sheabouteverything

† főleg, ami fekete †

Rózsaszín összefogás a daganatos betegek gyógyulásáért

A rózsaszín csomagolású termesztett gombatermékek eladásából befolyt összeggel idén is a daganatos betegek gyógyulását és együttesen a Szent János és Szent Margit Kórház mellrák ellenes munkáját segíti a Bio-Fungi Kft.dscn6248_gopink_masolat.jpg

A magyar piacvezető gombaipari cég, a Bio-Fungi Kft. tevékenységében kiemelt szerepet kap az egészségtudatosság, az egészséges életmód, így szívügyüknek tekintik az olyan megbetegedések megelőző kampányainak támogatását, mint az emlőrák. Magyarországon évente közel nyolcezer új emlődaganatot diagnosztizálnak és, mivel a korai stádiumban felismert emlődaganat jó eséllyel gyógyítható, így a hangsúly a megelőzésen és a szűrővizsgálatok fontosságán van.

GOPINK! - RÓZSASZÍN CSOMAGOLÁSÚ GOMBÁK AZ ÁRUHÁZAKBAN

Erre hívja fel a figyelmet minden év októberében a cég GoPink kampánya a rózsaszín csomagolású gombatermékeivel. Az eladásukból befolyt összeggel a Bio-Fungi Kft. már 2012 óta támogatja a mellrák ellenes harcot és a daganatos betegek gyógyulását.

A CSIPERKEGOMBA A RÁKMEGELŐZÉSBEN

A csiperkegomba rákellenes hatásáról elsőként az amerikai City of Hope intézet rákkutatója, Dr. Shiuan Chen írt. A csiperkegomba konjugált linolénsavat (CLA) tartalmaz, amely gátolja az aromatáz nevű, az emberi szervezetben természetesen előforduló enzim termelődését. Az aromatáz gátlásával a klimax utáni női szervezetben kevesebb ösztrogén termelődik. Az ösztrogén magas szintje pedig közvetlenül összefüggésbe hozható a mellrák kialakulásával.dscn8747_masolat.jpg

A BEFOLYT PÉNZT A BIO-FUNGI KFT. KÓRHÁZAK TÁMOGATÁSÁRA FORDÍTJA

 

A Bio-Fungi Kft. 2012. óta harcol a mellrák ellen, és támogatja a kórházak szakrendeléseit. A kampány keretében minden év októberében rózsaszín csomagolást kapnak a gombatermékek, mert ez a mellrák elleni harc hivatalos színe. A különleges csomagolású termékeink eladásából származó bevétel egy részével támogatják a mellrák elleni küzdelmet és az érintett betegek gyógyítását, segítjük felépülésüket.dscn_6248.jpg

2021-ben a budapesti Észak-Közép-budai Centrum,. Új Szent János Kórház és Szakrendelőt támogattuk. Új partnerként üdvözölhettük a Kifli.hu Kft.-t és az Auchan Magyarország Kft-t. A támogatásokból megrendelésre került a Gamma kamera (GAMMA PROBE SYSTEM GMT-100) a Sebészeti osztály számára, amely lehetővé teszi a melldaganatok, legkisebb elváltozások jeleinek fokozott érzékenységét és erősítését, és ezáltal jelentősen növeli az észlelés valószínűségét – ellentétben a szokásos fotodiódákkal és félvezetőkkel ellátott szondákkal. 99,97%-os tökéletes oldalárnyékolást biztosít a sugárforrások hibamentes észleléséhez, a markáns nyirokcsomók átlag
feletti térbeli felbontását teszi láthatóvá.

2020-ban harmadik alkalommal támogatta GoPink! kampány a Szent Margit Kórházat, amely a nőkről – nőkért szól és a szűrés fontosságára hívja fel a figyelmet. A 2020-as kampányban több, mint 5,5 millió Forintot sikerült összegyűjteni, amelyet a Szent Margit Kórház Sebészeti Osztálya korszerű, modern orvosi műszerek vásárlására fordította, amely az emlősebészetben nélkülözhetetlen eszköz és az emlőrákkal küzdő nők gyógyulási esélyeit növeli.

2019-ben a GoPink! kampánynak köszönhetően új kezelőágyakat kapott a Szent Margit Kórház Onkológiai
Osztályának kemoterápiás kezelőhelyisége, ahol a betegellátás során, színvonalasabb elhelyezést és körülményeket biztosíthatnak a betegek számára. Az osztályon havonta, mintegy 300 beteg ellátása történik. Az új kezelőszékek optimális testpozíció felvételét teszik lehetővé a több funkciós beállítási lehetőségnek köszönhetően. A korszerű, dönthető, gurulós fotelágyak arra is alkalmasak, hogy a kemoterápiás kezelés alatt előforduló rosszullét esetén a beteget mozgatás nélkül, lefektetve azonnal a megfelelő osztályra vigyék életmentő, vagy egyéb más beavatkozás elvégzése céljából.

2018-ban a kampány eredményeként, közel 5 millió Forint értékben vásárolhatott a Szent Margit Kórház korszerű, elektromos kezelőszékeket, amelyek a kemoterápiás kezelés alatt álló betegek kényelmét szolgálják a terápia ideje alatt. A GoPink! mellrák ellenes kampány keretében gyűjtött támogatás és a Szent Margit Kórház Oncordia a Daganatos Betegekért Közhasznú Alapítvány segítségével nyolc új, elektromos kezelőszék segíti a daganatos betegek gyógyulását és a terápiás körülmények javítását a Szent Margit Kórház Onkológiai osztályának kemoterápiás kezelőhelyiségében.

Az elmúlt négy évben a Szent Margit Kórházat és a Szent János Kórház és Szakrendelőt támogattuk GoPink kampányunkkal, amelynek köszönhetően többek között új kezelőágyakat és az emlősebészetben nélkülözhetetlen eszközöket és készülékeket tudtak beszerezni – mondta el Mutsy Árpád a Bio-Fungi Kft. tulajdonosa.

gombarecept-fugeszosz-csirkemellel-csiperkevel_1.jpg
gombaetel-recept-krumplipurevel-toltott-grillezett-gomba_1.jpg
gombaetel-recept-mangolddal-toltott-grillezett-gomba_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://sheabouteverything.blog.hu/api/trackback/id/tr8017929947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


Címkék

#KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁS KUPONKÓDDAL (4) #skulladay (13) 4711 (1) abramovitch (1) AcquadiParma (1) aden (1) adora (1) Aëla Labbét (1) ajándékcsomag (2) akné (1) akoma (1) albertooliveira (1) alexander mcqueen (2) aliceauaa (1) alison scarpulla (1) alkmie (1) állatvédelem (4) altnőder emese (1) always (1) anandam (1) andaluzina (2) andykehoe (1) angel muse (1) angerer (1) annabel de vetten (1) annie leibovitz (2) anny (2) answear (9) anton corbijn (1) apavita (1) apivita (9) apivita mini bees (1) arcápolás (11) architect (1) argirelin (1) ariel (3) armani (1) army (3) aromax (14) arpad slancik (1) arthur tress (1) astor (8) Astor (1) ásványbörze (2) avon (93) avoncollections (1) az év természetfotósa (2) babakészítés (4) balea (3) banksy (1) bariesun (1) barnys (2) bart hess (1) battila (1) bbkrem.hu (1) beautyofjoseon (1) beetlejuice (1) benergo (1) ben hopper (1) Berlin (1) betty baker (1) between (1) biano (1) bibian blue (2) biobaza (3) bioderma (15) biooil (1) biopont (7) birimagdi (1) bíró roland (1) blackmilk (1) black nail cabaret (7) bnc (1) body shop (1) bombcosmetics (4) bonprix (1) bőrápolás (218) botox (1) bottegaverde (2) bourjois (6) bridgertone (1) bükfürdő (1) by blondie (5) by emke (6) by esc (2) by haren kayez (1) by nina (19) by oriza (918) carine peynaud (1) carven (1) catrice (5) cbd (1) ccc (2) cerave (1) cetaphil (1) ceva (1) chanel (3) chefgomba (16) chen man (1) christophe kutner (1) cipoplaza (1) clarins (9) claudia schiffer (1) CND (3) cnd (2) codie young (1) concept art (2) coolvision (1) corvina (1) cos (1) cosibella (9) cosplay (9) cosrx (1) créemorganics (1) csepel (1) csomagolás (1) curaprox (1) danubiushotels (1) dan hillier (1) darkravenasylum (2) deichmann (1) dekor (2) del toro (1) demobaza (1) dermacol (1) dermalogica (1) dermedic (4) dewayne flowers (1) diamondfogfehérítés (1) dior (3) disturbia (7) divat (184) diy (27) dm (4) dofka zsuzsanna (1) dolce&gabbana (2) dollskill (1) doridea (3) douglas (10) drk (2) drkxcsepel (1) dropofnature (1) dr organic (8) dulux (2) egészség (8) ekcéma (2) ékszer (14) életmód (4) ellen rogers (1) emilythestrange (1) emporium (1) engelsrufer (1) English content (5) erborian (1) erevos aether (1) erica berkowitz (2) eric lacombe (1) essence (6) esteelauder (1) estelle thild (1) eszem (1) eszemiszom (66) evelinecosmetics (1) fa (1) fabio magalhaes (1) facosmetics (1) fandrpartner (1) fantich young (1) fashion (147) fashionwatch (4) fekete (50) feketezaj (2) felco (1) fenntarthatóság (2) fényvédelem (2) férfi bőrápolás (1) fesztivál (1) fétis (2) FF (7) film (5) florasense (1) fogápolás (5) foreo (22) fosoo (1) fotográfia (96) frudia (1) Fuco Ueda (1) fumax (2) fürdőbomba (2) galliano (1) game of the thrones (2) garbage art (1) gardenexpo (1) gareth pugh (1) garnier (1) gaultier (1) gelareh (2) gervida (1) ginorossi (1) givenchy (1) Gregory Raymond Halili (1) guerlain (4) guy denning (1) gyerekrajz (1) gymbeam (2) gypsywarrior (1) h2x (1) haj (4) hajápolás (16) hakuchi (1) halloween (18) Hanne van der Woude (1) hashtag london (5) headandshoulders (2) hector rene (1) heidi klum (1) helia-d (2) hellosmoothie (1) hello kitty (1) heti etsy (8) himalaya (1) hímzés (5) Hirotoshi Ito (1) hm (13) hmbeauty (1) holikaholika (1) hush hush (5) iillat (1) ike (1) ikea (1) ilcsi (1) illóolaj (11) ilse moore (1) imageskincare (14) institutoespanol (1) interjú (15) isad (1) isadora (26) Ishibashi Yui (1) jacsó balázs (1) japán szekció (28) jar (1) jason freeny (1) játék (16) jimjams (1) jimmy nelson (1) joe black (1) john kenn mortensen (1) joshua hoffine (1) Juha Arvid Helminen (1) julien martinez (1) kalis (1) kalligráfia (2) kamedis (2) karácsony (9) karbonoir (1) karcos (1) Katarzyna Konieczka (1) kate moss (1) katonadolog (8) KatVonD (4) katy perry (1) kazuhiro hori (1) kenzo (1) képzőművészet (102) kert (24) kevecosmetics (16) kézápolás (3) khamitova (1) kiállítás (31) kidexpo (1) killstar (5) klecksography (2) klekszográfia (1) kneipp (1) kollagén (2) koncept (1) kónyamelinda (1) könyvajánló (29) koreaiszépségápolás (3) körömfestés (12) koromgyerek (1) kreinbacher (1) kristenhair (2) kristmort (1) kris kuksi (1) lábápolás (2) lady gaga (5) LAGirl (1) lakasparfum (1) lakberendezés (17) lancaster (3) langhaarmadchen (1) last rites gallery (3) la beau macabre (1) lebanon hanover (1) lego (2) lenor (4) lepetitmarseillais (1) le beau macabre (4) liam sparkes (1) lierac (1) lillafufavi (1) lionel messi (1) lip service (1) listerine (1) loreal (2) lostandfound (5) louise thomas (1) lovecraft (1) lucja lange (2) luke chueh (1) lush (66) MAC (34) macabre gadgets (1) madárhatározó (1) madeline pool (1) magyarmadártaniegyesület (1) magyar méz manufaktúra (2) mahlimae (1) make (1) make up (79) malgorzata dudek (1) mango (1) manicpanic (2) manna (5) Marcin Tyszka (2) marionnaud (8) márkusdóra (1) mars (2) maszk (1) maurizio di iorio (1) mavex (1) maxfactor (7) maybelline (1) mccormack (1) medicine (2) menstruáció (1) messelia (1) méz (3) michaelkors (1) michael hutter (1) mikrobiom (1) mimö (1) minecraft (1) miss sporty (2) mixa (1) mondocon (7) monstror (1) moschino (1) mr finch (1) mugler (1) myrna moonstruck (1) nagash (3) nailympia (1) napozás (18) napvédelem (2) narcisorodriguez (1) natúrkozmetikum (7) naturol (1) neogence (1) nespresso (15) nestlé (1) neutrogena (2) new yorker (3) nick cave (2) nina röder (1) nine inch nails (1) nivea (1) noahscalin (2) notino (7) novák tünde (5) nubu (1) nuit (3) nuxe (4) nyár (1) nyereményjáték (4) oldspice (1) Oleg Oprisco (1) olvass! (31) opi (1) organicforce (1) oriflame (1) ORMEDIC (1) palmers (1) palmolive (1) pandanutrition (1) parfüm (38) parkkiadó (1) pattanás (1) paul booth (1) paweltotoroadamiec (1) pedigree (4) Pentti Sammallahti (1) perwoll (1) petmedbydrkelen (1) philip riches (1) phyto (1) pibu (1) pigmentfoltok (1) pipere gönc (700) police (2) polifarbe (2) primacbd (1) procter&gamble (13) program (1) prom (2) promóció (351) pszichológia (4) queenofdarkness (2) recept (23) redchocholate (1) revalid (2) revitalash (1) revolution (1) revox (3) revox plex (1) revuele (1) richardquinn (1) rimmel (7) rimmel neffati (1) rodarte (1) rod luff (1) rossetti (3) rossmann (3) rowenta (1) royalclinics (10) s.oliver (1) sajtóközlemény (1) sally hansen (8) sándor nagy tünde (1) sandro miller (1) sanne de wilde (1) sante (1) santiago caruso (1) sarah wright (1) schüssler (1) secretkey (1) semmi különös (84) seth casteel (2) shea (1) shigeru joshida (1) shiseido (6) simon zsófi (1) sisley (1) sistersoftheblackmoon (1) skagen (1) skechers (1) skintra (3) skulladay (5) smink (16) sonya flu (1) sothys (2) sovrin (1) stacey baker (1) stargazer (1) star wars (6) steven klein (1) stop ttip (1) street art (4) street commando (1) szappanvarazs (1) szemkörnyékápolás (3) szépségápolás (14) szobrászat (1) szuharevszki (1) szürrealizmus (1) takácsmáté (1) tangleteezer (1) természet (2) természetfotó (2) terredhermes (1) teszt (28) tetoválás (15) thesolution (1) the filigree (1) thisisredy (1) thomasdevaux (1) thombrowne (2) tinédzserkor (1) tom ford (1) torvenius (1) trendhim (1) trndprojekt (1) uriage (9) utazás (2) vagheggi (2) valentino (1) Valeria Chorozidi (2) varga herbal (1) veet (1) vegán (1) verawang (1) veres máté (1) versace (1) vinylux (1) virágbéke (3) vizuál&kult (10) vizuál kult (281) walter schels (1) wang (1) waso (1) wave gothic treffen (1) webshop (10) weleda (4) witkin (1) womensecret (1) worldpressphoto (3) yamato (2) yamuna (12) yaya (1) yogitea (1) yonipanties (1) yvesrocher (10) zadig (1) zadig&voltaire (1) zara (1) zawadzki (1) zene (20) zenzero (2) ziaja (5) zólyomizsolt (1) ZO® SKIN HEALTH (1)

Külső feed

Houston we have a problem

süti beállítások módosítása