sheabouteverything

† főleg, ami fekete †

Bacon az új karácsonyi kedvenc a konyhában

A hagyományos karácsonyi menüt egyre több helyen váltják fel különböző ételkülönlegességek, így rengeteg család asztalán megjelenik az ünnepek alatt a bacon is, mint fő alapanyag.grillezes-recept.jpg

Kovács Péter, a Gierlinger termékeket is gyártó Tamási-Hús Kft. kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy Magyarország piacvezető bacongyártó vállalkozásaként felkészültek az év végi rohamra, sőt az év végén egy újfajta szeletelési technikával előállított, alacsonyabb zsírtartalmú, húsosabb ízdominanciájú verzió is megjelent a Premium Bacon családban.

Baconbe tekert finomságok töltött káposzta helyett

 

Ahány ház, annyi szokás, tartja a híres mondás, és napjainkban hatványozottan igaz ez, ha a karácsonyi menüket vizsgáljuk. Míg korábban szinte majdnem mindenhol jelentős szerepet kapott a töltött káposzta, a rántott ponty vagy a halászlé a menüben, úgy ma már sok helyen ezek nem kötelező elemei az ebédnek és a vacsorának, hiszen a jól bevált tradicionális ételeken túlmutató finomságokban is gondolkoznak a háziasszonyok.

Baconos-sajtos karácsonyfa leveles tésztából >

Grill ételek baconbe tekerve >

A KARÁCSONYI MENÜ SZTÁRJA

 

A karácsonyi menü legújabb slágeralapanyaga a bacon lett az elmúlt években, amit az értékesítési adatok is alátámasztanak. December utolsó heteiben jelentősen több bacont vásárolnak a magyarok, mint az év bármely másik időszakában.

„Az emberek a karácsony közeledtével nemcsak ajándékokra költenek többet, hanem az ünnepi menünek is megadják a módját. Kizárólag európai húsból készült szeletelt vagy kockázott oldalszalonna termékeink iránt egész évben magas a kereslet, de az ünnepek előtt érezhető egy roham, az értékesítés exponenciálisan megugrik ilyenkor, amit igyekszünk a legmagasabb színvonalon kiszolgálni” – fogalmazott, Kovács Péter hozzátéve, Magyarország piacvezető bacongyártó vállalkozása a minőség mellett a környezettudatosságot is kiemelt fontosságúnak tartja, ezért 2023-ban teljes mértékben elérik a karbonsemlegességet úgy, hogy a káros gáz kibocsátásával azonos mértékben klímabarát projekteket támogatnak.sparga-recept.jpg

Levesbetétnek és dzsemnek sem utolsó a bacon



A tapasztalatok szerint a pirított bacon levesbetétként is megállja a helyét, a sütőtöklevest például baconcsipsszel lehet remekül feldobni. Emellett illik a borsó- vagy édesburgonya-krémleveshez is, akár úgy is, hogy hagymát a bacon kisült zsírjában pirítjuk meg, amely aztán a krémleves tetejére kerül.

Rengeteg családnál egyre gyakoribb elem karácsonykor, hogy az őzgerinc formában sütött húst baconös verzióban készítik el. Ehhez az őzgerincet baconnel béleljük ki, majd erre fektetjük a húst, ízlés szerint fűszerezve azt. A karácsonyi menü nagy kedvencei az asztalt gyümölcsökkel töltött húsok, melyek ízéhez a bacon tökéletesen passzol legyen az csirke vagy akár kolbásszal töltött karaj.

 

BACONBŐL DZSEM? NEM LEHETETLEN!



Baconből dzsemet is lehet készíteni, amit egy csatos üvegbe helyezve, ünnepi szalaggal átkötve egyedi ajándékként is prezentálhatunk azon túl, hogy feldobhatjuk vele a karácsonyi menüt. Ehhez aprítsuk fel a ropogósra sült bacont, hagymát és keverjük össze whiskyvel, juharsziruppal, almaecettel és barnacukorral vagy akár kevés kávéval és lassú tűzön főzzük szirupos állagúra. Tökéletes kiegészítője egyben sült húsoknak, steaknek vagy akár pirítósra kenve is fogyasztható.

A karácsonykor megmaradt bacont felhasználhatjuk szilveszterkor is, virslire tekerve tökéletes éjféli falatokat lehet belőle készíteni, serpenyőben sütve vagy leveles tésztába csavarva. A bacon igazi jolly joker az ünnepek alatt!

 

Fotók, videó: Nosalty, https://premium-bacon.hu/

gombarecept-fugeszosz-csirkemellel-csiperkevel_1.jpg
gombaetel-recept-krumplipurevel-toltott-grillezett-gomba_1.jpg
gombaetel-recept-mangolddal-toltott-grillezett-gomba_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://sheabouteverything.blog.hu/api/trackback/id/tr1618007410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


Címkék

#KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁS KUPONKÓDDAL (4) #skulladay (13) 4711 (1) abramovitch (1) AcquadiParma (1) aden (1) adora (1) Aëla Labbét (1) ajándékcsomag (2) akné (1) akoma (1) albertooliveira (1) alexander mcqueen (2) aliceauaa (1) alison scarpulla (1) alkmie (1) állatvédelem (4) altnőder emese (1) always (1) anandam (1) andaluzina (2) andykehoe (1) angel muse (1) angerer (1) annabel de vetten (1) annie leibovitz (2) anny (2) answear (9) anton corbijn (1) apavita (1) apivita (9) apivita mini bees (1) arcápolás (11) architect (1) argirelin (1) ariel (3) armani (1) army (3) aromax (14) arpad slancik (1) arthur tress (1) Astor (1) astor (8) ásványbörze (2) avon (92) avoncollections (1) az év természetfotósa (2) babakészítés (4) balea (3) banksy (1) bariesun (1) barnys (2) bart hess (1) battila (1) bbkrem.hu (1) beautyofjoseon (1) beetlejuice (1) benergo (1) ben hopper (1) Berlin (1) betty baker (1) between (1) biano (1) bibian blue (2) biobaza (3) bioderma (15) biooil (1) biopont (7) birimagdi (1) bíró roland (1) blackmilk (1) black nail cabaret (7) bnc (1) body shop (1) bombcosmetics (4) bonprix (1) bőrápolás (218) botox (1) bottegaverde (2) bourjois (6) bridgertone (1) bükfürdő (1) by blondie (5) by emke (6) by esc (2) by haren kayez (1) by nina (19) by oriza (918) carine peynaud (1) carven (1) catrice (5) cbd (1) ccc (2) cerave (1) cetaphil (1) ceva (1) chanel (3) chefgomba (16) chen man (1) christophe kutner (1) cipoplaza (1) clarins (9) claudia schiffer (1) CND (3) cnd (2) codie young (1) concept art (2) coolvision (1) corvina (1) cos (1) cosibella (9) cosplay (9) cosrx (1) créemorganics (1) csepel (1) csomagolás (1) curaprox (1) danubiushotels (1) dan hillier (1) darkravenasylum (2) deichmann (1) dekor (2) del toro (1) demobaza (1) dermacol (1) dermalogica (1) dermedic (4) dewayne flowers (1) diamondfogfehérítés (1) dior (3) disturbia (7) divat (184) diy (27) dm (4) dofka zsuzsanna (1) dolce&gabbana (2) dollskill (1) doridea (3) douglas (10) drk (2) drkxcsepel (1) dropofnature (1) dr organic (8) dulux (2) egészség (8) ekcéma (2) ékszer (14) életmód (4) ellen rogers (1) emilythestrange (1) emporium (1) engelsrufer (1) English content (5) erborian (1) erevos aether (1) erica berkowitz (2) eric lacombe (1) essence (6) esteelauder (1) estelle thild (1) eszem (1) eszemiszom (66) evelinecosmetics (1) fa (1) fabio magalhaes (1) facosmetics (1) fandrpartner (1) fantich young (1) fashion (147) fashionwatch (4) fekete (50) feketezaj (2) felco (1) fenntarthatóság (2) fényvédelem (2) férfi bőrápolás (1) fesztivál (1) fétis (2) FF (7) film (5) florasense (1) fogápolás (5) foreo (22) fosoo (1) fotográfia (96) frudia (1) Fuco Ueda (1) fumax (2) fürdőbomba (2) galliano (1) game of the thrones (2) garbage art (1) gardenexpo (1) gareth pugh (1) garnier (1) gaultier (1) gelareh (2) gervida (1) ginorossi (1) givenchy (1) Gregory Raymond Halili (1) guerlain (4) guy denning (1) gyerekrajz (1) gymbeam (2) gypsywarrior (1) h2x (1) haj (4) hajápolás (16) hakuchi (1) halloween (18) Hanne van der Woude (1) hashtag london (5) headandshoulders (2) hector rene (1) heidi klum (1) helia-d (2) hellosmoothie (1) hello kitty (1) heti etsy (8) himalaya (1) hímzés (5) Hirotoshi Ito (1) hm (13) hmbeauty (1) holikaholika (1) hush hush (5) iillat (1) ike (1) ikea (1) ilcsi (1) illóolaj (11) ilse moore (1) imageskincare (14) institutoespanol (1) interjú (15) isad (1) isadora (26) Ishibashi Yui (1) jacsó balázs (1) japán szekció (28) jar (1) jason freeny (1) játék (16) jimjams (1) jimmy nelson (1) joe black (1) john kenn mortensen (1) joshua hoffine (1) Juha Arvid Helminen (1) julien martinez (1) kalis (1) kalligráfia (2) kamedis (2) karácsony (8) karbonoir (1) karcos (1) Katarzyna Konieczka (1) kate moss (1) katonadolog (8) KatVonD (4) katy perry (1) kazuhiro hori (1) kenzo (1) képzőművészet (102) kert (24) kevecosmetics (16) kézápolás (3) khamitova (1) kiállítás (31) kidexpo (1) killstar (5) klecksography (2) klekszográfia (1) kneipp (1) kollagén (2) koncept (1) kónyamelinda (1) könyvajánló (29) koreaiszépségápolás (3) körömfestés (12) koromgyerek (1) kreinbacher (1) kristenhair (2) kristmort (1) kris kuksi (1) lábápolás (2) lady gaga (5) LAGirl (1) lakasparfum (1) lakberendezés (17) lancaster (3) langhaarmadchen (1) last rites gallery (3) la beau macabre (1) lebanon hanover (1) lego (2) lenor (4) lepetitmarseillais (1) le beau macabre (4) liam sparkes (1) lierac (1) lillafufavi (1) lionel messi (1) lip service (1) listerine (1) loreal (2) lostandfound (5) louise thomas (1) lovecraft (1) lucja lange (2) luke chueh (1) lush (66) MAC (34) macabre gadgets (1) madárhatározó (1) madeline pool (1) magyarmadártaniegyesület (1) magyar méz manufaktúra (2) mahlimae (1) make (1) make up (79) malgorzata dudek (1) mango (1) manicpanic (2) manna (5) Marcin Tyszka (2) marionnaud (8) márkusdóra (1) mars (2) maszk (1) maurizio di iorio (1) mavex (1) maxfactor (7) maybelline (1) mccormack (1) medicine (2) menstruáció (1) messelia (1) méz (3) michaelkors (1) michael hutter (1) mikrobiom (1) mimö (1) minecraft (1) miss sporty (2) mixa (1) mondocon (7) monstror (1) moschino (1) mr finch (1) mugler (1) myrna moonstruck (1) nagash (3) nailympia (1) napozás (18) napvédelem (2) narcisorodriguez (1) natúrkozmetikum (7) naturol (1) neogence (1) nespresso (15) nestlé (1) neutrogena (2) new yorker (3) nick cave (2) nina röder (1) nine inch nails (1) nivea (1) noahscalin (2) notino (7) novák tünde (5) nubu (1) nuit (3) nuxe (4) nyár (1) nyereményjáték (4) oldspice (1) Oleg Oprisco (1) olvass! (31) opi (1) organicforce (1) oriflame (1) ORMEDIC (1) palmers (1) palmolive (1) pandanutrition (1) parfüm (38) parkkiadó (1) pattanás (1) paul booth (1) paweltotoroadamiec (1) pedigree (4) Pentti Sammallahti (1) perwoll (1) petmedbydrkelen (1) philip riches (1) phyto (1) pibu (1) pigmentfoltok (1) pipere gönc (699) police (2) polifarbe (2) primacbd (1) procter&gamble (13) program (1) prom (2) promóció (350) pszichológia (4) queenofdarkness (2) recept (23) redchocholate (1) revalid (2) revitalash (1) revolution (1) revox (3) revox plex (1) revuele (1) richardquinn (1) rimmel (7) rimmel neffati (1) rodarte (1) rod luff (1) rossetti (3) rossmann (3) rowenta (1) royalclinics (10) s.oliver (1) sajtóközlemény (1) sally hansen (8) sándor nagy tünde (1) sandro miller (1) sanne de wilde (1) sante (1) santiago caruso (1) sarah wright (1) schüssler (1) secretkey (1) semmi különös (84) seth casteel (2) shea (1) shigeru joshida (1) shiseido (6) simon zsófi (1) sisley (1) sistersoftheblackmoon (1) skagen (1) skechers (1) skintra (3) skulladay (5) smink (15) sonya flu (1) sothys (2) sovrin (1) stacey baker (1) stargazer (1) star wars (6) steven klein (1) stop ttip (1) street art (4) street commando (1) szappanvarazs (1) szemkörnyékápolás (3) szépségápolás (14) szobrászat (1) szuharevszki (1) szürrealizmus (1) takácsmáté (1) tangleteezer (1) természet (2) természetfotó (2) terredhermes (1) teszt (28) tetoválás (15) thesolution (1) the filigree (1) thisisredy (1) thomasdevaux (1) thombrowne (2) tinédzserkor (1) tom ford (1) torvenius (1) trendhim (1) trndprojekt (1) uriage (9) utazás (2) vagheggi (2) valentino (1) Valeria Chorozidi (2) varga herbal (1) veet (1) vegán (1) verawang (1) veres máté (1) versace (1) vinylux (1) virágbéke (3) vizuál&kult (10) vizuál kult (281) walter schels (1) wang (1) waso (1) wave gothic treffen (1) webshop (10) weleda (4) witkin (1) womensecret (1) worldpressphoto (3) yamato (2) yamuna (12) yaya (1) yogitea (1) yonipanties (1) yvesrocher (10) zadig (1) zadig&voltaire (1) zara (1) zawadzki (1) zene (20) zenzero (2) ziaja (5) zólyomizsolt (1) ZO® SKIN HEALTH (1)

Külső feed

Houston we have a problem

süti beállítások módosítása