sheabouteverything

† főleg, ami fekete †

Könyvajánló: Tudatosan gyermektelenek

Tabuk nélkül, őszintén tárgyalja a gyermektelenség témáját Rácz Laura Rebecca Tudatosan gyermektelenek c. könyve. Okok, utak, döntések - 23 mélyinterjú és 900 visszajelzés alapján készült el az átfogó kötet.childfree.jpeg

Sokak szerint a boldog élet kizárólag párkapcsolatban, családban, gyermekkel képzelhető el. A gyermektelenségre problémaként tekintenek, a tudatosan gyermektelenek pedig legtöbbször ellenszenvvel, ítélkezéssel, kritikával szembesülnek. Tisztelet azoknak, akik bármilyen vitába beleállnak a magánéletükkel kapcsolatban, sokszor komoly lelkierő kell ahhoz, hogy valaki felvállalja a témával kapcsolatos véleményét.

Pedig miért ne gondolhatná bárki úgy, hogy nem akar gyereket? Miért tart még mindig ott a társadalom, hogy hátrányosan különbözteti meg azokat, akik nem akarnak szülők lenni?

Mentális okok, szülői minták, egészségyügyi problémák egész sora állhat egy ilyen döntés mögött - akár két emberé is. Akárhogy is, a gyerekvállalással kapcsolatos döntés az ember szuverén joga, ahogy az is, kit enged be a hálószobájába.. tudatosan-gyermektelenek-konyvblog.jpg

Sokakat kifejezetten irritálnak a gyerekmentes nők (férfiak nem), mások titkon irígylik őket...

Érdemes ezt a kötetet forgatni azoknak is, akik nem akarnak gyereket vagy még nem döntöttek, esetleg halogatják a témát, és azoknak is, akiknek már van gyerekük, de érdeklik a gyermektelenség mögötti okok is.

Nem azt kellene megindokolni, hogy az ember miért nem akar gyereket, hanem azt, hogy miért akar.

A könyvet elolvasva nagyon különböző nézőpontokat vehetünk szemügyre az elbeszélések alapján. A "childfree" megszólalók többnyire zavarba ejtő nyíltsággal beszélnek múltbeli sérelmeikről, a rosszul berögzült és továbbvitt családi mintákról, de van olyan interjúalany, aki kizárólag neve és az ismertetőjegyek megváltoztatásával járult hozzá a beszélgetéshez és a publikáláshoz.

..ha most engednék a társadalmi nyomásnak, és szülnék, akkor rajtam kívül mindenki más boldog lenne. Boldogok lennének a szüleim, hogy tudják mutogatni a Facebookon, boldog lenne a barátnőm, mert akkor együtt járhatnánk a baba-mama klubba. Boldog lenne az összes kolléganőm, és beszélgethetnének velem ebéd közben a gyerekről. Csak én nem lennék boldog.

Az biztos, hogy a mai Magyarországban nem kevés bátorság kell ahhoz, hogy ennyire nyíltan felvállalja bárki a gyermektelenség döntését.

Kulturális, családi, társadalmi okok, egészen szélsőséges vélemények ütköznek a könyvben. Vannak olyan, valóban szélsőséges nézetek is a könyvben, amelyikkel én is nehezen azonosultam, bár nem is ez a lényeg, hanem a megértés. A tudatosan gyermektelenek sem egyformák - érdemes megismerni gondolataikat.

A csokot két gyerekre vettük fel, közel másfél millió forintot kaptunk. ... Aztán a környezetemben egyre jobban elkezdtek cseszegetni: Jaj házas vagy, eltelt fél év-egy év és még mindig nem vagy terhes? Akkor kezdett megfogalmazódni bennem, hogy én ezt nem is szeretném.

A szerzőről - Rácz Laura Rebecca, kulturális újságíró
Rácz Laura Rebecca kulturális újságíró, a Közelítő – Közelről nem is ijesztő blog alapítója. Diplomáját az ELTE jogi karán szerezte, majd újságírói tanulmányait a Komlósi Oktatási Stúdióban folytatta.

Cikkei saját blogján kívül a WMN-en, a ContextUson és a BorPortrén olvashatók. Versei, novellái jelentek meg magazinokban, antológiákban. Nagy étvágyú kultúrafogyasztó, szenvedélyes utazó.

#reklám

A bejegyzés trackback címe:

https://sheabouteverything.blog.hu/api/trackback/id/tr3317766322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Haloperidol 2022.03.09. 11:52:24

"Miért tart még mindig ott a társadalom, hogy hátrányosan különbözteti meg azokat, akik nem akarnak szülők lenni?"

Nagyon egyszerű: a társadalomnak káros ez a hozzáállás, mivel a társadalom jövője a gyerekektől függ, ezért természetes, hogy negatív hozzáállással szembesül az, aki tudatosan gyerektelen.

Kyria 2022.03.09. 21:42:33

15 éves koromban megmondtam, hogy soha nem lesz gyerekem, persze senki sem hitt nekem. 52 éves vagyok, tényleg nem lett. Soha senki nem bántott miatta. Én sem bántam meg, teljességgel alkalmatlan lettem volna a feladatra.

sheabouteverything · http://www.sheabouteverything.blog.hu 2022.03.10. 08:32:50

@Kyria: Köszi az őszinteségedet! Ezt én is így érzem korrektnek
.


Címkék

#KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁS KUPONKÓDDAL (4) #skulladay (13) 4711 (1) abramovitch (1) AcquadiParma (1) aden (1) adora (1) Aëla Labbét (1) ajándékcsomag (2) akné (1) akoma (1) albertooliveira (1) alexander mcqueen (2) aliceauaa (1) alison scarpulla (1) alkmie (1) állatvédelem (4) altnőder emese (1) always (1) anandam (1) andaluzina (2) andykehoe (1) angel muse (1) angerer (1) annabel de vetten (1) annie leibovitz (2) anny (2) answear (9) anton corbijn (1) apavita (1) apivita (9) apivita mini bees (1) arcápolás (11) architect (1) argirelin (1) ariel (3) armani (1) army (3) aromax (14) arpad slancik (1) arthur tress (1) astor (8) Astor (1) ásványbörze (2) avon (92) avoncollections (1) az év természetfotósa (2) babakészítés (4) balea (3) banksy (1) bariesun (1) barnys (2) bart hess (1) battila (1) bbkrem.hu (1) beautyofjoseon (1) beetlejuice (1) benergo (1) ben hopper (1) Berlin (1) betty baker (1) between (1) biano (1) bibian blue (2) biobaza (3) bioderma (15) biooil (1) biopont (7) birimagdi (1) bíró roland (1) blackmilk (1) black nail cabaret (7) bnc (1) body shop (1) bombcosmetics (4) bonprix (1) bőrápolás (218) botox (1) bottegaverde (2) bourjois (6) bridgertone (1) bükfürdő (1) by blondie (5) by emke (6) by esc (2) by haren kayez (1) by nina (19) by oriza (918) carine peynaud (1) carven (1) catrice (5) cbd (1) ccc (2) cerave (1) cetaphil (1) ceva (1) chanel (3) chefgomba (16) chen man (1) christophe kutner (1) cipoplaza (1) clarins (9) claudia schiffer (1) cnd (2) CND (3) codie young (1) concept art (2) coolvision (1) corvina (1) cos (1) cosibella (9) cosplay (9) cosrx (1) créemorganics (1) csepel (1) csomagolás (1) curaprox (1) danubiushotels (1) dan hillier (1) darkravenasylum (2) deichmann (1) dekor (2) del toro (1) demobaza (1) dermacol (1) dermalogica (1) dermedic (4) dewayne flowers (1) diamondfogfehérítés (1) dior (3) disturbia (7) divat (184) diy (27) dm (4) dofka zsuzsanna (1) dolce&gabbana (2) dollskill (1) doridea (3) douglas (10) drk (2) drkxcsepel (1) dropofnature (1) dr organic (8) dulux (2) egészség (8) ekcéma (2) ékszer (14) életmód (4) ellen rogers (1) emilythestrange (1) emporium (1) engelsrufer (1) English content (5) erborian (1) erevos aether (1) erica berkowitz (2) eric lacombe (1) essence (6) esteelauder (1) estelle thild (1) eszem (1) eszemiszom (66) evelinecosmetics (1) fa (1) fabio magalhaes (1) facosmetics (1) fandrpartner (1) fantich young (1) fashion (147) fashionwatch (4) fekete (50) feketezaj (2) felco (1) fenntarthatóság (2) fényvédelem (2) férfi bőrápolás (1) fesztivál (1) fétis (2) FF (7) film (5) florasense (1) fogápolás (5) foreo (22) fosoo (1) fotográfia (96) frudia (1) Fuco Ueda (1) fumax (2) fürdőbomba (2) galliano (1) game of the thrones (2) garbage art (1) gardenexpo (1) gareth pugh (1) garnier (1) gaultier (1) gelareh (2) gervida (1) ginorossi (1) givenchy (1) Gregory Raymond Halili (1) guerlain (4) guy denning (1) gyerekrajz (1) gymbeam (2) gypsywarrior (1) h2x (1) haj (4) hajápolás (16) hakuchi (1) halloween (18) Hanne van der Woude (1) hashtag london (5) headandshoulders (2) hector rene (1) heidi klum (1) helia-d (2) hellosmoothie (1) hello kitty (1) heti etsy (8) himalaya (1) hímzés (5) Hirotoshi Ito (1) hm (13) hmbeauty (1) holikaholika (1) hush hush (5) iillat (1) ike (1) ikea (1) ilcsi (1) illóolaj (11) ilse moore (1) imageskincare (14) institutoespanol (1) interjú (15) isad (1) isadora (26) Ishibashi Yui (1) jacsó balázs (1) japán szekció (28) jar (1) jason freeny (1) játék (16) jimjams (1) jimmy nelson (1) joe black (1) john kenn mortensen (1) joshua hoffine (1) Juha Arvid Helminen (1) julien martinez (1) kalis (1) kalligráfia (2) kamedis (2) karácsony (8) karbonoir (1) karcos (1) Katarzyna Konieczka (1) kate moss (1) katonadolog (8) KatVonD (4) katy perry (1) kazuhiro hori (1) kenzo (1) képzőművészet (102) kert (24) kevecosmetics (16) kézápolás (3) khamitova (1) kiállítás (31) kidexpo (1) killstar (5) klecksography (2) klekszográfia (1) kneipp (1) kollagén (2) koncept (1) kónyamelinda (1) könyvajánló (29) koreaiszépségápolás (3) körömfestés (12) koromgyerek (1) kreinbacher (1) kristenhair (2) kristmort (1) kris kuksi (1) lábápolás (2) lady gaga (5) LAGirl (1) lakasparfum (1) lakberendezés (17) lancaster (3) langhaarmadchen (1) last rites gallery (3) la beau macabre (1) lebanon hanover (1) lego (2) lenor (4) lepetitmarseillais (1) le beau macabre (4) liam sparkes (1) lierac (1) lillafufavi (1) lionel messi (1) lip service (1) listerine (1) loreal (2) lostandfound (5) louise thomas (1) lovecraft (1) lucja lange (2) luke chueh (1) lush (66) MAC (34) macabre gadgets (1) madárhatározó (1) madeline pool (1) magyarmadártaniegyesület (1) magyar méz manufaktúra (2) mahlimae (1) make (1) make up (79) malgorzata dudek (1) mango (1) manicpanic (2) manna (5) Marcin Tyszka (2) marionnaud (8) márkusdóra (1) mars (2) maszk (1) maurizio di iorio (1) mavex (1) maxfactor (7) maybelline (1) mccormack (1) medicine (2) menstruáció (1) messelia (1) méz (3) michaelkors (1) michael hutter (1) mikrobiom (1) mimö (1) minecraft (1) miss sporty (2) mixa (1) mondocon (7) monstror (1) moschino (1) mr finch (1) mugler (1) myrna moonstruck (1) nagash (3) nailympia (1) napozás (18) napvédelem (2) narcisorodriguez (1) natúrkozmetikum (7) naturol (1) neogence (1) nespresso (15) nestlé (1) neutrogena (2) new yorker (3) nick cave (2) nina röder (1) nine inch nails (1) nivea (1) noahscalin (2) notino (7) novák tünde (5) nubu (1) nuit (3) nuxe (4) nyár (1) nyereményjáték (4) oldspice (1) Oleg Oprisco (1) olvass! (31) opi (1) organicforce (1) oriflame (1) ORMEDIC (1) palmers (1) palmolive (1) pandanutrition (1) parfüm (38) parkkiadó (1) pattanás (1) paul booth (1) paweltotoroadamiec (1) pedigree (4) Pentti Sammallahti (1) perwoll (1) petmedbydrkelen (1) philip riches (1) phyto (1) pibu (1) pigmentfoltok (1) pipere gönc (699) police (2) polifarbe (2) primacbd (1) procter&gamble (13) program (1) prom (2) promóció (350) pszichológia (4) queenofdarkness (2) recept (23) redchocholate (1) revalid (2) revitalash (1) revolution (1) revox (3) revox plex (1) revuele (1) richardquinn (1) rimmel (7) rimmel neffati (1) rodarte (1) rod luff (1) rossetti (3) rossmann (3) rowenta (1) royalclinics (10) s.oliver (1) sajtóközlemény (1) sally hansen (8) sándor nagy tünde (1) sandro miller (1) sanne de wilde (1) sante (1) santiago caruso (1) sarah wright (1) schüssler (1) secretkey (1) semmi különös (84) seth casteel (2) shea (1) shigeru joshida (1) shiseido (6) simon zsófi (1) sisley (1) sistersoftheblackmoon (1) skagen (1) skechers (1) skintra (3) skulladay (5) smink (15) sonya flu (1) sothys (2) sovrin (1) stacey baker (1) stargazer (1) star wars (6) steven klein (1) stop ttip (1) street art (4) street commando (1) szappanvarazs (1) szemkörnyékápolás (3) szépségápolás (14) szobrászat (1) szuharevszki (1) szürrealizmus (1) takácsmáté (1) tangleteezer (1) természet (2) természetfotó (2) terredhermes (1) teszt (28) tetoválás (15) thesolution (1) the filigree (1) thisisredy (1) thomasdevaux (1) thombrowne (2) tinédzserkor (1) tom ford (1) torvenius (1) trendhim (1) trndprojekt (1) uriage (9) utazás (2) vagheggi (2) valentino (1) Valeria Chorozidi (2) varga herbal (1) veet (1) vegán (1) verawang (1) veres máté (1) versace (1) vinylux (1) virágbéke (3) vizuál&kult (10) vizuál kult (281) walter schels (1) wang (1) waso (1) wave gothic treffen (1) webshop (10) weleda (4) witkin (1) womensecret (1) worldpressphoto (3) yamato (2) yamuna (12) yaya (1) yogitea (1) yonipanties (1) yvesrocher (10) zadig (1) zadig&voltaire (1) zara (1) zawadzki (1) zene (20) zenzero (2) ziaja (5) zólyomizsolt (1) ZO® SKIN HEALTH (1)

Külső feed

Houston we have a problem

süti beállítások módosítása