pool (1) magyarmadártaniegyesület (1) magyar méz manufaktúra (2) mahlimae (1) make (1) make up (79) malgorzata dudek (1) mango (1) manicpanic (2) manna (5) Marcin Tyszka (2) marionnaud (8) márkusdóra (1) mars (2) maszk (1) maurizio di iorio (1) mavex (1) maxfactor (7) maybelline (1) mccormack (1) medicine (2) menstruáció (1) messelia (1) méz (3) michaelkors (1) michael hutter (1) mikrobiom (1) mimö (1) minecraft (1) miss sporty (2) mixa (1) mondocon (7) monstror (1) moschino (1) mr finch (1) mugler (1) myrna moonstruck (1) nagash (3) nailympia (1) napozás (18) napvédelem (2) narcisorodriguez (1) natúrkozmetikum (7) naturol (1) neogence (1) nespresso (15) nestlé (1) neutrogena (2) new yorker (3) nick cave (2) nina röder (1) nine inch nails (1) nivea (1) noahscalin (2) notino (7) novák tünde (5) nubu (1) nuit (3) nuxe (4) nyár (1) nyereményjáték (4) oldspice (1) Oleg Oprisco (1) olvass! (31) opi (1) organicforce (1) oriflame (1) ORMEDIC (1) palmers (1) palmolive (1) pandanutrition (1) parfüm (38) parkkiadó (1) pattanás (1) paul booth (1) paweltotoroadamiec (1) pedigree (4) Pentti Sammallahti (1) perwoll (1) petmedbydrkelen (1) philip riches (1) phyto (1) pibu (1) pigmentfoltok (1) pipere gönc (700) police (2) polifarbe (2) primacbd (1) procter&gamble (13) program (1) prom (2) promóció (351) pszichológia (4) queenofdarkness (2) recept (23) redchocholate (1) revalid (2) revitalash (1) revolution (1) revox (3) revox plex (1) revuele (1) richardquinn (1) rimmel (7) rimmel neffati (1) rodarte (1) rod luff (1) rossetti (3) rossmann (3) rowenta (1) royalclinics (10) s.oliver (1) sajtóközlemény (1) sally hansen (8) sándor nagy tünde (1) sandro miller (1) sanne de wilde (1) sante (1) santiago caruso (1) sarah wright (1) schüssler (1) secretkey (1) semmi különös (84) seth casteel (2) shea (1) shigeru joshida (1) shiseido (6) simon zsófi (1) sisley (1) sistersoftheblackmoon (1) skagen (1) skechers (1) skintra (3) skulladay (5) smink (16) sonya flu (1) sothys (2) sovrin (1) stacey baker (1) stargazer (1) star wars (6) steven klein (1) stop ttip (1) street art (4) street commando (1) szappanvarazs (1) szemkörnyékápolás (3) szépségápolás (14) szobrászat (1) szuharevszki (1) szürrealizmus (1) takácsmáté (1) tangleteezer (1) természet (2) természetfotó (2) terredhermes (1) teszt (28) tetoválás (15) thesolution (1) the filigree (1) thisisredy (1) thomasdevaux (1) thombrowne (2) tinédzserkor (1) tom ford (1) torvenius (1) trendhim (1) trndprojekt (1) uriage (9) utazás (2) vagheggi (2) valentino (1) Valeria Chorozidi (2) varga herbal (1) veet (1) vegán (1) verawang (1) veres máté (1) versace (1) vinylux (1) virágbéke (3) vizuál&kult (10) vizuál kult (281) walter schels (1) wang (1) waso (1) wave gothic treffen (1) webshop (10) weleda (4) witkin (1) womensecret (1) worldpressphoto (3) yamato (2) yamuna (12) yaya (1) yogitea (1) yonipanties (1) yvesrocher (10) zadig (1) zadig&voltaire (1) zara (1) zawadzki (1) zene (20) zenzero (2) ziaja (5) zólyomizsolt (1) ZO® SKIN HEALTH (1)

Külső feed

Houston we have a problem

süti beállítások módosítása